Tolna Megyei Népújság, 1981. július (31. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-30 / 177. szám

2 NÉPÚJSÁG 1981. július 30. PANORÁMA Ma összeül a szejm Napirenden a gazdasági reform terve A csütörtökön kezdődő 'két­napos szejm-ülést előkészíten­dő (a pajtoment fontos dön­téseket hivatott hozni a gaz­dasági válság megoldása ér­dekében), kedden Jaruzelski kormányfő elnökletével ülést tartott a lengyel kormány. A lengyel lapok szerdai rész­letes beszámolói szerint a mi­nisztertanács megvizsgálta' az ország gazdaságii helyzetét, és megvitatta, milyen' sürgős in­tézkedéseket kell tenni a vál­ság megfékezésére. Mint arról a napokban köz­zétett féléves statisztikai jelen­tés is tanúskodik, a gazdasági helyzet súlyos: az ipari ter­melés 1980 első félévéhez ké­pes 12,5 százalékkal csökkent, a termelés hanyatlása korlá­tozza az export!ehetőségeket (a kivitel 25 százalékkal volt ke­vesebb, miint egy évvel ezelőtt), emiatt kevesebbet lehet impor­tálni is, ami viszont érzékenyen érinti a külföldi alapanya goik­ra és alkatrészekre épült ipart. A mezőgazdasági termékek felvásárlása nem kielégítő. A kormány ebben a helyzet­ben elengedhetetlennek tartja a. gazdasági reform' mielőbbi Róma A „Vörös brigádok” telefonüzenete A „Vörös brigádok” terror- szervezet szerdán délelőtt tele­fonüzenetben közölte egy ró­mai és egy nápolyi lap szer­kesztőségével, hogy „kivégezte” egyik túszát, Roberto Pecit, és holttestét a Vico-tóba dobta. Az olasz hatóságoknak eddig nem sikerült megállapítaniuk, hogy az üzenet tartalma meg­felel-e a valóságnak. Mint ismeretes, Roberto Peci annak a Patrizio Pecinek a testvére, akit terroristaként fogva tartanak és aki kihallga­tása során rendkívül értékes nyomra vezette a rendőrséget. Az olasz közvélemény nagy megrökönyödéssel figyeli a fej­leményeket és felteszi a kérdést, vajon miért nem részesítették hatósági védelemben egy ilyen fontos tanú hozzátartozóit. bevezetését, de addig is konk­rét, operatív lépéseket kell tenni a g'azdasági aránytalan­ságok elméiyülésének megaka­dályozására. A legfontosabb feladat a minisztertanács véle­ménye szerint azoknak a vál- lalaltaknak a nyersanyaggal való ellátása, amelyeknek kulcsszerepük van az élelmi- szertenmélésiben és a mezőgaz­daság ipari termékekkel való ellátásálban', valamint az ex­porttermelésben. Szembe kell szállni az igazolatlan hiányzá­sokkal, 'megengedhetetlen a vállalati vezetés pozícióinak gyengülése. A kormány szerint o társadalmi érdek azt dik­tálja, hogy az alapvető ter­mékeket gyártó vállalatoknál szabad szombatokon is dolgoz­zanak, megfelelő kompenzáció mellett. A kormány felszólítot­ta a bányászokat a szénter­melés fokozására', egyben min­den tárcát szigorú szén- és energiatakarékosságra kötelez. A mezőgazda ságiban a ter- máskilátások jók. A kormány utasította az illetékeseket, hogy minden rendelkezésre álló esz­közzel biztosítsák a gazdasá­gos betakarítást. A kormány A Spanyol Kommunista Párt X. kongresszusának szerdai tel­jes ülésén a küldöttségek szó­vivői ismertették álláspontjukat a központi bizottság1 beszámo­lójáról, amelyet a keddi meg- nyitóülésen Santiago Carrillo főtitkár terjesztett elő. A felszólalók a párt belső kérdéseit állították az előtér­be. A legtöbb szó a párton belüli demokrácia erősítésének problémájáról esett. Sok kül­döttség, amely alapjában egyetértését nyilvánította a központi bizottság beszámo­lójával, több fontos részlet te­kintetében bírálta a párt ed­digi tevékenységét. iFrancisco Frutos Gras, az Egyesült Katalán Szocialista Párt főtitkára szóvá tette, hogy többet kellene bírálni az im­perialista országok politikáját, és óvatos abban, állást foglalni a szocialista országok problé­megvitatta az állattenyésztés hanyatlásának megfékezésével kapcsolatos lépéseket, és fel­hívta a figyelmet arra, hogy miközben csökken a húsfelvá- sárlás, a szabadpiacon nő a húsfelihozatal. A miniszterta­nács sürgősnek tartja a speku­láció elleni következetes harc kiszélesítését. A kormány beszámolót hall­gatott meg az árreformmal kapcsolatos munkálatokról, és megerősítette, hogy a kérdés­ben széles körű társadalmi vi­ta után kell dönteni. Végezetül a minisztertanács megvitatta az 1981-es népgazdaságii terv módosításáról szóló törvényja­vaslatot, amelyet csütörtökön terjeszt a szejm élé. A minisztertanács egyidejű­leg megküldte a> parlament­nek a gazdasági reform terve­zetét. A dokumentumot egy különbizottság készítette, fi­gyelembe véve a csaknem fél­éves társadalmi vitában el­hangzott javaslatokat is. A ter­vezetet jóváhagyta a LEMP IX., rendkívüli kongresszusa. máit illetően. Adolfo Clemente, a katalán kommunisták ki­sebbségének nevében azt han­goztatta, hogy nem bírálni kell a szocialista országok po­litikáját, hanem szolidaritást kell vele vállalni. A szerdai teljes ülés végén Nicolás Sar­torius, a KB tagja, a központi bizottság nevében bevezette a tézisek tervezetének vitáját, Jaime Ballesteros pedig a szer­vezeti szabályzat tervezetének vitáját nyitotta meg. A kongresszus külföldi ven­dégeit, közöttük Győri Imre, az MSZMP Központi Bizottság tagja, az MSZMP KB Agifációs és Propaganda Osztályának vezetője által vezetett magyar küldöttséget szerdán délben fogadta Enrique Tierno Gallvan, Madrid szocialista polgármes­tere. BUDAPEST Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke befejezte évi rendes szabadságát. * A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága táv­iratban üdvözölte a Dél-afrikai Kommunista Párt Központi Bi­zottságát a párt megalakulásá­nak 60. évfordulója alkalmából. * Hazaérkezett a Nicaraguái Köztársaságból a magyar párt­ós kormányküldöttség, amely Rácz Sándorral, az MSZMP Központi Bizottsága tagjával, a KB osztályvezetőjével az élen részt vett a forradalom győzel­mének 2., és a Sandinista Nem­zeti Felszabadítás! Front meg­alakulásának 20. évfordulója al­kalmából rendezett ünnepsége­ken. NEW YORK Az ENSZ székhelyén hivatalo­san bejelentették, hogy Javier Perez de Cuellar, Waldheim ENSZ-főtitkár külön megbízottja augusztus 4. és 10. között lá­togatást tesz Afganisztánban és Pakisztánban, hogy megbeszé­léseket folytasson az Afganisz­tán körül kialakult helyzet ren­dezésének lehetőségeiről. HANOI Kína az elmúlt 10 nap során is folytatta a fegyveres provo­kációkat Vietnam északi határ- területei ellen — jelentette a VNA vienami hírügynökség. A támadások következtében szá­mos lakóház és egyéb polgári létesítmény megrongálódott, sú­lyos károk keletkeztek a vetés­ben. WASHINGTON James Buckley, az Egyesült Államok külgyminiszter-helyette- se a szenátus külügyi bizottsá­ga előtt megpróbálta igazolni a Fehér Háznak a fegyvereladá­sok ugrásszerű megnövelését célzó irányvonalát. Érintette a Kína számára történő fegyver- eladások kérdését is. Mint is­meretes, Kína helikoptereket, radar- és egyéb katonai jellegű berendezéseket, de méginkább harckocsikat akar vásárolni az Egyesült Államoktól, és ezekért - mint Buckley hangsúlyozta - készpénzzel fizetne. Az erről folytatandó tárgyalásokat idén őszre tervezik. Folytatta tanácskozását a Spanyol KP kongresszusa A kínai pártplénum után A hatalmi harc folytatódik A Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának június végén tartott plénumát a meg­figyelők „vészintézkedésnek" te­kintik. Már a tanácskozás elő­készítése is igen bonyodalmas volt, a pekingi vezetésben uralkodó éles ellentétek követ­keztében, A politikai bizottság nagy titokban, a múlt év decem­berében kibővített ülést tartott, amelyet Teng Hsziao-ping és hívei „harci felderítésre", ellen­feleik eltávolítására, vagy leg­alábbis meggyengítésére hasz­náltak fel. Az ülés után Hua Kuo-feng pártelnököt gyakorla­tilag távol tartották a napi pártirányítástól és a KKP KB Katonai Tanácsától. Az ülésen előterjesztették a „KKP történe­tének egyes kérdéseiről” szóló határozattervezetet is, mégis fél év telt el a plénum megnyitá­sáig. A hatalomért vívott harc éles­sége teljes mértékben megmu­tatkozott a plénumon. A párt­elnöki tisztéről leváltott Hua Kuo-feng a hat elnökhelyettes egyike lett, helyére az addigi főtitkárt, Hu Jao-pangot válasz­tották. Teng Hsziao-ping meg­erősítette hívei pozícióit, Hu Jao-pang is az ő embere. Ö maga, mint a KKP KB elnökhe­lyettese, elfoglalta a párt egyik legfontosabb posztját - a kato­nai tanács elnöke lett. Ezeket a változásokat a hatalom leg­felsőbb szintjén - nem véletle­nül - a szembenálló csoportok újabb konpromisszumaként ér­tékelik a megfigyelők. A plénu- mon bírált Hua Kuo-feng meg­maradt a politikai bizottság tagjának és elnökhelyettesi posztot is kapott: ez ékesen bi­zonyítja, hogy ha Teng Hsziao- ping győzött is a plénumon, győzelme távolról sem volt tel­jes. A kínai vezetést megosztó el­lentéteket tükrözi a plénumon elfogadott terjedelmes határo­zat, amely Mao Ce-tung és esz­mei örökségének értékelésénél az elhunyt „érdemeit” helyezi az első helyre, „hibáit" pedig a másodikra. Emellett a kínai nép valamennyi sikerét általában Mao Ce-tungnak és jelentős mértékben Teng Hsziao-pingnek tulajdonítja, a „hibákért" a fe­lelősséget pedig a KKP egész vezetőségére és magára a párt­ra hárítja. Ily módon igyekez­nek fehérre mosni a maoizmus önmagát diszkreditáló ideoló­giáját és gyakorlatát, amely ma Kínában a vezetés ideológiai­politikai alapja. Egyúttal külö­nösen felnagyítják a volt párt­elnök „felbecsülhetetlen hozzá­járulását” a kínai forradalom­hoz és a kínai szocializmus épí­téséhez. Mao Ce-tung tanításait továbbra is a „párt vezéreszmé­jének" nyilvánítják, és bizonyos fajta „kínaiasított marxizmus­nak" tüntetik fel. Sőt, még azt is Mao érdemei közé sorolják, hogy a „kulturális forradalom” időszakában, az általa szerve­zett pogromok ellenére, „a párt mégis képes volt fennmaradni”, az ország pedig „egységes ma­radt”. Mint látható, Pekingben újó­lag hűségesküt tettek a maoiz­mus mellett, Mao nevét és „esz­méit" igyekeznek afféle elmé­leti alap gyanánt felhasználni a kínaiakra gyakorolt nyomás fokozásához, a társadalmon be­lül növekvő elégedetlenség el­fojtásához. Abból a mély vál­ságból, amelyet az ország átél, a kínai vezetés tehát a maoiz­mus régi receptje szerint keresi a kiutat. A plénum megkerülte a mai Kína égető problémáinak — kü­lönösen a dolgozók egyre rom­ló anyagi helyzetének, a mun­kanélküliségnek, a növekvő áraknak, az inflációnak stb. — megtárgyalását. A kínai vezetés ismét kísérleteket tesz arra, hogy a belpolitikai válságról a háborús pszichózis és a szovjet- ellenes hisztéria szításával, a szocialista országokkal szembe­ni ellenségeskedések fokozásá­val tereljék el a figyelmet. Az­zal nem törődnek, hogy így tu­datosan új megpróbáltatásokra és nélkülözésekre kárhoztatják a hatalmas ázsiai ország népét. G. NYIKOLAJEV APN-KS A madridi szünet Szerda esti kommentárunk. Kétségek között vergődik a hírmagyarázó: miről szóljon a madridi szünet kapcsán? A hat esztendővel ezelőtt lezajlott euró­pai biztonsági és együttműködési értekezletről, amelyen a hel­sinki záróokmányt írták alá, vagy a mostani utótanácskozás eddi­gi sikertelenségéről? A kettő ugyanis összefügg. A mostani nehéz­ségek, felvázolása nélkül túlságosan rózsaszínűnek látnánk a múl­tat, a régebbi eredmények ismerete hiányában reménytelennek a jelent. Szóljunk hát előbb az évfordulóról, annál is inkább, mert szombaton lesz hatéves a helsinki záróokmány. A finn fővárosban 1975. augusztus 1-én harminchárom európai és a két észak-ameri­kai állam legfőbb vezetői szentesítették ezt a terjedelmes doku­mentumot, amely a politikai ügyektől a gazdaságon át a kulturá­lis kapcsolatokig átfogja és hosszú időre elősegíteni szándékozik az együttműködést, ünnepélyes start volt ez, az európai enyhülés csúcspontja, s nem is hatástalan. Nézzük csak Magyarország pél­dáját. Bővült gazdasági együttműködésünk a földrész szinte min­den országával: fejlődtek az emberi kapcsolatok: turisták milliói utaznak keletről nyugatra és viszont; soha annyi politikus nem lá­togatott a partner fővárosokba, s jött ide, mint ezekben az esz­tendőkben. De hát az‘ európai biztonság és együttműködés, valamint en­nek foglalatja, a százoldalas helsinki záróokmány nem mindentől független, önmagától biztosítotton megvalósuló parancs. Ponto­sabban szólva a történelem és a józan ész parancsa lenne, de függ a nemzetközi körülményektől. Márpedig az európai állapo­tok a múlt két esztendőben különösen leromlottak: az új ameri­kai kormány politikája élesen szovjetellenes fordulatot vett, a fegy­verkezés felgyorsult, a nyugat-európai kormányok is többé-kevés- bé belekerültek ebbe a baljós sodrásba. Ilyenformán nem várhattuk, hogy a madridi találkozó zavar­talanul és derűlátóan végezze munkáját, zökkenőmentesen foly­tassa a földrész államainak kapcsolatépítését. Minden igazi és va­lóban időszerű kérdésekkel foglalkozó nemzetközi értekezlet olyan, amilyen az adott nemzetközi helyzet. Megváltozott körülmények között ültek össze tavaly ősszel Madridban a harmincöt kormány küldöttei, megvizsgálandó: mit hajtottak végre a helsinki záró­okmány ajánlásaiból, ösztönző tételeiből, és melyek legyenek a következő lépések. Voltaképpen egy fontos és eredetileg a Varsói Szerződés álla­mai által megfogalmazott gondolat állt a több hónapos vita kö­zéppontjában: az európai katonai enyhülés és leszerelési értekez­let terve. Maga a cél általános helyeslést váltott ki, de a hogyan tekintetében már eltérnek, sőt ütköznek az álláspontok. Lényegé­ben most is az a megegyezés akadálya, ami másutt és mindenütt gátolja a tárgyalások folyamatát: a nyugatiak egyoldalú enged­ményeket követelnek a Szovjetuniótól. Á merev magatartás — el­sősorban az amerikaiak részéről —, a bizalom hiánya, a nemzet­közi légkör lehűlése megmutatkozott a madridi kongresszusi palo­tában is. Bár eredetileg március 5-re tervezték a tanácskozás le­zárását, a megbeszélések máig nem értek véget, most éppen szü­netelnek. A madridi tanácskozás voltaképpen — tükör. Amilyenek lesz­nek a nemzetközi állapotok ősszel, úgy haladhatnak majd a har­mincötök tárgyalásai a spanyol fővárosban októberben. Az azon­ban már most vitathatatlan: józan párbeszédre, ésszerű, kölcsönös erőfeszítésekre van szükség ahhoz, hogy a madridi találkozó végül eredményesen — Helsinki szelleméhez híven — tudja befejezni munkáját. TATÁR IMRE A brit trónörökös esküvője Károly herceg és hitvese elhagyja a Szent Pál székesegyházat Befejeződött a szovjet szakszervezeti plénum Moszkvában szerdán véget ért a Szovjet Szakszervezetek Köz­ponti Tanácsának plénuma. A plénum úgy döntött, hogy a jö­vő év márciusára összehívják a szakszervezetek kongresszusát. A kongresszus előkészítése so­rán újjáválasztják a szakszerve­zeti vezető testületeket, a mű­helybizottságoktól egészen az egyes szakszervezetek központi vezetőségéig. A szerdai záróülésen a Sozv- jet Szakszervezetek Központi Tanácsának titkárává választot­ták az 55 éves Vitalij Provotoro- vot, aki korábban a leningrádi területi szakszervezeti tanács el­nökeként, később pedig a LEN­FILM vezérigazgatójaként dol­gozott. A másik új titkár, az öt­venéves Ivan Gladkij, eddig a Szakszervezetek Ukrán Tanácsá­nak egyik titkári tisztét töltötte be. Hu Jao-pang, az új, és Hua Kuo-feng, a régi pártelnök

Next

/
Oldalképek
Tartalom