Tolna Megyei Népújság, 1981. július (31. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-19 / 168. szám
IO "népújság 1981. július 19. S AMF zeretettel fogadta az idős házaspár H. Jánost, a frissen diplomázott gépészmérnököt. Jánosnak is tetszett a tágas családi ház, a gondozott kert, a „jobb környék'1. Aggodalmai lassan oszladozni kezdtek... Pedig amikor leszállt az állomáson, legszívesebben a következő vonattal indult volna vissza. Nem is kérdés, hová: a fővárosba. S.-ben azonban komoly feladat, az ismert ktsz főmérnöki beosztása (és fizetése) várta az egykori (jelenleg üres zsebű) társadalmi ösztöndíjast. Számítottak rá — minden szinten. B-ékhez is baráti-ismerősi közvetítéssel került. A csengetésre B. bácsi jelent meg az ajtóban — a hajdani gazdatiszt, jelenlegi tsz-agronó- mus, nyugdíjas — pirospozsgáson, őszen, az egészséges vidéki élet reklámfigurájaként. Nem volt egyedül. Lába mellett ott feszített egy morcos, bizalmatlan pofájú bulldog, aki szemmel láthatóan nem rajongott a jövevényért. Morgása legalábbis erről árulkodott. — Turbi, hagyd már abba! — intette le a házigazda. — Majd, ha megismerkednek, meglátja, milyen aranyos kis dög... H. Jánosnak azonban semmi kedve sem volt az ismerkedéshez, de erről ebben a helyzetben jobbnak látta hallgatni. — Persze, persze... — próbált némi derűt erőltetni az arcára, amitől egy kissé a bulldoghoz kezdett hasonlítani. így vonultak hárman a ház assszonya — azaz Franciska néni — elé, aki már alig várta, hogy kitölthesse a „finom, forró feketét" a ritkán használt herendi készletbe. A bemutatkozáson és a kávézáson túlesve. H. János azt hitte, nincs más hátra, mint beköltözni a valóban barátságos, kertre néző szobába. A munkásszállóról elhozza a cuccát, és kész — ez járt az eszében. De nem így történt. — Ne haragudj, kedves János — ugye, megengeded, hogy így szólítsak —, valami van még hátra. Tudod, be kell mutatkoznod Turbinák is... — Bizony, bizony... — bólogatott Franciska néni. — Hogy tetszenek gondolni? — kérdezte meghökkenve H. János. — Ó, semmi az egész, de Turbi roppant érzékeny az idegenekre, ingerlékeny az új szagokra, s jobb, ha megbarátkozik veled. Mert nálunk ki-be járni csak az ő „engedélyével” lehet. Ugye, kutyuskám? Turbi egyetértőén morgott. H. János kétségbeesetten nézett körül, a menekülés útját fürkészve. De Turbit — úgy látszik — heves fejforgása is bosszantotta, mert az ínye idegesen föl-le ugrált. Péntek Imre: Kutya (egy) história — No jó, jó — csillapította a bulldogot B. bácsi. — Egyszerű ez, gyere csak közelebb! H. János mintha tojásokon lépdelt volna, engedelmeskedett. Feri bácsi pedig elindította a mutatványt. — Turbi! Figyusz! Turbikám! Barát, barát — mutogatott H. Jánosra. Turbi nem túl lelkesen reagált. Tartózkodóan, de már nem ellenségesen méregette a fiatalembert. — Most szagolj! A bulldog vonakodva, oldalazva közelítette meg H. Jánost. — Szagolj, a nyavalyádat! Turbi még közelebb óvatoskodott, és körülszimatolta H. János cipőit és nadrágszárát. A „barát, barát” kiáltásokra lassan megenyhültek vonásai, megnyugodott. — No, még egy próba. Rögtön kiderül, elfogadott-e? Légy szíves, karold át a vállam! Ez H. Jánosnak szólt. A fiatalember szinte szédel- gett ennyi tortúrán túlesve, s magában fogadalmat tett, ha ezt megússza, a következő vonattal mégis visszamegy Pestre. Odafordult a daliás öregemberhez, és átkarolta