Tolna Megyei Népújság, 1981. október (31. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-04 / 233. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! AZ MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Mai számunkból SZEMINÁRIUM A 4-ES TEREMBEN (3. old.) MAZSOLÁKAT SZÉDÍTŐ SZÖVEG (4. old.) ODA /KELL VINNI A MUNKÁT, AHOL AZ EMBEREK VANNAK (4. old.) A NEGYEDIK NEGYED (5. old.) MÚLTUNKBÓL (6. old.) PRÁGAI METRÓ (9. old.) LENGYEL MINI „GUINESS-KÖNYV” (9. old.) A LYONI KALAND' (10. old.) PÁRIZSI GALAMBOK (10. old.) SZINTE MINDEN HÁZBÓL TÁNCOL VALAKI (7. old.) UTAZÁS A KÉPVISELŐNŐVEL (7. old.) A SZÁMOK ÉS TÉNYEK TÜKRÉBEN (8. old.) MŰANYAG TARTÁLYÓRIÁSOK (8. old.) TRINIDAD, A MÜEMLÉKVÁROS (8. old.) MODERN FLOTTÁK VITORLÁVAL ÉS MOTORRAL (9. old.) XXXI. évfolyam, 233. szám. A MTESZ XIII. küldöttközgyűlése Aczél György beszéde Hol a felső határ? És vajon hány mázsa kukoricát lehet kipréselni egy hektár földből? - kérdjük mostanában oly sokszor. öt meg tiz évvel ezelőtt hihetetlennek tűnt, ami mára valósággá vált: Dalmand határában olyan dús föld is akad, amin hektáronként 100 mázsa fölött terem a kukorica. Két hónapi megfeszített munka szükséges ahhoz, hogy Dalmandon az idei hatalmas termést betakarítsák. Erről készült felvételeinket az 5. oldalon találhatja az olvasó. KÉPZŐMŰVÉSZETI VILÁGHÉT, 1981 (11. old.) KORSZERŰ VADGAZDÁLKODÁS (12. old.) BRETAGNE ÉS AZ OLAJSZENNYEZÉS (12. old.) AZ ÓRIÁSOKAT TÁPLÁLÓ KENYÉR (13. old.) Harminckét tagegyesület és 22 területi szervezet mintegy 170 ezer műszaki, természettudományos és agrárszakember tagjának képviseletében 700 küldött részvétélével szombaton tartotta Xliil. küldöttközgyűlését a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége a Xllil. kerületi pártbizottság szék- házában. A tanácskozáson részt vett Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke, Aczél György miniszterelnök-helyettes, a Politikai Bizottság tagjai. Ott volt az MSZMP Központi Bizottsága, az Elnöki Tanács és a kormány, valamint a társad'aími szervek több képviselője. A küldöttközgyűlés 'résztvevőit és a vendlégeiket Ajtai Miklós, a MTESZ társelnöke köszöntötte. A munkabizottságok megválasztása után Tóth János főtitkár fűzött kiegészítést az elnökség írásos jelentéséhez. — A jövőben is elemi kötelességünk, hogy társadéi,mi őrei legyünk a technikái haladásnak - hangoztatta a főtitkár. - Műszaki értelmiségünk zöme a szükséges felkészültséggel és felelősségtudattal végzi munkáját, s a jövő feladatainak megvalósításában a mainál is nagyabb teljesítményekre képes. A MTESZ legfontosabb feladata — mondotta — a műszaki haladás gyorsítása a versenyképesség fokozása érdekében. A főtitkári beszámolót, majd az ellenőrző bizottság és az alapszabály-szerkesztő bizottság jelentését követően megkezdődött o vita. A vitában felszólalt Aczél György is. Aczél György a Központi Bizottság és a kormány üdvözletét tolmácsolta, majd a műszaki értelmiség megnövekedett szerepéről és felelősségéről beszélt. A gazdálkodásért, annak eredményességéért való felelősséget a kormány elnökhelyettese úgy állította párhuzamba a műszaki értelmiség szerepével és jelentőségével, hogy ez utóbbiak sokat tehetnek, kell, hogy tegyenek versenyképességünk megőrzéséért, sőt fokozásáért. Azért, hogy mihamarabb és minél szélesebb körben feltárjuk belső tartalékainkat — lett légyen szó akár a termelés korszerűsítéséről, a