Tolna Megyei Népújság, 1981. szeptember (31. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-20 / 221. szám
1981. szeptember 20. NÉPÚJSÁG 11 simontornyaí ősrégészeti kiállítás elé kiállított tárgyakon keresztül bemutatott korszak, melynek emberéhez igyekszünk közelebb hozni az októberben megnyíló kiállításunk látogatóit, az újkőkor, régészeti nevén neolitikum. Tolna megye a neolitikus kutatások szempontjából rendkívüli fontosságú terület, s ez elsősorban földrajzi elhelyezkedésével függ össze. Az újabb őskori kutatások bebizonyították ugyanis, hogy Közép-Euró- pa újkőkori betelepülésének egyik legfontosabb útvonala a Sió—Sárvíz mente volt. Neves ősrégészünk, Wosinsky Mór már a múlt század végén végzett itt — Magyarországon is elsőként — nagyarányú őskori feltárásokat. Az ő kutatásai és könyvei nyomán vált Tolna megye neve a régészeti szak- irodalomban fogalommá. A neolitikus életforma — élelemtermelés. Megközelítőleg tízezer évvel ezelőtt kezdett az ember áttérni erre az életmódra a Közel-Keleten, ahol az élelemtermeléshez szükséges gabonák és háziállatok vadon élő ősei előfordultak. Különböző hatásokra ezeket termeszteni, tenyészteni kezdték, s így fejlődhetett ki az új életforma, melyben az ember már nem volt oly mértékben kiszolgáltatva a természet erőinek, mint addig. Ezt a folyamatot fontossága miatt neolitikus forradalomnak nevezi a tudomány. A neolitikus forradalom alapvető változásokat hozott a tárgyi anyagban is, hiszen a táplálék szállításához, tárolásához és főzéséhez edényeket, az új élettevékenységhez újfajta használati eszközöket kellett készíteni. Ezért vált általánossá ebben a korban a kőeszközök csiszolása, fúrása, agyagedények égetése. Az új életmód következménye volt a népesség számának rohamos növekedése, melynek eredményeként évezredeken át folyó vándorlásokra, expanziókra került sor. Ezek révén jutottak el a neolitikum vívmányai Délkelet-Európa különböző területeire és a Kárpát-medencébe is. A neolitikus idők utolsó szakaszát jelzi az úgynevezett „len- gyeli kultúra” (nevét a Tolna megyében lévő Lengyel községről kapta, ahol Wosinsky Mór először tárt fel ilyen leletanyagot), melynek telepeit, temetőit eddig 67 helyen találták mega régészek és melynek leleteit kiállításunkon bemutatjuk. A neolitikumot az őskorhoz soroljuk ugyan, de tudnunk kell, hogy a neolitikus ember nem ősember, hanem a maival azonos szellemi képességű homo sapiens volt. Az egyiptomi óbirodalom fáraói ugyanebben az időben — az i. e. harmadik évezredben — már piramisokat építettek. A Kárpát-medence az őskori fejlődés során sokáig peremterületként szerepelt, az eredeti hatások ide csak évezredes késéssel és megváltozva érkeztek. Eközben azonban itt is kimutatható egy önálló fejlődés nyoma, melynek hatásai viszont Nyugat- és Észak-Európa felé gyűrűztek tovább. így például, mikor a Kárpát-medence telepesei már termesztett gabonát arattak, Észak-Európában még vadászó, gyűjtögető életmódot folytattak az emberek. Tolna megyében három helyen folytattak jelentősebb ásatásokat ebből a korból: Lengyelen, Szekszárd-Ágostonpusztán és Mórágy-Tűzkődombon. A neolitikus népesség tárgyi anyaga az ásatások tanúsága szerint éppen olyan színes és sokrétű volt, mint a közelmúlt és a ma természeti népeié. Ami azonban ebből a gazdag anyagból ránk