Tolna Megyei Népújság, 1981. szeptember (31. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-06 / 209. szám
1981. szeptember 6. Képújság n A Héderváry-kastély Árnyas fák között a kastély Szegény Dezső! A Győr és Mosonmagyaróvár között elterülő Szigetköznek, a Duna két ágától körülölelt vadregényes tájegységnek egyik legvonzóbb települése a történelmi okmányokban már II. Géza óta emlegetett Hédervár. Mondák és legendák lengik körül a községet éppúgy, mint a környező romantikus, nemrég még ősi természetességében tobzódó vízivilágot. Hédervár nevéhez is legenda fűződik: az elméit korszakban körülötte folydogáló „hét ér"-ből (Mets- ér, Ladom-ér, Bagom-ér, Bakér, Pilling-ér, Sáros-ér és Szőny- ér) változott Héder-re. A valóságban azonban a Graztól délre fekvő Wildonból Magyar- országra érkező Héder comes — a Héderváry-nemzetség őse — a névadó, aki II. Gézától 1141—42 körül kapta hűsége jutalmaként birtokul ezt a vidéket. Az általa építtetett favár helyét nem ismerjük, csak a Képes Krónikából van róla tudomásunk. A szájhagyomány persze itt is tudni 'véli, hogy a várkastély parkjának északi végében emelkedő dombon állt. A Héderváry-kastély jelenlegi állapotában többszöri átépítés nyomait őrzi, mégis harmonikus szépséget áraszt. Az első pillantásra barokk benyomást keltő épület három saroktornya közül a délkeleti, hatszögletű lakótorony őrzi talán a legrégibb építkezések emlékét. Feltehetőleg a XIII. században épült, a másik kettő az 1600-as évek közepéről való, s négyszögletes tömbjüket buzogányszerű díszben végződő, egyszerű, sima sisak fedi. A kastély puritánul egyszerű homlokzatát kosáríves kapu díszíti, valószínűleg a XVIII. század második felében készítették, a feltehetően korábban befalazott, s ma már csak egy címerrel jelzett, másik kapu helyett. A kapu két empire stílusú, XIX. század eleji szfinx őrzi. Szépen boltozott kapualjon jutunk be a négyszögletes, aprócska belső udvarra, amely elgondolkodtató megállásra késztet. Évszázados platánfa áll a közepén, lombkoronája a fény, a nap felé igyekezve az épület tetőzete fölé magasodik. Vajha mi is ilyen féltő gonddal óvnánk most még fiatal platánfáinkat, mint ahogy őrizték eleink a mi gyönyörűségünkre. Fotósok hálás, bár munkaigényes célpontja ez a belső udvar. Nemcsak a tiszteletet ébresztő vénöreg platán, de a remekbe készült kovácsoltvas kosárives kapu, a neogótikus lámpatartó, a szépen kereteit jvelésű nyitott folyosó, keretbe foglalt reneszánsz domborművek, a Viczayak falra helyezett faragott címere — bárhonnan nézzük is, részleteiben és egészében — maradandó élmény. A kastély északi homlokzatát a délihez hasonló egyszerűség jellemzi, kapuja előtt azonban igen szép klasszicista portikusz emelkedik. Az épületben jelenleg iskola működik, az egyszerű szobák és termek gyermekzsivajtól hangosak. A település szélén emelkedő kastélyt hatalmas park övezi, amely ugyancsak megtekintésre érdemes. Valószínűleg ártéri erdőből szelídült franciás barokk kertté, majd a múlt század elején Petri Bern- hard tervei alapján, s személyes irányításával alakult át a mai, természetes tájképi hatásra törekvő angolkert. A 17 holdas területet több kilométeres sétautak hálózzák be, s a helybeliek által patáknak nevezett vizesárok osztja ketté. Kőből faragott szobrok, padok, hatalmas vázák, a föléjük hajló lombokkal a park idillikus, romantikus részletei. De a növényritkaságok kedvelői is érdekességekre * akadhatnak bolyongásuk során — a kínai páfrányfenyő, az amerikai tulipán- fa például az egzotikus fák múlt század elején divatba jött telepítésére emlékeztetnek, az illatozó hársak, és a 38 méter magas fehérnyár méreteivel ragad el, ^zokatlanságával késztet megállásra az egymástól majd két méterre növő kőrisfa, melyek hét méter magasban összetalálkozva, különös házasságként folytatják tovább közös életüket, s a kertépítő Bernhard emlékét őrzik az értékes és nagyméretű tiszafák. Sz. K. E. Leverik a vasútállomás faláról Szabó Dezső nagyméretű képét, - azt hiszem, ez volt az utolsó híradás, ami halála óta megjelent róla. Szegény Dezsőt mindenki elfelejtette, s a hűtlenség rám is vonatkozik, akiit életében barátságával tisztelt meg. Szegény Dezsőt csak szeretni lehetett, kedves volt, szerény, szívélyes házigazda, de a képei hidegen hagytak, mert ha lehet, a müncheni hagyományt még jobban megmerevítette, sőt az impresszionizmustól is óvakodott, pedig már az ő életében is régen túlhaladták. iDe ő rendületlenül hitt képei maradandóságában, elsősorban a vasútállomás falképében, amiről úgy gondolta, főműve, s nem tudja túlszárnyalni. S most ez is elenyészik, még az emléke is legföljebb néhány öreg fényképen marad meg. Mit szépítsük, a halhatatlansághoz egészen más utak vezetnek. Jó kép volt? Nem, de sietve tegyük hozzá, a szokatlan falfelület mást is zavarba hozott volna,. A sikertelenséget valószínűleg a megrendelő szándéka is segítette, mert valami olyasmit kért, ami „helyi” jellegzetesen szekszárdi, illetve sárközi, ugyanakkor elbeszél, képregényszerűen mond el egy homályos történetet arról, hogy milyen a nép élete. így lett belőle az, ami lett. Szüreti felvonulás, öreg gazda, aki hébér- ből csurgatja a bort, gyerekek, menyecskék, és sok üres, megoldatlan és megoldhatatlan felület. Mindez jó mesterségbeli készséggel, bár kicsit mereven, stilizált formákkal, amelyek nem tudtak megelevenedni. A mesterségbeli tudást-ozon- ban nem lehetett elvitatni, szegény Dezső ugyanis kifogástalanul megtanulta a technikát, egyébként is mindent megtanult, amit Münchenben meg lehetett tanulni. De csak ezt, semmi többet. Stuck növendéke volt, akit a szecesszió festői között tartanak számon, de Szabó Dezsőre a szecesszió sem hatott, bár előnyére válhatott volna, ha Stuck és a századforduló bágyasztó eszményeit megkerüli, ám Nagybánya se hatott rá, predig ott is megfordult, hogy utána végleg visszakanyarodjék a müncheni készséghez. Szekszárdon ezt próbálta kamatoztatni, nem is eredménytelenül. Virágcsendéleteinek mindig akadt vásárlója,, portrét is készített, jó néhányat. Előbb házat vett, majd a vasúti falkép árából szép szőlőt, tehát tisztes jövedelme volt. Mégis azt kell mondanunk, Szekszárd- nak nem volt szerencséje festőivel. Előtte a nagy reményű és valóban tehetséges Miklósi M. Ödön telepedett meg itt, de friss látása, esetenként költői impresszionizmusa elhomályosodott, provinciálissá lett. Szabó Dezső is ezt az utat járta, majd Czencz János próbálta korszerűvé tenni a Műcsarnok virágzása idején is korszerűtlen eszményeit. Valószínűleg nem nagy kár, hogy megsemmisül a vasútállomás falképe,, bár sokan őszintén sajnálják, de mi marad akkor szegény Dezsőből, mert ez a munkás élet azért érdemelne megbecsülést. Néhány köztulajdonban levő festménye, mint a Zeneiskolában levő Liszt-portré is, sajnos nagyon előnytelen oldalról mutatja, de magántulajdonban még lehet néhány jó tájképe, csendélete, özvegye annak idején a „közre” hagyta mindazt, amit ,nem tudott eladni. Hol lehet ez a hagyaték? Persze a világért ne gondoljunk arra, hogy Szabó Dezső becsületes és szorgalmas pikturája valami emlékművet kapjon, az ország sajnos egyébként is tele van ilyen hagyatéki gyűjteményekkel, amelyekkel nem lehet mit kezdeni, mert ami joggal megilleti Mar- tynt vagy Borsost, s a század még néhány mesterét, nem illeti meg azokat, akik csak devalválják a közízlést. Viszont aki itt élte le az életét, néhány képpel mégis legyen jelen életünkben. Néhány képpel, nem pedig az életművel, ami — sajnos — nem hagyott nyomot a század művészetében, de azért több, mint kor- és ízléstörténeti adalék. €gy eljövendő szekszárdi képtár, ami előbb-utóbb mégis csak megvalósul majd, feltétlenül hívatva lesz arra, hogy néhány munkáját őrizze, ahogy Czencz Jánosról sem szabad megfeledkeznünk, vagy Lázár Pálról, aki nagyon kevés megmaradt munkájában talán a legnagyobb lehetőség volt. A „helyi festő” meghatározás, bármennyire valóságos tény is, nem esztétikai kategória, s ezeket az életműveket értéküknek megfelelően kell kezelni, még akkor is, ha olyan