Tolna Megyei Népújság, 1981. október (31. évfolyam, 230-256. szám)

1981-10-06 / 234. szám

1981. október 6. nÉPÜJSÁG 5 Tenisz A vártnál kevesebb versenyző részvételével került megrende­zésre szombaton és vasárnap Szekszárd felnőtt egyéni és pá­ros bajnoksága. A dombóvári és tamási szak­osztályok nevezése híján Paks és Szekszárd „házi versenyben” döntötte el a bajnokság sorsát. Nem kedvezett az időjárás, 10- kor félbe kellett szakítani a ver­senyt az eső miatt és csak 12 órakor folytatódhatott a játék. Ez tovább csökkentette a ver­senyzők létszámát. Végül is 26 nevezett versenyző közül egyéni­ben tizennégyen, míg párosban öt pár küzdötte végig a ver­senyt, melynek végeredménye: Szekszárd 1981. évi bajnoka Dobos Zoltán, 2. Dávid Antal, 3. Sitkéi Zoltán és Kardos Tibor. A bajnok páros Dávid Antal— Rudas Tamás kettős lett. Hírek |M in hkosá rla bda -mérkőzés re került sor Bonyhádon, ahol a hazaiak „A" csapata a Szek­szárdi Dózsa „A" csapatát lát­ta vendégül. A találkozó 16-2- es féfrdó után 50-6 arányú ha­zai győzelmet hozott. A 8ony- h ódból Vajda és Kasler jeleske­dett. • Az úttörő-olimpia megyei döntője asztalitenisz sportág­ban november 14-én lesz Szek- szárdon a megyei sporthivatal tornatermében. Nevezési határ­idő: november 10. A verseny döntőjének főbírója Link Ferenc, a megyei asztalitenisz-szövetség főtitkára. Labdarúgó-játéjcvezetőink kö­zül vasárnap a PVSK-Bakony Vegyész NB ll-es mérkőzésen Dravecz és 'Berkes működik partjelzőként. A Somogy megyei bajnokságban a Karód—Kapos­vári Közlekedés találkozót Tolna megyei hármas - Pauer— Hor­váth—'Verczti — vezeti. Az Ireg- szemcse—Tevel mérkőzésen vi­szont ugyanezen a napon So­mogy megyei hármas bírásko­dik. * Tizenhat csapat vesz részt Szekszárd on, a városi kosárlab­da -bajnokságban. Nők: Kórház, Húsipari Vállalat, TÖTÉV, Ta­nítóképző Főiskola^ IV. sz. Álta­lános iskola, 'Paks. Férfiak: I. sz. Általános Iskola, BHG, Dózsa- utánpótlás, Húsipari Vállalat, Kórfiáz, Megyei Tanács, Szakáiy Ktsz, TÁÉV, Tengelic, TOTÉV. • Október 7-én, szerdán 15 órakor két országos serdülő labdarúgókupa megyei selejte­zőre kerül sor. Pakson a Szek­szárdi Dózsa I., Simontornyán a Dombóvári VMSE csapata lép pályára 15 órakor. A Szekszárdi Dózsa labdarú­gó-szakosztályánál Formaggini Károly tölti be a pályaedzői tisztséget, míg Schöffer István az utánpótlás vezető edzője lett. A lapunk mai számában megjelent tudósításokat ír­ták, valamint az eredmé­nyeket közölték: Bálint György, Gaál István, Túrós József, Nédó Péter, Klein Márton, Zerza József, Soós István, Kovács Péter, Zwick Jakab, Dömötör Endre, Or­bán Lajos, Lőrincz Antal, Kun István, Tölgyesi Lajos. A sportoldalakat összeál­lította: Nyakas István rovat­vezető. Labdarúgó NB N Mindkét csapatunk győzött SZEKSZÁRD-MOHÁCS- VÉMÉND 1-0 (0-0) Szekszárd, 700 néző. Vezette: Soós. Szekszárd: Pólyák — Sza­bó, Tóth, Paizs, Löki — Korok- noi (Márkus a 64. percben). Varga-, Adorján — Lauer, Sajó, Pölöskel (Dobos az 59. perc­ben). Edző: Teszler Vendel. Mo- hács-Véménd: Antal - Dárdai, Rótt, Hancz, Berki - Grünwald, Lőrincz, Megyeri — Ratting, Ha­vasi. Rotkó. Edző: Mathesz Im­re. Változatos mezőnyjáték után szekszárdi próbálkozások vezet­ték be a találkozót, de ezek oz akciók a mohácsiak 16-osánál rendre meghiúsultak. A 12. perében az előretörő Rótt ve­szélyeztetett távoli lövéssel, de Pólyák biztosan hárította a sa­rokra tartó lövést. Egy perccel később Rotkó egy beívelés után jó helyzetből mellé lőtt. Ezután egy kis időre feljöttek a vendé­gek. A 24. percben Megyeri elől szinte oz utolsó pillanat­ban mentettek a védők. A 27. percben' vezette első gólveszé­lyes támadását a Dózsa. A „fel- lopakodó” Paizs egy váratlan mozdulattal jó lobdót adott Sa­jónak, aki addig forgolódott, míg odalett a lehetőség. A 33. percben Pölöskei remekül indí­totta a kiugró Vargát, aki gól­helyzetben önzetlen módon a lesen álló Lauerhez továbbított, aki így hiába lőtt a hálóba. A 43. percben Rótt, Grünwald, Megyeri vök a labda útja, de Pólyák hárította az utóbbi lö- • vését. Szünet után Koroknai nagy lendülettel tört előre, tisztára játszotta magát majd Sajóhoz játszott, oki egy fordulás utón a gólhelyzetben lévő Adorjánhoz továbbított, de a középpályás kőzetről fölélőtt. A 60. percben Ratting a hazai védők szeren­cséjére nem vette észre a 11- es táján üresen álló Megyerit, helyette lőtt, gyatrán a kapu mellé. A 70. percben Grünwald indította Lőrinczet, aki középre ívelt, de Havasi 5 méterről or­dító gólhelyzetben melléfejelt. A 78. percben Laki partdobását Sajó fejjel Márkus elé csúsztat­ta, akinek kapáslövése nem sokkal szállt mellé. A 81. perc­ben Dobos jól ugratta ki a kö­zépen felfutó Márkust, de Rótt a 16-oson belül buktatott. 11- es. A büntetőt Sajó a jobb ka­pufára lőtte. Két perccel később Tóth okozott izgalmat a 16-oson belüli megmozdulásával a ha­zai nézőknek. A 85. percben a sokat mozgó Márkus rövid sa­rokra tartó szögletét Sajó fejjel megcsúsztatta és a jobb kapu­fa közelében helyezkedő Laki a hálóba fejelt. 1-0. A játéknak jobbára a küzdő- jellege dominált a két szom­szédvár összecsapó són. A mind­végig kiegyenlített küzdelmet hozó találkozón a hazaiak csak a hajrában szerezték meg a győzelmet. A mérkőzés összképe alapján a döntetlen igazságo­sabb lett volna. Jók: Laki, Paizs, Varga, illetve Rótt, Ratting, Ho- vasi. DOMBÓVÁR-KESZTHELYI HALADÁS 2-1 (1-1) iDambóvár, 1000 néző. Vezet­te: Drigám. 