Tolna Megyei Népújság, 1981. október (31. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-27 / 252. szám
e népújság '1981. október 27. T ájfutás A Baranya megyei. Tájfutó Szövetség Orfű—Melegmány térségében rendezte meg a November 7. emlékversenyt. A két szomszédos megyéből — Somogybái és Tolnából — is rajthoz állt* versenyzőkkel együtt 148 tagú mezőny gyűlt össze. A megyénk színeit a Paksi SE tájfutói képviselték, közülük az N —17-es kategóriában Routh Katalin második, Felnagy Rózsa a harmadik 'helyen végzett. A férfiak mezőnyében az F—11-es kategóriában Tóth Gábor harmadik, az F—17*es kategóriában pedig Molnár Gyula a negyedik lett. November 1-én, vasárnap a paksi Vak Bottyán Gimnázium ODK-sai részt vesznek az országos piíisnyergi emléktúrán. Az év utolsó hónapjainak egyik legnagyobb érdeklődéssel kisért atlétikai viadalát rendezték meg vasárnap New Yorkban. A hagyományos nemzetközi maratoni futóversenyre 16 ezren jelentkeztek, s a mezőny New York centrumában haladt végig. A Viadalt több mint egymillió ember kísérte figyelemmel, s a hazaiak nagy örömére amerikai győzelem született. A 23 éves Alberto Salazar 2:08:13 órás idővel, a világ legjobb eredményével ért célba, a 42 195 méter megtétele után. Salazarnak ez mindössze a második maratoni futóversenye volt, először tavaly állt rojthoz ugyanezen a viadalon és akkor is győzött. Az amerikai az utolsó 12 kilométeren tört az élre és egyedül, futva érkezett a célba. A hatalmas mezőnyben ott volt a magyar Szekeres Ferenc is, aki ugyancsak kitűnő idővel, 2:13:35 órával végzett és ez a 13. helyet jelentette. Kosárlabda NB I Kél vereség az éllovasuk ellen A hét végi dupla, fordulóban 'Budapestem szerepelt a. Szekszárdi Dózisa női csapata. A két éllovas efenli találkozókon a papírforma' érvényes ült. BSE—Szekszárdi Dózsa 85-61 (38-36). Városmajori csarnok. V.: Karner, Htaljiniiss. BSE: Fodor (17), Sepsei (8), Gajdán (3) , Taíkovács (7), Nagy (23). Csere: Deáik (14), Németh (9), Kása (4), Besenyői (—), Far- kaS'(—). Edző: Szabó Ödön. Szdkszálrd: Harsány! (18), Varga (—), Döróczi (15), Pártos (7), Támer (15). Csere: Rá'tvay (6), Tornyiiíné (—), Fekete (—). Edző: Rá’tvay Zoltán:. Krónikussá váló rossz kezdés (10-2 a BSE javára) után gyorsan magára talált a Dózsái éls nem kis meglepetésre átvette a kezdeményezést. Jó védekezéssel és a. lépalt'tainó labdák megszerzésével ladsaim ledolgozta hátrányát, sőt, a 19. percben 33- 31-re^ mqjd a 20. perc elején 36-35-te a vezetést is megszerezte a sókszoros bajnokcsapat elleni A második félidőben aztán a BSE nagyobb sebességire kapcsolt. A fokozatosan elfáradó és egyre, több hibá'- val1 védekező szekszárdiak elten végeredményben biztosan győzött. MTK-VM—Szekszárdi Dózsa 67-34 (27-22). Hungária körút. V.: Bedkiii, Szabados. MTK-VM í Malka yiné (4), Benjámin. (4), Gerencsér (7), Schwa rcz (14), Körmendi (22). Csere: Sárosi (4) , Dobrosi (4), Borók (4), Balázs (4), Szadii M. (—). Edző: Buttás Pál. Szekszárdi Harsány! (4), Daróczi (2), Pártos (2), Támer (8), Rátvay (8). Csere: Varga (2), Tomnyiné (6), Fekete (2), Szabóné (—). Edző: Rátvay Zolitám A jéghideg teremben 5 perc álltait 11-2-ire elhúzott a.z MTK-IVM. Ezután feljavult védekezéssel, de kapkodó meirőlnyljótékka’!' sikerült a hóttrálnybóil ledolgozni a. dózsá- sokinalk, az egyébként gyenge napot kifogó házigazdák elten: 15. percben 19-17. A második félidőit továbbra is kapkodás és a szekszárdiak kulcsemberei- nék katasztrofális dobóteljesítménye jellemezte. Úgy is fo- gal'mazlhaitnáinlk, hogy a' Dózsa fellajdta a küzdelmet. mfljniságii mérkőzések: BSE— Szekszárdi Dózsa 76-50 (38-28), MTK-VM—Szekszárdi Dózsa 87-01 (42-27). A Bonyhád—Soproni Vasút mérkőzésen a soproniak irányítót' ták a játékot — a második féiidő közepéig. A bajnokság állása •1. BSE . 6 6 — 533-342 12 2. MTK-VM 6 6 — >475-329 12 3. BEAC 6 4 2 502-389 10 4. Pécs 6 4 2 488-425 10 5. Szekszárd 6 3 3 403-395 9 6. ZTE 6 3 3 384-436 9 7. AR Építők 6 I2 4 421-434 8 8. OSC 6 1 5 324-454 7 9. Veszprém 6 1 5 382-512 7 10. Csépiéi 6 - NB II. 6 388-584 6 Bonyhád—Soproni Vasút 51-43 (14-21). Bony hódon, 200 néző előtt .találkozott a két női csapat. Dr. Abraham Jáínos edző a következő játékosokat szerepeltette: Tóth (15), Fetzer (11), Vamyai (16), Seréné (4), Jalnkovias (5). Csere: Csuka (—), Tamás (—), Kishont! (—). Nagy ’küzdelem jellemezte az első' félidőt, melyben a. hazai csapat képletein volt magára taj'álinii'. A máéod'ilk félidőt hétpontos hátránnyal kezdték a bonyhádi lányaik, de fokozatosan. magukrai találtok és Tóth vezérletével o 36. percben sikerült kiegyenlíteni (41-41). A hátralévő percekben a vendégeiknek már 'csak egy kosarat sikerült dobmii, rroígi a hazaiak tíz pontot szereztek. Jók: Tóth, Vanya,, Seréné és Janlkoviics. Sárbogárdi Videoton—Szekszárdi Dózsa 95-71 (39-44). Sz. Dózsa: Katona, (16), Mészáros (13), Végh - (16), Műre! (4) Rutitlkay (9). Csere: dr. Fenyő- házi (4), Keszller (—), Hermann (—), Kiss (9), Villányi (—). Edző: Sólyomvári Nándor. A telkesen, és jól játszó hazaiak Katona vezértetóvéli meglepték a vendégeket és pár pontos vezetést (szereztek. A második félidőben azonban, kidomborodott ,a sárbogárdiak nagyobb rutinja, ugyanakkor a hazaiak kőiül a 10. percben Végh, a 14.- ben Rutkkay ai kli po nitozódá s, sorsára jutott, Jólkt Végh, Katona, Kiss. A Dózisa férfiosapata, következő mérkőzését pénteken, október 30-án, 17 órakor Győrben játssza. Pét—Dombóvári VMSE 72-66 (41-35). Péten,, szabadtéri pályán, találkozott a két csapát. Dombóvár: Kollár II. (2), Pál- völgyi (29), Tamási (8), Ruzics- ka (10), Meszler (11). Csere: Bálliind (—), Tölgyes (2), Tóth (4). Erő® szélben, került sor a találkozónál és a, teremhez szokott domb óváriakat mindez exőis'ein, zavarta. Egyénileg a dombóvári játékosok hiába képzettebbek, ezúttal mindezt nem tudták értékesíteni, a telkes és ai szabadtéri pályához szblkott hazaiakkal