Tolna Megyei Népújság, 1981. július (31. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-12 / 162. szám
to Képújság 1981. július 12. Pátkai Tivadar: Besorozhatallan katonák * (Kaukázus, 1980 ősz) íekete kövek vörös és kék kövek... mohába bársonyba öltözteti őket illendően az idő a kolostor kazamatáiban itt bárányok simák: gyönge nyakuknál kés időz • inaikban még remény de holnapra bevérzi majd hörgésük a forrás vizét bevérzi ezt a verset is — fekete vörös és kék kövek ülnek a kolostor gerincén ülnek szótlanul a sólymok: a légierő besorozhatatlan katonái Hámor Vilmos: A homály fölé mm hogy belépsz a házba, §|pk jobbra találod. A ho■ mály felé indulj, kezed az ajtölflilwitsről elröppent néhány legyet. Az ajtót bátran nyithatod, ritkán alszik a szoba 'lakója. Agyiban van ugyan, fején a ki tudja mikor kötött kendővel, alján kilkandilkál a fehér hajifonat. Föléhajolsz, megcsókolod, sírni kezd: szégyenkezik, amiért délelőtt tizenegykor fekve találod. Az istenért se mondaná, hogy a tegnapi meszelés gyengítette ágybafpkvős- re. Miattad meszelte ki a szobát, mire elrakodoltt, tíz is elmúlt. A friss mész, miit érhállós fezek, resdketésle rajzóit a falra, szaniaszét szárija illatát, körbetáncolja az ágyat. Az ágy! Szegény nagyanyád mit álmodhatott rajta az első éjszakán? Már ő sem emlékezik vissza, évek rakódtak reá azóta, nem is kevés. Férjének, nagyapádnak új fekvőhelyül a fonnyadt Virág- szagú kert csöppnyi mélye jutott, nagyanyád magára maradt, persze nem egészen magára, a konyhát és a másik szobát élik amazok, de ő most fekszik a hatalmas ágyon, moccanatlan. És hiába a mész illata, a levegőtlen ség körbefonja nyakad, fojtogat. Ablakot nyitsz/' ajtót csuksz. A fény, mint hivatlan vendég, tétován settenkedik a szobába. Most látod csak: az asztal szerény terítékén legyek lakmároznak. Jóllehet, nemsokára varjaikká híznak, lám, már kacsingatnak is az ágy felé, nagyobb falatra éhesen. „Csukd, csak be, ne halljam, mit beszéltek!” — hallod a konyha felől. Fiatalságod nem tűri az igaztalant, kiszólsz, hogy a huzat miatt... Az ágyról nyolcvankét éves hang reszketi: „Mindig ezt csinálja. És enni se ad...” Megtudod, hogy hajnaliban ivott egy pohár hideg teát, a fia hozta be neki, a fia, aki a mezőn, dolgozik. Megkérdezed, főzz-e tojást? Kön'nye szájáig ér, úgy válaszol: „Nincs nekem tojásom, kisundkám. Semmim sincs már”. ,jDe hisz a ház magáé, mama!" — mondod te, mire ő: „Azt is a nevükre írattam, azt mondták, hogy úgy van az jól,”. lElhállgat. A csend a beszűrődő ebédiililüitital diskurál, hangtalanul. Csak te hallod. Tehetetlenül vizslatod a fekete kendő ráncaiba bújt arcot, keresed két szemét, mely úgy gyűrűzik a könnyektől, mint a Duna, amikor kavicsot hbjigáltunk bele. A Dunáról eszedbe jut a nyár, a nyárról megint ő, a nagyanyád: micsoda ebédeket főzött neked, amikor náluk nyaraltál. Akkor még fürgén jártkelt. Kérted akkoriban, fusson versenyt veled, s futott a napsütésben. Boldog voltál, mert lemaradt. Most szégyenkezel. De miért te? „Mindjárt visszajövök, mama !" Kimenekülsz a szobából. Az udvaron epilepsziás macSkb, vörösen habzik a szája. „Még ez is!” — gondolod. A kertbe rohansz, ahol egykor te is kapálgattál. A fáról leszakítasz két almát, vissza a homályba. „Hoztam almát, egye meg!” — nyújtod felé. „Nem vette észre? — kérdezi. — Mert ha észrevette, megmond a fiamnak;" Eszedbe jut egy este. Azt hitték, alszol már. Nagyanyád azt mondta, édesapád öccsének, „Ne vedd el azt az asszonyt, nem kell az nekünk!” Ilgen, az az asszony ott a konyhában, az uralkodik. S nagyanyádnak már csaik ez a szoba maradt. Az ágyról újra fölröppen a reszkető hang: „Nem vette észre?" „És ha észrevette? A magáé is az alma, egye csak meg!” 