Tolna Megyei Népújság, 1981. június (31. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-13 / 137. szám
ü itfcPÜJSÄG 1981. június 13. tudósítóink írjak Középiskolások találkozója Bátaszéken Dombóvári úttörővasút Sport, játék, zene, derű — Lóg a lába az esőnek — hallatszik a tréningruhás fiatal szájából. — Talán kibírja a délelőttöt... Legalább a sportprogramok idejére... — válaszol a biza-' kodó. — S mi lesz a tervezett tájfutással? Átázott az éjszaka a talaj, csupa sár minden ... - elmélkedik a gyakorlatias. A mondatok mnitegy bevezetőként hangzottak el vasárnap reggel Bátaszéken. Több mint száz középiskolás diák gyűlt össze a szekszárdi járásból, hogy részese legyen az idén első alkalommal megrendezett játékos, sporttal, vetélkedővel, tánccal tűzdelt találkozónak. A „premier" házigazdájának szerepét a bátaszé- ki gimnázium vállalta. A diákokból álló szervezőgárda már hetekkel ezelőtt hozzáfogott a munkához, hogy ötletes vetélkedővel, fordulatos sportversennyel, .pergő kulturális rendezvénnyel várja a járás közép- iskolásait. A bátaszéki és a tolnai középiskolások bemutatkozásával kezdődött a nap. A „hazaiak” a tanár—diák viszony fonák helyzeteit kapták „lencsevégre" oly módon, hogy a nézőtéren ülő tanárok magukra ismertek a diákok paródiáiból. A tolnaiak kissé „megfaragták” bemutatkozásukat: rímekben mondták el a tudnivalókat saját magukról, valamint arról, hogy mit várnak a nap eseményeitől. Mit is? „Harcoljatok délelőtt ellenünk, délután pedig mulassatok velünk! De mégis, ami a legfőbb vágyunk, hogy benneteket egyszer vendégül lássunk!” Az óhaj első része a vetélkedőkön valóra vált, a délutáni mulatósban sem volt hiány. Ami a kívánságlista végét illeti ... No, de ne vágjunk a dolgok elébe! A bemutatkozást követően - az időjárás jóvoltából — a sportpályán kezdődött a küzdelem. Meg-megrezegtette a kosárlabda egy-egy jól célzott dobással a palánk gáláját: kinél többször, kinél kevesebbszer. A lányoknál a bátaszékiek, a fiúknál a tolnaiak nyerték a viadalt. Labdarúgásban azonban a tolnai vendégek osztatlan sikert értek el. A terepfutást sem kellett elhalasztani: a fiatalok vállalták, hogy megteszik a négy és fél kilométeres Bátaszék környéki távot. Hogy hogyan tértek erről vissza a felhőszakadást követő nap délelőttjén? Bízzuk ennek elképzelését az olvasóra ... De mint a verseny eredményéből is kitűnik, a sióagárdi lakosú középiskolásoknak húzta legkevésbé a lábukat a sár, ők futottak be elsőnek. Volt olyan is, aki két keréken próbált pontot szerezni csapatának: a kerékpár nyergébe pattanva sla- lomozott, vízzel telt pohárral ügyeskedett, akadály alatt bújt át biciklijével. Bizony már szemerkélő esőben kellett az ügyességi sorversenyen bizonyítani. Itt a feladatok nehézségi foka nagymértékben függött az egyéntől, hiszen a lekvároske- nyér-evéstől kezdve az egylábas görkorcsolyázáson keresztül a bakugrásig sokmindennel kellett megbirkózni. Ez a tolnai csapatnak sikerült legjobban. Ha az ember igyekezett a legtöbb sporteseményen ott lenni, akkor bizony gyakran összetalálkozott négy „száguldó riporterrel". Ugyanis a csapatversenyben küzdő Bátaszék és Tolna két-két diákja egy-egy mikrofonos magnót kapott azzal a céllal, hogy tízperces riportot készítsen a sportműsorról. Az ifjú riporterek a délutáni vetélkedőn játszhatták le felvételeiket. Közben a kultúrotthonban a szervezők egy csoportja elkészítette az ebéd gyanánt szolgáló