Tolna Megyei Népújság, 1981. szeptember (31. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-30 / 229. szám
1981. szeptember 30. tfÉPÜJSÁG 5 Mi lesz veled, terecske? (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Kevés falu dicsekedhet azzal, hogy 'központjában, 'bolthoz, 'művelődési hájhoz, tanácshoz, buszmegállóhoz néhány lépésnyire szép fekvésű terecske pompázik. iKölesden ez is van. Igaz, valamikor azért nem „jegyezték a tőzsdén”, mert az azt határoló két vízlevezető árokhoz viszonyítva mélyifekvé- sű volt, meg azért, mert a szomszédos tejüzem szenes kazánjai — magas kéményük ellenére — ontották a kormot. Az építkezők törmelékkel a közút magasságáig emelték szintjét, és az olajtüzelés sem piszkít any- nyira. >De a terecskét nem vette észre senki. Azaz, kezdetben csak az iskolások. Évekkel ezelőtt a felső tagozatos napközisek kihúzkodták a hatalmas gazokat, majd elégették. A ki- sebb-nagyább köveket, téglákat kiszedték, a termelőszövetkezet kocsijai elhordták, majd fogasolták és végül fűmaggal bevetették, hogy játszótér legyen. — De nem lett belőle — veszi át o szót Hőger János tanácselnök —, mert a testület úgy döntött, a nagyszámú buszjáratnak itt kell kialakítani a fordulópontot, várótermekkel. De végül sem a Volán, sem a KPM nem engedélyezte' Ezután KRESZ-park létesítésére gondoltunk. Úgy látszott, hogy életrevaló elképzelés lesz. A szükséges tervek társadalmi munkában elkészültek, a közlekedésrendészet is minden támogatást megadott. Csak akkor néztünk nagyot, mikor elkészült a költségvetés. Nyolcvanezer forint kellett volna a betonozáshoz, s az anyagért. Nem volt rá pénzünk. Éves költségvetésünkből, mely 300 ezer forint, nem tudunk ennyit „kiszakítani”. — A jövő? — Sajnos, biztatót nem tudok mondani. A község középtávú rendezési terve szerint 1990 körül, de inkább utána, mint előtte, az iskola felőli vízfolyás lefedését tervezzük és az iskolához csatolnánk. — Tíz év nagy idő - próbálok érvelni. — Érdemes volna a terecske felé irányítani 'ismételten a tanulók, a iKISZ-esek figyelmét, gyorsan, növő fákkal árnyassá tenni a területet. A szocialista brigádok és a szülők pedig padokat helyezhetnének el, rendszeresen gondoznák a füvet. Biztosan akadna partner arra is, hogy a tér egyik sarkába mászókák kerüljenek. A későbbiek folyamán pedig sétányszerű utak kialakítására is sor kerülhetne. — Padok vannak... - moso- lyodi'k el a tanácselnök, — s lehetséges, hogy valamelyik gazdaságtól jutányosán beszerezhetnénk az említett fákat. — Ennek, azt hiszem, az óvodások örülnének legjobban, az udvarból kikerülnének az árnyékos füves területre. írta és fényképezte: KONRAD LÁSZLÓ Formatervezés magyar módra A hozzáértők úgy tartják* hogy a magyar termékek nemcsak a bennük) foglalt anyag és energia mennyisége, — valamint az egyéb mérhető paraméterek — alapiján, hanem formájukat tekintve is o középmezőnybe tartoznak. És o forma nem. mérhető? Végezték már olyan kísérleteket, hogy két teljesen azonos használati értékű árut más-imás külsővel láttáik ei. A vásárlók háromnegyede a vonzóbb megjelenésűt választotta. Szóval' az áruk értékében benne foglaltatik az ipari forma. — közhasznú idegen szóval a design (dizájn) — is. íme a felismerés. És a gyakorlat? A szabályozó rendszer sokféle követelményt támaszt a vállalatokkal szemben. „Az általad felhasznált anyagoknak ennyi a. világpiaci ára: az energiáé ennyi — ha hozzáteszed a saját munkádat, akkor adóval. haszonnal ki kell jönnöd ennyi, és ennyiből.” De hogy milyen legyen a termék használati értéke és formája, azt csak egy általános kritériummal lehet körülírni: tisztességes haszonnal, lehessen eladni. Újra az alapproblémánál vagyunk: a használati érték, műszaki paraméterekkel megba- tá rázható, összehasonlítható, míg az ipari forma, a sor végére állítható, szubjektív kritériumnak tűnik. Pedig, hogy mennyire objektív, arra ott a piac törvénye, amely megméri ezt is. És jaj annak, aki nem megy elé a keresletnek, mert az bizony olcsónak találta tik. Szemléletváltás! A legkülönbözőbb dolgokra mondjuk a jelszót — így o design-ra is. De valahogy nem akarnak szaporodni a gyárakban a formatervezők. Az iparművészeti' főiskolát végzettek saját műhelyre vágynak, hogy elkerüljék a gyárakban rájuk váró konfliktusokat. Azután megjelennek egyedi, vagy kisszériás termékeikkel az iparművészeti boltokban, ahol az iparszerűség költség- csökkentő előhyeinek híján, borsos áron — ennek ellenére hihetetlenül hamar — vásárlókra lelnek alkotásaik. Kockázat. Mert hátha mégsem ezt a formát keresi majd az a vásárló, aki eszerint is választhat. De a kockázat itt sem nagyobb, mint mondjuk egy tartalmában, új konstrukciónál, hiszen a „merre tovább?" kitapogatható. Csak éppen hozzáértő embereket igényel, akik jelen esetben' a formatervezők lennének. Természetesen a. gyári alkotó kollektívák egyenrangú tagjaiként befogadva és elfogadva. Akkor is, ha különös szemléletükkel „kilógnak" az eddig megszokott. keretből. N. K. G. Nem messze van ide Kánaán De az is lehel, hogy már itt is van. Mondom én felszabadult lélekkel, nagy büszkén. És nem alaptalanul. Tessék csak elolvasni országos és nem országos napilapjaink hirdetéseit. Ott a bizonyság! Lelkem és — lelkünk felszabadítója. Ha Petőfi ezt megérte volna...! Lángoszlapul állt a költők elé, hogy vezesse népét Kánaán leié. És íme... ime... Hah, de félre elsőd ró hevület! Ki ne mondd szám, toll (Írógép) le ne ird: „...megálljunk, Mert itt van már a Kánaán!" Mégis kibugy- gyantak Petőfi halhatatlan szavai. Micsoda fegyelmezetlenség. Na, ha már így történt, én is kibuggyantom, minek buggyantására az első betű leírása óta készülök — Petőfinél mértéktartóbban — csak a címben jelöltekig merészkedve. Van egy nagy bajunk — dolgozni kell. Mint átok, nehezedik ránk a munka kötelessége. Földi életünk megrontóját a Paradicsomból való kiűzetéstől eredeztetjük. Akkor a Teremtő nem azt mondta Adómnak, hogy nesze fiam, iti a munkakönyved, menj békével. Lépteid nyomán serkenjen dús kalászú gabona, és ha a tekintetedet az égre veted, röpüljön hozzád egy sült ^galamb. Nem, nem ezt mondta a Teremtő. Átkot mcndott. Fáradságos munkát emlegetett, meg olyasmit, hogy orcád verejtékével egyed kenyeredet. Azóta is tudjuk, hogy nem jól van ez így, ahogy ven. Paradicsomkerti őseink helyzete volt az igazi. Karinthy szavaival: „Játszadoztak, ittak, ettek / állatokkal verekedtek." Munkáról szó sincs. És ime mit olvasok a munkahirdetések között: szocialista viszonyaink között, hol nem kényszer, mint egykor — a munka, hanem hősi tett, már nem nagyon kell hősködni sem. Mit hirdet a vállalat? Kánaánt. Ugyan már mit beszélek — munkahelyeket. Ilyen-olyan betöltendő állásokat, ennyi meg ennyi (nem kevés) forintért. És most jön a Kánaán! „A munkakör nem igényel erőfeszítést." Avagy: „A gépkezelés nagy erőfeszítést nem igényel..." Sőt, oda se kell menni a masinákhoz. Nincs olajos kéz, zaj, bűz, piszkos ruha. A gépek, úgymond „automatikus és kézi vezérlő-szabályozó berendezésekkel külön vezérlőhelyiségből kezelhetők". Ülünk a paradicsomi klimájú helyiségben, kezeljük a gombokat, miknek nyomkodása után, hol édes dal lakad, hol andalító ének, hol meg pézsmaillatú nők izgató kacagása. Rágcsáljuk a mannát, mit időnként hanyagul és révetegen, hol tejbe, hol mézbe tunkolunk, mely ugyancsak ott csörgedez. Munkaidő végeztével zsebre vágjuk a becsületet és a dicsőséget, mert ugye a munka becsület és dicsőség dolga. Természetesen a pénzt is. A manit. (Égi mannához égből hullott mani.) Rezignálton nézzük a kirakatokat, a hirdetéseket. Mire is költsük az égi manit. (Égeti a zsebünket.) Olvassuk az újságot és felcsillan a szemünk: „Rendkívüli arany- ékszer árusítás a bányásznap alkalmából. Csak két napig! Alkalmi árak! Széles választék!" Nem tudom, ennek előtte mivel kedveskedett a kereskedelem a bányászoknak ünnepük alkalmával. Nem is vacakolok a kutatással, mert mindjárt a szememre vetik, hogy már megint az a mezítlábas, rongylabdás múlt. És ügyé, hogy néz ki a rongylabda az aranyékszérek lényében. Ebben a fényben a jövőbeli hirdetések derengenek löl előttem. „Zárszámadási gyémántvásár". „Gépkezelőket felveszünk. Gé^ peink nem igényelnek kezelést. Szabad kasszd, teniszpálya, uszoda, korlátlan idejű üdülés biztosítva" „Vasutasnapi ékkőárusitás!" „Japán maláf/ gyöngyhalászok kirakodóvására a pedagógusnapon." És így tovább! Hát csak így tovább! czakó Nag ymányo k b rikettg y á r A