Tolna Megyei Népújság, 1981. július (31. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-05 / 156. szám

1981. július 5. ^ÉPÜJSÁGS------------«-----------­V áltozatok a munka gondjairól Z. elvtárs persze csak a publicisztika megkíván­—-----------------1 ta anonimitás kedvéért jelölök így, negyed százada áll egy szinte elképesztően jó, közepes nagyságú vállalat élén. Élvezet beszélni vele, pontosan, lényegre- törően fogalmaz és abból a különös papírhalomból, mely a tárgyalóasztalát elöntéssel fenyegeti, mindig és azonnal az éppen szükséges, legfontosabb iratot, adatot halássza elő. Még nem volt újságíró, aki azt panaszolhatta, hogy félretájékoztatta volna, vagy csak kicsit is igyekezett koz­metikázni a még náluk sem mindig kedvező valóságot. Vál­lalata országon belül és kívül egyaránt ismert, ő maga szép­számú magas állami kitüntetés tulajdonosa és természete­sen érdemei szerint megfizetik. Csakhogy hovatovább dolgozni nem hagyják! Szó sincs arról, mintha túlhalmoznák társadalmi megbízatásokkal. Nem is az a fajta ember, aki nagyon tolakodna valamelyik értekezlet elnökségének netán üresen maradó székére. Mun­kája olyan kitűnő, a vállalat termelési módszerei oly pom­pásak, hogy minisztérium, főhatóságok valósággal ömlesztik hozzá a különböző küldöttségeket. Ismét csak nem protokoll- látogatókról van szó, noha természetesen olykor illő ud­variassággal ilyeneket is fogadnia kell. Kitűnően kvalifikált szakemberek adják egymásnak a kilincset nála, akikkel ér­demes és fontos is elbeszélgetni, csak éppen dolgozni nem lehet tőlük. Pedig Z. elvtársmég alig múlt 50 éves, egész­sége épp oly makulátlan, mint amennyire töretlen a mun­kakedve. Ez a munkakedv, a rá jellemző ötletgazdagság, súlyos milliókat eredményezhetne a vállalatnak és így a népgazdaságnak is. Erről beszélgetve nemrégiben felvetet­tem valahol, hogy Z. lenne az, aki mellett igazán megszol­gálhatná'a fizetését egy protokollfőnök. Azt az ellenvetést kaptam, hogy ez meglehet, de Z. kiválóságainak egyebek közt az is bizonyítéka, hogy pompás szakhelyettes-gárdót nevelt ki maga mellett. Szentigaz, csakhogy ezek is főnö­kükhöz hasonlatosan a munka megszállottjai és nem ke­vésbé szeretnének dolgozni. Ez egy a munka kevésszer emlegetett gondjai közül. A másik példa B. Az előbb említetthez hasonló alaphely­zet, azzal a különbséggel, hogy társadalmi funkcióinak szá­ma kevés ugyan, de ilyen elfoglaltságainak, mintha senki nem akarna gátat szabni. Pedig kellene, hiszen B. teljes joggal kapott a különböző közérdekű tevékenységért erköl­csi elismerést, azaz pontosabban fogalmazva, kitüntetése­ket. Azért a feladatért, amiért a fizetését felveszi, még soha nem kapott egyet sem. Ugyanis nem érdemelt. C., harmadik példám szereplöie. e9y érdemdús,--------------------------------------------- meglettebb, a szakma min­den csínját-bínját értő kollégájától pályakezdő korában ab­ban a kioktatásban részesült, hogy mindent tehet a cégnél, csak valami egészen kiemelkedő munkateljesítménnyel elő ne rukkoljon. Akkor ugyanis megtapsolják és szaporán még több terhet raknak rá. L ehet, hogy tévedek, de én Z., B. és C. eseteit egyaránt figyelemre érdemeseknek tartom. Mindhármukban közös ugyanis, hogy tehetséges, jó képességű emberek. A tehet­ség önmagában se nem érdem, se mentségként fel nem fogható. Az ember mércéje ott kezdődik, ahogy a tálentu- maival sáfárkodni tud, azokat kamatoztatni képes. Remél­hetőleg, az előbbi mondatnak senki, semmilyen üzleti ki­csengését nem érzi. Z. kitűnően kamatoztatta képességeit, és olyannyira követendő példává vált, hogy előfordulhat: — merő jószándékból — útját állják további fejlődésének. Arra kényszerítik, hogy megálljon, pedig szíve szerint egyre fokozottabb iramban haladna előre. B. képességei ugyan­csak vitathatatlanok, de a rossz időbeosztás miatt azoknak se ő, se a közösség nem látja hasznát. C.-ről még nem de­rült ki, hogy megfogadta-e a kissé cinikus és keserű taná­csot. Remélhetőleg nem, és ugyancsak remélhetőleg sosem tapasztalja majd a saját példáján, hogy a cinikusok nagyon jelentős része tulajdonképpen bukott idealista. A legrosszabb eset valószínűleg F.-é, aki hosszú ideig teljes joggal aratott sikert sikerre, kapta meg tudomány­ágának minden elismerését. Egészen odáig, amíg önmaga dicsőségébe nem vakult, minden társadalmi hozzájárulás nélkül elő nem léptette magát csalhatatlanná és vátesszé, amitől kezdve fokozatosan elvesztette még a létalapját is. Példája azért szaporítja a munka gondjaival kapcsolatban felhozottak számát, mert esetében éppúgy, mint az összes előbbiben egyáltalán nemcsak egyéni ügyről van szó. Azo­kat a bizonyos képességeket kamatoztatni elsősorban per­sze annak a dolga, aki rendelkezik velük, de azért egy közösség irányítása, befolyásolási hatása egyáltalán nem lehet elvetendő. Szándékosan az átlagosnál jóval magasabb beosztásokból vettem a példákat. Egyrészt azért, mert ma­gam nem tartozom, közéjük, tehát nem érhet az elfogultság vádja. Másrészt, mert minden beosztásban, bármely helyen előfordulhatnak a munkával kapcsolatos gondok, de a ve­zetőké — észrevéve vagy észrevétlenül, előbb vagy utóbb — széles körökre hathat ki. Ezenkívül pedig, mert — ezt sietek sürgősen idézőjelbe tenni, nehogy valaki gúnynak érezze, ugyanis nem az — „a vezető is ember”. Ugyanazok az állampolgári jogok illetik meg, mint bármelyik dolgo­zóját és éppúgy elvárhatja, hogy segítsünk munkabeli gondjai oszlatásánál, mint bármelyikünk. Itt azonban már félő, hogy nagyon lírai húro­------------------------------------------------ kát kezdek pengetni, vagy olybá tűnök, mintha az irgalmas szamaritánus szere­pét akarnám játszani, ami pedig eszem ágában sincs. Segí­teni ugyanis egyáltalán nem könnyű. Se a pompás Z.-nek, még kevésbé a mérsékeltebben pompás B.-nek. Hiszen le­het, hogy mindazt, amit itt szóvá tettem, se ők, se a többi felsorolt soha észre nem vették. O. I. Betonelemgyártás, korszerűen Képeink az új paksi betonelemgyártó üzem munkáját mu­tatják be, azt érzékeltetik, milyen sokat változott az ember és a beton kapcsolata: itt, ebben a korszerű üzemben sok­kal kevesebb a nehéz fizikai munka, kevesebbet kell emelni. A régi betontelepen — a konzervgyár, illetve a 6-os út mel­lett — alig állt rendelkezésre gépi eszköz, rengeteget cipe- kedtek, emeltek az emberek. A város „lába előtt", közvetlenül Pakstól délre, a már szépen kialakuló ipartelepen létesítette a betonelemgyártó üzemet a Tolna megyei Építőanyag-ipari Vállalat. Gépek, daruk, targoncák könnyítik a dolgozók munkáját, és a gyár­tási technológia is változott, természetesen. Az átállás még­sem könnyű, meg kell szokni az új helyzetet, módszereket. A dolgozók többsége régi. Brezovszki Ferenc rakodógép- kezelő például 21 éve dolgozik a betonüzemben, targoncás volt 13 évig, utána gépkocsivezető, és most — egészség­ügy/ okok miatt — könnyebb munkát kapott. Sokféle termék várható ebből az üzemből, főként mező- gazdasági beruházásokhoz. Jelenleg lödémbélés testeket és szőlőtámberendezést készítenék, nagyobb mennyiségben. G. 1. Fotó: Gottvald Károly Raklapokra kerül a termék Speciális gép rakodik Szállítják a szőlőtám-berendezést Sokat „fürdik” a betonelem

Next

/
Oldalképek
Tartalom