a vállát. Turbi morgása viharos erejűvé vált, de a „barát, barát" kiáltások megtették a magukét. Nem vetette rá magát H. Jánosra, reszkető izmokkal visszaereszkedett előbbi gyanakvóan figyelő tartásába. — öcsém! Sikerült! — ujjongott Feri bácsi. — Tudod, kicsit aggódtam, néha, amjkor rossz hangulatban van, még az ismerősöket is letaszítja a lábukról. De téged megkedvelt, látom rajta, csak nem akarja kimutatni. Ilyen fajta... szemérmes. Franciska! Erre inni kell! Hozd a demizsont! A kicsi, törékeny asszony ösz- szecsapta a kezét. — Demizson! Mikor vendég van a háznál! Ez a mániája — mondta zsörtölődve, és kis idő múltán aranyszínű borral teli kancsót tett a ropogós-fehér da- masztabroszra, s poharakat vett elő a metszett üvegű pohárszékből. — Demizsonból azért jobban esik — kacsintott a nyugdíjas agronómus. — Erezd jól magad nálunk! — Hát... úgy legyen —- nyögte ki H. János, és összeérintet- ték poharaikat. Apró csilinge- lések szálltak szerteszét az ódon, finom ízléssel berendezett ebédlőben. Hamarosan minden elrendeződött. H. János otthonosan berendezkedett, az öregek valósággal kényeztették. Turbiva! is öszeszoktak. Egyre kellemesebbnek találta S.-t. Ehhez még valami hozzájárult: a .könyvelőrészlegen dolgozó Z. Piroska. A pénzügyi főiskola utolsó éves hallgatója lévén gyakran fordult matematikai problémával a főmérnök elvtárshoz, aki — valljuk be férfiason — szívesen segített. Előbb Jánosként később Janiként. Ő is eliutott a Piroska, drágáig, sőt a Pircsiig, de itt valahogy elakadtak a dolgok. Pedig a folytatást az eqész ktsz, mi több: az egész város leste-várta. Az igazgató elmélkedései kávézás közben: — öregem, a te korodban már rég rászántam magam... Hidd el, nem érdemes halogatni... Ahogy múlik az idő, csak rosszabbat találsz. Nem azért mondom, hogy rábeszéljelek... Isten ments! De ha mégis rászánnád magad... a nősülésre... talán tudnék a lakástémában lépni... — H. János csak somolygott ápolt gazdász- bajúsza alatt — Feri bácsitól leste el — s azt motyogta, hogy van még idő, nem kell elkapkodni. A tanácselnök baráti poharazás közben — a Vén Diófa különtermében véletlenül szintén ide lyukadt ki: — Jancsi! Nem ragadsz meg te itt, ha egy nő nem kapja el... a frakkodat. A kaján röhögésre komolyan folytatta: — Nehéz eset vagy, hallod-e? De majd rád uszítok valakit... — Fölösleges, elvtárskám, fölösleges... — csippentett a szemével a ktsz főkönyvelője, Lila Lali, aki ragadványnevét Dózsa drukkersége miatt szerezte. — Igazad van, Lajoskám. Válogassunk, amíg lehet... — Úgy hallottam, te már választottál... — fenyegette meg H. Jánost tréfás-komolyán az uj- jával a tanácselnök. — Néha szórakozik az ember. Ezzel-azzal... — védekezett a fiatal mérnök. — No, no! Nálunk ezzel nem szoktak szórakozni — okította ki a szálas férfi H. Jánost a helybéli szokásokról. Ebben maradtak. Egy szép májusi csütörtök estén Feri bácsi, mint férfi a férfival kívánt beszélni lakójával, bekopogott hozzá, kezében de- mizsonnal. Franciska néni szerencsére szomszédolni ment... — Fiam! A hét végén élutazunk az öcsémhez, Csongrádra. Arra kérlek, vigyázz a házra, legyél a gazda. Turbit etesd meg, a hűtőben van a kosztja. — Hogyne, Feri bátyám, légy nyugodt, rendben lesz minden. — No, erre ‘koccintunk egyet — mondta az öregúr, és meglendítette a demizsont a két pohár fölött. Egyetlen csepp sem ment mellé. A műveletet még jó