maradt, már jóval kevesebb. A kő, kerámia és csontanyag mellett a megfigyelt és hitelesen rögzített régészeti jelenségek segítenek bennünket elsősorban a neolitikus ember életének megismerésében. A felsoroltak közül a legtöbb információt az égetett agyagedények szolgáltatják, illetve ezek töredékei, a cserepek. Mint minden időszakban, így a neolitikumban is egy-egy meghatározott stílus jellemzi egy- egy meghatározott terület kerámiájának anyagát, formáját, díszítését. Csodálatos szépségű, magas esztétikai színvonalú kerámia került ki a neolitikus fazekasok keze alól, annak ellenére, hogy ők még nem ismerték a fazekaskorongot. A durva anyagú, vastag falú kerámiától a lemezvékony, ívelt formájú, csillogó felületű edényekig a legmagasabb formaérzékkel készítették házi és kultikus használatú edényeiket. Égetési technikájuk még nem volt a leg- kielégítőbb, de a célnak megfeleltek termékeik. Az edények falának gyakran foltos elszíneződése arra utal, hogy az edényégető tűzgödrökben még nem oldották meg az egyenletes hőellátást. iégetett fazekastermékei- két általában festették. Vagy az egész edényfel- .. .v . 1 szint beborítja a vasoxid alapú vörös festék, vagy geometrikus mintákat festettek a külső és belső edényfelszínre. Az agyagot edénykészítésen túl sok más célra is felhasználták: házak falának tapasztásá- ra, háló- és szövőszéknehezékek készítésére, embér és állatfigurák megformálására. Az időszak legjellemzőbb eszközei a csiszolt kőfejszék és -balták, melyeket nyéllyukkal láttak el. Csiszolt kőeszközeik között találunk különféle méretű ékeket, pengéket, átfúrt gömbölyű buzogányfejeket. E csiszolt eszközöket a mezőgazda- sági művelés folyamatainál, valamint vadászatra és harcra használták. A csiszolást vizes homokkal és bőrrel végezhették, míg az eszközök átfúrása üreges csont segítségével történt. A csontszerszámokat is csiszolton használták: árak, tűk, simítok, agancs-kapák, és balták, buzogányok vannak a csonttárgyak között. Vaddisznó agyarából készültek az „agyar- csüngők" és ugyancsak agyarlemezből csiszolták a félig elkészült, nagyméretű horgot is. A neolitikus ember legfőbb tevékenysége a táplálék megszerzésére irányult, nagyobbrészt földművelés, állattenyésztés és vadászat útján, de a halászat és gyűjtögetés is szerepet kapott ellátásukban. A megművelhető területeken kiirtották az erdőt, bozótot, fellazították a talajt (valószínű, hogy már eke segítségével) és elvetették a magvakat. Húskészletük túlnyomó részét az őstulok vadászásával biztosították, de más vadakat is gyakran ejtettek. Ezt bizonyítják a talált szarvas- és vaddisznócsontok is. Legfontosabb háziállatuk a szarvasmarha és a sertés volt. Mivel településeik általában vizek közelében voltak, gyakran fogyasztottak halat, és a leletek tanúsága szerint az édesvízi kagylót is gyűjtötték. A földművelés, vadászat és a védelmi feladatok ellátása a férfiak tevékenységi körébe tartozott, míg a nők szerepe a gyermekek nevelésén túl a táplálék feldolgozására, esetleg tartósítására, ház körüli munkákra irányult. Társadalmi szervezettségükre következtethetünk a temetkezések vizsgálatából. Ez a népesség kiscsaládi egységekben élt, s az egyes családok egy nőből, egy férfiból és kevés számú gyermekből álltak. Temetkezési csoportjaik nemzetségi, nagycsaládi rend szerint