kettétört pályáról van szó, amilyen, sajnos, Lázár Pálé. Mert a mű az érték hordozója, a többi ke- gyeletes emlékezés, emberi gesztus. Szabó Dezső munkás élete erre mindenképpen rászolgált. Az életmű elmerül az időben, de néhány képnek meg kell maradnia, emlékeztetőül arra, hogy ebben a városban élt és dolgozott szegény Dezső. Hálátlanság lenne, ha erről a kevésről is megfeledkeznénk. CSÁNYI LÁSZLÓ Nemzetközi művésztelep Hajdúböszörményen ____________»___________________ •'_______________________________ . Bár a művésztelep története ■több mint fél. évszázada kezdődött — s olyan jelentős művészeik bontakoztatták fitt ki tehetségűiket, mlint Káplár Mikilós —, fejtetitabb formája 1964- baln indult. Miután Maghy Zoltán, Csoháiny Kálmán, Kurucz D. István és mások működése révén a festői, grafikusi tevékenység megerősödött, 1971- ben a művésztetepet nemzetközivé nyílvánították, s 'azóta évenként a: hazai törzSgárda- tagok mellett az európai szo- dialista országok eg.y-egy festőkövetüket is elküldik Böszörménybe. Képzőművészetünk immár nemzetközivé vált, s ez, biztonságot, gyorsulást eredményez. Kecskemétén megnyílt a nemzetközi Ikerákniiastúdió, Siklósom kőszübrászo'k dOlgozmglk, Salgótarjánban grafikusok találkoznék a kontinens több rés zé - bőII, Nagyatádom a faszobrászok cserélik ki tapasztalataikat, Dunaújváros ai fém művészi feldolgozását szorgalmazza1, Budapest ai nemzetközi kisplasztikái biennálék gazdája, Szombathely nemzetközi textiilkiálíító,sokat rendez, Nyíregyháza-Sóstó a baráti országok énmészeit fogadja. Ellenőrzötten haliad a munka, e nemzetközi határok között pontosabb az értékek mérlegelése és korrigálása. Hazai művész- tetepeimiknek ez a fő jelentősége. Hajdúböszörménynek is, ahoil az egyhónapos nyári együttsét teljesen ingyenes, viszonzásul az itthoni és külföldi alkotók egy-egy művet ajándékoznak a városnak. Esemény, hagyomány a zárókiállítás, ahol mindig kész a mérleg, szabatos az esztétikai leltár. Mivel Hajdúböszörménynek tizennyolc esztendő aílaltt közel háromszáz művét adományoztak, szigorú váltogatás alapján 1981. júliusában. megnyílt ezen képekből, szobrokból, grafikákból a Hajdúsági Galéria. A művésztelep vezetője először Csahámy .Kálmán volt; gazdag tus rajz-sorozata látható az állítandó kiállításon — halála után az irányítást Kurucz D. István festőművész vette át, aki egyszerre vásárhelyi és böszörményi — pontosabban alles az ember változásait örökíti meg. — hétköznapjainak festészettel megörökíthető költészetét. Hagyomány az is, hogy a művésztelep működése idején egy-egy alföldi festő önálló kiállítását rnedezik meg. Az idén Hézső Ferenc mutatkozott bei Ö vallotta azt, hogy földi festő; művészetében a táj Lakatos József: Villásszarvúak feltöltődésit jelent a hajdúböszörményi tartózkodás, abban a városiban', ahol Lakatos József szaval szeriint „halmozottan van jelen” a> kapuik, kerítések, góréik teliket és fantáziát megmozgató öröksége. Böszörmény kimagasló művészetpártolása nemcsak saját víziuális gyarapodását eredményezi, halnem kiihat egyes szerzők — így Lakatos József, Madarász Gyula, Csizmadiái Zoltán, a; bolgár Mairia-Terezla Goszpodinova1, a lengyel Ta- deius Kudölk, a Jugoszláviából érkezett. Toraik Sándor, a Nagybányán. alkotó Huszíthy Árpád — fejlődésiére Is. Inspiráló erőt jelent a Káplár Milklós-díj, melynek .kimagasló művésztele- pi .munkáljuk nyomán idei kitüntetettje Maghy Zoltán, La>- katas József, a. csehszlovák Ni- kolá.j Fedkovics, a lengyel Pjotr Kmliec, a szovjet-litván Dallio Mazaikytlé. Kurucz D. István, a művész- telep irányítója azt szorgalmazza, hogy kollégái minél tudd- tosdbbam. és emelkedő színvonalom örökítsék mieg életünk apró eseményeit, környezetünket, örömben növekvő világunkat. Az iiiniter nádorná l is mérleg pontos műszer, s miközben tanultunk; ml is nemzetközi mércévé válunk képzőművészetünk valós értékei alapján. Ez a: hajdúböszörményi művésztelep tanulsága; küldetése és jelentősége. LOSONCZI MIKLÓS A vasútállomáson levő kép ma Fotó: BAKÓ JENŐ