'Dombóvár: Foki — Lakos, Horváth, Magyar, Por- csa - Iván (Kovács a 86. perc­ben), Tóth-Bagi, Kurdi — Túrái, Zircher. Landek (Molnár a 45. percben). Edző: Herbei József. Keszthely: Sándorfi — Kovács, Filó, Bagó, Gáspár (Czédula a 79. percben) — Szabó, Galán- tai, Pál — Deme, Rácz, Halász (Páli a 70. percben). Edző: Gé­léi Imre. A 3. percben Rácz egy szabadrúgást legurított Galán- tainak, aki a kapufát találta el. A 6. percben Tóth-Bagi kitűnő labdát adott Túráinak, aki 17 méterről ritkán látott nagy gólt lőtt o léc alá. 1-0. A 17. perc­ben Rácz átcselezte a dombó­vári védelmet, még fokit is, de öt méterről oz üres kapu fölé lőtt A 26. percben Rácz jó cse­lek után tíz 'méterről a bal alsó sarokba juttatta a labdát. 1-1. Tíz perc múlva Golántoi Rácz- hoz játszott, akinek beadását Deme lőtte kapura, de Horváth a gólvonalról mentett. A félidő utolsó percében Pál belőtt lab­dáját Foki Halász elé öklözte. Oki tíz .méterről a felső kapufát telibe találta. Szünet után a 48. percben Galántai beívelt Rácz elé, de ő hat méterről kapu fölé fejelt Az 58. percben Halász az egész dombóvári védelmet átcselezte, majd a jó ütemben érkező De­me elé gurított, aki hét méter­ről üres kapu föl lőtt. Két perc múlva Rácz szabadrúgását a felső kapufa mentette. A 78. percben a korábban már sár­ga lapot kapott Túráit kiállítat­ta a játékvezető. A 81. percben Tóth-Bagi kitűnően ívelt Zircher elé, oki kapásból óriási gólt lőtt nyolc méterről a bal alsó sarokba. 2-4. A 86. .percben Iván kitűnő labdával indította Tóth-Bagit, aki beadott, de Zircher hat méterről melléfejelt. Végig nagy iramú és helyen­ként színvonalas mérkőzést lát­hatott a közönség. Az eddig pont nélkül álló dombóváriak lelkesen küzdöttek és győzel­mük értékét tovább növeli, hogy azt tíz emberrel harcolták ki. A keszthelyiek mezőnyben tet­szetősen és gólveszélyesebben játszottak, de helyzeteikből mindössze egyet értékesítettek. A játékvezető ismét a mérkőzés főszereplőjévé vált. Jók: Hor­váth, Tóth-Bagi, Porcso, illetve FÜó, 'Pál és Rácz. Területi la bda rúgó-bajnokság A Bonyhád elvesztette veretlenségét Siklóson Megyei rangadó: Tamási-Kisdórog 3-1 A területi bajnokságban megyei rangadóra került sor, Tamá­siban a Kisdorog volt az ellenfél. A hazaiak már az első fél­időben 2-0-ra vezettek, végül 3-1-re győztek. A paksiak Bolyban közel álltak a győzelem megszerzéséhez, végül a könnyelműsködő Rácz hibájából meg kellett elégedni egy pont­tal. A bonyhádiak Siklóson vereséget szenvedtek, ezzel a baj­noki táblázaton is lejjebb kerültek. A legkellemetlenebb a bá- taszékiek hazai veresége. A Bátaszékből Zágonyit kiállították, majd egy büntetőt is kihagytak. A táblázaton a Siófok áll az élen veretlenül. Második he­lyen a Siklós következik, majd a sorrend Tamási és Bonyhád. A paksiak a 8., a kisdorogiak a 10. helyen állnak. Sajnos a Bá- taszéknek pillanatnyilag csak a 14. hely jut. Tamási—Kisdorog 3-1 (2-0). Tamási, 500 néző. Vezette: Kövesi. Tamási: Banász — Kui, Wirth, Bazsonyi, Agócs, Béta, Meksz, Rab, Szajkó, Bocz, San- di. Csere: Varga, Rózenberger. Edző: Kovács István. Kisdorog: Stölkfer — Bemrrvg, Pap, Éppel, Győrfi, Klein, Kiss