differenciált gyártmányfejlesztésről, akár a szellemi tőkével okosabb gazdálkodásról. Ezt a szemléletet csak azok képviselhetik és válthatják valóra a gyakorlatban is — akár vezetőként, akár beosztottként —, akik érzik és tudják, hogy nem könnyű dolgainkból csak közös összefogással, egyetakarással, gondjaink együttes megoldásával tudunk kilábolni, ehhez viszont mindenkinek tudása, teljesítőképessége maximumát kell nyújtani. Úgy, hogy közben mindenki gondolkozzék is: ne csak a szabályok betartásán, a „szabályozókon", hanem azon is, mit lehetne, mit kell a korábbinál okosabban, jobban csinálni. S eköz- (Folytatás a 2. oldalon.) ÉVADZÁRÓ KAJAK-KENU VERSENY DOMBORIBAN (14. old.) Újíts ! ÚJÍTS! — olvasom a műhely falán fakuló feliratot és kedvem volna közvélemény-kutatást tartani. Ugyan hányán álltak meg e színes filctollal vastagított felirat előtt és hányán határozták el, hogy ezután újítani fognak?! De közvéleménykutatás nélkül is tudhatom: séhányan. Ezek a felszólító módban fogalmazott lelkesítő feliratok legfeljebb az újítási előadó és a vállalatvezetés tenni akarását, korszerű gondolkodását hivatottak igazolni, másra nemigen jók. A táblák nem hozzák működésbe a berozsdásodott rugókat; a táblák nem helyettesíthetik az egyéni érdekeltséget. Beszélgettem már néhány újítási szakemberrel az elmúlt évek során, csak úgy dőlt belőlük a panasz: kevés az újítás. Ezt az országot valamikor a pirospozsgás arcú újítók országának is hittük, láttattuk; s hihetetlen, de még ma is kétszázezresre tehető az újítómozgalom tábora. De ez a tábor mostanában mélyen hallgat, mint futballmeccseken a vesztes csapatoké. Az utóbbi két-három évben alaposan megcsappant az újítási irodákba benyújtott javaslatok száma, évenként körülbelül ötezerrel kevesebb. Azt, hogy mit jelenthet ez a szám az országnak, jól érzékelteti egy adat: e sivár esztendőkben is évenként csaknem négymilliárd forintot hoztak az újítások a vállalatoknak. Kellene tehát a sok újítás — nagyon. A megcsappant újítókedvre évek óta keresik a választ a szakemberek. S mert a választ hivatali szervek, intézmények is keresik, muszáj egy idő után meg is találni. A válasz meg is van: az újítómozgalom átmeneti visszaesése (mert nálunk minden visszaesés átmeneti) a vállalati érdekeltség és az újítómozgalom ellentmondásos kapcsolatából fakad. A vállalatok ugyan hosszú távon érdekeltek az újítások hasznosításában, rövid távon azonban nem. Az újításokért ugyanis fizetni kell, viszont az újítási díjakat a bér- és a részesedési alap terhére fizetik ki, így aztán egy újítás elismerése voltaképp a dolgozók zsebéből veszi ki a pénzt. Azaz: a dolgozók bér- és jövedelemforrásait szűkíti. Ne is csodálkozzunk, ha ezek után megcsappan az újítási kedv: a dolgozó nem ellensége saját magának és társának sem. Majd akkor várhatjuk az újítómozgalom fellendülését, ha nem az R-alapból, hanem mondjuk a fejlesztési alapból fizetik meg az újítót. így a szakemberek. Megvan ennek a magyarázatnak a logikája, világos a gondolatmenete, az ember mégis valami bukfencet sejt a válaszban. Ilyen egyszerű volna az egész? Nem is olyan régen egy iparvállalatnál jártam, ahol az utóbbi két évben több mint a felére csökkent az újítások száma. A hivatalos válasz ott is az R-alapra hivatkozott, s szidta a mai kifizetési rendszert. Aztán néhány nap után elmesélte nekem az újítási előadó, hogy bizony az újítások felét nem az R-alapból fizették ki, hanem ügyes könyvelői műveletek nyomán egészen máshonnan. Szüksége volt a vállalatnak az újításra, hát „könyvelt". Az egyik legnagyobb gépipari vállalatunknál, ahol egy év alatt harminc százalékkal csökkentek az újítások ugyanezt a könyvelési módszert alkalmazzák. Nem akartam hinni a fülemnek, amikor megsúgta az egyik vállalatvezető, hogy volt eset, amikor a reprezentációs alap terhére fizették az újítási dijat! A dologban azonban nem is a könyvelési művelet a lényeges, hanem az, hogy mindezek ellenére sem nőtt az újítások száma. Gyanítom, hogy az újítómozgalmat nem az R-alap kontra F-alap vita fogja megváltani. Őszintén szólva erősen kételkedem az érdekeltségi rendszer dolgozóra vetítésében; a kollektív és az egyéni érdekeltség erőszakolt összeházasításában. A műhely szakmunkását vagy épp a gépészeti osztály mérnökét nem érinti közvetlenül az a tény, hogy esetleges újítását az R-alapból, vagy más alapból fizetik. Az újító újítási hajlandóságát egyes egyedül az befolyásol-' ja, hogy értékén becsülik-e kezdeményezését. Időben és pénzben is. Ami a pénzt illeti, a mai adatok szerint a vállalatoknál úgynevezett eszmei díjjal jutalmazzák az újítót. Száz újítás közül hetvenhétnek az aktájára írják: eszmeileg díjazott. Némi túlzással: a hasukra ütnek a vállalati bírálók és kifizetik az újítót. Azaz: alulfizetik. Mert az esetek többségében az újítások sokkal többet érnek, mint amennyi hasznot a vállalati bírálók becsülnek. Mindenesetre a gazdaságossági számítások alapján kimutatott haszon és az annak alapján kifizetett újítási díj megnyugtatná az újítót és talán kedvet teremtene másoknak is az újításhoz; hiszen megközelítőleg az értékén mérné az ötleteket. De gazdaságossági számításokat végezni elég kényelmetlen munka, időbe telik és az erre kijelölt szakembernek haszontalan munka. Mert nem az ő pénzéről van szó. Ha pedig semmi haszna nincs a szakértői vélemény elkészítéséből, miért ne ülne hónapokig az újítási aktán? Az érdekeltség hiánya is nagy erő, mégpedig visszahúzó. De ugyanígy nem érdekelt beosztottjai újítási kedvének fellendítésében a csoport- vezető, a művezető, az üzemvezető, legfeljebb csak akkor, ha föntről papírt kapnak, hogy támogassák az újításokat, különben kevesebb lesz a prémium. Márpedig a műhely szakmunkása a csoportvezetővel, a művezetővel, az üzemvezetővel áll állandó kapcsolatban, nap nap után tőlük kapja az utasításokat, mozgóbérrel, prémiummal ők ösztönzik a többletmunkára. Az ésszerűség azt diktálná, hogy újítási ötletével is hozzájuk menjen a szakmunkás, segédmunkás. — Van egy ötletem, megveszitek? Külföldi kiküldetésen járt vállalati szakemberek mesélték: az újításokat zsebből fizeti a főnök. Nem egy esetben azonnal. Pedig a tőkés vállalatoknál is bizonyára szigorú belső pénzügyi, könyvelési fegyelem van, ott is el kell számolni az utolsó fillérrel is. Csak míg ott az érdekeltséghez, a várható haszonhoz igazítják a szabályozókat, nálunk nem egy területen a fordítottja történik. Pedig az újítások döntő többsége nem milliós újítás, hanem „ezerforintos" ötlet. Amelynek azonnali megvalósítása épp a vállalatvezetők érdeke volna. De annyira bonyolult és nehézkes egy újítás elismerésének, bevezetésének útja vállalatainknál, hogy nem is csoda, ha ez az érdek ködbe vész. MEGYESI GUSZTÁV ÁRA: 1,80 Ft 1981. október 4., vasárnap Kukorica Dalmandról