környezet védelme mindenek előtt 'Mit szépítsük a dolgot, a környezetvédelemről messze többet beszélünk, mint ameny. nyit teszünk érte. Nagymá- nyokra ez a vélemény nem érvényes, legalábbis, ami a brikettgyárat illeti, különösképpen nem. A brikettgyár - magunk is meggyőződhettünk róla — nem tartozik a tiszta üzemek közé. Főleg a por 'jelent gondot, úgy is mondhatnánk, a környezet első számú közellensége, különösen a bányász-lakótelepen. A szél éveken, évtizedeken át szállította az utcák-házak fölé, majd lerakodott, megkeserítvén az Sttlakók mindennapjait. Ezekben a napokban igen jelentős környezetvédelmi beruházás átadása-átvétele folyik a gyárban, füzesi Pál üzemgazdász kalauzolt végig bennünket az üzemen, s közben ismertette ai beruházást. — A dolog előzménye az a sok lakossági bejelentés, amely hozzánk érkezett az elmúlt években. A brikettgyártás, sajnos, sok porral jár. Ezt teljesen megszüntetni sohasem lehet, de elfogadható szintre csökkenteni igen. Elmondta Füzesi Pál azt is, hogy vannak bizonyos hatóságilag előírt értékék, amelyek fölé a szennyezés mértéke nem mehet. Ezzel a beruházással ezek alá az értékek alá tudják szorítani a levegőszennyezést. — A berendezés tervezése 1980-ban kezdődött, az idén megtörtént o kivitelezés. Mindezt házilagosan végeztük el. Sajátos megoldásról van szó, hiszen az iparágban ilyen feladatot még sehol sem oldottak meg. Külföldön vannak ugyan hasonló célú berendezések, de azok adaptálása rendkívül sokba került volna és hatásfokuk is bizonytalan. Nem lett volna garancia a kívánt hatásfokra. Az üzembe helyezés után folyamatosan mérik a berendezés hatásfokát, s bíznak benne, hogy a jövő igazolja majd elképzeléseiket. — A berendezés most már adott, de ez csak egyik oldala a kérdésnek. Rendkívül szigorú technológiai megkötöttségek biztosítják a jó eredményt. S itt jön a dolgozók szerepe. Különösen az éjszakai műszakra érvényes ez. A gáztalanító, a vízszivattyú és a porelhárító, valamint a kontrollkapcsolók figyelésén múlik minden. Ez a műszerezettség nagy felkészültséget kíván dolgozóinktól. Ezzel rendelkeznek, figyelmessé, gükben pedig bízunk. 'Már csak azért is, hiszen, akik a felszerelést kezelik, valamennyien ezen o telepen laknak, amely a legjobban ki van téve a porártalomnak. Tehát a szó valóságos értelmében, közvetlenül érdekelt mindenki az üzemben, 'hogy gondos kezelője legyen a környezetet védő berendezésnek. Nem könnyű feladat ez egy olyan gyárban, ahol a három és félszáz dolgozó évente közel kétszázezer tonna brikettet gyárt, nehéz körülmények között. Az egymill'ió-hetvennégyezer forintos beruházás, meg a brikettgyáriak lelkiismeretessége, no meg jól felfogott legsajá- tabb érdeke, garancia a sikerre. Ezen az új kéményen már lényegesen kevesebb por száll ki, mint a régin ____________________________________________ iEz Füzesi Pál véleménye, és szíves kalauzolása után a miénk :is. LETENYEI GYÖRGY Fotó: GOTTVALD KAROLY Nemcsak a pormentesítéssel gondoskodnak a dolgozókról, hanem azzal is, hogy a régi „szociális” épület helyett újat, korszerűt építettek Dunai Vasmű Feldolgozzák a salakhányót Sajót „vasércbányája” lesz 1983-tó'l a Dunai Vasműnek: megkezdik a martin-acélmű 25 év alatt felgyülemlett salakbányájának feldolgozását. Az acélműből származó, összesen 6 millió tonna salak a vizsgálatok szerint általában. 20 százalék vasat tartalmaz, amelyet bányaművelő, fellazító berendezésekkel kitermel n e ki, ma jd mágneses és rostáló válogatás után újra felhasználnak. A Dunai Vasmű 900 millió forint értékű bankhitellel valósítja meg a nagyszabású beruházást. A tatabányai HAL- DEX Vállalat több külföldi cég bevonásával az idén ősszel kezdi meg az előkészületeket a salakhányó kitermelésére és a etrvek szerint 1983-tól évente 1,5 millió tonna salakot dolgoznak fel. A nagy teljesítményű válogató-osztofyozó berendezésekből a legmagasabb, 90—95 százalékos vastartalmú anyagot a kohóba, a 60—65 százalék vasat tartalmazó anyagot pedig az acélműbe adagolják majd, s a nagyolvasztó 120 ezer tonnái, az acélmű 110 ezer tonna alapanyaghoz jut évente, ami 400 millió forint értékű devizamegtakarítást hoz a népgazdaságnak* így az eredményből két év alatt megtérül a beruházás.