II., Fábián, Hosnyánszky, Horváth, Odor. Csere: Nier, Szabó. Edző: Lo- sonczi István. Sorozatos hazai támadások utón a 12. percben Mefcsz becsapta védőjét és a felső saraidba lőtt. 1-0. Hat perc múlva StöMder egy védés után rosszul dobta ki a labdát, azt Bóta elcsípte, lekezelte és 35 méterről a kapujából kint álló Stölkfer felett átívelt 2-0. Az 57. percben a tamási védők egy­mást zavarták, ezt Kiss II. fel­ismerve kiugrott és Banász fe­lett átemelve juttatta a labdát a hálába. 2-1. Mindössze öt perc telt el, amikor a kisdorogi kapu előtt kavarodás támadt. A kapu előterébe ívelt labdát Bocz fejjel juttatta a kisdorogi kapuba. 3-1. Közepes színvonalú, küzdel­mes mérkőzésen megérdemel­ten jutott a két ponthoz a Ta­mási MEDOSZ. Jök: Wirth, Bó- to. Rab, Szajkó, Hletve Éppel, Kiss II. és Hosnyánszky. Bály-Paks 1-1 (0-0). Bály, 200 néző. Vezette: Aumann. Boly: Puch — Király, Óbersz, Sterb, Papsity, Schneider, Marián, Fitt, Schwarczkopf, Ulrich, Vígh. Ed­ző: Kövi István. Paks: Tuiáczi — Szűcs, Rácz, Blatt, Vajer, Go­ra mvölgyi, Vörös, Bencsik, Ko­vács, Porga, Szabó. Csere: Ha­noi, Sóthy. 'Edző: Márkus József. A 6. percben Kovács jó beadá­sát Szabó öt méterről kapu fö­lé fejelte. A Paks támadott töb­bet, csak éppen eredménytele­nül. A 30. percben Porgátál ka­pott Kovács jó ‘labdát, akinek lövését szerencsével védte a ha­zai kapus. A 41. percben bályi támadás futott a pályán,, 'mély­nek végén. Király 15 méterről ritkán látható hatalmas lövést küldött kapura, de azt Turóczi bravúrral szögletre tisztázta. Szünet után az 51. percben Szabó labdájával Bencsik ki­ugrott, már a 11-es ponton járt, amikor lövés helyett gyatrán ka­pu mellé küldte a labdát. Az 58. percben Kovács futott e1 a jobbszélen, belövését Porga öt méterről értékesítette. 0-1. A 70. percben a kitörő Marránt Rácz teljesen veszélytelen hely­zetben felvágta a 16-os sarkán. A játékvezető — jogosan — li­est ítélt, melyet Ulrich értéke­sített. 1-1. Kitűnő játékvezetés mellett is csak alacsony színvonalú mér­kőzést vívott a két csapat A paksiak nagyobb lelkesedéssel akár mindkét pontot .is meg­szerezhették volna a gyenge já­tékerőt képviselő hazaiaktól. Jók: Stérb, Marián, Vígh, illet­ve Turóczi, Blatt és Szabó. Siklós-Bonyhád 1-0 (1-0). Siklás, 700 néző. Vezette: Wuk- mann. Siklás: Hausznecht — Dinnyés, Batik, Petrétei, Kapi­tány, Kovács, Zrínyi, Kolompár, Halt, Csőre, Mim. Csere: Dévai, Vörös. Edző: Csordás István. Bonyhád: Macska — 'Mészáros, Máté, Kovács, Czárt, Heidecker, Balázs, Stercz, Bulla, Bagoly, Horváth. Csere: Beke, László. Edző: Wágner József. Negyed­órás változatos játék után Ko­lompár Mimhez 'játszott aki be­tört a 'bonyhádi 16-osra, de lö­vése imái lé ment. A 20. percben szabadrúgáshoz jutott a Bony­hád, a hazaiak 'kapujától 20 méterre. Máté nagy erejű lövé­se a kapufától pattant