szemben. Kitűnt: Páll völgyi, Meszler, Tóth. Legközelebb szombaton, 31-én Péasein, a vasutas sportcSarnok- bani, 16 órakor a SMAFC együttesét látják vendégül. A Paksi Atomerőmű SE férficsapata a Győri Közlekedési Főiskollta együttesét Iáitta vendégül'. A ntaigyobb ruíilnú és össze szokottabb győri gárda 90-57 arányban' nyert az újonc PaklS'Siaili szemben,. Neueles Teljesen igaza volt a játékvezetőnek a Szekszárd—Komló serdülő focistáinak mérkőzésén, amikor következetesen ragaszkodott a cserék szabályos lebonyolításához, általában a szabályok pontos betartásához. A nézőtérre is kihallatszott atyai füstölgése: — Mikor akarja megtanulni, ha nem most... A jó pedagógiai érzékre valló teljesítményét azonban mégis agyoncsapta a következővel: A második félidő közepétől az egy szál partjelzőnek egyetlen gondja az volt, hogy mikor lesz dél. Háromszor is megkérdezte a pontos időt a partvonal mellett álldogáló nézők- tő. Aztán, amikor felcsendült a déli harangszó, nyomban leadta az egyezményes jelet, mire a bíró haladéktalanul lefújta a mérkőzést. Nem zavarta, hogy egyébként hét (7) perc még hátra lett volna. A gyerekek tanácstalanul néztek egymásra, s szinte érezhetően omlott össze előttük egy darab a felnőttek tekintélyéből. Tényleg kár volt... (H) Asztalitenisz Ismét a Balogh-Bolvárj páros Szeged adott otthont a legjobb hazai asztaliteniszezőknek a város felszabadulása tiszteletére rendezett verseny keretében. A mezőny ezúttal teljes volt, ami azt jelenti, hogy valamennyi válogatott — még Jónyer és Klampár is — és indulásra jogosult I. osztályú versenyző asztalhoz állt. „Teljes országos bajnoki mezőny" — mondották többen is, akik résztvevői voltak a februárban ugyancsak Szegeden rendezett bajnokságnak. A tolnai lányoknak szerencsés „pálya” a szegedi sportcsarnok. Országos bajnoki címek és kitűnő helyezések fémjelzik itt a tolnai lányok szereplését. * Ezúttal sem volt okuk a panaszra, amikor sor került ' a „végelszámolásra”. Két első, egy második és két harmadik helyet sikerült szerezni, és pontversenyt ugyan nem számoltak, de nem volt nehéz megállapítani, hogy ezúttal a női mezőnyben a Tolnai VI volt a legeredményesebb. A vegyespárosok versenyével kezdődő küzdelemsorozat jól indult. Balogh a válogatott Molnár Jánossal, 'Bolvári Kati pedig a DÉLÉP játékosával, Bénákkal a,z oldalán remekül játszott. Sorra nyerték mérkőzéseiket, kitűnő párosok ellen, melynek végeredményeként Ba- loghék a második, a Bolvári K. —Bénák pár pedig a harmadik helyen végzett. A felnőtt egyéniben ugyan, csak jól játszottak versenyzőink, azonban itt, a legjobb négy közé jutásért Balogh—Unbán 1-3, és 'Bolvári—Gazsi 0-3 eredmény született, mely mindkét versenyzőnek a 6. helyet jelentette. A hagy szám, a párosok versenye következett. A bajnoki cím védője, a Balogh—Bolvári I. valóban „játszva" került az elődöntőkig. Annál nehezebb dolga volt a Kiss A.