Tolna Megyei Népújság, 1981. június (31. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-18 / 141. szám
A KÉPÚJSÁG 1981. június 18. Mindkét lábammal a földön állak Portré Szilágyi Tiborról — Tegnap este a Deficitben, az elmúlt esztendők legsikeresebb színdarabjában, Csurka István darabjában játszottam. Ezt a szerepet tizenhét éves pályafutásom egyik legfontosabb állomásának tekintem. Elmondhatatlan boldogság a színésznek, hogy estéről estére egyetlen üres széket sem lát lent a nézőtéren, és a pénztár előtt is mindig 20—30 reménykedő várakozik. Ez olyan plusz izgalmakat jelent minden este, mintha mindig premier lenne. Ha a pálya örömét mérni lehetne! Nekem ez különleges öröm. — Általában miként mérlegeli fogadja a szerepeit? — Az utóbbi években kicsit beskatulyáztak az entellektüel, intrikus szerepkörökbe. A Deficitben szerencsére nem ilyen a szerepem. Alkati sajátosságom révén inkább korombeli intel- lektüeleket alakítottam, ez rendben is lenne, de biztonsági okokból vágták hozzám, többnyire szelekció nélkül ezeket a feladatokat. S ez azért fáraszt, mert így nem tudtam többet mutatni magamból. Az utóbbi időben azonban a Vígszínházban már szélesebb, gazdagabb skálán játszhatom, minden szerepem különböző. — Hogyan emlékezik vissza a pályaindulásra, a kezdés éveire? — A főiskola után sokfelé . invitáltak, de pályakezdésemet eleve eldöntötte, hogy utolsó éves főiskolásként Kecskemétre hívtak a Makrancos hölgy egyik főszerepének, Petruchio figurájának eljátszására. Óriási siker volt, két évig futott a darab. Közben két makrancos Katát is „elfogyasztottam". Szerencsés, sorsmeghatározó szerep volt számomra. — Milyen szerepeket vállal szívesen? — Nagyon is objektiven értékelem a szerepeimet. Főleg azok érdekelnek, amelyek megformálása feltétlenül valamilyen gondolati megközelítést igényel. Azok a szerepek egyáltalán nem izgatnak, amelyekben csupán az erő, a férfiasság, tehát á külsődleges megközelítés módozatai dominóinak. Közhely ugyan, de engem az emA Deficitben bér a maga problémáival együtt nyugtalanít. — Ismeri önmagát, egyéniségét? — Azt tudom elsősorban, hogy én milyen ember vagyok a szerepeim mögött... Azt hiszem, úgy éltem és úgy élek, hogy sohasem teszek magamnak szemrehányást vagy nem kényszerülök hazugságra. A meggondolatlanságig őszinte és egyenes vagyok. Különösebb hátrányát ennek mindeddig még nem éreztem, de nem volt előnyömre sem. Azonban sem az elszerződéseim, sem az őszinteségem nem gondolkodtattak el, hogy ez most jó nekem vagy sem. — Vándorlásainak oka mégis miben keresendő? — Ha végignézem korosztályom képviselőit, nem állítom, hogy egyedülállóan, de első vagyok azok között, akik a legtöbbet dolgoznak. Mintegy hatvan színházi szerep áll mögöttem. De én türelmetlen vagyok! Sikertelen színházi szezon után nem tudok többé várni. Meggyőződésem, hogy egy színésznek nem feltétlenül egy intézményhez kell hűségesnek lennie, sokkal inkább a hivatásához! Érdektelen, hogy ezt hol, merre gyakorolja. Az emberben valamiféle művészi hiúság lakozik, olyan helyre kíván kerülni, ahol a napi formát, képességet maximálisan igénybe veszik. Ezt tartom egyedüli egészséges állapotnak. — Sok színház, sok társulat, más emberek. Mindig sikerült beilleszkednie? — Az az alkat vagyok, akit eleve doppingol az új környezet, főleg ha többet érőnek ígérkezik. El akartam fogadtatni magam, és egyúttal mindig bizonyítani akarom a közös vállalkozás értelmét. — Eredményeinek persze előfeltételei voltak. — Szorgalmas vagyok, a felkészülést komolyan veszem. Az az elvem, minden lehetséges munkát bele kell fektetni abba, amit csinálunk, hogy öröm legyen. Ha nem sikerül valami, nem kell magamnak szemrehányást tennem, hogy nem dolgoztam. A sikernek persze sok más összetevője is van, a