szendvicseket, hogy az immár erőteljes esőben visszatérő, kissé (?) átázott diáktársakat vendégül lássa. Szusszanásnyi szünet, csöpp pihenés, s újból kezdődik a „móka”. Hogy mennyire az? Nézzük csak! A délutáni vetélkedő nagyrésze az iskola közismereti tárgyainak anyagára épült. No, ne ijedjen meg senki, nem tudálékos, vizsgához hasonló beszámoltatás volt ez. Frappáns, ötletes, gördülékeny vetélkedő. Mindjárt azzal kezdődött, hogy a csapatok néhány tagja különvonult, hogy az emlékezetében legjobban megmaradt délelőtti eseményt papírra vesse, plakátot készítsen. Kiélhették magukat az írói „vénával” rendelkezők is, hiszen nem maradt el a vers- és prózaírás sem. Volt kakukkfióka, ahol magyar író kandikált ki a sorból, ötletesnél ötletesebb födrajzi kérdések. Tudni kellett a világ hét csodáját, s dalban kellett válaszolni a játékvezető köznapi kérdéseire. így például arra, hogy „milyen idő van most?“, értelemszerűen elkezdték dalolni: „Esik eső, szép csendesen ...” Egy kis szerenKié lesz a kosárlabda: Tolnáé vagy Bátaszéké? cse, s annál több tudás kellett ahhoz a játékhoz, ahol a játékvezető egy kijelentésére kellett rámondani, hogy igaz-e, vagy sem, természetesen pontokat érő indoklással együtt. Hogy közben a közönség se unatkozzon, apró ajándékokért egy-egy kérdéscsokor nekik is elhangzott. A szekszárdi járási KISZ-bi- zottság által felajánlott vándor- serleg odaítélésénél az egész napi teljesítményt vették figyelembe. Á nap folyamán a legtöbb pontot a tolnai gimnázium csapata gyűjtötte. Csáki Béla, a járási KISZ-bizottság titkára gratulált az első helyezetteknek, s átadta a vendéglátók sport- szeretetből összeállított ajándékcsomagját, majd a győztesek kedves szóval invitálták a középiskolásokat egy év múlva Tolnára. Közben már néhány kislány a tréningruhát felcserélte sokszoknyás, csipkés, színes „svábruhára”, fehér harisnyára, s pacskerre a lábbelit. Maga a bátaszéki német nemzetiségi táncegyüttes sem öreg, hiszen 1979 óta működik, ám tagjai is mind a negyvenhármán fiatalok. Iskolások, ifjú szakmunkások, alkalmazottak. A csoport művészeti vezetője, Glöckner János konferálja be a táncokat, majd szól a zene, táncra perdülnek a lábak, röppennek az alsószoknyák, a legények magasra emelik a lányokat... A bemutatót, melyet élénk érdeklődéssel kísértek a diákok, táncház követte. Itt már megcsillanthatták tárctudásukat az aznap csak fociba rúgó lábak is. Ákoshegyi István testnevelő tanár tölti be a KISZ-tanácsadó tanár szerepét is, így e járási nap összefogásában, rendezvényeinek szervezésében nem kis szerepet vállalt. — Én tulajdonképpen nem sokat csináltam. Amit itt látott, az mind a gyerekek műve volt, csak segítettem nekik. Hogy megérte-e? Célunk az volt, hogy közösen csináljunk olyat, ami közösséget formál, ami közelebb hozza egymáshoz az embereket. A nap hangulatából ítélve ez sikerült, így a válaszom: megérte, s tovább kell folytatni, amit most elkezdtünk. Még jóformán a mondatot se tudta befejezni, már jöttek a fiúk, lányok: Ezt hova tegyük, azzal mit csináljunk? ... S ő válaszol, segít. Együtt van a gyerekekkel, olyannyira, hogy aki kívülálló, az csak irigyelni tudja a diákjait. ..........."...... M Ne m is olyan könnyű egy lábon görkorizni (hát még kettőn I) Perdül a szoknya, pörög a kislány ________________________________________________ H ABERSCHUSZ ERZSÉBET Fotó: Király András. Hétköznap agyagot szállít Május elsején völt egy éve, hogy első útját megtette az első szerelvény a dombóvári út- törővasúton. Vasárnap 10.15'és 17 órakor induló, négy kényelmes puli- mannkocsiból álló szerelvény és az elmúlt héten átadott,, büfével is ellátott impozáns állomás- épület várja a szabadba vágyó úttörőket, kisdobosokat, vendégeket. Egyéves történelem röviden. A MÁV a gazdasági vasutat gazdaságtalansága, kihasználatlansága miatt megszüntette. A városi tanács vezetői megragadták az alkalmat és elhatározták, hogy a megszüntetett vasutat átveszik, úttörővasutat létesítenek és így teremtenek összeköttetést a hetényi parkerdővel. Természetesen számoltak a város üzemeinek, lakóinak társadalmi vállalásaival is. A vasútvonalat Hetényig azonban még meg kell építeni és ehhez még sok minden szükséges. Az ideiglenes végállomásig közlekedő kirándulóvonatok, a személyszállító és vontatójárművek karbantartása, a vasútvonal fenntartása tetemes anyagi megterhelést jelentett, a vasút kihasználtsági szintje elenyésző volt. A város fejlődésével megszűnt a téglagyár alapanyag-ellátásának közvetlen lehetősége, az agyagbányára épült a gyógyszertár, a nővérszálló és a kórház. A téglagyárnak feltétlen szüksége volt alapanyagra, mert a népgazdaság nem nélkülözhette és ma sem nélkülözheti azt a tizenkétmillió téglát, amit a dombóvári téglagyár egy év alatt termel. A lehetőségek felkutatásával és kihasználásával megoldódtak a problémák. A jelenlegi ideiglenes végállomás térségében megfelelő minőségű agyagot találtak, a városi tanács és a téglaipari vállalat által kötött megállapodásban a tanács vezetése úgy határozott, hogy az úttörővasút hétköznapjait a népgazdaság termelési érdekeinek szolgálatába állítja, biztosítják a téglagyár agyagellátását. A hétköznapokon tehát az úttörővasút komoly szállítási feladatokat old meg, jelenleg naponta 500 tonna agyag érkezik a téglagyárba, ahol azt téglává formálják. Ezzel a megoldással a szakértők véleménye szerint a téglagyár üzeme az ezredfordulóig biztosított. Vannak persze gondok is, hisz a vasútüzemben elengedhetetlen információs kapcsolat — telefon — még nem biztosított, és a vasúti pálya is gondozásra szorul. Ez ugyan a pulimon nkocsibál nem, de a mozdony vezetőállásáról annál jobban érzékelhető. A dombóváriak remélik, hogy az úttörővasút jövője felfelé ível, és gyermekeik élményeit nagyon sokáig gazdagabbá teszi. KRAJCZAR ANTAL Takarékos cipögyáriak Közel hárommillió a dolgozók bankjában Takarékos emberek a Bonyhádi Cipőgyár dolgozói. Esztendőről esztendőre emelkedik a KST-betétállomány. Az elmúlt esztendőben 490 kölcsönigénylőnek 1 millió 32 ezer forintot folyósítottak. Az idén a KST megalapítása óta rekord- eredményt értek el: 673 fő részére 2 millió 275 ezer forintot fizettek ki. A befizetők, a kölcsönigénylők java része azért takarékoskodik egész évben, hogy a leállási idő alatt szabadságát kivéve utazásra használja fel ezt az összeget. Mások bútorvásárlásra, háztartási eszközök vásárlására veszik igénybe az igen jól működő házi bankot. A közel hárommillió KST- betét és az OTP-ben elhelyezett jelentős betétösszegek is ékesen bizonyítják, hogy a vállalati keresmény jóval meghaladja a korábbi évekét. Van miből takarékoskodni, félretenni, anélkül, hogy ez az ösz- szeg lényegesen befolyásolná háztartásukat, megélhetésüket. Az úgynevezett „susztertelepen” igen sok cipőgyári dolgozó épített családi házat, vett magának lakást. , HORVATH JÓZSEF Indulás előtt
