Tolna Megyei Népújság, 1981. augusztus (31. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-04 / 181. szám
A^ÉPÜJSÁG 1981. augusztus 4. Moziban Hamburgi betegség Következő heti filmjegyzetünket a Fogadó az „Örök világos- ság”-hoz című magyar filmről írjuk Peter Fleischmanntól nem láthatott filmet a magyar mozi- járó az emlékezetes Vadászjelenetek Alsó-Bajorországban bemutatása óta. Jogos a kíváncsiság: merre indult azóta? Igényei leszállításával pénzt keresni a szórakoztatóiparban, vagy felkapaszkodni a lilagőzös művészkedés elefántcsonttornyába, mint annyi más? Nos, ha az szórakoztatásnak mondható, hogy a néző másfél óra alatt egyetlen másodpercre sem ér rá unatkozni, akkor mondjuk ki nyugodtan: bizony ez szórakoztató film. De nem olyan, amelyben a megdöbbenéseinket feloldják, és a felvetődő talányokat helyettünk megfejtik. Ne bosszankodjunk, hogy torz valóságot látunk. Fleischmann művészete éppen abban áll, hogy bebizonyítja: az ő tükre tökéletesen sík, és a mi szemünkben lehet a hiba, ha eddig nem így láttuk a dolgokat. Már az indítás is gúnyos fintor. Az emberi élet határtalan meghosszabbításáról tárgyaló kongresszust zavarja meg az egyik professzor hirtelen halála. Volt tanítványa a kórházban tudja meg, hogy ő is a néhány napja fellépett titokzatos járvány áldozata lett. A fiatal tudós a betegség üldözésére indul. A sebtében összehívott szaktekintélyek csődöt mondanak: a betegség kórokozójáról, a terjedés módjáról semmi biztosat nem tudnak megállapítani. Ekkor az államapparátus lép. De a hatalom csupán egyféle reakcióra képes, legyen bár a veszély földrengés, vagy terrorizmus, járvány vagy árvíz, atomcsapás vagy béketüntetés. Következik hát az erőszak. Kitoloncolás, utak lezárása, emberek karanténba (lágerbe?) kényszerítése. A hivatásosokhoz hamarosan csatlakoznak az önkéntes rohamosztagosok. At- lopakodnak a Vadászjelenetek- ből a polgári lövészek is. így, színesben, még visszataszítóbb sörtől gárgyult arcuk a díszes mundér fölött. Kétségtelenül ez az ő igazi hobbijuk: emberre lőni. Mi sem természetesebb, hogy fiatal tudósunk, aki talán képes lenne a titok megfejtésére, hamarosan zár alá kerül. Erre a hagyományos filmeken gyakorlatot szerzett néző behunyt szemmel folytatná: és megszökik, látványos, néha reménytelennek látszó menekülésbe kezd, végül felfedezi a betegség okát és ellenszerét, és minden jó, ha a vége jó ... Talán nem rontom el a nézőjelölt szórakozását, ha figyelmeztetem: a sablonok ez esetben használhatatlanok. A menekülés epizódjai valóban fordulatosak, sőt sokszor bizarrnak is nevezhetők. Szép női testek közt még egy hermafrodita anatómiáját is van módunkban megcsodálni - ám a film szerkezete és a szereplők viselkedése is meghökkentő. Még igazi középkori haláltáncot is látunk és sok egyéb mozzanat is emlékeztet a misztériumjátékokra. Közben minden epizód, minden megjegyzés találó miniszatírája a mai nyugatnémet társadalom jelenségeinek. Az egyre divatosabb, józan észtől menekülő misztikus irányzatok is megkapják a magukét. A rendező, — bár előző filmje színvonalát most nem éri el, — ezúttal is kizárólag saját hazája belügyeibe kíván beavatkozni. Éppen ezáltal ad lehetőséget szélesebb általánosításokra. Amikor kigyúlnak a nézőtér lámpái, már alaposan belénk fészkel a gyanú, hogy amiben ma élünk, nem „minden világok legtökéletesebbike”. De senki nem tilthatja meg, hogy pnégis Camus-nek higgyünk, akKA pes- tis-'ben Fleischmann'hoz hasonló kérdéseket "vet fel, ám arra a végkövetkeztetésre jut: „A csapások idején megtanulja az ember, hogy az emberekben több a csodálnivaló, mint a