Tolna Megyei Népújság, 1981. augusztus (31. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-16 / 192. szám
IO Képújság 1981. augusztus 16. Gurszed: Létszámcsökkentés A főnök mindhármukat magához hívatta, leültette őket, sokáig nézett rájuk, nagyot sóhajtott, és végül így szólt: — Sajnos, barátaim, egy eléggé kellemetlen hírt kell közölnöm önökkel. Határozat született arról, hogy egy fővel csök- kentenünk kell a létszámot az osztályunkon. Nem szeretném magukra kényszeríteni az akaratomat, épp ezért kérem önöket, hogy maguk jelöljék ki, hogy ki legyen az, aki távozik... Szótlanul tértek vissza a szobájukba, szótlanul tették tel főni a teát, és egyetlen szó nélkül, hosszan szürcsölték és sóhajtoztak. — Úgy gondolom — szólalt meg Zuu —, hogy a legcivilizáltabb módon kell megoldani a kérdést... — Ezt hogy érted? — kérdezte gyanúsan Utász. — Gondoljuk végig, hogy ki dolgozik a legkevesebbet és kinek a távozását viseli el legkönnyebben az itt maradó két személy. — Nagyszerű gondolat! — kiáltott fel elragadtatással Hu- ruuvcs. — Én például... — Huruuvcs egyszerre eltöprengett. Hunyorgott, kezével dör- zsölgette jobb füle cimpáját, behunyta, majd kinyitotta a szemét. — Én, például... — ismételte meg újra, és a plafont kezdte el vizsgálgatni nagy figyelemmel. De az fehér volt és üres. — Jól van, gondolkozz — mondta elnézően Zuu —, amíg Utász barátunk nyilatkozik. — Félek, elvtársak, hogy nagyon nehezen tudtok majd meglenni nélkülem — mondta nagyot sóhajtva Utász. — Hiszen már régóta úgy alakultak a dolgok, hogy nálunk, az osztályon én főzöm a teát. Nem szeretnék szerénytelen lenni, de nagyon jól tudjátok, hogy úay ahogy én csinálom, kevesen tudják elkészíteni az iqazi teát. Én spéciéi önként elmennék, de a szívem szakad meg, ha arra gondolok, hogy ti ketten itt ültök majd a csészétekben valami undorító, vacak löttyel.. ■ — Nem vitázom — vonta fel vállait Huruuvcs. — Ha vitatkoznék, az azt jelentené, hogy durván elferdítem a tényeket. Másrészt viszont ki tálalja fel nektek a teát? Kicsoda, kérdem én? A legelegánsabban — tette hozzá szaggatott sóhajjal. — Hát igen — bólintott szomorúan Zuu —, úgy látom, oda lyukadtok ki, hogy nekem kell elmennem. Tegyük fel. Tegyük fel. No de hármunk közül ki tudja oly nagyra értékelni a jól elkészített teát? Ki tud úgy örülni az élet apró örömeinek? — És mi lenne, ha ... ha sorsot húznánk? — kérdezte bizonytalan hangon Zuu. — Kitűnő idea! — támogatta Huruuvcs. — NoSza, vegyél elő három darab papirt. . . — Miért én? — kérdezte érdeklődve Zuu. ■— Csinálja meg Utász a cédulákat. — Utász, mindig mindent Utasznak keli megcsinálnia, lélegzetet sem érek rá venni — motyogta Utász. — Végül is nem vagyok már gyerek, hogy mindent én csináljak meg helyettetek. Lám, Huruuvcs milyen jó erőben van, csinálja ő ... — Én vagyok a legöregebb közietek — mondta méltóság- 'teljesen Huruuvcs —, egyszerűen nem értem, hogy meritek a szátokat is kinyitni. . . — Jól van, na — mondta Zuu —, valamennyien elfoglalt emberek vagyunk, egy másod- percnyi időnk sincs. Úgy gondolom, hogy civilizált módon kell a kérdést megoldani. — Ezt hogy érted? — kérdezte gyanúsan Utász. — Húzzunk sorsot, hogy ki csinálja meg a cédulákat. .. Juhász László fordítása Hetvenötödik születésnapján tisztelettel és szeretetteI köszöntjük Borsos Miklóst Tihanyi kiállítás Borsos Miklós „Visszanéztem fétutambót” című könyvéből Külföldi utazásainkból hazatérve — akárhol voltunk, akárhonnan jöttünk — Tihanyban mindig megtaláltuk a