Tolna Megyei Népújság, 1981. június (31. évfolyam, 127-151. szám)

1981-06-03 / 128. szám

1981. június 3. SrÍÉPÜJSÁG 5 VÁRJA ÖNT A Balaton fővárosában, Sió­fokon van miről írni, mihez kedvet csinálni. Például a Ba- laton-partot a múlt évben fel­kereste 16 millió ember, ezek közül 10,2 millió Siófokon is járt. A főidényben a turisták száma elérte a megye lakossá­gának (Somogy megye) 75—80 százalékát, megközelítette a háromszázezret. A somogyi ol­dal a balatoni forgalom leg­jobban ostromolt része, nem ritka, amikor főszezonban na­ponta százezer ember tartózko­dik az egyébként alig húszez­res lélekszámú kisvárosban. A felduzzadás persze sok-sok gonddal jár: a látogatókat ét­keztetni, szállásolni kell — évente hárommillió vendéq- éjszakát töltenek a turisták sió­foki szállodákban. Az ellátás a legfontosabbak közé tartozik, mert az ember „majd csak megalszik valahol" —, de enni már az „igénye­sebb" szolgáltatások közé tar­tozik. Nem csoda tehát, ha gombamódra száporodnak a különféle tájakról magukat hí­resnek hirdető kifőzdék, büfék, falatozók és italozóhelyek. Van belőlük a városban — így nya­ranta üzemeltetve — legalább félezer. Volt alkalmunk végig­járni a város főutcáját, az üdülők környékét akkor, amikor a Balaton vidékén még nem voltak oly sokan, mint május utolsó vasárnapján. Jó az ellá­tás. Hogy így marad-e majd a következő hetekben derül ki. Ezt sok minden befolyásolhat­ja: az időjárás kedvező lesz-e a zöldségek termesztésére, de múlik a kereskedők ügyessé­gén, a nagykereskedők lelemé­nyességén is. A város vezetői dicséretes módon az állami és a szövet­kezeti kereskedelmet részesítik előnyben helybiztosítás, üzlet­ház építésének engedélyezése és egyéb kedvezmények révén. A legfontosabbat az ellátás területén „meglépték” a siófo­kiak: felépítették Dunántúl leg­szebb, s talán legnagyobb vásárcsarnokát, amelyben fe­dett piac, élelmiszer-ABC, bü­fé, és egyéb szolgáltatóhelyek is vannak. Az áruházban, ille­tőleg a vásárcsarnokban most még nincs olyan nagy forga­lom, de tavaly a szezonban na­ponta húszezren is megfordul­tak itt. Az állandó standosok mondják, hogy megéri a nem kevés bért fizetni a vásárcsar­noki asztalokért. Több mint száz nyolcvancentis asztalt he­lyeztek el, ki-ki annyit bérel — havonta kilencven forintért egyet —, amennyire áruja miatt szüksége van. A földszinti ré­szen úgynevezett „asszonypiac” van, míg az emeleti részen pa­vilonok. A város persze nemcsak erre az egy ellátási központra van utalva, hiszen a sok-sok maszek zöldséges és egyéb üzlet, mind a turistákat szolgálja. Külön figyelemre méltó: bő­vítik a vásárteret, ahol minden kedden és pénteken találkát ad magának hazai és külföldi árus, nepper és okleveles kereskedő — zsebtolvaj és rendőr. Ez a vásár-piac országos hírű. hi­szen a pécsi nagy hírű emellett csak kis kofák gyülekezetét magában foglaló valami. De sétáljunk a városban! Feltűnő — most még — a tisz­taság, a rend. Sok az autók­nak szánt hely, mindenütt éber őrökkel — akik százalékot kap­nak a parkolási díjért. És sok a divatárubolt — a jó ég tudja, ki veszi meg azt a sok mütyürt: bólogató kutyát, vitorláshajót kagylóból, sípot, bicskát, poharat, bögrét, hamis gyöngyöt, hamis láncot — egy­általán hogyan lehet megélni egy divatárunak mondott üzlet­ből, mely nem divatcikkeket, hanem bóvlit árul. (Igaz, a di­vatcikk is gyakorta bóvli.) Végül, de nem utoljára: a közlekedés. Még mindig rossz a városban. Azaz idén, a sze­zonban talán várható valami­lyen javulás, hiszen elkészült a Tanácsház utca, amelynek ré­szeként épült egy új Sió-híd is. Itt a folytatásnál van egy olyan útkereszteződés, amely példája a balesetveszély mesterséges és tudatos megteremtésének. A Semmelweis utca—Vak Bottyán utca kereszteződésről van szó. Itt a kocsiknak háromszor kell előrehaladni, meg-megállni, ami a gyalogosoknak festett zebra és a terelősávok miatt következik be. Ha Szekszárd irányából érkezünk, nagyon