-iBolvári K. kettősnek. Számos nehéz ellenfél közül is kiemelkedett a Kis. házi—Lukács, és a Tihanyi-Molnár kettős elleni játék, illetve a győzelem. A döntőbe jutásért a két tolnai kettős került szembe egymással, ahol Baloghé’k 3-0- ra győztek. A döntőben így el- lenfelük ismét a Magos-Szabó G. páros volt. A tolnai kettős, mint ahogyan egy háromszoros orsrágos bajnok pároshoz illik, ezúttal is meggyőző, biztos 3-0 arányú győzelmet aratott a nagy rivális elten. A vasárnapi befejező ifjúsági egyéni számban is tolnai siker született. Bolvári K. kitűnő formában versenyzett, és az elő. döntőben a statisítikás Bőhm, majd a döntőben a BSE-s Varga elten is simán nyerve, az első helyen végzett- link Megyei labdarúgó-bajnokság Nincs már veretlen csapat Balogh, a vendég nagydorogiak kapusa „lehúzta a rolót” a szekszárdi támadósor előtt. A 11. fordulóban elvesztette veretlenségét — Regszemcsén — a Nagymányoki Brikett együttese is, ezzel együtt jelentős helycserék történtek a táblázaton. A vendégcsapatok közül a Tengelic Zombán, a Nagydo- rog Szekszárdon a TÁÉV ellen, a B. Pannónia Bogyiszlón, míg a Tévéi Aparhanton győzött. A bajnoki táblázat élén a Dombóvári Vasas áll 17 ponttal, megelőzve az ugyancsak 17 pontos Nagymányokot^ A további sorrend: a Nagydórog 3., a TÁÉV 4., a Tengelic 5. egyaránt 16—16 ponttal. November l.-i párosítás: Ten- gelte—Tevel, Dunaszentgyörgy— Aparhant, Nagymányok—Ozo- ra, Bonyhádi Pannónia—Regszemcse, Dunaföldvár—Bo- gyiszló, Hőgyész—Pincehely, Nagydorog—'Dombóvár, Zomba—TÁÉV. Nagydorog—TÁÉV SK 2-1 (2-1). Szekszárd, 200 néző. V: Gerencsér. Nagydorog: Balogh — Gondos, Éger, Bányai, Sörös, Honti, Kollár, Miklós, Micskei, Ébert, Virág. Csere: Kisgyörgy, Sáringer. Edző: Domonkos János. TÁÉV: Horvai — Klement, Bölcsföldi, Lángi, Both, Marcsa, Horváth, Turbuk, Kertész, Veress, Kovács. Csere: Micskó, Pesti. Edző: dr. Freppán Miklós. A határtalan lelkesedéssel küzdő vendégcsapat sikerrel vészelte ót a szekszárdiak időnkénti nagy nyomását. G: Ébert, Bányai, illetve Horváth. Jók: Balogh kapussal — aki a mezőny legjobbjának bizonyult — az éten a teljes nagydorogi csapat, illetve Marcsa, Bölcsföldi. Iregszemcse—Nagymányok 1-0 (0-0). Regszemcse, 300 néző. V: Dörnyei. Regszemcse: Vin- cze — Kovacsik, Kajdi, Pete, Németh, Szuhai, Borzok, Kiss, Gyánó, Kránicz, Sztojka. Csere: Máté. Edző: Székely József. Nagymányok: Sass — Ecker, Németh, Lernte, Vorgrümler, Nagy, Bíró, Horváth, Túrós, Bakó, Csordás. Csere: Krasz. Edzi: Guth András. Jó iramú mérkőzésen teljesen megérdemelten hazai siker született. G: Sztojka. Jók: az egész Regszemcséi csapat, illetve Sass, Krasz. Pincehely—Dunaföldvár 2-0 (2-0). Pincehely, 150 néző. V: Pesti. Pincehely: Takács — Sütő, Zsolnai, Kántor I., Kántor II., Horváth I., Kajtár,-Veres, Horváth II., Gergely, Botos. Csere: Németh, Petki. Edző: Bükkösi András. Dunaföldvár: Sziládi — Jakab, Bognár, Pálinkás, Jónás, Princz I., Tilli, Végh, Vidács, Szabó, Princz II. Csere: Varga, Nagy. Edző: Kővári István. Alacsony színvonalú 90 percben rászolgált győzelmére a hazai együttes. G: Gergely 2. Jók: Gergely, Sütő, illetve a vendégcsapatból egyetlen játékos teljesítményével sem volt elégedett az edző. Bonyhádi Pannónia—Bo- gyiszló 2-1 (0-1). Bogyiszló, 400 néző. V: Szinger. B. Pannónia: Varga — Flaskár, Wei- szenburger, Kiss, Eisensehr, Ka- peller, Incze, Bajkai, Boros, János, Dercsák. Csere: Kollár. Edző: Kovácsi Ferenc. Bogyiszló: Varga — Liszkai, Paksi, Waldraf, Molnár F., Szekeres, Boros, Nyúl, Molnár M., Bog- danovics, Szántó. Csere: Bárdos. Edző: Palatinusz János. Csapkodó játékban szünet után fordított a majosi gárda. C: Incze, Bajkai, illetve Szántó. Egyik edző sem nevezett meg jó teljesítményt nyújtó játékost. Dombóvári Vasas—Hőgyész 5-1 (4-0). Dombóvár, 250 néző. V: Unyatinszky. Dombóvár: Dobos — Banai, Engert, Havasi, Csatári, Kovács, Nagy, Her- czeg, Lamm, Szieber, Pintér. Csere: Pákái, Tóth-Bagi II. edző: Újvári Kálmán. Hőgyész: Lécz — Frank II., Brunner, Erdős, Seeman, Banai, Bús II., Nagy, Váli, Bús I. Csere: Vasi, Sándor. Edző: Auth János. Első félideji jó játékával már eldöntötte a találkozó sorsát a hazai együttes. G: Lamm 2, Havasi, Nagy, Szieber, illetve Váli. Jók: Nagy, Herczeg, Lamm, Havasi, illetve Brunner, Bús II., Kondás. Tevel—Aparhant 4-1 (1-1). Aparhant, 200 néző. V: Beck. Tevel: Braun — Fazekas, Barabás, Illés II., Miklós, Nagy I., Nagy II., Turbuk, Denkinger, Antal, Bíró. Csere: Szentes, Bo- dai. Edző: Teffner József. Aparhant: Schanczenbacher — Hei- decker IV., Wágfer, Juhász II.. Cseke, Dávid, Gáspár, Váncsa, Pechár, Palkó, Firkó. Csere: Farkas, Darabos. Edző: Kozma József. A minden csapatrészében jobb vendégek rászolgáltak a két pontra a minden lelkesedés nélkül játszó pályaválasztó elten. G: Antal 2, Turbuk, Szentes, illetve Pechár. Jók: Barabás, Antal, Denkinger, Braun, illetve az aparhan- tiak közül senki. Ozora—Dunaszentgyörgy 1-0 (1-0). Ozora, 100 néző. V: Horváth. Ozora: Surányi —- Rúzsa, Porga, Horváth, Cziráki, Pfeifer, Nádasdi, Sveng, Dölles, Kovács, Papp. Csere: Varga. Edző: Kiss István. Dunaszentgyörgy: Szlanyinka — Lacza, Horváth, Pál, Kertész, Lencsés, Péch, Nagy II., Somadi, Herman, Henk. Csere: Kaiser, Nagy III. Edző: Varga Sándor. Meglehetősen mérsékelt színvonalú találkozót vívott egymással a két együttes. „Ennyivel” jobb volt Ozora. G: Dölles. Jók: Cziráki, Porga, illetve Horváth, Szlanyinka, Péch. Tengelic—Zomba 2-1 (0-0). Zomba, 200 néző. V: May. Tengelic: Hujbert — Rikkers, Kovács, Nagy, Tóth II., Pámer, Junkuncz, Töricht, Gazdag, Éberling, Barabás. Csere: Tóth I., Hosnyánszki. Edző: Molnár József. Zomba: Bogos — Marsai I., Horgos, Marsai II., Nyári, Illés, Kerekes, Boros, Turbuk, Jakab I., Jakab II. Csere: Ob- rácz, Horváth. Edző: Kláb József. Rengeteg helyzetet kihagytak a zombaiak, a szerencsésebb csapat győzött. G: Gazdag, Éberling, illetve Jakab I. Jók: Kovács, Töricht, Gazdag, illetve Kerekes, Illés, Jakab J.