színjátszás kollektív műfaj. Az eredményekhez hozzájárul az is, hogy a magánéletemben pontos, megbízható vagyok, s ez a színházi munkámban is megmutatkozik. — Miként értékeli az eddig megtett utat Szilágyi Tibor? — Pályámnak komoly fejlődési íve van, magam is tapasztalom évről évre, hogy egyre inkább szelektálok, hangsúlyos és kevésbé hangsúlyos részek között. Már korántsem olyan fontos minden részlet. Tizenhét évvel ezelőtt még jóval kevésbé tudtam átélni egy-egy játékot. Éppen tegnap gondoltam rá, hány színházi estét játszottam már azóta végig! Ma már le tudok mondani bizonyos dolgokról. Persze nem szeretném, ha azt hinnék rólam e beszél- aetés után, hogy Szilágyi Tibor tökéletesen sikeres ember. Vannak nekem is rossz napjaim, és nem vagyok mindig boldog, azonban arra törekszem, hogy az legyek... Azt hiszem, van humorérzékem. Ehhez a pályához nagyonis kell. S ha netán megvádolhatnak azzal, hogy nagyképű vagyok, azt kell mondanom, én mindkét lábammal a földön állok, mért kellene hát eltitkolnom, ha sikerül valami? Magamat sohasem csapom be. Sz. B. Dunántúlt napló Vége a tanévnek, elült az iskolások zsivaja, a pécsi Köztársaság téri iskolák tantermei azonban újra hangosak: az elmúlt vasárnap a padök kihordásával megkezdődtek a július 10-én nyíló Pécsi Ipari Vásár előkészületei. A jövő hélakásváltozást bejelentők egyben őket is tájékoztatják a változásról írásban. Az ügyfél- szolgálati iroda és a velük együtt dolgozó népességnyilvántartók azt is figyelemmel kísérik, ki milyen lakásba költözik, így nem fordulhat elő, hogy az állami bérlakásokban élők — ők nem fizetnek vízdíjat — fölöslegesen töltsenek ki űrlapot. ten a rendező Mecsek-Tourist vásárirodája is áttelepül, megérkeznek a dekorációt végző vállalatok — a szentlőrinci költségvetési üzem, a Magyar Hirdető, a KGM Technika Háza és több termelőszövetkezet szakemberei —, hogy felöltöztessék a kiállítást. Segítséget jelent a lakosságnak, hogy az áram-, a gáz-, a vízdíjjal, valamint a tévéelőfizetéssel, lapmegrendeléssel kapcsolatos tájékoztatást ezentúl az ügyfélszolgálati iroda adja. A Köztársaság téren megkezdődött a Dunaújvárosi Vasmű már korábban is látott könnyű- szerkezetes csarnokának alapozása. A végleges jelentkezési lista szerint az idei Pécsi Ipari Vásárra az ország minden részéből összesen 154 vállalat, szövetkezet és intézmény jelentkezett. Mivel egy-egy kereskedelmi vállalat standján több cég termékeit is szerepelteti, a résztvevők száma valójában megközelíti a kétszázat. Ismét itt lesznek a határ menti árucserében érdekelt jugoszláv kiállítók, egyelőre azonban még nem jelezték, hány cég termékeit hozzák el majd Pécs városába. SOMOGYINÉPtAP Más városok, így Pécs példája nyomán újabb szolgáltatást vezették be a kaposvári Városi Tanácson. Ezután nem kell még négy helyre elmenniük azoknak, akik egyik laFEJÉR MEGYEI HÍRLAP A Pamuttextil Művek székes- fehérvári kikészítő gyárában május közepén együttes ülésen tárgyalták meg az ötnapos munkahétre való áttérést. Az ülésen — amelyen a gyárvezetés mellett a szakszervezeti bizalmiak és a szocialista brigádvezetők vették részt —, elfogadták az áttérés programját. Ezek szerint a fehérvári gyárban július elsejétől ötnapos lesz a munkahét. A gyárban kidolgozták — üzemekre lebontva — a közvetlen feladatokat, meghatározták a határidőket, kijelölték a felelősöket. A dolgozók értik, hogy a csökkentett munkaidő nem jelent kevesebb munkát. Jobban oda kell figyelni mindenkinek arra, amit csinál. Júniust főpróbának tekintik: növelték a napi termelést, javult a munkafegyelem és kevesebb selejtet kell újra földolgozni. kásból a másikba költöznek, az ügyfélszolgálati irodán segítségükre sietnek, s az ott kapott űrlapok kitöltésével intézhetik el az egyéb bejelentési kötelezettségüket is. A tanács megegyezett a DÉ- DÁSZ-szal, a Közgáz-zal, a DRW üzemigazgatóságával, a postahivatallal abban, hogy a Az ötnapos munkahét bevezetése a szemléletben is változást hoz. Növelni kell a termelékenységet, mert a tervet teljesíteni kell. Ennek érdekében feltárják a veszteségidőket, vizsgálják a gyengébb pontokat, jobban kihasználják a belső tartalékokat, megfelelő műszaki és munkaszervezési intézkedéseket hoznak. Fontos, hogy a nagy teljesítményű berendezéseket szervezettebben üzemeltessék, ne legyenek állásidők. Naponta mérik a teljesítményt, vizsgálják, hol van szabad kapacitás. PETŐFI NÉPE A megyei pártbizottság és a tanács döntése alapján elkészítették Bács-Kiskun megye agrártermelésének vizsgálatáról és a fejlesztés előrejelzéséről szóló tanulmányt, amely az ezredfordulóig ad prognózist. Erről tanácskoztak Kecskeméten a Kertészeti Egyetem főiskolai karának tanácstermében az érdekelték. Dr. Matos László, megyei tanács elnökhelyettes — a munkabizottság vezetője — bevezetőjében hangsúlyozta, hogy a megye agrártermelésének összefoglaló áttekintése rendkívül nagy jelentőségű. A cél egyrészt a fejlődés bemutatása, másrészt a továbblépés lehetőségeinek kutatása. Bács- Kiskunban kialakultak már korábban olyan termelési körzetek, amelyek speciális növények termesztésében jeleskednek. Ilyen a szőlő-, a gyümölcs- és a zöldségtermesztés. Érdemes szót ejteni a fűszer- és gyógynövényekről is. A húsz évre szóló előrejelzés lehetővé teszi az egyes ágazatok fejlesztésének összehangolását. A munka a jövő év első felében fejeződik be, több száz szakember részvételével. így már a VI. ötéves tervidőszakban is segítségére lesz a tanulmány a mezőgazdasági üzemeknek. A hozzászólások során hangsúlyt kapott, hogy a megye mezőgazdasági termelése országosan is meghatározó jellegű, tehát rendkívül fontos egy ilyen hosszú időre szóló előrejelzés. Bács-Kiskunban az agrárviszonyok erőteljesen befolyásolják az életviszonyokat. A prognózis elősegíti, hogy az üzemek jobban tudják: miképp fejlesszék az egyes ágazatokat, hogyan hasznosítsák földterületüket. Repülési kísérlet A Nemzeti Színház június 1-én mutatta be Jordan Radicskov: Repülési kísérlet cimű színművét. Rendezte: Ascher Tamás. A jelenetben Balkay Géza és Kátay Endre. ivár gyerekkora lehetett annak az építésznek, aki úgy tudta megtervezni ezt a lakótelepet, hogy még a vízszintes vonalak is csak derékszögben találkozhassanak. A népszokás alakít ugyan valamelyest a „tájon”, de az is .. . Egy hússzor húsz méteres négyzetben adva van egy homokozó, egy vaslétra - no ez körszelet alakú —, meg egy betonasztal kétszer két betonpadláb- bal, ezeken olykor deszka is van. A felsorolt objektumokat némi gyep szegélyezi, ezen taposhatja ki a lakosság a maga szabad ösvényeit. Az ösvények történetesen átlósan metszik - illetve metszenék egymást, ha a sóderos placcon búvópatakot nem játszanának ... A sóder talán a beton lelki élete? Ebből lettél, ezzé leszel — elmélkedhetnek vajon a házóriások bo- rúsabb kedvükben?... Az ösvények egyébként azért mennek keresztben, mert egyikük az iskolától és az óvodától a kapusorhoz vezet, másikuk a piactól a kricsmi irányába. A kő- — illetőleg beton- — pad ilyenformán a népek országútja mentén dacol az idővel — megmegújuló deszkái jóvoltából. Hol kismamák merednek innét a nirvánába, hol közepesen ápolt fiatalok támasztják meg a lábukat, miközben az első gitárakkordokat próbálgatják, hol pedig — még lakótelepi viszonylatban is! — ismeretlen vándorok tarisznyáznak párizsis- papírjukba süppedve. Magam csak olyankor időzöm itt valamicskét, amikor még újdonság a tavaszi napsugár, és már tudom, hogy rossz a lift. A lift azért eléggé gyakran rossz, a lakótelepi ember alkalmazkodása is eléggé fejlett Trencsényi Imre: A kispad már. Ha egyszer szerencsésen hazajutott, nemigen megy már le aznap az utcára, hacsak nem „elengedhetetlenül szükséges”?! Ha az ember rendesen bevásárolt, eszébe sem juthat már semmi. Hisz mindent megvett, amit látott. Amire pedig nem volt pénz a zsebében, arra odahaza sincs. A kultúra dróton jön, a szomszéd papucsban — ha jön. Ha ásítás közben ki is tudnánk nyújtózkodni, egészen kényelmesen élnénk ... gyik nap hozom haza a lányom az óvodából. Valamiért nem akaródzott még fölmennie. Nem bánom, hadd ugrándozzon, amíg a fiú is megjön az iskolából. Órámra pillantok — mert az ember mindig az órájára pillant, amikor a gyerekei kérnek valamit. Ez ugyanolyan szokás, mint ahogy a határidőnaplónkért nyúlunk, amikor a barátunk jelzi, hogy jó volna összefutni. Órámra pillantok hát, és leterítem az újságom egyik felét a kispadra, a másikat meg olvasnám. Az első soroknál rájövök azonban, hogy már reggel kivégeztem, így ezt a lapot is magam alá teszem, és nézelődni kezdek. Alig emelem föl a fejem, a piac felőli ösvényen (háttal ülök a kricsminek), felbukkan az ember. „Csak ez ide ne üljön!” — villan át azonnal az agyamon. Kabátja zsákból készült, madzaggal van a derekán összekötve. Ha valamelyes egység felfedezhető öltözékében, akkor az épp e madzaggal kapcsolatos, mert szellős aktatáskája ugyanilyen madzagon csüng a válláról. Amikor tekintetünk találkozik, kéknefelejcsek nyílnak boldogan széthúzódó szemréseiben, borvirágos orra a felkelő nap, jobb karja előrelendül, széles körmű mutatóujja egyenesen a mellemre céloz. „Ismer ez engem? Vagy bárkitől lejmolna, akit az isteni kegyelem e pillanatban útjába vet?” A padra sandítok, hogy a szélén ülök-e, vagy a közepén, s hogy miképp is volna jobb. Jó napot kívánok! — veti a lábát nagy barátsággal. asonló hangnemben fogadom az üdvözlést, mert a gyerekkoromban úgy tanítottak, hogy az idegennek is köszönni kell, ha ránk köszön; még ma is tartom, hogy amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten, s ezt is oda-vissza értem. Mintha kissé meglepődne, de ez csak a pillanat töredékéig tart. - Fodor István vagyok - löki elém a markát. Én is megmondom a nevem, azután kezet rázunk. — Már csak azért! — néz a szemem közé egy pillanatra megkeményedve. — Hogyha az embernek köszönnek, azt fogadni kell! — Én is így tartom — bólintok rá. — Szegedi parasztember vagyok — mondja erre Fodor István. meg H Erre nem tudok mit válaszolni. Éppen szegedi? És éppen paraszt? Hangjában nyoma sincs sem szegedi, sem másféle tájszólásnak. A marka, az csakugyan széles és kemény parasztmarok. Akkor már miért ne lehetett volna akár szegedi is - sok-sok évtizeddel ezelőtt? — Itt dolgoztam egész nap a Tóthnál — bök lapos hüvelykujjával a háta mögé. Tudnom illene, ki a Tóth, de sajnos csak találgathatom magamban: piaci árus, zöldségtermelő? ... Alighanem az, valami őstermelő, mert Fodor István földdel dolgozott, erről vallanak fekete holdas körmei, tenyerének kapanyéltől fényes ke- ményedései, és szétmosott szálú ruházata, mely minden olyan anyag illatát magába szívta volna és árasztaná, amely egy kicsivel is tisztátalanabb, mint a széljárta anyaföld ... — Most megyek, és leöblítem — hunyorít a kricsmi felé, aztán ismét erősen a szemem közé néz: — Annyi jár az embernek, le kell öblíteni, nem igaz? — Persze hogy — bólintok, noha kapálás közben sem igen tarthatta szárazon a torkát. — Na, isten áldja — löki elém ismét a kezét. — Már csak azért... Haragszik, hogy köszöntem? ... — Dehogyis haragszom — igyekszem meggyőzni erős szorítással. zért nem szabad haragudni. Köszönni... kell az embereknek. Szegedi parasztember vagyok én. Az utolsó szavakat már csak maga elé motyogja, útban a kricsmi felé, de a keze úgy jár, mintha lépkedve valaki az oldalán . ..