folyamatosságot. Nem visszavágytunk, hanem haza. Az évek alatt nemcsak a látott dolgok, élmények halmozódtak, hanem a hétköznapok, a dolgos hónapok alatt a szobrok is megsokasodtak. Úgy látszik, a művekben rejlő életerő nem tűri sokáig az elheverést. A telített, kert végi műhely anyaga már életért kiáltott. A veszprémi múzeum igazgatója, Éri István és felesége, Takács Margit akkor nagyon merésznek számító ötletet vetettek föl: kiállítást csinálni a tihanyi múzeum egyik szárnyában. Az bizonyos, hogy a boltíves, fehér klastromi szobákban nagyon jól érezték magukat az egészen más formavilágot képviselő szobrok. Azzal a tanulsággal lettünk gazdagabbak, hogy nem okvetlenül az azonos stílusok érzik jól együtt mdgu- kat. Szobraim szépen beilleszkedtek az architektúra nemes formáiba, a fehér falba, a fehér márványok, a sötét kövek meg hatalmas pontokat jelentettek, és az utolsó kis terem közepén a fényes, fekete Szibilla valóban pontot tett, lezárta a kiállítást. A kiállítás visszhangja na-' gyobb volt a várhatónál. Két szobromat meg is vásárolták: a Szent című fehér márványt a Linzer Städtische Modérne Galerie, az Énekek énekét a Wiener XX. Modernisches Kunstmuseum. Százötvenezer ember nagyon sok. Ennyien nézték meg a kiállítást, és ha ebből százötvennek igazi élményt jelentett, a magam részéről elégeBorsos Miklós Tóth Árpádportréja a debreceni Nagyerdő művészsétányán Erato tásokat láthat a közönség nyaranta, és az idegenek között is sok akad, aki érdemesnek tartja megtekinteni. Ezt azért írom így, mert az egyik elszomorító bejegyzés a következő: „Nem gondoltuk, hogy Magyar- országon van ilyen modern művészet”. Borsos Miklós portréja Borsos Miklós díszkútja Ajkán Madách Ordas Iván: Tömöri, büszke vezér A szerzőnek ez a harmadik, ifjúság számára kiadott, történelmi tárgyú regénye. Szándékosan nem használom az ifjúsági regény, sem a történelmi regény elnevezést. A könyv, amely egyvégtében való végig- olvasásra késztet, annyiban történelmi, hogy a nemzeti sorsforduló ibekövetkeztét hozza közel olvasóihoz, annyiban ifjúsági, hogy a kalandos elemek,' a sodró cselekmény föltétlenül megragadja a minden hősi történést befogadni kész fiatalok fantáziáját. Éppen ezért nem kétséges, hogy a történelem - és oz irodalom - iránt érdeklődő fiajalság körében ritkán tapasztalt népszerűségnek örvend majd. De ugyanakkor magas színvonalú irodalmi eszközökkel hozza közel a mai olvasóhoz a Mohács előtti évtizedek hangulatát, veretes hangja, kitűnő jellemfestése, ábrázoló ereje egyként élvezetes minden korosztály számára. Tömöri Pálról, úgy mint kalocsai érsekről, Kisfaludy Károly 'költeménye nyomán, téves kép élt sokáigi, s valószínűleg él még mostanság is, köztudatunkban. Ordas nagyon is tudatosan, nem Tömöri, a büszke vezér alakját rajzolja az olvasó elé, akinek kár volt elhagynia érseki székét, hiszen ha marad abban a bizonyos székben, akkor sohasem hal hazánk dísze virága vele. Tömöri, a nemzetéért aggódó kisnemes, a végvári katonából ferencessé váltott szerzetes áll előttünk, aki az egyetlen katona a honvédőt játszó főurak, a hitet öncélra hasznosító főpapok, a mindenben és mindenkiben csalódott közemberek között. Éppen a királyi udvar kisszerűvé süllyedt feslettsége és romlottsága láttatja meg vele vállalkozása reménytelenségét és ugyanakkor erősíti hitét, ha nem is a győzelemben, de a tisztesség és a vallás parancsolta hősi helytállásban. Történelmi regény? Ilyen volt Tömöri Pál, a vezér? Inkább azt mondanám, Tömöri ilyen lehetett, föltehetőleg ilyen volt. A kor azonban, a középkor utolsó évtizedeinek Magyarországa, a nemzet - amely akkori fölfogás szerint a hozott, vagy a szerzett nemességgel pávásko- dó, de az azzal járá kötelmeket önös érdekkel kezelő nemességet jelentette — bizonyosan ilyen volt, s ha ennek a korfestésnek hiszek, hinnem kell, hogy Tömöri nemcsak olyan lehetett, hanem olyan is volt, mint amilyennek Ordas elénk állítja. A kalocsai érsek mélyen vallásos, ami ebben a korban az egyházfejedelmek körében nem föltétlenül szükségeltetik ahhoz, hogy valaki a rang nyomán járó stallumokat élvezze, sőt ez utóbbiak birtoklása még csak az egyházi fölszenteltség- nek sem egyenes függvénye. Tömöri mélyen hívő, de ez nem zárja ki, hogy kemény, sőt esetenként kegyetlen fegyverforgató legyen. Részt vesz a Dózsa-féle parasztfelkelés leverésében, osztályos társa ebben az oligarcha Zápolyának — a későbbi felemás magyar királynak —, ám pillanatnyilag sem hiányzik belőle a felismerés, hogy ezek a főurak és ami 1514 után a parasztokkal történt, szerves részei a Móhácsnál készülődő országvesztésnek. De mindezt megítélni történészek dolga, amiképpen az is az ifjúsági irodalom felett bá- báskodóké, hogy ez a regény milyen helyet foglal el az ifjúságii irodalmunkban. Hiszem, hogy a hazafias nevelést, a tisztességes nemzeti önbecsülés erősödését jól szolgálja. A Tömöri büszke vezér mindenképpen jó olvasmány, s hogy emellett még ismereteket is terjeszt irodalmi színvonalon, egyértelműen előnyére szolgál. A fedőlapot mindennek lehet nevezni, csak szépnek nem. A rajzos illusztrációk kitűnőek (Jenkovszky Iván alkotásai, a fényképek (Bakó Jenő munkái) úgyszintén. Ez utóbbiaknál azonban a papír minőségét kifogásolni kell. 'Fényképekhez műnyomó papír elengedhetetlen. A regény 35 000 példányban jelent meg. (Móra Könyvkiadó) LETENYEI GYÖRGY Illyés Gyula: Terjed a falu „Rég elhúzták az esteli harangszót. Ki az, aki még mostan is barangol?" (Petőfi) Félsor csak a laluvégi utca — Nyúlik nap s nap messzibb napnyugatra. Viszonozza hálásan a Napnak búcsúfényét sorra minden ablak. Szemközt, haza, újra. Haza? Múltba, hova viszed a vént ifjú utca? Itt kihúny ott kigyúl egy-egy ablak. Régi hangot csak a kutyák adnak. Se kolompszó, se csordás, se kondás. Minden más lett! Én nem vagyok csak más? Áll a falu, — s lám rohanvást lépdel. Villanyfény küzd benne a sötéttel. — Csöng — röviden — még esti harangszó. Ki az, aki .. . szól? „Csak nem haragszol? Ezt akartuk!" A közel homályból ■ friss hangon cseng-bong Petőfi Sándor!... Csorba Győző: Hazalátogatás előtt Szobájába bementem (ahogy volt úgy maradt . pedig két éve lassan) Láttam hogy fészkelődnek a székek szőnyegek A szekrényben a könyvek a .képek a falon s a mennyezetről újra mint akkor hullni kezd a festék néhol apró lemezkéket találni a padlón s asztalon A tárgyak készülődnek a tárgyak azt szeretnék hogy majd ha nemsokára közéjük lép megint: hogy úgy érezze: röpke percekre ugrott át egy barátnőjéhez itt a szomszédban és hogy onnét jött vissza csak vagy éppen bevásárolni volt s a városból tért haza dett vagyok. A vendégkönybeli megnyilatkozásokról sokat beszéltek, sőt, írtak is róluk. Illés Endre kitűnő rajzot írt a bejegyzésekről: mesteri adalék a közönség és művészet kapcsolatához. Az 1957-es Nemzeti Szalonbeli kiállítás megindított egy Folyamatot. Az 1965-ös tihanyi szintén. A vállalkozást támadók, a gáncsoskodók nem értek el semmit, mert, „nehéz az ösztön ellen rugódozni". Tihanyban évről évre szép kiáll!-
