Tolna Megyei Népújság, 1981. május (31. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-01 / 101. szám

1981. május 1. KÉPÚJSÁG 11 Az Opera egy színházban Az Operát — amelyben eb­ben az évadban .még tartot­tak hangversenyeket, ahol ebben az évben még próbák folytak, szeptemberben vég­leg az építők veszik birto­kukba. A tervek szerint ék-~ kor .kezdődik meg az a nagy­szabású restaurálás, amely 1894 első. félévében fejeződik be, s amelyben az N DKrbe- li Szászországi Híd- és Ma­gasacélszerkezet Építő Vál­lalat és az INTRANSMAS magyar—bolgár vállalat mel­let egész sor hazai tervező és kivitelező is részt vesz. Az átépítés alatt az Ope­ra társulata egy helyre, az Erkel Színházba kény szerről. De, hogy a közönség mégis több operát, balettet láthas­son, a következő évadban mindennap — az eddigi hét­fői szünnapon is játszanak, s szombaton délelőtt vagy délután ifjúsági előadásokat tartanak majd. A győri színházzal is meg­állapodást kötött az Opera — ezek szerint húsz alka­lommal — havonta kétszer, vendégeskedik a Győri Kis­faludy Színházban egy-egy előadással a Magyar Állami Operaház. S keresik az al­kalmat más vidéki színház­zal is vendégjátékra. Az 1981—82-es évadot szeptember elsején kezdik — s június 30-án zár csak a színház, 36 operát és 17 ba­lettet tart majd repertoár­ján. Az első bemutató 1981. no­vemberében Offenbach Kék- szakáll című dalműve, ame­lyet Békés András rendez, a karmester Nagy Ferenc lesz. Decemberben Alberto Men­dez koreográfiájával a Ku­bai balettest ígér szenzációt. A felújított Carment francia vendég, René Terrasson, a strassbourgi operaház igaz­gatója rendezi, vezényel Lukács Ervin. Áprilisban kerül sor Ponchielli Giocon- da című operájának felújí­tására, Mikó András beállí­tásában, Giuseppe Patane vezényletével. 'Új betanulás­ban láthatja a közönség Gershwin Porgy és Bess, valamint Wagner Lohengrin című művét. Az évad végén, júniusban újabb balettbemu­tató színhelye lesz az Erkel Színház. Fodor Antal kore­ográfiájával, .a fiatal magyar zeneszerző, Szunyogh Ba­lázs zenéjével állítják szín­re a Quo vadis? című tánc­játékot, amely Henrik Sien- kiewicz, a Nobel-díjas len­gyel regényíró könyvéből ve­szi történetét. A balettekről szólva, említsük meg, hogy a korábbi opera-beli Sparta­cus és a Hattyúk tava című baletteket új adaptációban láthatjuk. S új változatban kerül színre a Don Carlos, a Rigoletto és a Lammermoori Lucia. Az évenkénti 350 budapes­ti előadás mellett számos külföldi fellépés is vár az Opera társulatára. K. M. A könyvtáros- hajdan és most Ha egy mai könyvtáras megidézhetné akár csak egy évszázaddal ezelőtti ősét, rövid eszmecse­re után kiderülne, hogy alig értik egymást, az életmód, a munka oly mértékben meg­változott. Évszázadok hosszú sora nem hozott annyi újat ezen a pályán, mint a leg­utóbbi negyedszázad. Kisebb lett a világ: a közlekedés, hírközlés, postaszolgálat fej­lődésével szinte kézzelfog­ható közelségbe kerültek a világ nagy könyvtárai, egy­más közötti küldeményeik ide-oda járnak, s vaskos kö­tetek is elférnek parányi dobozokban — mikrofilmre fényképezve. Régen eliziumi hely volt a bibliotéka. Csöndes szobái­ban lábujjhegyen járt a rit­ka olvasó, a könyvtáros pe­dig — bár a kérdésekre készséggel válaszolt — rá­ért saját tudományos mun­kájával foglalkozni. Kiérde­melte a tudomány magas trónusát, mert korábban hosszú éveken át „díjtalan gyakornokként” végezte munkáját, mire könyvtár­nok lett, már túl volt első ifjúságán, és olyan tájéko­zottságot halmozott fel fejé­ben, hogy a hozzá kérdéssel fordulónak nyomában meg tudta adni a szükséges el­igazítást. Kérdés sem volt sok, meg olvasó sem, hiszen még a legsikeresebb folyó­irat, a Nyugat is csak két­ezer példányban jelent meg, fénykora idején. Nemcsak tudományos könyvtárak léteztek persze. A közművelődést több jól szervezett közületi könyvtár szolgálta: szákszervezeti, gazdaköri, iskolai könyvtá­rak; egyesületek, hivatásbeli csoportok kisebb-nagyobb gyűjteményei. A „tudós” jel­ző azonban, ha önművelő szinten, de ott is érvényes volt. Olvasni szerető, tájéko­zott, pedagógus hajlandósá­gú emberek vállalták, hogy munkaidő után, rendszerint anyagi ellenszolgáltatás nél­kül kezelik a közösség gyűj­teményét, beszerzik az ösz- szeadott pénzekből az új könyveket, és ellátják olvas­nivalóval munkatársaikat. „A tudás hatalom” — hirdet­ték ezek a könyvtárosok, és lelkesen terjesztették a mű­veltséget, amelyet maguk­nak kemény küzdelemmel, saját erejükből szereztek meg, miközben rövidnek bi­zonyuló nappalaikat az éj­szakákból toldozták ki. Mindkét könyvtáros típus eltűnt, maga a könyvtár is megváltozott, s ha a csönd nem is szökött el, tömeges hallgatássá változott. Egy te­li olvasóterem némasága minőségében más, mint egy félig telté, kérdező hallgatás, örökös készenlétre késztető. A mai könyvtáros csak sza­bad idejében lehet „tudós”, mert a könyvtárban minden pillanatát kitölti a munka, dolgozzék bármely részleg­ben. A könyvtársem, elszi'----------------- getelt, ma­gányos végvára-többé a tu­d ásnak: beletartozik valami­lyen hálózatba, s az olvasó­nak az egész hálózat rendel­kezésére áll, ha a két mű helyben nem lelhető fel, könyvtárközi kölcsönzéssel teremtik elő számára. Mi több, a mai könyvtár elébe megy mesokasodott olvasói­nak: feltáró munkájával (bibliográfiákkal, adott té­mák irodalmát figyelő refe­ráló lapokkal, új szerzemé­nyeket ismertető füzetek­kel stb.) szinte készen tálal­ja kutatónak, olvasónak mindazt, amit egykor keres­gélni kellett. Embereket ismerni: ez szüntelen figyelmet, minden apróságra kiterjedő megfi­gyelőképességet, nyíltságot, empátiát jelent, és persze azt is, hogy a könyvek és az emberek közé lépve éppúgy el kell feledni a magánélet minden gondját, ahogy a színész felejti el a színpa­don. A jó könyvtáros tudja, hogy Rozi néninek rossz a szeme, s ezért nagy betűvel nyomott könyv kell neki; hogy Julika kismama lesz, ideje ismerkednie a gyer­mekiáldás irodalmával; hogy Jánosi autót vett, s most a motorok érdeklik; hogy Pis­ta bácsi nyugdíjba készül, a jövőben kertészkedni Óhajt, szakkönyvekre van szüksége, különben pedig a történelmi életrajzókra specializálta magát, s ha ezek közül új jelenik meg, fel kell hívni rá a figyelmét. A régi .könyv­tárost az a gondolat hevítet­te, hogy „a tudás hatalom”; a mait a tapasztalás, hogy a tudás élet, a könyv pedig barát, nélküle sok emberi élet elsötétedne. A mai könyvtáros nemcsak a közművelődés munkása, hanem nevelő is, jövendő felnőtt olvasóit maga for­málja a gyermekkönyvtár­ban, mely ötletes-játékos foglalkozásaival, csinos be­rendezésével, bőséges olvas­nivalójával sok gyermek szá­mára inkább „otthon”, mint az iskolai napközi, s nem­egyszer otthont ad az isko­lai óráknak is. A gyermek- könyvtári munka külön gyönyörűsége, hogy a vetés gyorsan beérik, s az ered­mény hamarosan láthatóvá válik. A mai könyvtáros össze­------------ kötő nemcsak az í ró és olvasó között,. de kis és nagy könyvtár között is, hogy ma, az információ-rob­banás korában mindenki rá­találhasson a számára szük­séges ismeretekre. Munkáló- ja azonban a szükséglet, az igény ébresztésének is, hogy a kérdés egyáltalán meg­szólaljon, és minden kérdés­ből sok új, másik fakadjon. Nehezebb lett a hivatás? Változott, mint maga a vi­lág. BOZÓKY ÉVA Egy római kori város, Gorsium régészeti emlékei Ilyen címmel rendeztek kiállítást Szekszárdon, a Bé­ri Balogh Ádám Múzeumban dr. Bánki Zsuzsa régész ve­zetésével a székesfehérvári István király Múzeum mun­katársai. A bemutatott több száz leletet annak az immár világhírűvé lett feltárásnak az anyagából válogatták, melyet több print két évtize­de végeznek folyamatosan a Fejér megyei kutatók, hogy napvilágra hozzák a mai Tác határában a korábban Gorsium, majd a késő római időszakban Herculia néven ismert pannóniai nagyváros tn arad ványait. A feltárások során — a konzervált és szabadtéri ki­állításon bemutatott épület­maradványok mellett — csaknem egymillióra (!) te­hető régészeti lelet került elő, s a szekszárdi kiállítás ez utóbbiakból készített igé­nyes és szemléletes váloga­tás. Az igen gazdag kerámia anyagban a kelta eredetű jellegzetes termékei, — a peosételéssel díszített edé­nyek és a gorsiumi műhe­lyekben készített vagy távo­li provinciákból — Galliá­ból, Germániából — szárma­zó díszes és drága fazekas- termékek, az úgynevezett „terra sigillata” csészék és tálak egyaránt megtalálható­ak. Utóbbiak értékét jól pél­dázza az a tizenkilenc da­rabból álló edényegyüteis, melyet a háborús viszontag­ságok elől faládába rejtett egykori tulajdonosa. Gondos­sága csak részben járt ered­ménnyel, mert a faláda el­égett, s bár a tálak és csé­szék épen maradtak, egyko­ri jellegzetes vörös színük a tűzben és koromban barnás­vörösre változott. Ép tárgy sajnos alig, de annál több és szebb töredék képviseli a csaknem két­ezer év előtt virágzó római üvegművesség termékeit — a gorsiumi műhelyekben ké­szített jellegzetes kékpety- tyes üvegeket, a mai Köln vidékéről származó figurális díszű, metszett üvegedénye­ket. Elefántcsont relief, puttókkal Nem kevésbé érdekes e re­mekművű üvegeknél a csont­megmunkáló műhely anyaga sem. A csontból készült var­rótűk és gombos végű, haj­ba való dísztűk a nők hasz­nálati tárgyai voltak, míg a nagy számban előkerült csont zseton a gorsiumi ka­tonák és polgárok játékszen­vedélyéről tudósít bennün­ket. A caesari döntést jut­tatja eszünkbe az a négyze­tes hasáb alakú csontrúd, melyet — megkönnyítve az aprólékos munkát — előbb gondosan telepöttyöztek, s csak azután fűrészelték fel, a mai dobókockákkal teljesen azonos küllemű játékkoc­kákká. A városlakók hitvilágával függnek össze a kiállításon látható fogadalmi tárgyak, s közismert többistenhitükre utalnak a különböző isten­szobor-töredékek. Különö­sen figyelmet érdemlő ez utóbbiak közül két durva megmunkálásé Silvanus szo­bor (a mezők és erdők iste­neként tisztelték) és egy Venust ábrázoló kecses bronzszobor. Mindez természetesen csak néhány kiragadott példa an­nak a kiállításnak a gazdag1 anyagából, melyet május végéig tekinthetnek meg a látogatók. Ebben az időszak­ban a gorsiumi feltárásokról készített különböző kiadvá­nyok és színes diasorozatok is vásárolhatók a múzeum­ban. DR. GAÄL ATTILA Részlet a kiállításról

Next

/
Oldalképek
Tartalom