Tolna Megyei Népújság, 1981. augusztus (31. évfolyam, 179-203. szám)

1981-08-02 / 180. szám

1981. augusztus 2. Képújság 7 Jó félév az Unió müanyagiizemében A mesterkeverék olyan mű­anyag, amelyben lényegesen „kevesebb" a PVC, a polisztirol, „sokkal több" a festékanyag. Ezt a ceruzabél vastagságúra darabolt anyagot szívesen vísizilk a haizB'i felhasználók. A mester- keverék még azzal a kiváló tu­lajdonsággal is bír, hogy meg­szüntette ennek behozatalát külföldről, tehát valutát takarít­hatunk meg. A dombóvári Unió Szállításra kész egy tonna mesterkeverék Tollaslabdát „fröccsent” a gép Ipari Szövetkezetben jószerint nem is tudják, hogy mennyi dol­lárt, márkát spóroltak meg az országnak, amikor ezt az anya­got elkezdték gyártani. A lé­nyeg : a BVK és a Hazai Kábel­művek minden termékéhez ezt használják színezőanyagul. A kábelgyárban a vezetékek szí­nes bevonatához, a BVK-ban pedig különféle alkatrészek szí­nének megadásához használ­ják. Nehéz példát mondani, hogy hány gramm kell ebből a mesterkeverékből mondjuk egy négyzetméter ongroplaszt bur­kolóléc előállításához — mert a gyárak nem nagyon mondják el titkaikat. Itt, a dombóvári műanyag­üzemben szívesen beszélnek a sikerről. A -múlt év november 27-én adták át az üzemet, aza-z a régi műanyaggyártó csarnokot bőví­tették, itt helyezték el azt az olasz gépet, a régi kettő mellé, amely mos .is folyamatosan, jó minőségben, a gyártó szerint beállított színben ontja magá­ból a: maldizükjház hasonlatos műanyag szálat, amelyet aztán egy speciális daráló apróra tör - mint amikor a ceruza hegye kitörik, akkorára, és ezt zsákba gyűjtik. Az „új” üzem, illetőleg az új termék sikert aratott a -két év­vel ezelőtti BNV-n is, de a va­lódi siker az, hogy minden ter­méküket elviszik a műanyaggyá­rak. A legnagyobb vásárló a BVK és a kábelművek. Ennek a kis üzemnek éves termelési ér­téke 125 millió forint. Alig dol­goznak itt félszázan! És az első félév is igen jól sikerült. Az éves program részletesebb vizsgálata azt mutatja, hogy a megrendelők igencsak váloga­tósak. A PVC mesterkeverékből 150 tonnát gyártanak idén, a polietilénből 150 tonnát, és a polisztirolból 180 tonnát. A féléves tervet, természete­sen, a sok éves hagyományok­hoz híven, túlteljesítették. Hat­vanötmillió forintot érő mester­Szalagcsere a ládapántkészitő gépen Ebben az üzemben készítenek évente háromezer tonna mű­anyag árut Vaszari Irma technológus el lenőrzi az egyik gépet keveréket és egyéb, az üzem­ben gyártott terméket adtak el. Raktárra nem dolgoznak. Jó a kapcsolatuk a vevőkkel, szintúgy az alapanyagot adó nagy vállalatokkal is. Végered­ményben a jó együttműködés révén lehet csak egy évben ha­vonta gyakran százféle termé­ket is gyártani a fröccsöntő gé­peken, ezer kilométerekben mérve a ládapántszalagot és, felsorolni is lehetetten, hogy mennyi olyan műanyag árut ad­nak el, amelyet különféle gyá­rak építenek-szerelnek be mű­szereikbe, épületeikbe, gépeik­be. A dombóvári mesterkeverék híre jó, annak ellenére, hogy az országban csak itt gyártanak ilyent. És éppen e felelősség tu­datában készültek a jövőre is. Amikor az olasz gépet vásá­rolták, tudták, hogy annak ka­pacitását ezekben az években még nem tudják teljesen kihasz­nálni. De: ai gép gazdtiságos termelése, sokoldalúsága, és a mesterkeverék iránti kereslet nö­vekedése, nem utolsósorban az Boros Imre a mesterkeverék- készítő gép végén zsákba fogja fel a keresett új termé­ket extruder hosszú élettartama „tette le a voksot”, hogy ezt vegyék meg a sok kínált kö­zül. Három év múlva lehet majd annyi anyagot gyártani, hogy a hazai teljes szükségletet kielé­gítsék — most még nem kell a gépet teljes kapacitással mű­ködtetni. Ezért előfordul, hogy mást gyártatnak vele. A dombóvári műanyagüzem — úgy is mondhatjuk, hogy' Tolna megye első műanyagfeldolgozó üzeme - jól zárta a hatodik öt­éves terv első félévét. P. J. Fotó: K. A. „Sörexpedicío”- Árulja el, mivel kínálják meg amikor leteszi a sörösládá­kat? — Hideg