alakultak, összefogó nagyobb szervezetük a törzs lehetett. A kis családok négyszögű házakban laktak, ezek oszlopokból, vesszőfonatból készültek agyagtapasztással. A kultikus életnek meghatározó szerepe volt az őskori ember életében, de az őskori vallások felderítése és megismerése — az írott emlékek hiánya miatt — igen bonyolult és nehéz tudományos feladat. A néprajzi kutatások nyújthatnak adatokat azokról a képzetekről és hiedelmekről, emlyekkel az őskor vonatkozásában is számolnunk kell. A kultikus jelenségek és tárgyak vizsgálatával pedig a vallás történetének egyik fontos, kezdeti szakaszáról nyerhetünk ismereteket. A régészetileg jól érzékelhető kultikus jelenségek (áldozati gödrök, idolok, stb.), az ezek mögött rejlő tudati tartalom, az adott társadalom szociális szervezettsége valószínűvé teszik az agrárvallások és talán egyes istenalakok meglétét is a neolitikumban. A földműveléssel és állattenyésztéssel kapcsolatos rítusok központi alakjává az Ősanya vált. Erre utalnak az előkerült női szobortöredékek, melyek egyik igen szép példánya a mórágy-tűzkődombi áldozati gödörben talált „Madonna”. A vallási ceremóniák főként a föld és gabona termő- képességét igyekeztek megőrizni. Túlvilággal kapcsolatos elképzeléseiket a temetkezések illusztrálják legvilágosabban: a halottakat szigorú rend szerint temették el zsugorított, gyakran megcsonkított végtagokkal. Melléjük élelemmel teli, vörös festésű edényeket helyeztek, s gyakran kő- és csonteszközökkel is felszerelve indították el őket a „túlvilág! létre”. bemutatott tárgyak kiA sebb része a régebben előkerültek közül való, *-■ ■nagyobb részük azonban még nem volt kiállítva: ezek az utóbbi három év Mórágy- Tűzkődombon folyó ásatásainak leletei. DR. ZALAI-GAÁL ISTVÁN Balogh Ádám Múzeum, Szekszárd. Latinovits, a színész ,,Ha a művész élete rövidre szabott: élete sűrű-vérű, sűrűidejű hosszában mondja el a■ rábízott mondatot." LATINOVITS ZOLTÁN Kegyetlen volt halála. Véres és borzongató. Vajon mit érezhetett, mire gondolt azon az öt évvel ezelőtti júniusi napon, ott Balatonszemesen? Mi volt, amely oly nagyon, már elviselhetetlenül fájt, ami végzetes utolsó ugrásához vezetett, egy vonat kerekei állá űzve? Soha senki nem tudja meg, a halál előtti pillanatok gondolatainak nincsenek tanúi. Utolsó színpadi szerepében Bozzi útként dallal búcsúzott. Valahogyan így szélt a versike: most nincs időm, most mennem keli, mert jóba lettem az életteli A közönség ünnepelte. A premieren vastaps, bravózás, újrázás, öröim. Latinovits visszatért. Ki gondolt volna akkor a végre? A hallói ritkán jelzi közeledtét. „Zseni de őrü-lt!” Viselte a ráaiggatott címkét. De miért őrület a túlfűtöttség, 'még akkor is, ha ez összetűzésekhez vezet, az elégedetlenség szülte iz- gágaság, amely imindig továbbhajszolta, soha nem engedte tespedtségben tunyulni. Legendáik keringtek állítólagos összeférhetetlenségéről. Fábri Zoltán rendező mondta: „Róla az em.