Tolna Megyei Népújság, 1981. július (31. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-14 / 163. szám
I I Névnap: Örs A Nap kél 5.01 — J nyugszik 20.38 órakor i A Hold kél 18.20 — nyugszik 2.49 órakor i Száznyolcvan évvel ezelőtt, 1801. július 14-én szüle- | tett, és 57 éves korában, 1858-ban halt meg Johannes Pe- i tér Müller, a múlt század első felének legnagyobb német ! fiziológusa, a kiváló anatómus és zoológus, a daganat- i kutatások egyik megalapitója. } JÚLIUS 14 KEDD A NAGYDÍJAT NYERT a szöwetikeizelti »népi táncegyüttesek országos fesztiválján a men ©tón ever sen ybe n a- Váraljai Népi Együtes. A fesztivált Pécsett tartották szombaton és Vasárnap. O NEM ÚJÍTJÁK FEL a szekszárdi vasútállomáson lévő seccát, Szabó Dezső alkotását. Az elmúlt hét végén döntött így Szekiszárdon, a szakembereik véleményét is figyelembe véve a művelődési és a város- eszjtétiikaii bizottság. A jelentősen megromlott állagú falfestmény helyére egy másik képzőművészeti alkotás kerül, melynek készítésére a városi tanács pályázatot ír ki. BE^ERÉDJ ISTVÁN mellszobrát Széles zárdán, a régi vármegyeháza kert jében áll Irtják fel. A szobrot, melynek elhelyezése az elmúlt egy-két évben sok vitát váltott ki, jelenleg Szekiszárdőn, a Bezerédj szakközépiskola udvarán raktározzák. # HÁROM EGÉSZSÉGES KISLÁNYNAK adott életet a Zalaegerszeg i megyei kórház szülészetén Mirelit Jánosáé, pa- csai bolti eladó. Krisztina 1920, Erzsébet 1660, Katalin 1650 gramm súllyal látta meg a napvilágot. A 37 éves anya, akiinek ez volt az első szülése, és a három kislány jól vannak. ♦ LÓVASÜT közlekedik vasárnaptól kezdve Nagyoenken. A pályát a híres hársfasor mellett építették meg, a kocsikat a már megszűnt hansági kisvasút szerelvényeiből állították össze — kis átalakítással. A lovaikról a nagycenki méntetep gondoskodik. Az érdeklődők az élső napon ingyen utazhattak a régi időiket idéző vasúton. Ha külföldön történik. . . címmel hangzik el Kapás Irén riportja a Kossuth adón 12 óra 35 perckor. A SZOT Társadalombiztosítási Főigazgatóságának vezető jogtanácsosával azokat az eljárási szabályokat, valamint jogi és anyagi következményeket veszi sorra a műsor, amelyek a külföldön történt baleset, vagy betegség ,.velejárói". A televízió 1-es programján 18 óra 30 perckor Bán János műsora látható: Ikarusszal, Ikarosz földjén. A Görögország és Magyarország közötti kereskedelmi forgalom öt év alatt háromszorosára növekedett. Tií ország vett részt azon a versenytárgyaláson, ahol a nagy ellenfelekkel szemben a magyar autóbusz vitte el a pálmát. A CSERÉPVASAR. ötödik alkatommal rendezték meg vasárnap a, híres pécsi cserépvásárt. A székesegyház előtt, a Sétatér öreg fái atett az ország legnevesebb népi keramikusai állították ki szép, míves munkáikat. A rendező a Baranya megyei művelődési központ, meghívását negyven mester fogadta et. ♦ A HÍMESKÖ mesterének, Mattion! Eszternek gyűjteményes kiállítása nyiluk meg július 21 -én szülővárosában, Szek- szándon, a Kölcsey lakótelepen, az SZMT-ikönyvtár volt helyiségében. + SZOVJET diákok DaJmnan- don. Huszonkét szovjet főiskolás a Keszthelyi Agrártudományi Egyetemen tölti nyári gyakorlati idejét. Ennek során két hétig a Da'limüindi Állami Gazdasággal ismerkednek és a kukorica címere zésében is részt vesznek. A Pincehely és Nagyszékely közötti utat szélesítik a KPM szakemberei és gépei. Két méter széles betonsávval erősítik. ; Zápor, zivatar » Várható időjárás ma estig: Időnként megnövekvő felhőzet, többfelé zápor- i eső, helyi zivatar, különösen a Dunán- f tálon gyakran élénk, néha erős, jobbá- r ra északias szél. A várható legmaga- i sabb nappali hőmérséklet nyugaton 22—26, keleten 26—30 [ fok között. Távolabbi kilátások szerdától—szombatig: időn- • ként megnövekszik a felhőzet, futó- és záporesők elszórtan várhatók. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 12—17 fok , között. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22—27 fok e között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az [ ország területének 20 százalékán várható. i i i i i i i i i i i i i i i i i i i i Tanszervásár, engedménnyel Hagyományos már, hogy a vakáció második hónapjában a PIÉRT és kiskereskedelmi partnerei meghirdetik az engedményes tanszervásárt. Az idén július 13-tál augusztus 1--ig tart és harminc százalékkal lehet olcsóbban megvásárolni az iskolai füzeteket. A mostani engedmény 10 százalékkal több mint az elmúlt években volt. A kereskedők felkészültek az 1981-82-es tanévre. Az elsősök részére a betű- és szóképtártó új kivitelben, műanyagból készült. A félfamentes és famentes rajzpapírokbál , a szükséges mennyiség csak az iskolai év elejére áll rendelkezésre. Ceruzából a belföldi kínálat nem fedezi az igényeket, így a PIÉRT Ausztriában, Japánban és természetesen Csehszlovákiában vásárolt. A posta irón az idén is kapható lesz. 3,6 millió darabot Indiából, 403 ezer darabot pedig Ausztriából szereztek be. A Tolna megyei Népbolt Vállalat tegnap reggel öt helységben - Szekszárd, Tolna, Paks, Bonyhád, Nagymányok - kezdte meg az árusítást. Székszár- don a 23-as számú boltban kiterjesztették az engedményt az iskolatáskákra és a tornaszercsomagokra is. Ez a bolt közös érdekeltségű a PIÉRT-tel, így tudják 30 százalékkal olcsóbban árusítani a táskákat és a tornafelszereléseket. Horváth János, a váílalat igazgatóhelyettese elmondotta, hogy nincs hiánycikk, az igényeket ki tudják elégíteni. Szekszárdim a Skála Áruházban a földszinti akciós területen árusítják a füzetcsomagokat. Mikóczy György igazgató tájékoztatása szerint az idén jobban felkészültek, 150 ezer forint értékű füzettel várják a vásárlókat. A csomagokat folyamatosan állítják össze. A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 28. heti totónyeremények az illeték levonása után a következők: 13 találatos szelvény 4 darab, nyereményük egyenként 346 584 forint. Ezek közül 13 plusz 1 találatos szelvény 1 darab, a nyeremény és a jutalom együtt 808 696 forint. 12 találatos szelvény 142 darab, nyereményük egyenként 6509 forint. 11 találatos szelvény 2178 darab, nyereményük egyenként 424 forint. A 10 találatos szelvények száma 18 598 darab, nyereményük egyenként 75 forint. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. (MTI) OL VAST AM A moziba be Nem szeretem, ha állandóan népművelnek. Nem szeretem, ha a fejemre olvassák, hogy nem veszem rendszeresen igénybe a könyvtárat és ezzel rontom a statisztikát. Nem szeretem, ha megmagyarázzák egy zeneműről, hogy hallgatása közben mit kell képzelnemés éreznem. Szeretem magam eldönteni, hogy mit olvasok, milyen zenét hallgatok és milyen filmet nézek a tévében és a moziban. Úgy látszik, nem vagyok egyedül, mások is felnőttnek érzik magukat és nemigen viselik el, ha szellemileg kiskorúnak nézik őket. Olvasom például, hogy a szekszárdi Tartsay asszonyklub tagjai Mészáros Márta Kilenc hónap című filmjére kiváncsiak és most azt nézik meg. A felsővárosi asz- szonyklubban telente filmvetítést tartanak: ők jobbára a kalandos filmekét szeretik. Házhoz jön a mozis bácsi az óvodákba és a napközi otthonokba is. De miért kell házhoz menni? Mozi is meg gépész is minden településen akad és ha igény van rá, hát miért nem vetít például délelőtt. És vajon a megyeszékhely egyetlen kismozija, a Nagyvilág, miért nem tart délelőttönként előadásokat? Ki kéne próbálni. Hátha szívesen mennének a délelőtti órákban moziba a nyugdíjasok, a többműszakban dolgozók. Vagy például azok, akik a szabadságukat nem a tengerparton, hanem itthon töltik. dvm Már megint a kenyér... Igen, már megint a kenyér. Egyszer arról írunk, hogy a hétvégén, ünnepek előtt nincs kenyér, másszor arról, hogy sületlen, most pedig arról kell tudósítanunk, hogy rossz ízű, savanyú ken/eret kellett fogyasztanunk a hétvégén. A megyeszékhely öt élelmisze rt árusító üzletéből, s ki tudja, hány családtól arról kaptunk — néha felháborodott hangnemben előadott — hírt, hogy a szombaton vásárolt kenyeret nem lehetett elfogyasztani, mert megnyúlósodott és savanyú volt. Ahogy Varsányi Ottó, a Tolna megyei Sütőipari Vállalat igazgatója elmondta, a szekszárdi kenyérgyárban a pénteki gyártás során három mázsa kenyér sütésekor technológiai fegyelemsértés történt. Ennek során meggyorsították az adagolást, s lerövidítették a sütésidőt. Műszaki hiba is jelentkezett ezzel egy időben: egy olajégő hibáso- dott meg. Hétfőn a gyár visszavette az üzletektől a rossz kenyeret és jó minőségűre cserélte ki. A technológiai fegyem megsértőit a gyár vezetősége felelősségre vonja. sárközi Közlekedési balesetek Az elmúlt héten öt közúti közlekedési balesetet jelentettek a megyei központi ügyeletre. Ezek közül három súlyos, kettő köny- nyű sérüléses kimenetelű volt. Két balesetet ismertetünk részletesebben. Július 9-én délután 7 órakor Lengyel belterületén Palkó Lász- ló závodi lakos motorkerékpárjával, ittas állapotban, letért a menetirány szerinti jobb oldali útpadkára és ott felborult. Utasa, György János závodi lakos súlyos, nem életveszélyes, Palkó László pedig könnyű sérülést szenvedett. Július 10-én délelőtt 11 órakor, Szekszárd belterületén, Morva János szekszárdi lakos kerékpárral elékanyarodott egy vele szemben szabályosan közlekedő teherautónak, összeütköztek. Az ütközés következtében a kerékpáros súlyos, nem életveszélyes sérülést szenvedett. Népzenei (aber Hajdúszoboszlón Hajdúszoboszlón rendezték meg — ebben az évben negyedszer — az országos népzenei alkotótábort. Az ország egész területéről érkező muzsikusok a magyar nyelvterület népzenei anyagával ismerkednek. A hatvan amatőr zenész - vonós, tekerős, cite- rás és fúvós szekcióban fejleszthette tovább tudását. A testi és szellemi fogyatékosok társadalmi beilleszkedésének előmozdítása (rehabilitáció) összetett feladat, társadalmunk egészének ügye. A munkahelyeken — üzemekben, gyárakban, szövetkezetekben - jelenlétük természetes, környezetük segíti őket. Nem mindig tapasztaljuk ezt útjainkon, a közlekedés forgatagában. Pedig nap mint nap találkozunk siket, vak, 'hallássérült, gyengénlátó, szellemi fogyatékos, mozgássérült, valamint különböző krónikus betegségben, vagy testi fogyatékosságban szenvedővel, egyszóval rokkant emberrel. Közlekedésükben segíteni őket emberi kötelességünk. Szocialista államunk jelentős intézkedéseket hozott a rokkantak érdekében. Bevezette a mozgássérültek részére az üzemanyag-utalványt (bár ez csak a rokkantak egy vékony rétegének közlekedési problémáján segített), megyénkben is elkezdődött a Trabant Hycomat- tal rendelkezők parkolási engedélyének kiadása, több helyen fenntartott parkolóhelyet biztosítanak megkülönböztető jelzéssel. Jó lenne országszerte általánossá tenni a Baranya megyei kezdeményezést. A vakoknak nyújtanak segítséget azzal, hogy „csipogó” hanggal jelzik a biztonságos áthaladást jelentő zöld színt. Egyénenként is sokat tehetünk! Fogjuk meg a rokkant embert kezét, ha úttesten akar áthaladni, segítsük őket a feles leszállásnál, adjuk át helyünket autóbuszon, vonaton. A közlekedésben is fordítsunk nagyobb figyelmet rájuk, egészségesekként szavatoljuk biztonságukat. Kerüljünk minden szánalmat, sajnálkozást, Helyette óvjuk őket a balesetektől, ne okozzunk nekik veszély- helyzetet. Az előrelépésben jelentős szerepet kaphat a közvélemény formálása, a lakosság informálása. Mindezekre tanítsuk meg gyermekeinket is! Savanya Gézáné a Vöröskereszt megyei titkára Kitüntetettek - törzsgárdatagok (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Dombóváron, a XXXI. vasutasnap alkalmából ünnepséget tartottak. Az ünnepség keretében értékelték az eddigi eredményeket és számba vették a feladatokat is. Az eddig végzett kiemelkedő munkájukért többen kaptak „Kiváló munkáért” kitüntetést, vezérigazgatói, vasútigazgatói dicséret. Harminchat dolgozónak adták át a „Kiváló dolgozó" kitüntetést és hetvenöt vasutast léptettek elő soron kívül. Az ünnepségen, amelyen mintegy hatszázan részesültek közel ötszázezer forint összértékben jutalomban, bejelentették azt is, hogy háromszázan érték el a törzsgárda- tagság valamely fokozatát a két vasutasnap közötti időszakban. A rendezvény ünnepélyességét emelte a jugoszláv kop- rivnicai vasutasok fúvószenekarának koncertje. KRAJCZÁR ANTAL Rendkívüli előadás a KÓMA című filmből a szekszárdi Panoráma filmszínházban július 15-én (szerdán) du. fél 4 órakor. (447) * • --------:---------------------------t ” " -----------------p--------------------e— ------ ---------------------;—— ---------- ■ -------s-----------------------------p?------—1-------- 1 . TOMU _ _ |NíEf' pAC A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 1/3. 7100. Telefon: titkárság 12-284. Sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. — Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 12-244, 12-405; Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: BENIZS SÁNDOR. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési díj: egy hónapra 34,— Ft, negyedévre 102,— Ft, egy évre 400,— Ft. — Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551. Pakson az új városközpontban az ÁFÉSZ Táncsics utcai üzletében lényegesen jobb a választék, mint tavaly.