Tolna Megyei Népújság, 1981. szeptember (31. évfolyam, 204-229. szám)

1981-09-06 / 209. szám

6 Képújság

1981. szeptember 6.

Molnár Ernöné megyei munkásmiivetödési előadóval

— Tudomásom szerint a megyében mintegy 2500 munkásbrigád dolgozi , s ha ezek egyenként 10—15 tagúak, akkor sok tízezer emberről fogunk beszélgetni, no meg a szintén jelentős számú nem brigádtagról. E valóságos tömeg művelődésének bizonyos értelemben ön az egyetlen felelőse, amiért — megvallom — nem irigylem.

— Pedig szép feladataim vannak, bár az tény, hogy a megyei művelődési központ munkásművelődési előadójának tudnia kell örülni a kisebb sikereknek is.

— Mérhetőek ezek egyáltalán?

— Szokványos mércével nem., A folyamatosan elért apró sikerek adják fáradozásaink eredményét.

— Többes számot használt, eszerint mégsincs egyedül?

— Természetesen nemcsak

magam vagyok, hiszen akkor tényleg lehetetlenre vállalkoznék. Operatív irányítás a feladatom, s az eredményeket csakis a munkahelyi szakszervezeti és művelődési bizottságokkal, az üzemek vezetőivel és a népművelőkkel együtt lehet elérni. s

— Mikor került jelenlegi beosztásába?

— Másfél évvel ezelőtt jöttünk két gyermekünkkel Várpalotáról Szekszárdra, ugyanis a férjem a húsipari vállalatnál helyezkedett el, ott tmk-vezető, s vonzotta őt az őcsényi repülőtér is, mivel ezüstkoszorús vitorlázóoktató.

— S ön hol dolgozott korábban?

— A várpalotai szakszervezeti művelődési házban részben könyvtárosként, részben általános népművelőként.

— Tehát nem egészen ismeretlen munkakörbe került.

— Várpalotán több mint tíz évig igyekeztem a hőerőmű és az alumíniumkohó munkásainak művelődési igényét kielégíteni. Sikerült is jó, személyes kapcsolatokat kiépítenem, hiszen a brigádok mintegy 2 ezer tagjának legalább a 80 százalékát megismertem. Eközben — közgazdasági technikumi érettségivel a kezemben — felvettek a SZOT Központi Iskola népművelés-könyvtár szakára, amit levelező tagozaton végeztem el.

— Eszerint együtt ismerte meg az elméletet és a gyakorlatot?

— így is lehet fogalmazni, de a munkások életét korábban is ismertem, ugyanis édesapám munkás volt. Nagyon sokat olvasó munkás.

— Zökkenő nélkül sikerült az új munkakörbe kerülés?

— A munkások művelődésével kapcsolatos feladatok és körülmények itt is hasonlóak, ami pedig a személyes, jó munkakapcsolatok kialakítását illeti: igyekeztem minél több helyen, minél több olyan partnert szerezni, akinek szintén szív. ügye a munkásművelődés. És akárhol jártam eddig, mindenütt jó fogadtatásban részesültem.

— Miről beszélne a legszívesebben?

— A sok tennivalón kívül az első nagyobb sikerélményemről. Az Útközben akció idei félévi vetélkedőjén nagyon jólesett Szökszárdon: az egyik műszergyári brigád tagjai körbeálltak, s mondták, hogy akár már most, még egyszer elkezdenének újra vetélkedni, mert

nekik ez annyira szép élmény volt, annyira tetszett, annyira jól érezték magukat. És voltaképpen ez is a lényege az akciónak: az ismeretanyag megszerzése mellett a brigádok, brigádtagok ismerkedjenek meg egymással, s — úgymond — „összejöjjenek”, vidám hangulatban. Mindehhez természetesen az szükséges, hogy ne kényszer legyen a műveltebbé válás.

— Miben látja a munkásművelődés jelenlegi főbb feladatait?

— A személyre szóló vállalásokkal kezdeném, s folytatom majd a munkahelyi vezetők segítésével. Arról van szó, hogy a munkások művelődését valóban nem lehet mennyiségileg mérni, például azzal sem, hogy vajon hány könyvet olvasott el valaki a brigádból. Mert ha az egyik 5 könyv elolvasását vállalja, a másik 8-ét, nem biztos, hogy az utóbbi többet „profitál” majd belőle. Ahány ember van, annyiféle igényű, érdeklődésű, műveltségi fokú, tehát az úgynevezett profitálás nem 'e- het matematikai eredmény. A vállalásoknak egyéninek kell lenniük, ezért is ajánlottunk az idei Útközben akcióban a korábbinál több könyvet és választási lehetőséget. A kollektíva pedig — ez lenne a kívánatos — segítse az egyént a vállalás teljesítésében, hogyha az illető politikai képzettségben van elmaradva, s nem tud hozzászólni egy vitához, akkor ebben igyekezzen, s ha szakmai képzettségében vannak fehér foltok, akkor olyan vállalást tegyen, ami ezek megszüntetésében segíti. És a kollektíva kérje is számon tőle ezt, ebben van a közös felelőssége.

— Ha szabad igy kifejeznem magam: jól ,,belelendült" mondanivalójá— Rengeteget lehetne elemezni e résztémát is, tenni érte — persze — még többet kellene. Nos, az imént szóltam a munkahelyi, gazdasági vezetőkről is, akiknek jelentős része megérti: közös a célunk. Lényegében mi is az üzemet segítjük azzal, hogy a munka- kultúra jobb legyen, s a műveltebb, értelmesebb és ezáltal értékesebb emberek hozzáértőbben, eredményesebben dolgozzanak. Akadnak azonban néhányon, akik kizárólagosan azt hangsúlyozzák: a brigádok termeléscentrikusák. Hát ezt nem is vitatja senki, ez természetes, de a termelési eredmények jórészt összefüggnek a munkások műveltségi színvonalával.

— Az Útközben akció állandó, kiforrott forma?

— Egyáltalán nem. Az igényeknek és a céloknak megfelelően folyamatosan alakítani, módosítani kell. Korábban például olyan vetélkedővel zárult, amelyen nem szívesen vett részt mindenki. Ezért az akciót meghirdető szervekkel eldöntöttük: a félévenkénti vetélkedés nem kötelező, ugyanakkor lehetőség nyílik arra, hogy akik teljesítik a követelményeket, elolvassák az ajánlott könyveket, meghallgatják az ismeretterjesztő előadásokat, s válaszolnak a Népújságban megjelenő kérdésekre, azok tevékenységét is értékelni kell.

— Hányán neveztek az akcióba az idén, s vajon ők nem ugyanazok-e, akik máskor is ezt tették?

— Tavasszal százötven bri- qád tagjai kezdtek hozzá vállalásaik teljesítéséhez, köztük olyanok is, akik korábban szintén versenyeztek.

■ — Tapasztalataim szerint a munkahelyeken akadnak aktív, művelődni szándékozó kollektívák, s akadnak passzívak. Sőt, az ilyen tekintetben aktiv brigádok tagjai közül is csupán az igényesebbekre, tevékenyebbekre lehet számítani. Ez az összes munkáslétszámnak csupán igen csekély százaléka. És a többiek?

— A munkahelyi művelődési bizottságok munkatervekben foglalt feladatainak csupán egy része az Útközben akció segítése, tehát sok egyéb tennivalójuk van és lesz ezen kívül is. Csak egy példát említek: a bőrdíszmű vállalat szekszárdi gyáregysége be sem nevezett az akcióba, mert évről évre részt vesznek az országos központjuk által szervezett rruive- lődési programon, s két helyen nehéz lenne helytállniuk. Ezenkívül nagy a szerepe a bizottságoknak többek között a munkások oktatásában is.

— Említett munkaterveket. Mindenütt megvannak ezek? S teljesítik is?

— Korábban előfordult, hogy a munkahelyi művelődési bizottságok nem készítették el a terveket, de ma már a művelődési központ segítségét is igénylik ezek összeállításához. Egyébként negyedévenként munkaértekezletet tartunk e bizottságok vezetőivel. Jó a kapcsolat közöttünk, de ezen a téren érzem úgy, hogy kevés vagyok egyedül.

— Mi lenne a megoldás?

— Egy elképzelés szerint a művelődési központ munkatársai, a népművelők összekötő szerepet játszanak majd, s munkatársaimnak meglesz a maguk üzeme, gyára, amellyel állandó kapcsolatot tartanak. E hálózat létrejöttéhez nagy reményeket fűzök.

— Már szólt a kis sikerekről, én viszont hadd férjezzem ki aggályaimat két dolog miatt. Egyrészt a sok ingázó, bejáró dolgozó miatt adódhatnak gondok, másrészt pedig elö- előfordul, hogy a munkás a művelődés helyett inkább kertet művel, állatot gondoz, amitől szinte nem is marad szabad ideje másra. Sőt, akadnak, akiknek szokása, életvitele, bezárkózottsága eleve áthatolhatatlan akadály a munkásművelődés számára.

—• Leszögezve, hogy e téren óriási, kedvező változásokat nem szabad várni, mondom sorjában a válaszokat. Éppen az ingázók érdekében is a megyei művelődési központ

zsibongójából felnőttek nyitott stúdiója lesz, ahol újságot,

könyvet, szakirodalmat lehet

majd olvasni, s lemezek, magnófelvételek meghallgatása is lehetővé válik. De sok egyéb elképzelést is ezekben a na- pokban-hetekben vitatunk meg. Ami a kiskerttulajdonosokat illeti: ha egy üzemben sok ilyen dolgozó van, miért ne szervezzenek számukra kertbarát szakkört? Az is része a művelődésnek. Ha a fotózás kedvelt? Miért ne lehetne ilyen szakkört alakítani? És folytathatnám a sort a hímző asszonyokkal és másokkal. S a harmadik gondolatról, a megszokásokról csupán annyit, hogy a munkásművelődés aktivistáinak, a népművelőknek egyetlen emberről sem szabad lemondaniuk. Meg kell keresni a megfelelő módot, formát, amellyel az adott személyt „aktivizálni” lehet.

— Tartok tőle, hogy neheztelni fog rám, de megkérdezem: a munkahelyi művelődés érdekében egyik üzemünk ebédlőjében rendeztek kiállítást, amelyet így a népművelő szándékai szerint akarva- akaratlanuj is mindenki megnézett. Ez is eredmény?

— Igen. Minden lehetőséget meg kell ragadni, mert a kiállítás gondolatot ébreszthet, s hasonlóan: egy könyv elolvasása után rájöhet valaki az olvasás örömére. Igaz ugyan, hogy az Útközben akció vállalásait teljesítők sem lesznek nagyon sokkal műveltebbek, de lépnek előre, ismerősebbek politikai, gazdasági, kulturális, tudományos életünkben, s ez egyáltalán nem lebecsülendő.

— Erről szó sincs, s ugye nincs neheztelés a kérdésért?

— Nincs, mert elismerem, hogy egy kiállítás láttán nem lesz valaki, műértő, egy hangversenyt követően zenerajongó és így tovább. Ugye erre gondolt az imént? Viszont az aprónak tűnő mozaikdarabok is felkelthetik az érdeklődést, ezek nyomán művelődési igényei lehetnek az olyan embernek is, akinek ez kevésbé, vagy egyáltalán nem volt. Tudom, mindez feltételes, s ez adja munkánk nehezét. A hosszú évek folyamatos sikerei pedig az örömét.

— Nem sötét tehát a kép, de akadnak bőven tennivalók.

— Igen. Tervezzük még többek között azt is, hogy a dombóváriakhoz hasonlóan Szek- szárdon is bemutatkozik majd egy-egy üzem a művelődési központban, s az itteni csoportok, szakkörök megismertetik tevékenységüket a munkahelyi közösségekkel. Sokat tudunk egymásnak nyújtani, mint ahogy legutóbb Pakson történt, ahol brigádtalálkozó volt, nagy sikerrel.

— Milyennek Ítéli meg saját munkáját?

— Semmiképpen sem látványosnak, hiszen az a cél, hogy az igényeihez és alapműveltségéhez mindenkinek mindig egy kicsivel többet adjunk. Tisztában vagyunk vele mi, népművelők, hogy aki becsülettel végigdolgozza — olykor kemény fizikai munkával — a napi munkaidejét, az nem fogja Baáh muzsikájának meghallgatását igényelni akkor, ha korábban még nem szerezte meg a zenei alapokat sem.

— Tehát differenciálni is szükséges?

— Természetesen, akár az alapműveltséget, akár az életkort, akár a szakmát, munkahelyet, munkakörülményeket tekintjük, megragadva minden alkalmat a műveltség növelésére, az esetleges érdektelenség, közömbösség megszüntetésére.

— ön munkásművelődési előadó. Ipari is, mezőgazdasági is?

— Mindkettő. A mezőgazdasággal kapcsolatban szintén Van sok megoldásra váró feladat. Jó lenne például az Út- közbenhez hasonló akciót indítani mezőgazdasági munkások számára is.

— További sok sikert kívánok ehhez a nem látványos, nem is mindig sikerélményekkel teli munkájához, amelyet úgy érzem, nagy lelkesedéssel, szeretettel csinál.

— Enélkül nem érdemes, s nem is lehet.

— Köszönöm a beszélgetést.

VITASZEK ZOLTÁN Fotó: Cz.

Múltunkból

„A hárommillió koldus or- -zága” — ismert e fogalom. A tőkés Magyarországot illette ez a jelző. Azt jelentette, hogy az ország egyharmada éhezett, nyomorgott. Ennek az éhező, nyomorgó, munkanélküli világnak jellegzetessége volt — a dobpergés. Szinte nem volt hét, hogy a községi kisbíró ne vette volna a vállára a dobot és ne hirdette volna ki, hogy vasárnap délelőtt — vagy délután — árverés lesz... Hírhedtek voltak ezek az árverések, mert miközben kifosztották mindenéből a kisembert, az adóssága megmaradt. Ezt nem titkolták a korabeli újságok sem. A kormány — úgymond — az eladósodott emberek segítségére sietett, bizonyos intézkedéseket hozott. A kialakult helyzet jobb megismerésére idézzük a Tolnamegyei Újság 1931. augusztus 1.-i számából „Az adósok védelme az árveréseknél” című cikk egy részletét:

„Folyton hallani panaszokat amiatt, hogy az árverések alkalmával az ingóságok, a földek és házak potom áron kerülnek eladásra és hogy az árverési költségek is felemésztik az árverési vételár nagy részét. Ezek a panaszok túlnyomóan jogosak,, mert a csekély árverési vételár mellett az adós vagyona elúszik, de adósságai mégsem csökkennek. Maguk az adósok sem igen tudják, hogy törvénykezés egyszerűsítéséről szóló új törvényben több szabály van, amely az adósok védelmére szolgál. Ezeket ismertetjük az alábbiakban.

Az új törvény módot ad az adósoknak arra, hogy vagyonuk elprédálását az árverésen megakadályozzák. Ha ingóságról van szó és az árverési hirdetményben megállapított kikiáltási ár az ingatlan valódi értékéhez képeit nagyon alar csony — akkor a végrehajtást szenvedő adós legkésőbb a kitűzött árverési napot megelőző harmincadik napon kérheti a bíróságnál, hogy szakértő meghallgatásával állapítsa meg az ingatlan értékét es ezt vegye kikiáltási árnak. Ingóság elárverezése esetén pedig a tárgyalást megelőző tizedik napon kérheti az adós a bíróságjói, hogy küldjön ki az árveresre szakértőt, akinek feladata megállapítani az ingóság rendes forgalmi árát. Ha ilyen szakértői becslés történt, úgy az ingóságokat a szakértői becsár egyharmad részén alul. Ingatlanokat pedig annak felén, vagy kétharmad részén alul eladni nem lehet. Ez még mindig nagyobb ár, mint amikor a valódi érték tized, vaqy huszad részéért kótyavetyélik el az árveréseken az adósok vagyonát."

*

ötven esztendővel ezelőtt hatalmas zivatar vonult át a megyeszékhely felett. A Tolnamegyei Újság 1931. szeptember 2.-1 szá/na hosszú tudósításban számolt be olvasóinak az eseményről. A tudósítás szerint mindössze negyedóráig tartott a felhőszakadás, amelyet pár- perces jégeső előzött meg. A jég különösen a baktai szőlőkben tett kárt.

A hegyekről lezúduló víz elárasztotta az egész várost. A Szentháromság szobor kerítése 30—40 cm-es vízben állt, kövek és szőlőtőkék kerültek a Garay térre, közel a hármas- hídhoz a víz szétszakította a gátakat és elöntötte a Báthory utcát, a Csonka utcát, a Kossuth Lajos utcát, a Rákóczi és a Széchenyi utcákat. Itt is — a tudósítás szerint — mintegy 30—40 cm-es magasságban hömpölygött a szennyes ár. Elöntötte a pincéket, az alacsonyabban fekvő üzleteket, a lakásokat.

A Séd egy másik helyén átszakadt a gát- Víz alá került a selyemgyár, az Augusz, a Wo- sinsky és a Mészáros Lázár utca. A sétakert is víz alatt volt. Az alsóváros is úszott. A he- qyekről lezúduló víz sodrára Jellemző, hogy elsodorta két- lovas fogatával együtt Molnár Józsefet és Horváth Sándort. Az emberek és a lovak is vízbe fulladtak. Még eqy foqatot sodort el az ár. Neiner József lova és szekere a víz áldozata lett.

A megyeszékhelyen tomboló viharral egyidejűleg a megye más térségében is pusztított a

vihar és több ember lett villámcsapás áldozata. Döbrökö- ?ön Pöstös József és Wagner József lelte halálát villámcsapástól. A kurd—csibráki vasútállomásra nem futhatott be a személyvonat, mert a lezúduló víz alámosta a vasúti pályatestet.

*

Rövid hír a gazdasági viszonyokról.

„Az útépítési munkák beszüntetése. Az úthengerlési, fenntartási és útépítési munkákat a tolnamegyei törvényhatósági utakon az államépítészeti hivatal kénytelen volt beszüntetni, mert az útadók aJig'folytak be és a függő kölcsönösz- szegek további folyósítását a. szekszárdi pénzintézetek beszüntették. Az útfenntartási és kőszállítási munkák most már csak olyan mérvben lesznek folytathatók, ahogy az útadók és a közmunkaváltságösszegek befolynak. A helyzet egyébként annyira kilátástalan, hogy az államépítészeti hivatal az úthengerlést végző gépészeknek és fűtőknek a-szolgálatát az alispán rendeletére kénytelen volt felmondani." - közölte a Tolnamegyei újság 1931. szeptember 16-án.

*

Ilyen is csak ötven esztendővel ezelőtt történhetett: Váralja község 'bérbeadta kőszénbányáit. Idézzük a tudósítást:

„Váralja község elöljárósága hatvan évre bérbeadta a Salgótarjáni Kőszénbánya RT.-nek a község nevére bekebelezett 4 darab bányatelket, amelyet azonban a község a telkek kicsiny és szétszórt voltánál fogva külön hasznosítani nem tudott volna-. A Salgótarjáni RT. évi 500 pengő haszonbért fizet a községnek és a haszonbér első nyolc évi összegét azonnal rendelkezésre is bocsátja. Ingyen ad azonkívül évenként 400 mázsa kőszenet és pedig 300 métermázsát a gazdáknak csép- lési célokra, 100 métermázsát pedig a községi hivatalnokoknak, az iskoláknak és az egyházaknak. A bánya viseli azonkívül az összes illetékeket is, amelyek igen magasak. Ez a szerződés nemcsak azért igen előnyös a községre, mert a község szénjoga az összes területnek alig egy százalékára szorítkozik, hanem azért is, mert az kisebb parcellákra oszlik és csak a részvénytársasággal együtt lehet kihasználni. A bányának ez a gavalléros eljárása egyébként a legnagyobb mértékben alkalmas arra, hogy a község lakosságának a bánya kérdésében indokolatlanul tanúsított szenvedélyes hangulatát lecsillapítsa” - közölte az érdekes hírt a Tolnamegyei újság 1931. október 17-i száma.

*

1931. októberében új főispánt kapott a megye. Perczel Béla az új főispán, beiktatásakor beszédet mondott. „Működésem mindent mást megelőző, legsürgősebb és legfontosabb feladatául tekintem, hogy a m. kir. népjóléti és föfdmívelésügyi miniszter urak által már bevezetett ínségakció Tolna vármegye egész területén akként szereztessék meg, és bonyolíttassék le, hogy komoly ínség ebben a vármegyében a tél folyamán ne mutatkozzék, hogy a megélhetéshez szükséges élelmezési és ruházati cikkek és fűtőszerek nélkül senki ne szűkölködjék.”

E valóban nemes és tiszteletre méltó szándékot a következő alapé Ivek betartásával kívánta elérni:

1) a községek legtöbbje önmaga gondoskodjék szegényeiről (azaz ne terhelje az országos és a megyei kereteket az ilyenek ellátása);

2) a segélyezés ne pénzben, hanem természetben történjék;

a munkanélküli segély ellenszolgáltatás nélkül ne rend- szeresíttessék.

Nos, legtökéletesebben a harmadikat sikerült megvalósítania: a tőkés Magyarország ugyanis nem volt hajlandó munkanélküli segélyt fizetni azoknak, akik nem jutottak munkához.

K. BALOG JANOS