óvatosan közelítsük meg ezt a kereszteződést, mert a sarkon egy újonnan épített bodega veszi el a kilátást, túloldalt pe­dig az útkereszteződésben (!) van egy buszmegálló. De nem­csak ez a közlekedési csomó­pont, hanem a többi is veszé­lyes — így- a szekszárdi beága- zás, a régi híd előtti villany- rendőr és a város központja. Persze, az autós dolga — is -, hogy vigyázzon a gyalogosra, de nem kevés a tennivaló e te­kintetben a várostervező író­asztaloknál ülők körében sem. Az ember, ha vendéghívogató riportot készít, szeretne valami hazait is találni, hátha ez a tény inkább csábít. Találtunk egy Sárköz elnevezésű étter­met: kiváló felszerelés, meghitt sarkok, jó terasz, csönd, kitű­nő étel, ital. És az érsekcsanádi Béke Termelőszövetkezet üze­melteti. Amikor ott jártunk, az ügyeletes felszolgáló Dubinyák János kocsolai fiatalember volt... Várják a turistákat Siófokon. Biztosan jól érzi magát az, aki előre gondoskodik szállásról, aki jó társasággal megy, de az sem jár rosszul, aki itt keres társat — mert könnyen talál. Tehát: jó időt kívánunk a balatoni fővárosba utazó üdü­lőknek. PÁLKOVÁCS JENŐ KAPFINGER ANDRÁS Könnyen megközelíthető a városközpontban a vásárcsarnok A veszélyes útkereszteződés A vásárcsarnok belseje A szőlő zöldmunkái A hajtásokkal kapcsolatos te­endőket nevezzük „zöldmunkák­nak”. Ide tartoznak: a hajtás­válogatás, a kötözés, csonkázás, hónaljazás és a termőhajtások bekurtítása. Ezekkel a munkákkal tudjuk szabályozni a lombfelület nagy­ságát és elhelyezését, mely nagymértékben meghatározza a termés mennyiségét. A minő­séget néhány kevésbé ismert munkával tudjuk javítani. Ilye­nek: a szőlő gyűrűzése, a fürt­nyél megcsavarása, a szőlő le- levelezése. Nagy feladatok a Lenz-Mo- ser-féle magasművelésű szőlő­nél nincsenek, de a szűkebb sortávra felépítetteknél elen­gedhetetlenek. A fej- és bakművelésű szőlők tőkéinek közepéről nőtt fattyú­hajtásokat feltétlenül el kell tá­volítani. Az erősen bokrosodó, sok hajtást hozó szőlőfajtáknál (pl. olaszrizling) a hajtasválo- gatás elengedhetetlen. A kötözés célja a szőlő haj­tásainak rendezése — a nap­fény felé. Ezt a munkát akkor kell végezni, amikor a hajtások már 30—40 cm nagyságúak. Az első kötözést aggatásnak is ne­vezik. Ezt nem szabad túl szoro­san végezni. Az ismételt kötö­zésre akkor lesz szükség, ami­kor a hajtások 70, illetve 90 és 120 cm hosszúak. Ilyenkor azon­ban már szorosan kötözzünk. Ezt elhanyagolni nem szabad, mert a sorközökben elfekvő haj­tások könnyen fertőződhetnek, azonkívül a permetezéseket is akadályozzák. Vigyázzunk, mert az elgyomosodó sorközökből felszedett hajtásokat, illetve a hirtelen sok fényre kerülő haj­tásokat az erős nap megper­zselheti. A páros huzalú szőlő­nél tudjuk csak a kötözést ki­iktatni. Itt azonban a hajtások­nak a huzalpárok közé iktatá­sa marad mint kézi munka. (A kötéseket szüretkor okvetlenül távolítsuk el, mert a tavaszi metszést akadályozni fogja.) A csonkázás vagy tetejezés: a tőke lomb- és hajtásállomá­nyának szabályozása. Minden esetben a szőlő és környezete közötti egyensúly a fő szempont. Fontos élettani hatás, hogy a hajtásvégek eltávolításával több tápanyag jut a fürtökhöz, és a beérés kedvezőbb lesz. Ezenkí­vül a szomszédos tőkék, illetve tőkesorok nem árnyékolják egy­mást. A korai és alacsonyan végzett csonkázásnak erős hón­aljképződés a kövekezménye. Ezért ezt a munkát nem szabad elsietni. Legkedvezőbb időpont­ja: június. A csonkázás magas­sága befolyásolja a termés mennyiségét is. Ha magasan csonkázunk, akkor — amennyi­ben megfelelő tenyészterület áll • rendelkezésünkre - tökéletesebb vessző- és fürtbeérést biztosít. Alacsony csonkázásnál pedig a termés mennyisége lesz na­gyobb. A csonkázást feltétlenül indokolt elvégezni azoknál a fajtáknál, amelyek sok lombot és hajtást fejlesztenek. Gyalog­szőlőnél 80-90 centiméteres hajtásmagasságig az optimális. Karótámaszú szőlőnél (VII. hó elején!!!) a 