vízzel! Bajban vannak a „sörösök” Szekszárdon, nincs emberük. Nincs, ki emelgesse a ládákat, a százhúsz kilós söröshordókat. Eredetileg úgy képzeltük (nai­van), hogy rendes munkabérért kollégámmal egy teljes napot a Pannónia Sörgyár szekszárdi te­lepén fogunk dolgozni. Szeret­tük volna a telep túrajáratát elkísérni mint rakodómunkások. Persze, nem ment a dolog, sok cécóval járt volna a mun­kába állításunk. A balesetvédel­mi oktatástól, a munkaruha fel­vételéig. .. így inkább abban maradtunk Göttlinger Lajos igazgatóhelyet­tessel, hogy egy Barkas gépko­csit kölcsönöz számunkra, s kí­sérőként mellénk adja Déri György értékesítési osztályveze­tő-helyettest és Csisztu Zsófia piackutatót. Braun János, a szekszárdi fe­llep kereskedelmi vezetője is el­kísért bennünket a Paks—Gyo­pár— Némnetikélr útvonalon. A sör keretes áru. Ami azt is jelenti, hogy a Pécsi Sörgyár­nak minden évben megvan a kerete, hogy mennyi sört köte­les Tolnába szállítani. A szek­szárdi telepről hetente szállítják á sört és az üdítő italt a megye üzleteibe, az üzletek központjai­nak elosztása szerinti mennyisé­get. Júliusban a megyében ösz­Lerakodás. szesen 16 350 hektoliter sör fo­gyott el, 4150 hektoliter üdítő ital és 105 hektoliter ásványvíz. A 16 350 helktóilliter sör csdk a Szalon sörre értendő, ezenfelüli jócskán fogyott import sörökből is. .jjA. Az YG-65-99 rendszámú Zil dugig pakolva áll a paksi ABC előtt. Lőkös János a rakodó, hármasával emeli le a ládákat, szinte meg sem izzad. Bodony Árpád, a gépkocsivezető sem üldögél a kocsi fülkéjében, ő is részese a kemény munkának. Az áruház ajtajában szinte levegőt sem lehet venni, annyi az üres láda, a rakodók mégsem szól­nak egy árva szót sem, megta­lálják a lyukat, hova pakolja- naik. ötven láda sör kerül1 le a kocsiról. — A keret mindig pontosan megérkezik — mondja Grósz Endréné, az üzlet vezetője. — Most csak a literes Pepsi hiány­zik és eltűnt a literes Mirinda. Csisztu Zsófia piackutató sű­rűn jegyezget, neki tudnia kell, melyik árura milyen a kereslet. Braun János kereskedelmi ve zető mondja: — Az az igazság, hogy nem tudunk mindig a rakodók kör­mére nézni. Előfordult már, hogy a második fuvart nem tudtuk megcsinálni, mert a kocsikísé­rő merevrészeg volt, nem lehe­tett munkába állítani. Nagyon kevés az emberünk. Ha a leg­nagyobb szigorral járnánk el, nem találnánk embert. Azt tu­dom, hogy ezek az emberek pénzt nem kapnak egy üzletben, vagy kocsmában sem, inkább piát, itt-ott. Aztán a negyedik­ötödik bolt előtt már úgy kell őket „összevakarni”. Mi harco­lunk oaért, hogy o rakodóikat ne szesszel jutalmazzák, de... Azért szerencsére nem minden­napos esetek ezek, és a segéd­munkásoknak „csak” egy része kerül ilyen állapotba. Nem tudom, mekkora része, de Lőkös János biztosan nem tartozik közéjük. Szívósan emeli a „dög nehéz” ládákat, hordó­kat. A gyapai boltban Tornócz- ki Jánosné már előre köszön ne­kik. Tornóczki Jánosné, kihasznál­va az alkalmat, arra kéri a sö­rösöket, hogy nyolcadikára hoz­zanak pluszt is, ő már lebeszél­Egy ács nem ács? ■ ........................................................................................................................................................................................... V alamikor, az ötvenes évek derekán találkoztunk először, ő is, én is szemtelenül fiatalok, tele életerővel, kedvvel, s sza­ladtunk a muinäoa utóin-. Balkos Márton dolgozott valahol a TOTÉV építkezésen, én pedig kerestem őket, a híres ácsokat, hogy írjak róluk, akik nevüket már akkor azzal alapozták, hogy kiváló volt a munkájuk mi­nősége. — Egy ácsmunkánál az a lé­nyeg, hogy megbízható legyen. Vegyünk például egy álványo- zást: ha rosszul állítjuk össze, nem állnak be a sarkok az épü­let körül, nincs rögzítve, alul és fölül elszabadulhat - akkor em­beréletek forognak veszélyben. — Volt már veszélyben? — kérdem. — Voltam. Minden munkahe­lyen, úgy hiszem, minden em­ber volt már életveszélyben. A munka biztonságát meg lehet teremteni, de azt sok körülmény megváltoztathatja. Az időjárás is, a mi esetünkben pédául. Erős szél, eső, havazás... — Azt mondja a szólásmon­dás, hogy egy ács nem ács, két ács az már ács. — A deszkának, a gerendá­nak is (tét vége van. Az ember­nek kell a segítség. Amikor még kézzel húztuk a fűrészt, egy ember miként birkózhatott vol­na meg vele? A kétkezes szer­számok, úgy értem, hogy a ke­resztfűrész kíván két kezet, és nemcsak az erőt, ügyességet, de a kitartást is próbára teszi. Például: ha elkezd az ember egy házat lécezni, bizony hosz- szú napokig tart a kopácsolás, mire a fedőanyagot lehet fel­rakni. ülünk a sétakerti pádon. Szép szál fenyőpallókból, talán első osztályú minőségűből készí­tették mindet. Szépek a padok. De előttünk a munka: a tribünt szét kell szedni. Ezelőtt meg össze kellett rakni. — Harminc éve minden ün­nepre én ácsoltam a tribünt a megyeszékhelyen. Erre rakja Németh Lali a dekorációt. Van, amikor száz méter hosszút is ké­szítünk, a bicikliversenyre akko­rát, mint egy szoba alaprajza. Valamikor, úgy huszonöt-har­minc évvel ezelőtt, a hatvanas évek elején még faragtuk-szab- tuk az anyagot. Most már elő­regyártott elemekből rakjuk össze, szinte modulszerűen. Jó társaim vannak. —- Kivel dolgozott az elmúlt harminc évben szívesen? — Nem tudom felsorolni őket. Amikor a magasoknál völta'm, többet tudnék említeni. Most például egy kőműves a társam, ő a másik ács, így „egy ács" vagyunk. Galambos Lázárnak hívják a kollégámat. — És a főnökök? Velük ho­gyan jön ki? Bakos Márton ács — Jól. Megcsinálom a dolgo­mat, és kész. — Szóval egy ács nem ács? — Az a helyzet, hogy a költ­ségvetési üzemnél ketten va­gyunk ácsok, Binder Jánosnak hívják a másikat, most kaptunk egy ácslegényt, Fergiäl László­nak hívják, ők jelen pillanatban a kertészetben zsaluznak. Újabb „helyszín": a Sió-kem­ping. Sürgés-nyüzsgés. A szép épületek tető alatt. Eltakarták az ácsok munkáját. — Itt valóban sok volt a fa­munka. A tervezőktől gyakorta jött Huszti Pál és Lőrinczi Gyu­la — beszéltünk a1 mególdáísók- ról. Azt, hogy ők hogyan rajzol­ták értettük, Olvastuk, mégis kell a szólóntiés', pláne1, ilyen nagy mankóinál. Szászrégenben született és Márton Mihály holtmarosi ács­mestertől tanulta a szakmát. A fáktól gazdag Erdély volt az in­dulása az ácsszakmában Bakos Mártonnak. — Hogyan folytatódott? — Negyvenhatban áttelepül­tünk, és Bonyhádon, a Futurá- ban, majd pedig a hengerma­lomban dolgoztam. 1950-ben megalakult a magasépítő válla­lat, ott helyezkedtem el. Ez a cég ötvenhétben egyesült a TOTÉV-vel, tehát automatikusan átkerültem. 1972-ben a sok vi­déki utazás, a hideg koszt, meg az ilyen helyzet ráment volna az egészségemre, s akkor átjöt­tem a szekszárdi költségvetési üzemhez. Innen is megyek nyug­díjba, 1984. április tizenkette­dikén. .. — Pontosan délután fél ket­tőkor? Jót kacarászunk ezen, meg azon is, hogy át kellene ugrani a Sió-csárdához „egy pofa sör­re”, úgy mint, amikor úgy fél­évente világmegváltó beszélge­téseinket tartjuk az áccsal, az egy áccsal, aki tulajdonképpen mégiscsak ács, hiszen társa van, Galambos Lázár kőműves. PÁLKOVÁCS JENŐ te telefonon, de hát biztos, ami biztos. Nyolcadikán a faluban lakodalom lesz... a A németkéri tizennyolcasban a két rakodó bedob egy Pep- sit, már csak kétüzlet van visz- sza. A gyapai kocsma odafelé zárva volt, Bodony Árpád me­net közben hosszan megnyomta a dudát, s ebből a boltvezető már tudja — jönnek a sörösök. Otthagyja a kapát, villát, faze­kat és siet, hogy mire megfor­dul a kocsi, várja a szállítókat a bélyegzővel. Farkasinszky Imréné üzletve­zető mindennel elégedett. Az üzletben mindig van sör, üdítő. Csak a tonikra van panasz, er­refelé a kutyának sem kell. Ke­serű. Azt mondják az emberek. Lekerült az utolsó láda sör is a kocsiról. Csak üres üvegek és hordók vannak a platón. Dél van. Vége az első túrajáratnak. S. J. Fotó :K. A.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom