Tolna Megyei Népújság, 1981. május (31. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-16 / 113. szám
Ügyeletek Az orvosi ügyeleteket az illetékes egészségügyi szervek tájékoztatása alapján az alábbiakban közöljük: ORVOSI: a Szekszárd városi körzeti gyermekorvosi ügyelet helye a Hunyadi utcai körzeti gyermekorvosi rendelő. Az ügyelet naponta 17 órától másnap reggel 8-ig tart. Telefon: 12-373. A felnőtt körzeti orvosi ügyelet a Kölcsey ltp. 24. szám alatti körzeti orvosi rendelőben van. Az ügyelet naponta 17 órától másnap reggel 8 óráig tart. Telefon: 11-992. Dombóváron a központi orvosi ügyelet látja el a felnőtt- és gyermekbetegeket szombaton, illetve ünnep előtti napon 12 órától hétfő, illetve ünnep utáni nap reggel 7-ig. A felnőtt körzeti orvosi ügyelet helye a kórház bőrgyógyászati, a gyermekkörzeti ügyeleté a kórház gyermekszakrendelési helyisége. A városban körzeti orvos, illetve gyermekszakorvos csak az ügyeleti helyeken található. Házhoz hívás is ott jelenthető be. Telefon: 13-67, vagy a 12-52-es telefon 188, illetve 194-es mellékén. Az ügyelet Dombóvár városon kívül kiterjed Attala és Kaposszekcső orvosi körzeteire is. Dalmand, Kocsola, Szakos és Nak ügyeletét dr. Szeme- lyácz János látja el Kocsolán (Kossuth u. 76.) Telefon: 11. Döbrököz, Kurd, Gyulaj ügyeletese szombaton és vasárnap dr. Kelemen Lajos lesz Döbröközön (Páhy u. 13.). Telefon: 30. Bátaszék körzetében központi orvosi ügyelet működik hétköznap és munkaszüneti napokon egyaránt, hétköznap 17 órától másnap reggel 8-ig, szombaton 12 órától hétfőn reggel 8- ig tart. Az ügyelet helye: központi körzeti orvosi rendelő Bátaszék, Kossuth u. 54. Telefon: Bátaszék 32. Ellátási terület munkanapokon és hét végén Bátaszék és csatolt községei, Mórágy, Báta, Várdomb és Alsónána. Tolnán a központi orvosi rendelőben (Tolna, Garay u. 49. sz.) szombaton 12 órától hétfőn reggel 8-ig lesz ügyelet. Telefon: 128. Ellátási terület: Tolna, Fácánkert, Bo- gylszló, valamint Mözs. Fadd, Dunaszentgyörgy, Gerjen összevont ügyeletét ellátja dr. Gydmesl Henrik Gerjemben (Kossuth u. 35/b.). Telefon: 37-022. Decs, Ocsény ügyeletese május 16-án 12 órától május 18-án reggel 8-ig dr. Erdélyi Etelka lesz öcsényben (Rákóczi u. 4.). Telefon: 5. Tengellc, Kötesd, Medina, Szedres községek ügyeletét a hét végén dr. Szele Miklós látja el Kölesden (Kossuth tér 7.). Telefon: 17. Tamásiban központi ügyelet működik hétköznap 17 órától másn&p reggel 8-ig, szombaton 12 órától ünnep utáni nap reggel 8-ig (Rákóczi u. 1.). Telefon: Tamási 145. Gyönk összevont ügyeletét dr. Trischler József látja el Gyünkön (Rákóczi u. 95.). Telefon: 8. Pincehely és Ozora ügyeletese szombaton és vasárnap dr. Aknay Imre lesz Pincehelyen (Gárdonyi u. 27.). Telefon: 34. Slmontomya és Tolnané- medi összevont ügyeletét dr. Zombori Gyula látja el Si- montomyán (Templom u. 5.). Telefon: 10. Iregszemcse, Magyarkeszi, Nagyszokoly, Felsőnyék összevont ügyeletét dr. Vágó András Felsőnyéken látja el (Béke u. 2.). Telefon: 10. Regöly és Szakály ügyeletese dr. Csimma Béla lesz Szakályban (Tanácsköztársaság u. 116.). Telefon: 9. Nagykónyi, Értény, Kop- pányszántó községekben az összevont ügyeletet dr. Pintér Pál látja el Értényben (Béke u. 326.). Telefon: 3. Pakson központi körzeti orvosi ügyelet működik a rendelőintézetben. A betegeket hétköznap 18 órától másnap reggel 9-ig, szombaton 12 órától ünnep utáni reggel 8- ig látják el. Az ügyelet ellátási területe: Paks város és Németkér község. Dunaföldváron az összevont ügyeletet dr. Tolnay Tibor látja el Dunaföldváron (Ady E. u. 4.). Telefon: 51. Nagydorog, Kajdacs, Györ- köny, Sárszentlőrinc, Pálfa ügyeletét dr. Regős György látja el Nágydorogon (Kossuth u. 37.). Telefon: 33-121. Bölcskén és Madocsán az ügyeletes orvos szombaton és vasárnap dr. Englert Ervin lesz Madocsán (Tavasz u. 9.). Telefon: 30-044. Bonyhádon központi körzeti orvosi ügyelet működik a kórháznál. Telefon: 88. Az ügyelet ellátási területe: Bonyhád, Kakasd, Aparhant, Lengyel. Nagymányok és Győré községek részére az összevont ügyeletet dr. Csimma Miklós látja el Győrén. Telefon: 4. Hőgyész, Klsdorog, Zomba, Kéty, Tevel részére az összevont ügyelet ügyeletes orvosa dr. Borcsek László lesz Kis- dorogon. Telefon: 7. Állatorvosi ügyelet május 16. és 17-én: Bonyhádi körzet: dr. Osvárt András, Cikó. Telefon: 7. Dombóvári körzet: dr. Fehér János, Dombóvár, Bezerédj u. 14—16. Telefon: 13-71. Paksi körzet: dr. Plachy Gábor, Németkér. Nagydorogi kör- „ zet: dr. Hellebrand Zoltán, Nagydorog. Telefon: 33-144. Bátaszékl körzet: dr. Apáthy Imre. Báta. Telefon: 6. Szekszárdi körzet: dr. Tatay Mihály, Szekszárd, Csokonai u. 7. Telefon: 16-051. Tolnai körzet: dr. Parasztsák Béla Tolna. Telefon: 31. Tamási körzet: dr. Ujváry István, Tamási. Telefon: 61. Iregszem- csei körzet: dr. Bartha Gyula, Magyarkeszi. Pincehelyi körzet: dr. Patonai Iván,Pincehely. Gyönki körzet: dr. Kelemen József, Szakadát. Telefon: 6. Hőgyészi körzet: dr. Rappai Pál, Tevel. Telefon: 3. GYÓGYSZERTÁRI: Szék- szárdon a 11/3-as számú (Hunyadi u. 6.) gyógyszertár tart éjszakai és ünnepi ügyeletet. Bonyhádon, Dombóváron, Pakson és Tolnán a helyi két gyógyszertár felváltva tart ügyeleti szolgálatot. A nagydorogi és sárszent- lőrincl gyógyszertár heti váltásban látja el az ügyeletet. Szolgáltatók ügyelete A GELKA Szekszárdon, Tamásiban, Pakson, Dombóváron és Bonyhádon minden vasár- és ünnepnap 9-től 13 óráig ügyeleti szolgálatot tart. A szekszárdi, dombóvári, paksi és bonyhádi szerviz rendelkezik tele- fon-automatarögzítővel, mely a szervizek zárása után a lakosság rendelkezésére áll. Szekszárd: 11-155; Dombóvár: 13-24; Paks: 11-233, illetve Bonyhád 133-as telefonszámon. A Városgazdálkodási Vállalat Szekszárdon, a Déli fűtőmű területén, munkaidőn kívül állandó ügyeletet tart fűtési panaszok, valamint tanácsi bérlakásokban keletkező csőrepedések, szennyvízdugulások azonnali elhárítására. Telefon: 12-733. KISIPAROSOK ÜGYELETE SZEKSZÁRDON: Villanyszerelő: Kurucz Gábor, Szekszárd, Széchenyi u. 44—57. Telefon: 14-425. Rádió-, tv-műszerész: Tarr Jánosné, Szekszárd, Kadarka u. 18. DOMBÖV ÁRON: Autószerelő: Molnár Endre Dombóvár, Erzsébet u. 51. Telefon: 16-12. Villanyszerelő: Pongrácz József, Dombóvár, Szabadság u. 4. Rádió-, tv-műszerész: Kovács Ferenc, Dombóvár, Molnár Gy u. 27. Telefon: 12-23. Színház SZEKSZÁRD A Babits Mihály Megyei Művelődési Központ színháztermében május 18-án, hétfőn este 7 órakor a József Attila-bérlettel nézhetik meg Huszka Jenő Bob herceg című operettjét, a Szegedi Nemzeti Színház társulatának előadásában. Május 20-án, szerdán 19 órakor Vörösmar- ty-bérlettel látogathatnak el a szíriházterembe, ahol Victor Hugo: Királyasszony lovagja című dráma kerül színre, a Kaposváry Csiky Gergely Színház előadásában. PAKS A munkásművelődési központ színháztermében május 17-én, 19,30 órakor kerül bemutatásra a Népszínház előadásában Moliere: Danddn György című vígjátéka két részben. Május 19-én, kedden este 7 órakor a Kaposvári Csiky Gergely Színház vendégszerepei Pakson, ahol Victor Hugo: Királyasz- szony lovagja című drámáját mutatják be. Május 22-én, szerdán este 7 órakor a Pécsi Balett előadásában nézhetik meg Csajkovszkij— Shakespeare: Rómeó és Júlia című darabját. Almási Éva és Harsány! Gábor előadó estje lesz május 20-án, 18.30 órakor. Kiállítás Szekszárdon május 19-én, Larits Erzsébet textilkiállitákedden a márványteremben nyílik a Bartók Bála születésének ,100. évfordulója alkalmából rendezett kiállítás. Dombóváron, a városi művelődési központban Gosát nézhetik meg naponta 14—19 óra között. Pakson az MMK Galériában Határ János festő és Határ József fafaragó kiállítása tekinthető meg, 10-től 20 óráig. Bélyeggyűjtőknek Sportműsor IFJÜSÄG 1977 óta minden tavaszt ifjúsági bélyeg köszönt. Az idei május 29-én jelenik meg, később és nagyobb jelentőséggel a szokottnál, mert a KISZ kongresszusának megnyitásakor kerül forgalomba. A modern hangvételű bélyegkép az ugyanezen alkalomból tartandó Alkotó ifjiúság kiállításra is utal. Az új bélyeg 4+2 forint névértékű, felára a fiatalok gyűjtőmozgalmának támogatását szolgálja. A bélyeget Varga Pál grafikusművész tervrajza alapján az Állami Nyomda készíti 350 ezer 300 fogazott és 5 ezer 700 vágott példányban. Most a munkát, a jövő építését tárja elénk az ifjúsági bélyeg. 1977-ben a sport népszerűsítése, a következő évben a politikai mozgalom jubileuma adta a kiadvány mondanivalóját. 1979- ben a művelt ifjúságért jelszót idézte bélyegen Kovács Ferenc: Olvasó leány című szobra, ezt a környezetvédelem .megjelenítése követte Dallos Jenő karikatúrájának segítségével. NYÄR A gazdag májust összesen két bélyeg követi júniusban (előreláthatólag 12- én). Egyaránt 2 forint névértékű címletet kap Fiedler Rezső, a Tanácsiköztársaság népbiztosa és nemzetközi munkásmozgalom harcosa születésének 100. évfordulójára, valamint a 200 éve született George Stephenson, akinek nevéhez a gőzmozdony feltalálása fűződik. Ezután közel két hónapig nem jelenik meg újdonság. Augusztusban isimét a Tanácsköztársaság együk vezér- egyéniségére gondolunk, Vágó Béla arcvonásai láthatók majd 2 forint névértékű bélyegen. Milliók köszönhetik életüket' Alexander Fleming- nek, aki a penicillint felfedezte. Méltán tiszteleg előtte a posta. Készül már az a négyértékű sorozat, amely a hazai nemzetiségek néptáncaiból ad ízelítőt. Ennyit hoz a nyár, lesz idő pihenésre és régen hiányzó darabok beszerzésére. ÚJDONSÁGOK Svédország hatérét'kű sorozatot jelentet meg az ott használatos vitorlás hajókról. A mindennapi élet nélkülözhetetlen kelléke a vitorlás, segített a halászatban, vadászatban, szállításban és közlekedésijén. A falvakban faragott hajók közül az első vagy 3 ezer éves. Evező hajtja az ezer tó országának vízi járműveit, amelyet egy-egy falu közösen épít fei. A „falucsónak”, valamint a János-nap estjének népünnepélye díszíti a finn posta bélyegpárját. 2000 éve halt meg Publius Vergilius Maró, a rómaiak nagy költője. Főműve az Aeneis, ennek egy 1475-ből származó példányának illusztrációja alapján állítja elénk Vergilius alakját a vatikáni posta kétértékű sorozata. Összekötő szelvényt is készítettek, amely a költő pásztori dalaira, a búk öli- kákra utal. 75 éves az uralkodó herceg, II. Ferenc József — hirdeti blokk kiadásával Liechtenstein. Szecessziós díszítésű blokk közepén a herceget és családját ábrázolja három bélyeg. Ciprus három címlettel számol be arról, hogy a szigetet egykor meglátogatta Leonardo da Vinci. Közreadják bélyegen a művész önarcképét, az Utolsó vacsora című alkotását, valamint a milánói dóm látképét. 1500 atléta küzd jövőre az' Európa-bajnoki címekért Görögországban. Erre az alkalomra Athéniban stadiont építenek. Az új pálya látképével és szimbolikus ábrával a görög posta máris népszerűsíti a rendezvényt. Penrhyn szigeten 20 címleten mutatja be a Csendesóceán vitorlásait. Togo az ottani piaci életet 12 értékből álló sorozaton ábrázolja. SZOMBAT: Atlétika: Tolna megye serdülő A és ifjúsági egyéni bajnoksága, a városi sporttelepen 15 órakor. Asztalitenisz: A Tolnai VL NB I-es női csapata Budapesten, a MEDOSZ ÉRDÉRT ellen szerepel. Kezdés: 13.30. Kézilabda: A Szekszárdi Spartacus NB Il-es női együttese a Simontornyai BTC újonc gárdáját fogadja. Kezdés: 16 órakor. Megyebajnokság. Nők: Zomba—Mözs 17 és 18 (Kerekes, Richter), Szekszárdi Spartacus II.—Simon- tornyai BTC II. 17 (Kaponyi, Kisgadó). Férfiak: Nógrádi SE—Fadd 16 (Mátrai, Schal- li), Atomerőmű SE—Dunaföldvár 17 (Mátrai, Schalli). Motocross: A Szekszárdi Vízitársulat motorosai Sümegen meghívásos versenyen állnak rajthoz. Ökölvívás: Bonyhádon, a városi sportcsarnokban 16 órákor Bonyhád, Paks, Dombóvár vegyescsapat—Bp. Honvéd hírverő mérkőzés. Labdarúgás: Szekszárdon, a városi sporttelepen folytatódik a középiskolás bajnokság területi döntője 9 órától, öregfiúk mérkőzés: Bonyhád—Bonyhádvarasd 17.30- kor. Teke: NB II női: TÁÉV SK—Oroszlány 14 órakor. NB II. férfi: TÁÉV SK—Dunaújváros 16.30-kor. Tömegsport: Szekszárdon a 9portszékházban rendezi az ÉDOSZ megyebizottsága a Szakmaközi kupa férfi asztalitenisz-versenyt. Kezdés: 8 óra. VASÁRNAP: Atlétika: Szekszárdon, a városi sporttelepen 8.30-tól folytatódik a megyei serdülő A és ifjúsági egyéni bajnoksága. Asztalitenisz: A Tolnai VL NB I-es női csapata Budapesten, a VM—KÖZÉRT ellen veszi fel a küzdelmet. Kezdés: 9.30: Birkózás: Dombóváron, a VSE sporttelepén 11 órától területi úttörő csapatbajnokság. Kézilabda. Megyebajnokság. Nők: Szedres—Zomba 9 (Agócs, Várni), Dombóvári Spartacus—Szekszárdi Spartacus II. 10 és 11 (Kincses E., Kincses Z.). Férfiak: Szedres —Nógrádi SE 10 (Agócs, Várni), Dunaföldvár—Iregszemcse 10 (Savanyú, Szeltner), Dombóvári Kesztyű—Atomerőmű SE 10 (Horváth, Rácz). Motocross: A Szekszárdi Vízitársulat motorosai Sümegen meghívásos versenyen állnak rajthoz. Kosárlabda: Szekszárdon, a Zrínyi utcai tornacsarnokban 11 órakor kezdődik a Szekszárdi Dózs'a—Pécsi VSK MNK-imérkőzés. Röplabda: Bonyhádon, a városi sportcsarnokban 9 órától rendezik a kisvárosok röplabda-tornáját. Tömegsport: Dombóváron, a Vasutas sporttelepen 8.30- tód városi tömegsportnap. LABDARÚGÁS: NB II.: A Szekszárdi Dózsához a Fűzfő látogat, a Dombóvári MSC a Várpalota csapatát fogadja. Kezdési idő: 18 óra. Megyebajnokság: Tamási— Tengelic (Kiss I.), Bonyhád— Dombóvári Vasas (Varga P.), Nagymányok—TÁÉV SK (Rákosi), Tevel—Pincehely (Beck), Aparhant—Fadd (Berkes), Ozora—Kisdorog (Keller), Dunaszentgyörgy— Páks (László), Bátaszék— Bonyhádi Pannónia (Odor). Kezdés egységesen 18 óra. Körzeti bajnokság: Kurd— Závod (Kutl), Nak—Hőgyész (Kaposvári hármas), Iregiszemicse—Kaposszekcső (Verdi), Döbrököz—Dalmand (Varga), Kisvejke—Szakcs (Farkas), Attala—Kocsola (Hegyi). Kezdési idő: 17 óra. Bölcské—Nagydorog (Deák), Gerjen—Németkér (Farkas), Dunaföldvár—Madocsa (Poroszkai), Simontornya—Tol- nanémedi (Bede), Alsótengelic—Paks II. (Horváth), Kaj- daos—Gyönk (Albert), Pusz- tabencse—Pálfa (Nagydoro- gon) (Bákó), Kakasd—öcsény (Fülöp), Bonyhádvarasd—Cikó (Pál V.), Kéty—Alsónána (Val'kó), Szedres—Báta (Kovács), Sióagárd—Tolna (Pál P.), Bogyiszló—Izmény (Unyatinszky), Zomba—Győré (Antlfdnger). Egységesen 18 órákor kezdődnek a mérkőzések. Középiskolás bajnokság: Szekszárdon, az ifjúsági sporttelepen 9 órától folytatódik a középiskolás bajnokság területi döntője.