megvetnivaló.” CSONTOS KAROLY Kossuth-könyvek Családi események, társadalmi szertartások Két évtized alatt — amióta megbízható adatokkal rendelkezünk - hazánkban mintegy másfél millió társadalmi jellegű névadást, házasságkötést és polgári temetést rendeztek, és ez alatt — a történelmileg rövid — idő alatt az új formák létezése és lehetőségei közismertté váltak. Fia egy-egy alkalomra csak ötven résztvevőt számítunk, kiderül, hogy hetvenöt millió ember járt már ilyen szertartáson. Ez a hatalmas szám statisztikailag azt jelenti, hogy minden magyar állampolgár már hét és fél alkalommal részt vett valamilyen családi esemény társadalmi lebonyolításán. A szerző is ezzel a hatalmas számmal és az ehhez kapcsolódó agitatív erővel indokolja témaválasztását. A könyv elméletileg elemzi a szertartások tartalmát, polgári hagyományait és már kialakulóban lévő szocialista gyakorlatát. A kötet célja azonban nemcsak a téma áttekintése, hanem a gyakorlati segítségnyújtás is. Minden családi esemény társadalmi szertartásához sok hasznos és gyakorlati tapasztalatot gyűjt egybe, és ezzel tanácsot ad. Az egy-egy alkalomhoz illő versek, zeneművek szerzőjét, címét is közli a szerző. Olvosható a kötetben a Családi irodák címjegyzéke. Hasznos lehet a könyv azoknak, akik a jövőben kívánják igénybe venni ezeket a szertartásokat, mert ilyen módon személyes ízlésük szerint is ösz- szeállíthatják a kívánt műsort, és a szertartás menetét. Annak ellenére, hogy a kötet a már működő irodák tapasztalatait használja fel, érdekes lehet az e területen dolgozók számára, hiszen sok új ötletet meríthetnek belőle. Keserű show Rádió Reggeli gondolatok A Domino pantomimegyüttes bemutatta Kereső show, avagy E. A. Poe vacsorája címmel abszurd etűdökből álló pantomimkomédiáját a Budai Várban. Az előadást Edgar Alan Poe emlékére Köllő Miklós koreografálta. A képen: az előadás előtt. Hallgatja az ember a Falurádiót és örvendezve állapítja meg, hogy Magyarország egy részében a jelek szerint az idén kétszer arattak. Ez Tolna megyében egyáltalán nem csekélység, hiszen tudjuk jól, hogy termésátlagok dolgában már jó ideje nincs miért szégyenkeznünk. Remélhetőleg az idén se lesz. Így a dupla aratás egyrészt öröm, másrészt nem igaz. Először július 25-én értesülhettünk arról, hogy megyénkben befejeződött az aratás. Aztán majdnem egy héttel később a mi lapunk tudatta, hogy még mindig tart. Hadd büszkélkedjünk azzbl,. hogy nekünk volt igazunk. Most a kalászosok aratása — ez már egy újabb rádióhír — az egész országban véget ért. így bizonnyal nálunk is, hacsak a hírszolgálat csodái a jövőben nem hoznak még újabb variációkat. Mindezt persze egyáltalán nem kötekedési szándékkal írtuk le, hanem annak dokumentálására, hogy a mindennap más szélsőséget produkáló időjárás úgy látszik, a rádióban is hat. Természetesen másféle reggeli. gondolatok is ébrednek a hallgatóban. Nem túl magvasak, mert a fentebb említett meteorológiai viszonyok rá sincsenek hatás nélkül. Mégis óhatatlanul fel kell figyelnie bizonyos műsortípusok, blokkok belső változásaira. Például arra, hogy a „Falurádió” — maradjunk ennél az egyébként kitűnő és nagy hagyományú műsornál — egyre inkább olyan adásokat is sugároz, melyek hagyományos profiljától már alaposan távol esnek. Nagyjából épp annyira, mint a mai falu a maholnap már csak mesékben létező régitől. Tehát ez jó, követi az élet változásait. Hasonlóan a „Lányok, asz- szonyok". Az elmúlt szombati adásból nemre és korra való tekintet nélkül mindenki okulhatott. Gyárvezetők is, akiknek többsége úgy hírlik, se nem lány, se nem asszony. A Nyíregyházi Konzervgyár példájára gondolunk, ahol a nyári óvodai szünetet — annyi szülő keserves terhét — megszüntették. Ez így egy kevéssé képzavarként hathat, pedig nem az. Egy hónapra tanácstermekből és más, az év jelentős szakában üresen. árválkodó helyiségekből is lehet átmeneti, üzemi óvodát csinálni. Amin mindenki csak nyerhet, ide értve természetesen az üzemet is. A rádió műsorainak az ilyen ötletadó funkcióját nagyon fontosnak tartjuk. Jó lenne remélni, hogy mások is, elsősorban az olyanok közül, akiknek módja, lehetősége, hatalma (és esze) van a jó ötletek át- plántálására, valóra váltására. O. I. Könyvről könyvért A rádió tízperces, „Könyvről könyvért” című irodalmi rejtvényműsorát a közelmúltban az ÁFÉSZ bonyhádi könyvesboltjából közvetítették. Erre az alkalomra a mintegy 60 érdeklődő szinte zsúfolásig megtöltötte a boltot. A német műfordításokkal kapcsolatos kérdésekre sikerrel válaszoltak a jelentkezők, akik azért 100—100 forintos könyvutalványokat kaptak. Az irodalmi rejtvényműsor nyertese lett Truczóné Pál Ágnes, a művelődési központ dolgozója, Bolbach László, a vasipari szövetkezet villanyszerelője, két városi tanácsi dolgozó: Gáspár Margit és Fehér- váry Erzsébet, valamint Gergely Pál lengyeli lakos, főiskolai tanuló. Tévénapló KRITIKA Váratlan fordulattal ért véget vasárnap este A hét. Felolvasták egyik napilapunknak a műsort minden részletében elmarasztaló kritikáját, majd Hajdú János udvariasan meghajolt, és szokása szerint ennyit mondott: „Ez volt A hét." A kritika — mégiscsak szót kell ejteni róla — méltánytalan. A hét változatos múltját eredmények és kudarcok színezik, s az új szerkesztői elvek valószínűleg a közelgő holtpontról mozdították ki a műsort, eleven-gondjainkra irányítva a ügyeimet a távoli löldrészekről hozott, rendszerint csak közhelyekben megfogalmazott és fényképezett — tegyük hozzá, nagyon kötlséges — riportok és álriportok helyett. A hét frissebb lett, nem hibátlan, de frissebb, érdekesebb, maibb. Ezt ezúttal, kritika helyett, el kellett mondanunk laptársunk véleménye kapcsán. A kérdés lényege azonban másutt van. Nálunk gyakorlat a kritikus elmarasztalása, ha ugyan nem elátkozása. Nemcsak most; talán szerénytelenség nélkül elmondhatom egy régi emlékemet. Nagyon régen történt, kezdő fiatalemberként színházi kritikákat bíztak rám. Akkor tért vissza a tengeren túlról a háború előtti évek jó nevű énekese, s ez volt első bemutatkozása., Kiábrándító volt. Ha csak elhízott volna, nem baj, más énekessel is megesik, de hangja, ez a korábban kellemes, bár nem túl nagy terjedelmű hang megkopott, fáradt lett, s a sovány sikert csak a kegyelet diktálta. A színházi beszámoló tapintatos volt, mentegetőző, az énekes azonban felbőszült, s megüzente, hogy azonnal beszél a miniszterrel és kitekerted a nyakamat. Mondanom sem kell, nem Így történt, lám most is itt ülök írógépemnél. Azt azonban megtanultam, hogy a kritikára, a jóhiszemű kritikára is, többféleképp lehet reagálni. Fenyegetéssel, ami elmehet a nyakcsigolyák lehetséges veszélyeztetéséig is, vagy úgy; ahogy Hajdú János tette. Nem fenyegetőzött, magyarázkodásba se kezdett, sőt a hitelesség kedvéért még az újságlapot is bemutatta. Íme egy vélemény. Valakinek ez a véleménye, vegyük tudomásul, dühkitörés, harag, sőt neheztelés nélkül, Halász Gábortól egyébként is megtanulhattuk, hogy „csak az igazság sorsa relativ, nem maga az igazság A kritikus egyébként tévedhet; s szerencsére nem rendel- 4 kezik pallosjoggal. Egyetlen kötelessége van, hogy becsületesen, tisztességgel és minden körülmények között kellő fel- készültséggel mondjon véleményt, hagyományunk is Gyulai Páltól és Péterfy Jenőtől kezdve erre kötelez. A kritika másik partján ezúttal Hajdú János állt. Csak annyit mondott: „Ez volt A hét" — s köszönésképpen meghajolt. A viszontlátásra. Tegyük hozzá: egy gesztus is kifejezhet etikai magatartást. Ezúttal ennek voltunk tanúi. CSÁNYI LÁSZLÓ Nem volt nosztalgikus Ahhoz a korosztályhoz tartozom, mely Karády Katalin valamennyi korszakát végig élte. Tündökléstől a nyilasok által történt elhurcolásig, a visszatérésig, kurta emelkedésig, majd disszidálásig és végül még egy visszatérésig: — ezúttal már csak hanglemez formájában. Sosem tartoztam a KKK-k egyikének tagjainak sorába, ugyanis voltak Karády Kedvelők Klubjai is. Atttól a búgó hangtól azonban egyet nem lehetett elvitatni. Tulajdonosa tudott énekelni és olyan (fül- bemászóan ostoba) szövegeket továbbított a hallgatókhoz, melyeket legalább meg lehetett érteni. Sok utódját tudnám sorolni e műfajban, akikről mindennek az ellenkezője mondható el. Vasárnap este váratlanul megszólalt a tévében Karády. Felkaptam a fejem és bementem a konyhából, amikor is kiderült, hogy a hang Jobba Gabié. Pompás visszaadása az „igazinak". Annál is inkább lehetett használni ezt a jelzőt, mert Jobba Gabi — ilyenre a hasonló műsorok sorában egyre sem emlékszem — énekes-színésznőtől teljesen szokatlan dolgot cselekedett. Kordokumentumokat nyújtott és keményen politizált. Azidőben ugyanis, midőn a nagy Karády andalította az andalodásra mindig hajlamos belhoni lelkeket, vitéz lány Gusztáv vezérezredes is kiadta hírhedt parancsát, a VKF 2. osztályais működött, továbbá UHein-Re- viczky Antal és a sajtócenzúra. A műsort ezek a kontrasztok tették naggyá. A hamvadó cigarettavég és a „felkoncoltatom", nekünk találkozni kellett és a Dunán aknára futott hajó sorsának közlési tilalma. Sajátos műsor volt. Cseppet sem nosztalgikus, hanem jó, emlékeket idéző. Továbbá hátborzongató is. ( ordas) Előttem az utódom Kellemes nyári szórakozással szolgált a televízió az Előttem az utódom -című kétrészes műsor bemutatásával. Játékos szórakoztatásról volt szó, hiszen a megszólaltatott, pályájuknak talán a csúcsán lévő vagy azon túljutott művészek arról beszéltek, hogy a színpadon kit tekintenek utóduknak, s e szubjektív megítélést az „utódok" produkciójukkal igyekeztek igazolni. A játék mellett nem hiányoztak azonban az igen komoly művészi hitvallások sem, a szivfájdító, hogy a pénteken sugárzott második rész kezdetén az éppen erről szóló Bilicsi Tivadart sajnos immár csak felvételről láthatjuk. Hogy ki kit nevezett meg utódaként, a néző számára alig fontos, annál lényegesebb, az, hogy nagyon sok tehetséges fiatal közül lehet választani, akik ígéretes tehetségüket az elkövetkező esztendőkben bontakoztathatják ki — remélhetőleg a lehető legteljesebben. Mert ez a műsor azt is bizonyította: tehetségekben nincs hiány művészeti életünkben, akár operettszinészről, akár táncdalénekesről, akár artistáról van szó. E televíziós ötletet jó továbbgondolni is, s tálán nem lenne haszontalan kiterjeszteni az „utódKeresést" az említett, főként szórakoztató művészeti ágakon kívüli szférákra is. Nevezetesen arra, hogy— ha nem is a rrfbst látóit Előttem az utódom másolataként — örömmel látnánk és hallanánk például neves képző- vagy zeneművészeket a pályakezdőkről, a szárnyukat bontogató tehetségekről, s így az egyes személyeken keresztül tudnánk meg az idősebb generáció véleményét a nyomdokaikba lépőkről. S lehet, hogy nem is olyan nagy túlzás, ha megemlítjük: egy-egy tévéműsor akár a tudomány világának idősebb és fiatalabb képviselőit is közelebb hozhatná egymáshoz és a közvéleményhez. —k —n