- berek életében még több rosz- szat elmondtak, mint másról, valószínűleg azért, mert jelentékenyebb volt náluk. Sokan összeférhetetlennek tartották, hisztérikusnak, közösségbe nem valónak. Minden tette azonban, minden kötözködése, minden indulata, minden sistergő dühe a közösség ügyében, a jobbítás érdekében lobbant. Gyűlölte a középszerűt, a langyost, az elzsírosodott agyú tunyaságot, a rossz abbá -'be I e n yug vá st. Ezt teljes meggyőződéssel állítom. És ennek tanúja akarok lenni”. Zsenli volt. Valóban az. A színpad zsenije, szent őrültje, A Szindbád című film főszerepében aki a játékról mindent tudott. Volt egyszer egy előadás, a körszínházbéli „Mário és a varázsló". Latinovits csodát teremtett. Forgott körbe a színpadon a Thomas Mann-i közönséget hipnotizálva. E egyszerre csak elkezdtek mozogni a széksorok. A nagy nézőtérre is átsugárzott a színész hatása. Pedig mi nem a játszótársak voltunk, minket nem rendezett senki, csak La- tinovits. „A JÁTÉK a gyermek sajátja. A gyermek teljes énjével játszik. Beleérzéssel', átéléssel. Kimozdíthatatlanul, hittel. Nem tessék-lássék játszik, neki fontosabb, kedvesebb, halálosan komoly, életteli a játék. A SZÍNÉSZ gyermekségét az időben és térben kiterítő, tudatos játszó ember. Ha úgy tetszik: művész” — vallja Köd- szurlkáló című könyvében. 1956 nyarán az újdonsült építészmérnök diplomáját zseb- redugva írta alá élete első színházi szerződését: segédszínész lett Debrecenben. Majd Miskolcra ment, onnan pedig vissza Debrecenbe. Tagja volt a Vígszínháznak, a Thóliának, aztán ismét a Vígnék, a veszprémi Petőfi Színháznak és a Radnóti Színpadnak. Vendégként játszott a Madádh Kanna Pirandello IV. Henrikjében rában, a Körszínházban, Kecskeméten, a Szegedi Szabadtéri Játékokon, utolszor pedig a Fővárosi Operettszínházban. Volt Rómeó Miskolcon és a Vígben. Rómeóval lett 1963-ban pesti színész. Játszotta a többi között Ruy Blast, Higgins profesz- szort, az Őrnagyot a világsiker felé induló Tóték-lban, Liliomot, IV. Henriket Pirandello darabjában és Arthur Miller Willy Loman-ját, az ügynököt. S bemutatkozott a veszprémi Petőfi Színházban rendezőként is. „Nem tudom pontosan höl _a helyem. Egyelőre csak kódorgók a színházban, a színház körül. A rendezés sokkal jobban érdekel, mint a színjátszás" — nyilatkozta 1965-lben. Halála esztendejében pedig így vélekedett. „Úgy érzem hogy egy-két évvel ezelőtt beléptem abba a korszakomba, amikor már nem egy szerepet kell játszanom - hanem az összest. Rendeznem kellene. S miután ezt már kipróbáltam és sikerült — teljésen érthetetlennek tartom, hogy megfosztanak ettől a lehetőségtől. Végső célom pedig az írás. Ha vágyaim teljesülnek, s rendezhetek, nem biztos, hogy a rendezés és az írás között marad a játékra időm”. LatinoVítsnak ekkor már alig volt valamire is ideje. Ezt még ő sem tudta. Térdená'llíva mászott, ugatott és dalolt BozZi urat játszva, volt még néhány előadása nagy sikerű önálló műsorából, s 1976, június 3-án, egy nappal halála előtt még elmondta a rádióiban Ady Két kuruc beszélget című versét. Ez volt az utolsó munkája. Színházi alakításainak emlékeit csak azok vihetik magukkal, akik színpadon is láthatták. De örökre itt marad a versmondó, az Adyt új hangon tolmácsoló Latinovits és a filmszínész. Negyvenöt magyar filmben játszott, a többi között a Szegény- legényekben, a Hideg napokban, az Isten hozta, őrnagy úrban és a nagy sikerű Szindbád- ban. „Sohase nyertem, de amit magam megküzdöttem, meg is tartottam. Nem bántam meg semmit, igyekeztem szomorúságom fölött imindig egy darab kék eget tartapi. Megmaradtam embernek, szigetnek, csodáíko- zónak, reménykedőnek, győzelemre tőrének, gondolkodónak. Megmaradt