párszor megismételte, mígnem gyanús, ismerős zajok hallatszottak ... — Hát akkor, ahogy megbeszéltük ... — búcsúzott el kissé spiccesen az őre 3. S mi történt? Egy különösen bonyolult (matematika?) példa megbeszélése végett Z. Piroska H. János szobájában, egészen pontosan ágyában kötött ki. A megoldás keresése szombat este hattól éjfél után egyig eltartott, ki is merültek mindketten. A feladatot átvették elejétől végig, sőt, az ismétlésről sem feledkeztek meg. Amikor Z. Piroska éjfél után- ha hinni lehet a városka szocialista brigádok által helyreállított toronyórájának — tökéletesen tisztába jött mindennel, távozni akart. Úgy érezte, fölkészítése a legszebb remények-' re jogosítja föl . . . a vizsgán. Öltözéke ugyan kissé ziláltabb volt, mint idejövet, de ennek már ilyen későn nincs túl nagy jelentősége. Valószínű Turbit sem ez zavarta meg. Hogy mi, az örök rejtély. Tény, hogy amikor Piroska átlépte volna a küszöböt, szabályosan elállta az útját. Morgott, vicsorgott, izmai, mint az acélrugók, megfeszültek. Piroska ijedten húzódott vissza, és segélykérőén nézett lovagjára. H. János előbb nevetett az egészen, de néhány kísérlet ulán belátta: ennek fele sem tréfa. Turbi határozottan őrizte foglyát, ő mehetett, Piroska nem.- Másszunk ki az ablakon - javasolta gyámoltalanul János.- Rács van rajta — mondta szakavatottan Piroska.- Adjunk neki altatót - jött a nagy ötlet. Igen ám, de pillanatnyilag egyetlen tabletta sem volt a házban. Egyszóval - kutyaszorító. S amíg így tanakodtak, autó- pöfögés' verte fel a kihalt utcát. Trabant fékezett a ház előtt, búcsúz'kodás hangjai hallatszottak. Semmi kétség, ezek ők — hasított Jánosba a felismerés. — Feri bácsi és Franciska néni. Csikordult a kertkapu, és az öregek csomagjaikkal rácsodálkoztak a kivilágított verandára. Az ajtóban hörgő, eltorzult pofájú bulldogra. Amikor Piroskát megpillantották, végképp zavarba jöttek.- Khm ... - köszörülte a torkát az öregúr. — Igazán örülök, lányom . . . Hogy vagy, rég láttalak. Szegény Franciska nénéd nem érezte jól magát, egy ismerős elhozott. .. H. János tudta, mivel tartozik a betyárbecsületnek.- Kedves Franciska néni és Feri bácsi! Engedjék meg, hogy bemutassam ...- Ismerjük kislány kora óta...- pöttyentette közbe Franciska néni. ... a menyasszonyomat - fejezte be a mondatot H. János. Éppen most beszéltük meg, a vizsgaidőszak utón eljegyezzük egymást, s a nyáron lagzi. Igaz, Piroska? A lány megfogta János kezét.- Szárul szóra - és egy kissé belepirult.- Ez aztán a meglep. . . akarom mondani jó hír! — rikkantott az éjszakába H. bácsi.- Hozom a demizsont. kamrába indultában visszafordult:- János fiam! A kutyával nem volt baj? Mostanában ő is érzi a tavaszt... János csak annyit jegyzett meg:- Piroskát mintha nem szívelné ...- Tényleg? — kottyantott közbe újból Franciska néni. — Pe- dik kölyökkorában mennyit sétáltattad . . .- Hiába - legyintett a házigazda —, a bulldogok természetén nehéz eligazodni.- Vagy nagyon is könnyű — gondolta H. János, miközben Piroska hamiskásan csillogó szemét vizsgálgatta. KÚTI HORVATH GYÖRGY: Éjszaka JUTKÁNAK Arnytalan ma a telihold fényabroszt terített az égre milliónyi csillag-kobold aranyhaját libbenti széjjel Hosszan elnézed kedvesem csillog amint fölissza szemed a parttalan fényt és kezed reám kúszik csillagcsöndesen Lobban az éj s elparázslik a virradat lassan földereng lényünk a térben sugárzik s a mindenség szárnyán »étié bég fl Jelenkor július-augusztusi száma A Pécsett szerkesztett irodalmi és művészeti folyóirat kettős nyári számának lírai rovatában többek között Bisztray Adóm, Csorba Győző, Csordás Gábor, Galambos! László, Káinok y László és Weöres Sándor verseit olvashatjuk. Szépr prózával Má-ndy Iván, Mészöly Miklós, Tandori Dezső és Thiery Árpád szerepel, közli továbbá' a lap Nádas Péter: Találkozás c. színművét, Balassa Péter bevezetőjével. A Pécsett augusztusban rendezendő IV. anyanyelvi konferencia alkáliméból közli a' folyóirtát Imre Samu írását az anyanyelvi mozgalom tíz évéről, Bélád! Miklós tanulmányát a nyugati magyar irodalomról', Pamogáts Béla: Magyar Odisszeuszok c. írását a nyugati magyar prózaírók közép nemzedékéről, valamint Rónay László kritikáját a nyugat- európai és amerikai magyar költők Vándorének c. antológiájáról. Az összeállításban találjuk még a Hollandiában élő Dedinszky Erika és az Egyesült Államókban élő Horváth Elemér verseit. A művészeti rovatban olvashatjuk Bécsy Tamás és Páfyi András színházi beszámolóját, Láncz Sándor képzőművészeti krónikáját, Aradi Nóra írását a mai textilművészetről, valamint Tüskés Tibor Varga- Hajdú István-búcsúztatóját. A „Versről versre” sorozatban Csorba Győző: Följegyzés c. költeményéről beszélget a költővel Lator László. Halasz Hámor Vilmos: Fekete kendők Az asszony csak állt, keze ölmdgasan, gyűrte volna a levelet... Órákat állhatott így, majd leült. Térdén a papíros. Újból olvasta-, igoiz-é? Igaz: szívkatéterezésre kell uta-zn-to Budapestre. Csak ült, keze az ölében. Katéterezésre, s z ívk'at été rezésre azonnal. „Mikor azonnal? Ma? Holnap reggel? Tegnap?” Gyűrte volna a levelet... (Első férje negyvenötben, tűnt el, alig voltaik néhány hónapos házasok. Akikor veszítette' el anyját is, apját korábban. Második férjétől hét éve özvegy-ült. A bányában érte1 el. . . Nagyobbik lánya már dolgozik., á két kisebb iskolás.) A gáz felé indult. „Minek tudják meg?” iKókes láng nyelte a levelet. A gáztűzhely gombját jöbbra fordította, majd hirtelen visz- sza-. Ablakhoz lépett, becsukta. Azután vissza a sistergéshez. Nézte -hallgatta. . . Be a szolbába, kitárta a szekrény ajtaját. A vasalt ruhák alól kiemelt egy borítékot. Pénz! Ho baj adódna! Magára vette a kabátját, indult a- . buszhoz, mintha mi sem... Az áruházban rácsodálkoztak, ami-kor három fekete ruhát kért. Egyet hétévesnek, egyet kilencévesnek, egyet tizenkilenc évesnek.... — Mit vettél? — kérdezték lányai otthon. — Meglepetés — mondta nékik. ' A két kisebb a1 leckét - írta másnaprai, a nagyobbik lány mosott — Gyere csak! — szólt később a nagyobbikhoz.-Elmondta neki, mi volt a levélben. Amaz sírt. — Ne menj el, anyu! Ott meghalsz, ne menj el! ígérd meg, hogy maradsz! — kertelte könyörgőn. a nagylány. — Azt írták, azonnal1. A kicsikre vigyázz! Ajtlóasa-pódás. ‘Egy hét múlva1 a nagyobbik lány utána utazott, beszélt is vele. Később az asszony látni akarta' a kicsiket is. Hárman utaztak hát hétről hétre. . . — Miiből győzitek a fel-utazást? — kérdezte egyszer az asszony. — A „meglepeté-sit” elvittem a Bizományiba — válaszolt a nagylány. — Nem kel-l az má-r. Ugye nem haragszol? — Nem, nem haragszom... (A temetésen mindhármukon csa-k a kendő volt fekete. Abból a pénzből vették, amelyből- legközelebb utaztak volna. ..) Paul Klee emlékére Németh Miklós metszete