vissza a mezőnybe. A 25. percben Petré­tei Zrínyitől kapott jó labdát, néhány csel után elment, visz- szajátszott Zrínyinek, aki meg­szerezte a mérkőzés egyetlen gólját. A szünet után a bony­hádiak támadtak többet. A 65. pendben 'Mészáros—'Horváth- Mészáros volt a labda útja, az utóbbi Horváth elé játszott, akit a 16-oson belül o siklósi védők felvágtak. A játékvezető azon­ban. továbbot intett. A 68. percben a siklósi Kovács vezet­te fel a labdát, Zrínyihez ját­szott, aki egy csel után 15 mé­terről lőtt, de Mucska 'jó ér­zékkel védett. Befejezés előtt öt perccel Bonyhád előtt egyenlí­tési alkalom nyílt: Bulfa-Hor- váth összjáték után az utóbbi lefutotta a védelmet, imár csak a kapussal állt szemben, ami­kor a labdát gyengén a kapu­védő kezébe emelte. Kemény, de ‘jó iramú mérkő­zésen a szerencsésebb csapat nyert, a döntetlen jobban meg­felelt volna a játék képének. Jók: BatÜc, Csőre, Kolompár, Zrínyi, illetve Mucska, Máté és Kovács. Kiss János SE—Bátaszék 2-0 (0-0). Bátaszék, 300 néző. Ve­zette: Radó. Kiss János SE: Szanka — Banai, Frecska, Nier, Böröcz, Huber, Végh, Ferenczi, Pál, Vargai, Kádár. Csere: Pé­kár, Balogh. Edző: Kétszeri Fe­renc. Bátaszék: Korsós — Ré­vész, Mezei, Maurer, Lados, Klopcsik, Pál, Zágonyi, Fodor, Kálmán, Tóth. Csere: Bosnyák, Bólyás. Edző: Kalász János. A Bátaszék az első helyzetet a 10. percben hagyta ki Tóth révén. A 25. percben Tóth 25 méterről küldött lövését Szanka kiütötte, a labda Tóth elé pattant, aki önzetlenül Pál elé gurított, de ő a kapust célozta meg. Szünet után nem sokkal Végh egyéni játék után megszerezte a ven­dégeknek a vezetést 1-0. A 70. percben a lesre játszó védők közül kilépett, 10 méterről lőtt, de Korsós jó érzékkel védett, öt perc múlva Zágonyit — miután már kapott egy sárga lapot — a játékvezető kiállította. A 80. percben Ferenczi otthagyta a lesre játszó védelmet 10 mé­terről lőtt de Korsós bravúrral védett. Nyolc perc múlva ismét Ferenczi volt a főszereplő, de ezúttal értékesítette a helyzetet. 2-0. A 89. percben büntetőhöz jutott a Bátaszék, de Korsós lö­vését Szanka kivédte. Az első félidőben fölényben játszott a Bátaszék, de a két nagy gólhelyzetét kihagyta. A második félidőre feljött a hon­véd együttes és megfosztotta Bátaszéket a győzelem lehető­ségétől, mindkét pontot elvitte. Jók: Szanka, Ferenczi, Varga, Huber, míg a Bátaszékből Kor­sós dicsérhető a védéseiért. NB II. Nyugati csoport: Ka­posvár—PVSK 4-1, Ajka—Kom­ló 1-1, Dunaújváros—Tapolcai Bauxitbányász 1-1, Sopron—Ba­kony Vegyész 1-1, MÁV DAC— Várpalota 2-1, Sabaria SE— Olajbányász 0-0. Területi bajnokság: P. Zsolnay —Táncsics SE 1-3, Barcs—Má- zaszászvár 1-2, Siófok—Honvéd Latinca SE 2-0, PBTC—Sellye 1-2. Megyei ifjúsági bajnokság: Tengelic—Ozora 15-0, Aparhant •—Iregszemcse 6-1, Tevel—Bo- gyiszló 6-2, Dunaszentgyörgy— Pincehely 2-1, Nagymányok— Dombóvár 3-1, B. Pannónia— TÁÉV SK 2-2, Dunaföldvár— Zomba 0-1, Hőgyész—Nagydo- rog 5-2. Körzeti bajnokság: tzmény— Alsótengelic 3-1, Fadd—Bony- hádvarasd 6-1, ifi: 2-1, Sió- agárd—Kéty 4-0, ifi: 4-2, Szed­res—Bóta 1-1, ifi: 7-1, Tolna— Kakasd 4-0, ifi 4-4, Alsónána— Cikó 0-1, iti: 4-1, Öcsény—Győ­ré 5-1, Dalmand—Kaposszekcső 3-1, ifi: 4-1, Szakcs—Kisvejke 10-1, Döbrököz—Nak 2-3, Atta­la—Kurd 2-3, ifi: 1-0, Závod— Szakáiy 1-1, 'Paks II—Bölcske 3-0, Gerjen—Gyönk 3-1, ifi: 2-3, Pátía-Kajdacs 0-0, Tolnanéme- di—Madocsa 7-2. Bajnoki táblázatok NB II 1. Tapolca 2. N.-kanizsa 3. Sabaria 4. Kaposvár 5. D.-újváros 6. Szekszárd 7. Komló 8. Sopron 9. MÁV DAC 10. Keszthely 11. Mohács V. 12. Ajka 13. PVSK 14. Bakony V. 15. Várpalota 16. Dombóvár . Siófok . Siklós . Tamási . Bonyhád . Sellye . Táncsics SE . Barcs . Paks . Mázaszászvár . Kisdorog . Latinca SE . Boly . Kiss J. SE . Bátaszék . Zsolnay . PBTC 8 7 1 — 16- 3 15 8 5 3 — 14- 5 13 8 4 4 — 8- 3 12 8 5 1 2 15- 6 11 8 4 2 2 13- 5 10 8 5 — 3 8- 8 10 8 3 2 3 11- 8 8 8 2 4 2 11-12 8 8 2 3 3 12-16 7 8 3 1 4 11-16 7 8 2 2 4 11- 7 6 8 1 3 4 7-13 5 8 2 1 5 8-16 5 .813 4 8-17 5 8 1 2 5 10-12 4 8 1 — 7 3-19 2 bajnokság 8 7 1 — 26-4 15 8 4 3 1 9- 4 11 8 4 2 2 14- 8 10 8 3 4 1 9- 7 10 8 3 3 2 15-13 9 8 3 3 2 9-9 9 8 3 2 3 16-17 8 8 2 4 2 13-16 8 8 3 1 4 14-15 7 8 3 1 4 12-15 7 8 1 4 3 9-11 6 8 2 2 4 8-11 6 8 2 2 4 11-15 6 8 2 2 4 5-11 6 8 2 2 4 4-13 6 8 1 2 5 7-12 4 megyebajnoksag Felnőttek: 1. Nagymányok 2. TAÉV SK 3. Dombóvár 4. Tengelic 5. Nagydorog 6. B. Pannónia 7. Ozora 8. Hőgyész 9. Tevel 10. Aparhant 11. Iregszemcse 12. Bogyiszló 13. D.-földvár 14. Dunaszentgy. 15. Pincehely 16. Zomba 8 5 3 — 18- 6 13 8 6 1 1 23-12 13 8 5 2 1 20- 9 12 8 5 2 1 19-10 12 8 5 1 2 23-12 11 8 5 1 2 14-11 11 8 4 1 3 19-19 9 8 3 1 4 15-15 7 8 2 2 4 16-17 6 8 3 — 5 13-17 6 8 2 2 4 9-23 6 8 2 1 5 17-18 5 8 2 1 5 8-17 5 8 1 3 4 5-15 5 8 1 2 5 12-18 4 8 1 1 6 10-22 3 Ifjúságiak: 1. Nagymányok 2. Tevel 3. Sz. Dózsa 4. Tengelic 5. Dombóvár 6. Hőgyész 7. D.-földvár 8. B. Pannónia 9. Pincehely 10c Aparhant 11. Nagydorog 12. Zomba 13. Ozora 14. Iregszemcse 15. Dunaszentgy. 16.. Bogyiszló 8 7 — 1 26-11 14 8 6 2 27-11 12 8 5 1 2 36-12 11 8 5 1 2 34-12 11 8 5 1 2 23-16 11 8 5 1 2 25-19 11 8 3 2 3 23-19 8 8 3 2 3 19-15 8 8 4 — 4 15-16 8 8 3 1 4 16-16 7 8 3 1 4 17-19 7 8 3 5 12-22 6 8 2 2 4 16-35 6 8 1 2 5 8-27 4 8 1 1 6 8-26 3 8 — 1 7 12-41 1 így kellett volna 1. BKV Előre—Dorog 0-3 2 2. Balassagyarmat—Budafok 3-2 1 3. Asztalos J. SE—Debr. USE 2-1 1 4. Bauxitb.—Dunaújváros 1-1 X 5. Dom bóvá r—Keszthely 2-1 1 6. Sabaria—Olajbányász 0-0 X 7. Ascoli—Napoli 0-0 X 8. Cagliari—Internazionale 1-1 X 9. Catanzaro—Fiorentina 0-2 2 10. Cesena—Udinese 2-1 1 11. Como—Bologna 2-2 X 12. Milan—Juventus 0-1 2 13. Torino—'Roma 2-2 X +1 Avellino—Genoa 0-0 X

Next

/
Oldalképek
Tartalom