Tolna Megyei Népújság, 1981. július (31. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-30 / 177. szám
JÚLIUS 30 CSÜTÖRTÖK Névnap: Judit A Nap kél 5.19 — nyugszik 20.21 órakor A Hold kél 4.16 — nyugszik 20.00 órakor Százharmincöt évvel ezelőtt, 1846. július 30-án született Zám községben és 33 éves korában, 1879 márciusában hunyt el a franciaországi Charenton-ban Paál László festő, a XIX. századi magyar művészet kiemelkedő alakja. 'x, ÜLÉST TARTOTT tegnap délután a szekszárdi Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága. A vb-tagok a lejárt határidejű határozatok végrehatjásáról szóló jelentések megtárgyalása után a soron következő városi tanácsülés anyagának előkészítését tűzték napirendre.-f OKTATÓTÁBOR. Augusztus 2—15. között rendezi meg a fizikai dolgozók gyermekeinek egyetemi előkészítő bizottsága központi szervezésű 2 hetes nyári oktatótáborozását Keszthelyen. A táborban a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskola, a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem keszthelyi és mosonmagyaróvári mezőgazdaságtudományi karára pályázók — fizikai dolgozók gyermekei — vesznek részt, akik az elmúlt egy évben levelező kapcsolatban álltak valamelyik karral. O TORNASZOBÁT avattak kedden este Szekszárdon, a Csokonai utca 11—13. számú lakóházban. A társadalmi munkával és a megyei sporthivatal anyagi támogatásával berendezett szobát Hajdics Klára a megyei sporthivatal elnökhelyettese adta át. Unyi György, a városi KISZ-bizottság munkatársa közölte, hogy az ifjúsági bizottság 3000 forintos további támogatást ad az újabb felszerelések vásárlásához. # A PART MELLETT várják a Duna vízszintjének csökkenéséi a Tolna megyei Építőanyagipari Vállalat dombori kavicskotró üzemének gépei. A kényszerű szünet alatt a hajókon a nagyjavítást végzik, s várhatóan a hét végén kezdik meg újra a termelést. * FALSZIGETELÉST a Balaton partján is végeznek a Tolna megyei Szolgáltató Ipari Szövetkezet szakemberei. Bala tonlellén egy SZOT-üdülő átnedvesedett falain végzik el a szekszárdi Garay Gimnáziumnál alkalmazott technológiával az utólagos vegyszeres falszigetelést. Hasonló módon óvják meg a megyeszékhelyen a Garay tér 6. szóm alatti lakóépületet is. A JŐ MUNKÁT végeztek a MÁV szekszárdi pályafenntartási főnökségének szocialista brigádjai az első félévben — állapította meg a szakszervezeti bizottság szerdai ülésén, ahol megtárgyalták és elfogadták a bizalmitestület és az szb második félévi munkatervét is. LOMBTALANITJÁK a kendert. A megye kendertermesztő gazdaságaiban rövidesen megkezdik a kender aratását. Ezen a héten- a tolnanémedi téesz ötvenhektáros tábláján végzik — helikopterrel — a lombta- lanító vegyszer kiszórását. Ezt követi a kóró aratása. A Kossuth rádióban 17 óra 7 perckor kezdődik az Olvastam valahol . . . című műsor. Első részében Mátyás király birodalmának széthullásáról; a másodikban Corvin Jánosról . hallhatunk. Szakály Ferenc és Teke Zsuzsa történészekkel Benda Kálmán beszélget. A tévé 1-es programján 16 óra 45 perces kezdettel sugározzák a Nagy folyók a történelem visszfényében című sorozatnak a Dunáról készült részét. A film bemutatja a Duna legszebb tájait, a folyó mentén lakó népek történelmét, harcait és egymásrautaltságát — József Attila és Bartók Béla szellemében. A tévé 1-es programján 20 órakor kerül bemutatásra A tenger titkai című film első része. + A KUKORICA gyomirtása lesz annak a tanácskozásnak a fő témája, melyet pénteken — július 31-én — tartanak Tamásiban, a KSZE növénytermelési rendszer szervezésében, a megye mezőgazdasági szakembereinek. A tanácskozás után a résztvevők a gyakorlatban is megszemlélhetik a Tamási Állami Gazdaságban a kukorica- gyomirtás! kísérletek eredményeit. # ÉVFORDULÓ. A gyönki Tolnai Lajos Gimnázium és Kollégium 1981. szeptember 19-én ünnepli alapításának 175. évfordulóját. (604) Szekszárdon a déli fűtőmű közelében a megrendelt fűtőanyag késése miatt a melegvízellátás 1981. július 27—28—29- én csökkentett értékű volt — illetve egyes épületcsoportokban teljes egészében szünetelt. A szolgáltatás kimaradásáért T. Fogyasztóink szíves elnézését kérjük. Az üzemszünet idejére fogydisztóinknak a melegvízdí- jat visszatérítjük. Szekszárdi Városgazdálkodási Vállalat (x) Kevesebb felhő Várható időjárás ma estig: Lassanként keleten, északon is csökkenő felhőzet, kevesebb helyen eső, futó zápor. Kissé mérséklődő, de főként a Dunántúlon időnként még erős északi, északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet északkeleten 20 fok körül, másutt 25 fok körül várható. i i i i i i i i i i i i Táborbontás Palánkon Hatodik alkalommal búcsúznak a Szekszárd-Palánkon évek óta folyó ásatások segítői a helyszíntől és az irányító régésztől, dr. Gaál Attilától.. Tegnap befejeződtek az idei évre tervezett munkák és Hadikfalvi István nagymányoki tanár, kilenc — már törzsgárdistának számító — diákjával hazatért. A fiatalpk már szakértő segítőnek számítanak és nagy részük van az eredményekben. Mint azt az ásatás vezetőjétől megtudtuk, az idén a kis török vár belsejének feltárására került sor. Ennek során különböző elpusztult épületek vermei és egy kovácsműhely maradványai is előkerültek. Találtak kapát, kopjohegyet, golyóöntő fogókat, több másfél kilós ágyúgolyót és a korábbi nagyon sok kerámiatörmelék, cserépdarab után előkerült egy ezüstpohár formát utánzó ép kerámia is: — aligha a jómód jele. Az előzetes elképzelések szerint a palánki feltárások még két esztendeig tartanak, addig is sor kerül az eredmények önálló kiállítás formájában történő bemutatására a megyeszékhelyen. Árvízi jelentés az árhullám szerdán a Sió-torkolatnál tetőzött A Duna ausztriai szakaszának vízgyűjtő területén lehullott csapadék újabb, kis, 10— 15 centiméteres áradást indított el a folyón, ami szerdán mór a magyar szakaszon is éreztette hatását. Ezért a várakozással ellentétben Szigetköznél még szerdán is fenntartották az elsőfokú árvízvédelmi készültséget, s csupán a Moson i-(Dunánál, a Rába és Rábca alsó szakaszán, valamint a Szentendrei sziget térségében szüntették meg ezt a készültségi fokozatot. így Rajkától Mohácsig még 330 kilométer hosz- szú védvonalon vigyázza a Dunát elsőfokú készültség, a megerősített figyelőszolgálatban részt vevő 370 vízügyi dolgozó. Budapestnél a Duna a számítottnál gyorsabban apadt az utóbbi 24 órában, szerda reggelre a vízszint az előző napi 688-ról 638 centiméterre csökkent. A Duna árhulláma szerdán a Sió torkolatának környékén tetőzött 603 centim étet körüli vizszinttel. Az előrejelzések szerint az áradás pénteken vagy szombaton hagyja el az országot. A jelzések szerint Budapestnél csütörtökre viszonylag jelentősen mérséklődik a Duna viszintje, várhatóan 600 centiméter alá süllyed, tehát az alsó rakpartok megszabadulnak a víztől, és az alsó rakparton mnidkét oldalon megindulhat a forgalom. Földrengés Iránban Az iráni Kerman tartományban a földrengés halálos áldozatainak száma a 4-5 ezret is eléri - jelentette a PARS hírügynökség. Több falu a föld színével vált egyenlővé. A szerda reggel óta folyó mentési munkálatokban részt vesznék az iráni légierő gépei is. OL VAST AM A húskészítményekről Töredelmesen bevallom, nem tudom, mi ai a slilulder. De biz' isten kiváncsi vagyok rá. Szajmókát már ettem. Nagyon linóm, lőleg jó, házias ízekkel. Ismerem az izét a pa- rizernek, a különféle töltelékáruknak, bár néha unalmasan mindig ugyanazt ízleljük. Ezért olvastam szívesen tegnapi lapunkban, hogy a szekszárdi húskombinátnál régi, bevált termékek, linóm izek előállításának titkát keresik-. Biztosan lesznek öreg hentesek, egykori kocsmárosok, akik elárulják a linóm falatok készítésének titkát. A mi korosztályunk sajnos ezekről az izekről csak hallomásból tud. Meg kóstolnánk szívesen a sárközi, a Koppány vidéki specialitásokat is. H. J. Ittas járművezetőket ítélt el a bíróság A Szekszárdi Járásbíróság dr. Szigeth Ferenc büntetőtanácsa ittas járművezetőket ítélt el. Antal Vilmos 52 éves zombai lakos közepes fokú, Petrovics Sándor 26 éves fácánkerti lakos közepes fokú, Szabó Imre 47 éves bonyhád-tabódszerda'helyi lakos közepes fokú, Abonyi Lajos 24 éves faddi lakos szintén közepes fokú alkoholos állapotban vezette gépjárművét. Ezért a járásbíróság Antal Vilmost 2400 forint pénzbüntetésre, a járművezetéstől egyévi eltiltásra, Petrovics Sándort 3200 forint pénz- büntetésre, a járművezetéstől egyévi eltiltásra, Szabó Imrét 3200 forint pénzbüntetésre, a járművezetéstől egyévi eltiltásra, Abonyi Lajost 3000 forint pénzbüntetésre és a járművezetéstől egyévi eltiltásra ítélte. Az elítéltektől — már a cselekmény elkövetésekor — a rendőrség a vezetői engedélyt ideiglenesen visszavonta. Valamennyi ítélet jogerős. Nagyobb tapétáválaszték Bővíti tapétáinak választékát a győri Graboplast Pamutszövő és Műbőrgyár. A húszféle új tapéta közös jellemzője a textilhatás. Az egy-egy mintázattal négy-öt színárnyalatban gyártott termékek tartósak, lemoshatok, s a napfény sem fokítja színeiket. A Graboplast az év második felében összesen csaknem másfél millió négyzetméter tapétát ad el a kereskedelemnek. Nyugdíjban sem tétlenkedve Növényvédelmi előrejelzés Az őszibarackfákon szórványosan megjelentek a lisztharmatos levelek. Az elkövetkezendő hetekben a betegség terjedésére számítunk. Ezért azokat a fákat, amelyekről a gyümölcsöt leszedték, tanácsos permetezni. A biztosabb hatás érdekében egy-két alkalommal indokolt megismételni a permetezést. , A betegség ellen több készítmény is hatásos. Javasoljuk, hogy az alábbiak valamelyikét válasszák: KARATHANE FN-57 (10 gramm/10 liter). TOPSIN-M 70 WP (10 gramm/ 10 liter). CHINOIN FUNDAZOL 50 WP (10 gramm/10 liter). Hatékonyabb a permetezés, ha finom porlasztásé géppel juttatjuk ki a permetlevet. Nagyon fontos a levélfelület egyenletes fedése is. Felhívjuk a figyelmet az alkalmazott növényvédő szer használati utasításának maradéktalan betartására. Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Amikor felkerestem kölesdi lakásán Ács Gyula bácsit, a nyugdíjast — éppen értékes vasai között matatott, de nem akadt kezébe a traktorhoz való legf oatosa bb! — Biztosan megvan, de nincs mégsem. Pedig várom a szerelőt, és persefyeznénk a traktort. Ezt az alkatrészt kellene kiesztergálnom hozzá — mondja kicsit dühösen. Felesége a másodvetésű zöldséget gyomlálja, lazítja az esőverte földet, s közben csi- títgatja. — Tíz éve vagyok nyugdíjas, most éppen 70 éves. A helyi sajtüzem főgépészeként és esztergályosaként hagytam abba a munkát. De csak ott! — Jelent-e csendes megnyugvást a nyugdíj? — Nekem nem! Mert amelyik gépet leállítják, azt kikezdi a' rozsda — adja a példát stílszerűen. — Úgy vettem észre, nekem a mozgás az élet! Néhány éve még nagyban tenyésztettem sertést, most csak a magunk részére. Nyulaiim vannak szép számmal. Ezeknek összeszedni a takarmányt, az sem kis feladat. Gyula bácsi és felesége Egy darabka földem is van. Ezen 300 öl szőlő és néhány gyümölcsfa. Én szaporítom, szemzem. A tavaszi trágyahor- dástől az őszi betakarításig a szóban forgó traktor segíti a munkámat. Szépen termett a cseresznye, a barack. A közeli zöldségesbe is jutott belőle. A szőlőm nagy része is csemege. Csák 200 liter bort szoktam szűrni, ez elfogy a családban. — Olyan szeretettel beszél a fákról, a mezőgazdaságról, mintha eddigi életében mást sem csinált volna. — Tudom* mire céloz! Nem, nem pártoltam el a szakmámtól. Az esztergám meg sem bocsátaná ezt nekem. A mezőgazdaság amolyan másodállás csák. A qép, a gépszerelés, az esztergályozás, a csavarokkal való bütykölés, az lyen irányú fejtörés az én igazi kenyerem! Mert most is mit csináltam?! Egyik kollégámnak, aki fűrészes, készítettem egy szalagfű- résZt-köszörülő automatát. Csak be keli fogni a lapot, és hozzá nem nyúlni, míg nem kész. A vejem kertitraktorához kisegítő tartozékokat fabrikáltam. Aztán mindig jön valaki, örömmel reszelem meg a kulcsot, vagy vágom újra a ki- csorbult menetet. — Jó egészéget kívánok! —• búcsúztam el Gyula bácsitól, aki máris ment vissza keresni a „feltétlen fontos” vasat, mert annak meg kell lennie, elő keli kerülnie — még a föld alól is... írta és fényképezte: KONRÁD LÁSZLÓ . Képújság A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 1/3. 7100. Telefon: titkárság 12-284. Sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. — Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 12-244, 12-405; Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: BENIZS SÁNDOR. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési díj: egy hónapra 34,— Ft, negyedévre 102,— Ft, egy évre 400,— Ft. — Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551. A befejező munkák