'Nyújtod - újból az almát. Könnye megint kicsordul • a szemmedeZből. „Nem tudom én megrágni” — sírja és mutatja, hogy nincs, mivel. Talán meg is ijedsz tőle. Érzed, témát kell váltanod. „Három hét múlva férjhez megyek, mama!” — mondod, és meghívod a lakodalomba. „Úgyse érem én azt meg..." „Dehogynem! Majd eljövünk magáért kocsival...” Újból csend rakódik rátok. Egy percig? Tízig vagy húszig? Csak nézed öt, ő meg téged. Egyszer csak ajtó nyílik, jön a menye, hogy kész az ebéd, menj enni.. A nagyanyádra nézői, hogy vele mi lesz? „Neki is hozok, ha elfogadja persze. Olyat főztem a mamának, amit...” Hirtelen abbahagyja a nyájaslkodást. „Panaszkodott meginti, ugye? Ugye panaszkodott?” ,;Nem vagyok éhes” — mondod, hogy menjen már ki a szobából, ami még a nagyanyádé. Nem sokkal utána te is kiosonsz, elszaladsz a boltba kalácsért meg vajért. Oly mohón eszi a kalácsot, mint annak idején te, megéhezve az egész népi játszás után. Sajnálod és gyönyörködsz is benne egyszerre. iVijii: délutáni vonat, amivel MX utazni akartál, nélküled . húz ki az állomásról. Megvárod, míg elalszik, megcsókolod az arcát, s csak utána indulsz a vonathoz. Menj e'1 hozzá máskor is!. Látni akar, enne is a kezedből. Ahogy belépsz a házba, jobbra találod. De hisz úgyis tudod: a homály félé... Szepesi Attila: II pipiske Kontyos madár, pipiske, vasúti töltések lakója, sínek mentén futkosó sarkantyús bakter. Sétálsz a mezei csapákon, az ország útján, elvegyülsz a kelekótya verebek csapatában és ordas télidőn elözönlőd a város parkjait. Ha felriasztanak, láthatatlan kerekeken tovagördülsz. Szeplős tojásaid meglapulnak a töltésoldal kiégett füvében, a bókoló bogáncs és a lóhere árnyékán. Igénytelen vagy, de büszke és tartózkodó. Otthonra találsz a lakótelep sivatag telkein, a látlan grundokon, hol ritka vendég a dolmányosvarjú s még a balkáni gerle is. Kalandos sorsú lovagvár C S E S Z N E K A Bakony szívében, hazánk legszebb vidékének közepén, Zirctől mindössze 25 kilométerre, Bakonyoszlop, Bakonyszent- király és Bakonyszentlászló közvetlen közelében, csodálatos, fenséges hegyorom emelkedik a Cuha völgye fölé: a cseszneki vár. Impozáns, hatalmas méretű romjai ma még a helyreállíthatóság állapotában vannak, de így, romjaiban is a környék legszebb kilátását, az igazi, lovagkori romantika feltámadását jelentik a látogatóknak. Már a vár eredete is a félelmetes-izgalmas lovagkorba vezet: a királyokkal harcoló, királyokat trónra emelő vagy megbuktató, hatalmas Csák nemzetség tulajdonaként említik az első források 1308-ban. Az országot dúló hatalmas párharcok, hatalmi viadalok tükröződnek a vár további sorsán: 1326-ban már királyi birtok, majd 1393- ban megkapják a Garaiak, országunk másik hatalmas nemzetsége, amelyből országos főurak, sőt nádor is került ki. A Magyar Nemzeti Múzeumban található címeres, feliratos kő tanúsága szerint a Garaiak 1424-ben átépítették a várat, a kor kívánalmainak — vagyis hadászati követelményeinek — megfelelően „korszerűsítették”. Csakhogy semmiféle korszerű hadtudomány nem védelmezhet a politikai buktatók ellen, így aztán a XV. század végén a vár már a Zápolya család tulajdona, mígnem 1563-1565 között török kézre került. A török kiűzése után váltakozva cserélt gazdát, 1636-tól Esterházy- birtok. A nagy építtető arisztokrata család ezt a várát is átépíttette, mégpedig 1740-ben, későbarokik stílusban, azonban mindösszé negyven évig birtokolták a büszke sasvárat, 1780-ban elköltöztek. Ezt követően nyugodalmasan és a régi dicsőségeikre emlékezve élhette volna további életét Csesznek vára, 1820-ban viszont súlyos természeti csapások sújtották: földrengés, majd több villámcsapás rombolta le. Kalandos létezése ellenére, nem csupán a hatalmas falak, bástyák, tornyok egykori méltóságát és biztonságot nyújtó erejét láthatjuk-érezhetjük a várat szemlélve, hanem a rom néhány részén megmaradtak különféle épületek is a kíváncsi szemek számára. így a keleti részen egy egyemeletes épület, mintegy 40 méter hosszan, melyet falszoros ölel körül, kis, félköríves külső . toronnyal. A vár középpontjától keletre négyzetes lakótorony áll, mely, mint tudjuk, a vár legerősebb tornya, a várúr lakóhelye volt hajdanán. Ehhez a lakótoronyhoz csatlakozik a várat alacsonyabb szinten övező külső, úgynevezett II. falszoros építménye. Giulio Turco 1572. évi leírása szerint ehhez még egy elővár, valömint kapuvédő torony is csatlakozott. A műemlékrekonstrukció során Csesznék vára is sorra került. A rekonstrukció befejeztével Csesznek vára felsorakozhat Közép-Európa legnagyobb múltú, legfestőibb középkori várai közé. Art Buchwald: Hz üj veszély Az országra leselkedő legújabb veszélyt — ha jól értem az „erkölcsös többséget” és a tv-prédikátorokat» — nem a kommunisták, vagy a velük szimpatizálók jelentik, hanem az elvilágiasult, a „szekularizált humanisták”. Ezek az elvilágiasodott humanisták végeznek agymosást a gyermekeinken a fejlődés- elméletről, a szexről, a fajok közötti kapcsolatokról szóló, mocskos szavú könyvekkel. Ezeket a nézeteket ki kell sepernünk a könyvekből, az iskolákból és a könyvtárakból. A könyvek cenzorai munkához is láttak, megindult az erkölcsi kereszteshadjárat-és a hajtóvadászat a szekularizált humanisták ellen. A könyvégető^ közeli ismerőseim, ezért elhatároztam, mielőbb csatlakozom kampányukhoz. Csupán az a problémám, hogy a MacCar- thy-korszak vörös boszorkányüldözésével ellentétben most fogalmam sincs róla, miről ismerhetők föl az elvilágiasodott humanisták. Könnyű volt az ötvenes években valakit komcsinak vagy szimpatizánsnak nevezni, hiszen állandóan Daily Workert szorongatott a hóna alatt, és nem sokat bajmolódott a cipőfényesítéssel. Sosem volt egy jó szava Mac- Carthy szenátorról, vagy Roy Cohnról, és az ötödik parancsolatot emlegette, ha megidézték az Amerikaellenes Tevékenységeket Vizsgáló Bizottság elé. Szóval, könnyen kideríthető volt, járt-e valaha a több száz szervezetnek akárcsak a környékén is, amelyeket a kormány fölvett az erőszakos fölforgató tevékenységgel vádolt szervezetek listájára. Egy elvilágiasodott humanista azonban egészen más tészta. Honnan tudhatnám meg valakiről például, hogy egészen értelmesnek tartja a Darwin-elméletet, ha ezt nyíltan nem vallja be. És az elvilágiasodott humanisták nem egyletesd,íznek. Nincsenek sejtjeik, ahol összeesküsznek Amerika ellen, és nem folytatnak vallásellenes propagandát. Legtöbbjük egyedül dolgozik, történelmi kutatásokat végez, könyveket és regényeket ír, megmagyarázza, hogyan születnek a bébik. Azzal fertőzik a gyerekek tudatát, hogy elmondják nekik, milyen a világ, de azt ritkán, hogy egy elvilágiasodott humanista szerint milyennek kellene lennie. Szerintem a szekularizált humanistákat az teszi nagyon* veszélyessé, hogy pontosan olyanok, mint önök vagy én. Némelyikük akár a legjobb barátjuk is lehet, és még csak nem is sejtik róla, hogy humanista. Meglátogatja önöket, játszik a gyerekeikkel, eszik az ételükből, önökkel együtt még meccset is néz a tévében, és soha nem tudják meg róla, hogy olvasta a Szép új világot és a Huckleberry Finnt. Persze, akad köztük, aki kérkedik a humanizmusával, s azzal henceg, hogy helyesli az abortuszt, és ellenzi, hogy az állami iskolákban imádkozzanak. Őket rövid úton kidobhatják a lakásukból. Egyébként minden szekularizált hiunanistá- ra, aki fundamentalistának vallja magát, legalább tíz másik jut, aki ugyancsak fundamentalistának adja ki magát, ám közben az amerikai család szétzüllesztésén mesterkedik. Semmi sincs többé biztonságban, ha a kongresszus tagjaiból alakult Antiszekularizá- ciós Humanista Bizottság nem írtja ki mindenné». a gyökereit is. Tanúkat kell kihallgatnia, akiket kötelezzenek a többi, ismeretségi körükbe tartozó elvilágiasodott humanista megnevezésére. A könyvtárosoknak és a" tanároknak felelniük kell a polcaikon található könyvekért. A kiadók legyenek felelősek mindazért, amit kinyomtatnak. Az írókat büntessék az írásaikért. Az elvilágiasodott humanisták tudomására kell hozni, hogy színt kell vallaniok az első parancsolatról. Vissza kell térniük azokhoz a régi erkölcsi értékekhez, amelyek naggyá tették ezt az országot. Még akkor is, ha kő kövön nem marad. Először is el kell égetnünk a könyveket, és ha ez nem elég — az embereket is meg kell égetni. (Fordította: HOMORÓDI JÓZSEF) RÉVY ESZTER