szívem szeretete; gyűlöltem és minden felett megmaradtam folytonlkereső- ne'k, terepfelverőnek, lázadónak, életmentőnek, értei mezőnek, lassan bölcsülőnek, igazságkeresőnek, nevetőnek”. Mi vezette az utolsó útra? Gyötrő lelki avagy testi fájdalom? Vagy talán a megbékélés, az enyhet adó csend utáni vágy? Korán ment el. öt esztendeje halott. S még csak most lenne 50 éves. SEBES ERZSÉBET Hanglemez hetek A hagyományokhoz híven az idén is megrendezi a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat a HUNGAROTON hanglemez heteket.. Szeptember 11. és október elseje között 12 új ünnepi kiadványuk kedvezményesen, lemezenként 50 forintért kerül az üzletekbe. Évszázadok zenei és irodalmi kincsei szerepelnek a kedvezményezett lemezek között, csakúgy, mint a magyar népzene és a magyar költészet régi forrásai, az egyetemes művészet legmagasabb rangú remekei. Páratlan ritkaság a Bartók összes hangfelvétele című lemezsorozat, amelyeken Bartók zongorázik — egyebek közt az Allegro barbaro, a Mikrokozmosz részletéi, az I. rapszódia, a Román népi táncok, a II. szonáta hegedűre és zongorára, valamint a Szonáta két zongorára és ütőhangszerekre, Bartók,, Kodály népdalfeldolgozások, Beethoven, Liszt, Debussy, Scarlatti művei szólalnak meg. A másik lemezen Bartók hangja és zongorajátéka hallható, ma- gánfelvételek, családi fonográfhengerek és töredékek gyűjteménye. A Bartók centenáriumi összkiadás e két lemezének külön érdekessége, hogy Somfai László és Kocsis Zoltán szerkesztésében a teljességre törekedve, valamennyi fellelhető archív anyagot felhasználva jelent meg. Új magyar felvételen a Magyar Állami Hangversenyzenekar és Ferencsilk János közreműködésével adták ki Bartók Concertóját és a Táncszvitet. S már a közelgő Kodály-cente- náriumot idézi az a lemez, amelyen a Fölszállott a páva, a Galántai táncok és a Marosszéki táncok című szerzemények hallhatók a Magyar Rádió és Televízió Lehel György vezényelte1 szimfonikus zenekara előadásában. Ez alkalom mai Händel 12 concerto grosso-ja képviseli a barokk zené't és Pergolesi oratórium és Puccini Pillangókisasszonya a vokális zenét, vi- lágsztrárok felvételeivel. A Vonó mesterei című összeállítás a könnyen ha Ugatható zene kedvelőinek szól. Shakespeare: Szentivánéji álom című vígjátékának egy 1963-ban készült rádiós felvétel az alapja;, Ruttlkai Évával, Zolnay Zsuzsával, Latinovits Zoltánnal és Sinkovits Imrével És megszólal lemezen első nagy lírai költőnk, Balassi •Bálint is- Szerelmes és hazafias verséit Bánfify György szólaltatja meg. A hang lemezhetek megnyitásának napján adták át az Év Hanglemeze dijat az elmúlt év legjobb felvételeinek. Ez,t a díjat ítélték a Goldmark: Sába király nője című opera lemeznek, amelyen Takács Klára, Kincses Veronika, Siegfried Jerusalem, Sólyom Nagy Sándor, Kalmár Magda, Miller Lajos, Gregor József és Polgár László énekel, a Magyar Állami Operaház ének- és zenekarát Fischer Adam vezényli. A díjazottak között szerepel a Liszt Ferenc Kamarazenéké r Viva! d i -lemeze, három Bartók-lemez, Kocsis Zoltán, Ránki Dezső, Pauk György közreműködésével, a Magyar hangszeres népzene és a Délszláv népzene című ösz- szeáWítás. A prózai kiadványok közül Örkény István Egyperces novellái és a Mezey Mária előadói lemeze szerepel a díjazottak között. K. M.