150—160 cm ma­gasságot túlnövő hajtásokat 20- 30 centiméterrel csonkázzuk. A Lenz—Moser-féle magas kordo­nokon csonkázni nem kell. A gyenge növekedésű tőkéket nem szabad tetejezni. Az erősen sze­les helyeken a túl magasan végzett csonkázás a tőkék ká­rosodását oközhatja. A hónaljazás - a nyári rü­gyekből fejlődő hónaljhajtások eltávolítása, illetve visszacsípé- se. Korábbi felfogás szerint a hónaljhajtásokat élősdi jellegű­nek tartották, azért a szőlőből kitörték. Tudományos kísérletek azonban azt igazolják, hogy szerepük van a szőlő táplálá­sában. A helyes tehát az, hogy az ötleveles hónaljhajtásokat a 2—3. levél felett vágjuk le. Nagyon régen bevált termés­fokozó növénykezelés a termő­hajtások bekurtítása. Ez azt je­lenti, hogy a termőhajtások te­nyészőcsúcsát körömmel vagy késsel 3—4 nappal a virágzások előtt elcsípjük. Ezáltal a hajtá­sok növekedése megáll, a táp­anyagok a virágba áramlanak. Ezáltal hamarabb lezajlik a megtermékenyülés, a kötődés. A szabályozott virágzás meg­hosszabbítja a tenyészidőt, és több tápanyag jut a zöld bo­gyók. fejlődéséhez; a hajtásnö­vekedés hátrányára. E munka eredménye: 10—15 százalékkal nagyobb termés. A fürtritkítást csak csemege- szőlőknél alkalmazzák. Általá­nosan elfogadható szabály, hogy 1 kg terméshez 1,5 négy­zetméter levélfelület szükséges. A bogyóritkítás is csak cseme­geszőlők esetében végzendő, az elvirágzás és a természetes hul­lás befejezése után, amikor a bogyók borsszem nagyságúak. A fürtnyélmegcsavarást a teljes érés után végezzük a töppedés elősegítése érdekében. A lele- velezés július-augusztusban esedékes. KALOCSAY KLÁRI Erkélyek, loggiák, virágos ablakok Korlátozott mértékben ugyan, de a városi és tömbházak lakói is kertészkedhetnek. Igaz ugyan, hogy az erkélyek, loggiák és az ablakládák csak „liliputi ker­tek", de azért, aki a természe­tet igazán kedveli, az minden alkalmat megragad, hogy ez a kapcsolata a természettel ne szakadjon meg. A növények szempontjából legcélszerűbbek a keleti vagy déli ablakok és erkélyek. A mé­retnek megfelelő virágládákat házilag is barkácsolhatjuk, de készen is vásárolhatunk. Legtar- tósabbak a fenyőfából készül­tek. Nagyon hosszú erkélyen több virágládát állítsunk egy­más mellé. A szélességük és a magasságuk is minimum 20 centiméter legyen. Ennél keske­nyebb és alacsonyabb láda nem alkalmas a virágok neve­lésére. Legelőször is a virág­tartó ládák alján fúrjunk kb. 2 centiméter átmérőjű lyukakat. Erre azután tegyünk cserépda­rabokat, hogy a földdel ne tö- mődjenek el. Amennyiben lehe­tőségünk van, akkor először fo­lyami homokot és csak azután tegyük a virágföldet a ládák­ba. Nagyon lényeges, hogy a föld tápdús és morzsalékos le­gyen. Az erkély helyzetétől függően fénykedvelő vagy árnyéktűrő növényeket válogassunk, ültet­hetünk kimondottan tavaszi vagy egész nyáron át virágzó­kat. Egyik leghálásabb erkély­növény a vadszőlő, szép lomb­ja miatt igen kedvelt. Rendkí­vül igénytelen és az egész er­kélyt is befuttathatjuk vele. Ha­sonlóan igénytelen a borostyán is, mely télen is szép zöld ma­rad. Mindkettő több éven át maradhat az eredeti ládában, csak a felső földréteget kell évente kicserélni. A dísznövények és virágok mellett érdemes egy ládában petrezselymet, metélőhagymát, kaprot is nevelni, mert ezek a főzésnél szinte nélkülözhetetle­nek és így a városi lakásokban is mindig frissen rendelkezésé­re állnak a háziasszonyoknak. öntözésre csak a reggeli, il­letve a késő déiutáni időpontok alkalmasak — és mindig csakis állott vízzel, ügyeljünk azonban arra, hogy túlöntözéssel ne okozzunk kellemetlenséget az alattunk lakóknak vagy az ut­cán járóknak. Amennyiben úgy gondoljuk, hogy növényvédő permetezés is szükséges, akkor azt sohase tű­ző napos időben végezzük, ügyeljünk arra is, hogy szeles, esős időben a permetezés ve­szélyes és tilos. K. K. Indulás előtt a kikötőben

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom