Tolna Megyei Népújság, 1981. augusztus (31. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-06 / 183. szám
1981. augusztus 6. ÜníÉPÜJSÁG 3 A tomerömű-ópftkezós „Míg szükség lesz rám, maradok” Dombi Imre: „Most többet tudok tenni a közért" — Apró gyerek koromban már bányász akartam lenni. Vonzott a bánya. Az általános iskola után bányatechnikus lettem. Tatán végeztem el az iskolát és Tatabányán léptem volna munkába 1972-ben, de az orvosi vizsgán fennakadtam. Romlott a szemem, másfél di- optriás szemüveget kaptam. A föld alatti munkára csak olyat engednek le, akinek féldioptri- ás a szemüvege. Az Íróasztaltól mindig irtóztam. Az orvos hajthatatlan volt. Ajánlottak nekem sok munkát a felszínen. Nem, nem és nem. Bányász vagyok — mondtam, csak a bányában, lent a föld alatt akarok dolgozni. Ha nem lehet, akkor elkerülöm a bányát messzire. — Hajdúböszörményben, szülőfalumban helyezkedtem el az építőipari szövetkezetben, öt évig rossz volt a közérzetem. Csak az íróasztal maradt, mert nem értettem az építőiparhoz. Amikor lehetőségem adódott, mentem az emberek közé. Hihetetlenül nagy a mozgásigényem. A legjobb megoldás az volt, hogy egyre inkább a mozgalmi munkában aktivizálódtam. Szervező titkár lettem a KISZ-ben. így elviselhetőbb a helyhezkötöttség. öt év múlva már mindenképpen szerettem volna visszamenni a szakmámba, elfogadom már a külszíni munkát is — mondtam, mikor jelentkeztem. Nem sikerült. Megalkudtam magammal, mégsem sikerült. Mentőövként érkezett a KISZ Központi Bizottságának a felhívása: építőbrigádot toboroznak Paksra. Az első időben még nem gondoltam arra, hogy jövök. Mint Szervező titkárnak az volt a feladatom, hogy mozgósítsam a srácokat. A vége az lett, hogy senki sem jelentkezett. Szégyenszemre mentem be a KISZ-bizottság ra . Jelentkező nincs, de enqem érdekel. Segédmunkásnak jelentkezem — jelentettem be. — Közrejátszott az anyagi helyzetünk is. Nem volt lakásunk, a két gyerek mellett pedig még remény sem akadt, hogy abból a fizetésből valaha is tudok vásárolni. Naayon szerettem az otthoni munkatársaimat, de kötöttek voltak a lehetőségek. A felhívás meg úgy szólt, hogy KISZ-megbízatással lehet jönni, tehát a munkakönyv marad. A szövetkezet vezetői megértették, hogy nekem ez anyagilag és szakmailag is jó lesz. Elengedtek. — Otthon fél óra alatt eldőlt, hogy Paksra jövök. Ebéd közben jelentettem be a feleségemnek. — Az első turnussal — 1977. december 12-én — érkeztem Paksra. Tizenketten voltunk. A brigádvezetők, a kitűzők és a műszakiak. A többiek három hét múlva követtek bennünket. Nekünk addig meg kellett ismerni a feladatot. Kitűző lettem, nem segédmunkás. A kitűző lényegében a művezető jobbkeze, a helyettese. Az épülettel kapcsolatos összes rajzot, dokumentációt ismerni kell. örültem ennek a beosztásnak. Fele részben tudtam használni eredeti végzettségemet. Szeretem a precíz munkát, a kitűzői beosztás pedig teljes embert iqényel. Negyedév kellett az átállásra. Azután kezdtem csak paksinak érezni magamat. Szerencsére Horváth Józsi bácsi keze alá kerültem. Nagyon jó tanítómester volt. — Lenyűgözött az építkezés. A tömege. Ekkora építkezést én még nem láttam. De ezt vettem észre a többieken is. Az egészségügyi épület alapozásánál kezdtük. Az a szóm, hogy 3000 mázsa betonacélt és 1800 köbméter betont használtunk fel, elmond mindent. Otthon, Hajdúböszörményben az építőipari szövetkezetben egész évben csak a töredékét dolgoztuk el, itt pedig három hónap alatt. — Később nyitottabb szemmel jártam. Sok minden nem tetszett és nem is tetszik. A munkafolyamatok szervezése, a bérezési módszer nekem szokatlan. Megdöbbentő, de nem tudunk rajta változtatni. Nem az igazi teljesítményt fizetjük. Nem paksi betegség ez, az építőiparé. A művezető addig sakkozik a teljesítményekkel, míg mindenki megkeresi a magáét. — Most már tudom; ez abból adódik, hogy nincs meg a folyamatos munka feltétele, nem lehet egyetlen emberre fogni a hibákat. Sok-sok összetevője van, ezért is nehéz rajta változtatni. Itt volt a 100 fős építőbrigád. Fiatalok, lelkesek, tettre készek. Majd mi megmutatjuk! Éjszakánként munkafolyamatokat dolgoztunk ki, szerveztünk, lobogtunk. Az eredmény pedig nem mutatta meg a befektetett energiát. Sokan azért nem szerződtek már a következő évben, mert nem volt több energiájuk. Hamar feladták. — Klassz időszak volt. Nehéz munkát vállaltunk, és a nehézségek ellenére is haladtunk előre, mint ahogy halad az egész építkezés. Mert a panaszait elmondhatná mindenki. Tényleg sok energia megy el feleslegesen, de mindenért kárpótol később a kész munka. — Az természetes, hogy itt is tovább végeztem a mozgalmi munkát. 1978—79-ben a Lékai János építőbrigád KISZ- titkára voltam. Közben a létszámot kétszázra emelték és megalakult a pártalapszervezet. Átlagban 30—35-en voltunk az MSZMP tagjai. Ekkor összetettebb feladatot kaptam, megválasztottak párttitkárnak, 1980- ban beválasztottak a megyei pártbizottságba. Az idén tavasz- szal pedig a 22-es Állami Építőipari Vállalat KISZ-titkára lettem. — Ez olyan már, mint a sodrás, benne van az ember, aztán viszi. Azt, hogy jól vég- zem-e a munkámat? A kollégáim tudnák megmondani... — A legfontosabb a család szerepe. A feleségem is régi mozgalmi ember. Azt szoktam mondani mindig és ez így igaz, hogyha valamilyen elismerést kapok, annak ötven százaléka a feleségemé. Úgy indultunk 1977-ben Paksra, hogy hosz- szabb távlatokban gondolkodtunk. Addig, ameddig szükség van a munkámra, maradok. — A lakáskérdés a legnagyobb gond. Otthon rokonoknál, ismerősöknél laktunk. Ezt nem lehetett a végletekig tartani. A vállalat segített, itt, Pakson a családos munkásszálláson kaptunk elhelyezést 1979- ben. Most pedig beadtam igényemet, a munkáslakás-építési akcióban, várjuk, hogy mi is sorra kerüljünk. Ez pedig azt jelenti, hogy végleg Tolna megyeivé válik a család. — Az előbb már beszéltem tapasztalataimról. Nincs saját élményem, csak a többiektől tudom. Olyanok mesélik, akik voltak Leninvárosban, sőt még Dunaújvárosban is, hogy a ki- sehb építkezéseken nyugodtabb volt a légkör. Sok a konfliktus Pakson. A sok konfliktus pedig rengeteg energiát követel. Az a véleményem, hogy erre az építkezésre nem készültünk fel. Elbizakodtak az építők. Sokszor hallottam, hogy mi felépítettük ezt is, meg azt is, röpködtek a nagy építkezések nevei, akkor ne bírnánk Pakssal? Aztán kiderült, hogy az atomerőműépítkezés más, összetettebb feladat. Nagy falat ez nekünk. Biztos vagyok abban, hogy egyenként minden vállalat, minden ember a legtökéletesebbet akarja, de együtt még nem megy, nem úgy megy, ahogy kellene. — A fiataloknak sokat számít ez az építkezés. Hallatlanul kiszélesedik az emberek látóköre. Szakmailag olyan problémák elé kerülünk, ha azt megoldjuk, életünk végéig máshol kitűnően tudunk dolgozni. Ha valaki akarja, itt kiélheti alkotásvágyát. Teljes embert kíván ez a beruházás és nagy önállóságra nevel. — Változtam-e, mióta Pakson vagyok? Sokszor föltettem ezt a kérdést magamnak. Szeretek az emberekkel foglalkozni. Szélesebb lett a látóköröm, tudok felelős emberként gondolkodni. Sokszor gondolkodom azon, hogy karrier-e az enyém. Becsületes munkával, ha valaki kiérdemli a többiek becsülését, az nagyon jó dolog. S haladni kell előre, egyre többet kell vállalni, a tehetség szerint kell kamatoztatni a tapasztalatot, tudást. Sok karriert láttam itt Pakson. Nem is karriert, mert annak rossz íze van — lehetőséget. Nálunk, a 22-es Állami Építőipari Vállalatnál a vezetők negyvennyolc százaléka 35 éven aluli. Aki akar, kifuthatja magát. Szerencsére sokan akarják. Örökké kétkezi munkával szerettem volna megkeresni a kenyeremet. Ez sokáig bon- dot okozott, mert egyre távolabb kerülök a fizikai munkától. De számba kell venni, hogy hol tudok többet tenni a közért. Akkor-e, ha szakmunkásként kiváló munkássá válók, vagy akkor, ha KISZ-titkár vagy párttitkár vagyok? Ezen sokat vitatkoztunk. Meggyőztek. Most többet tudok tenni a közért, s addig, míg bíznak bennem, szívesen végzem ezt a munkát... Elmondta: DOMBI IMRE Lejegyezte: HAZAFI JÓZSEF Üzemanyag-takarékosság Szigorú normák - Új prémiumrendszer - Kiváló eredmények A gépjárművek üzemanyagfogyasztásának témaköre napirend a dombóvári Volán-üzemigazgatóságon. Napirenden tartják, amint Gőgös István energetikus mondja, mert nemcsak a pilóta érzi saját zsebén, hanem az üzemigazgatóság is, következésképpen a népgazdaság. A dombóvári üzemegységben 104 tehergépkocsit, 59 autóbuszt, negyvennyolc pótkocsit és három rakodógépet üzemeltetnek. A napi üzemanyag-fogyasztás meglehetősen nagy, hiszen a gépek több ezer kilométeres teljesítménnyel zárják a műszakot.- A ZIL tehergépkocsikkal van a legtöbb gondunk - mondja az energetikus —, mert ezek igen szeretik a benzint, sokat fogyasztanak. A fő kérdés tehát a benzintakarékosság. Hiszen 34 kocsink három megyében 540 gázlerakati helyre szállítja Pincehelyről a palackokat, tehát e kocsik sokat mennek, sajnos, sokat is állnak, mert egy-egy kisebb lerakatnál, bárhogy is szervezzük a szállítást, előfordul, hogy .félóráig keresni kell a kezelőt. Végül azt tartottuk a legjobb megoldásnak, hogy a ZIL-szerelvényeket lecseréljük Skodákkal. Ezek a Skoda-szerelvények — Jelenő pótkocsival - 740 palackot tudnak egyszerre elvinni, a ZIL pedig csak 360-at szállíthatott. Nagyobb a felépítménye a Skodának, és az új pótkocsinak. Sőt: a dombóvári Dombcalor ipari szövetkezetnél legyártattuk - Tőke János központi dolgozónk tervei alapján — az új felépítményt, amely öt mázsa, szemben a ZIL-eken volt 10—12 mázsákkal. Varga István műszaki osztály- vezető mondta el ezt a látszatra nem elsősorban üzemanyagtakarékossági intézkedést, szer-, vezést. Pedig valójában az. Hiszen a felépítménysúly csökkentése már magában azt jelenti, iogy több palackot vihetnek, a hasznos terhelés — azonos üzemanyag-fogyasztás mellett - jobb. A sofőröket - az üzemanyag- takarékosságra buzdító felhíváson túl — anyagilag is érdekeltté tették. Ám ez a módszer nem felelt meg, hiszen negyedévenként csak kivételes esetekben fizettek megtakarítás utáni prémiumot. A dombóvári főnökségen összegezték a megtakarításokat, és a névsort, természetesen az értékeléshez szükséges adatokkal együtt, elküldték a központba. Ott aztán, ha tíz személyt ki tudtak emelni egy főnökségtől, s azt jutalmazták, akkor már jó eredmény volt. A túlfogyasztások csökkentésére kidolgoztak egy próba- rendszert, ezt szeptembertől vezetik be. A lényege: a szigorúbb normákkal dolgozva mindenkit érint a fogyasztás: aki megtakarít, az kap pénzt, aki túlfogyaszt, az fizet. A Koncz- féle újítást - üzemanyag-takarékosságot ellenőrző-befolyásoló műszert - 21 kocsira máris fölszerelték. De rendszeresen mérik minden kocsin a fogyasztást, s ha a sofőr kívánja, akkor akár minden másnap a próbapadra állítják a gépet. Lehet is várni. Mert ha csak az eddigi megtakarításokhoz lesz hasonló eredmény a jövőben, akkor is szép pénzt tudnak majd adni annak — aki arra érdemesült. Az első félévben ugyanis 93 052 liter üzemanyagot takarítottak meg a benzines járművek, 15,6 százalékkal többet, mint az elmúlt év azonos időszakában. A dízelüzemű kocsik pedig 26 387 literrel fogyasztottak kevesebbet, mint amennyit a norma előír. A MÁVAUT-ágazatban is jelentős eredményeket értek el, 114 000 liter volt a megtakarítás a hajtóanyagból, 22,6 százalékkal gazdaságosabb volt a munka. Tudni kell ezzel kapcsolatban azt is, hogy akad olyan kocsi, amelyiket egy hónapban három ember is hajt, tehát ahány láb - amelyik a pedált nyomja —, annyi fogyasztási érték, szok- vták mondani a sofőrök. A jövőben az értékelés is egyéni lesz, tankolástól tankolásig. Az út végén azonnal tudja majd a sofőr — ha a tervezett prémiumrendszert nem változtatják meg, erre ugyanis nagy az igény, pedig még be sem vezették! -, hogy keresett, vagy ráfizetett az útra. A benzint ugyanis, nyolc forinttal, o dízelolajat négy forinttal akarják plusz- és mínuszként elszámolni ... A pluszt tartják kevésnek, mert nincs kellően érdekelve a vezető, míg a túlfogyasztásnál a nyolcforintos elszámolás is túlontúl sok, mert legtöbb alkalommal az öreg motorokkal hajtott szerelvényeknél van túlfogyasztás. Az első félévi üzemanyag-takarékossági eredményt már isismertették a dolgozókkal. Ezek szerint Steiber András a ZIL-es pilóták között ért el a legjobb eredményt, a Skodásoknál László István a favorit, az autóbuszosoknál Dubitz László és Gál Viktor került előkelő helyre. A 11-es Volán dombóvári üzemigazgatóságánál — szeptember 1-től — térnek át az új, kísérleti premizálási rendszerre. A szerelők és a bemérők éppen ezért a következő hetekben a sofőrök szemében is „nőnek”, hiszen rajtuk is, nemcsak a pedált nyomókon múlik, hogyan alakul az üzemanyag-takarékossági mozgalom, kit mennyire érint majd — munkája után — a takarékossági prémium. PÁLKOVACS JENŐ Fotó: K. A. Az eredményes agitáció - a zsebre szóló agitáció is — különböző véleményeket váltott máris ki. László István „hosszú járatú" pilóta, tehát elindul hétfőn, és csak a hét végén kerül haza állomáshélyére:- Hetenként 2000-3000 kilométer között van a teljesítményem, de túlfogyasztásom még nem volt. Az új rendszert még nem ismerem teljesen, de sokat várok tőle. Saját szerkesztésű próbapadon vizsgálják a sokat fogyasztó ZIL-eket Hétszáznegyven palack gáz fér el a Skoda-szerelvényen Lébényi István az autóbuszmotor füstölésének okát vizsgálja László István: Hetenként háromezer kilométert is hajtok, soha nem volt túlfogyasztásom
