Tolna Megyei Népújság, 1981. május (31. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-01 / 101. szám
A NÉPÚJSÁG 1981. május 1. Onalloan, elkötelezetten Beszélgetés Jakab Sándorral, a SZOT főtitkárhelyettesével Nagy szavak nélkül Szocialista brigádok Simontornyán „A kormány és a SZOT vezetői megállapodtak a további tennivalók összehangolásában" — ezzel a mondattal fejeződik be az a közlemény, amelyet a két országos vezető szerv legutóbbi megbeszéléséről adtak ki. Mindennapi gyakorlat immár, hogy az állami és a szakszervezeti vezetők — a legfelső szinttől a vállalatokig, sőt a műhelyekig — megtárgyalják egymással a feladatokat, az előrelépés feltételeit. A szakszervezet önálló tényező minden területen, s ez a legkevésbé sem mond ellent annak, hogy érvényesíti és végrehajtja a párt politikáját. Erről beszélgettünk Jakab Sándorral, a SZOT főtitkár- helyettesével. Mikulás József A munka öröméről sokan nyilatkoztak már s elmondották: mi a szép és jó ebben a kifejezetten emberi tevékenységben. Ennek ellenére úgy gondoltuk: bizonyára nem lesz haszontalan az idei május elseje alkalmából megszólaltatni e témáról néhány bőrgyári dolgozót Si- imontornyán. * A művelődési ház egyik irodájában Kovács Jánosné biztat: foglaljunk helyet, mindjárt jön az igazgató, Szepessi József, akit — bocsásson meg érte — úgymond valamiféle „kályhának” tekintünk, mert tőle akarunk elindulni. Miért éppen tőle? Nos, a művelődési házban négy éve alakult a mostani szocialista-brigádklub, s ennek ő a vezetője, jól ismeri tehát a tagságot. Jön is az igazgató, s nem is egyszer. És ez a baj, mert ugyanannyiszor el is siet további halaszthatatlan dolga után, további pár perces türelmet kérve. így aztán nem kell nagy csodának történnie ahhoz, hogy időközben Kovács Jánosáétól megtudjuk: ő itt a művelődési házban csak „besegít”, ugyanis tavaly ment nyugdíjba a bőrgyárból, ahol maga is szocialista brigád tagjaként dolgozott, a Vak Bottyánról elne- vezettben. — Nagyon jó volt az a kollektíva, s ma is az — mondja. — Remek emberekkel dolgoztam együtt. Most ítélték oda nekik „A vállalat kiváló brigádja” címet. * — Ha valaki Szepessi Józseftől azt kéri, hogy nevezzen meg egy különösen jó si- montomyai szocialista brigádot, akkor — tapasztalatunk szerint — ilyen válaszra számíthat : — Máris sorolom őket... És tényleg sorolja: a II. Rákóczi Ferenc brigádot az előkészítőből, a már szóba került Vak Bottyán brigádot (tagjai anyagbeszerzésben és az anyagraktárban dolgoznak), a „Május l”-eseket az energi a- f őosztályr ól. — Öröm velük lenni — teszi hozzá, s látható rajta: büszkén és szívesen beszél a kollektívákról, s a szocialis- ta-brigádklubról. Ennek megalakulásakor 50 brigád jöhetett számításba Simon- tornyáe, ahol a művelődési házban igen okosan már kezdetben sem erőltettek rájuk kötött programokat. — Mi csak formába öntöttük a brigádtagok elképzeléseit — mondja erről Szepessi József. S kiderül: több spontán ötlet is volt a szórakozásra, művelődésre, a különféle összejövetelek megKcrekes Árpádné ___________________ Zu gor Józsefné szervezésére. Egy ideig például minden hónapban másik brigád .töltötte be a házigazda szerepét, az meghívta a többieket, s később együttesen tettek meghívást más városbelieknek, kölcsönös látogatásra. Hallgatjuk az igazgatót a szocialista-brigádklubról, s közben meg-megjegyezzük, hogy tulajdonképpen a munka öröméről akarunk majd írni. De hát végtére is: mindaz, amiről beszél, természetszerűen hozzátartozik a jól végzett munkához, annak öröméhez, mert ezek nélkül létezhetne-e egyáltalán egy ilyen kiválóan tevékenykedő szocialista-brigádklub?! * A klubban tartják meg a brigádvezetők oktatását is, s az „Ütközben” vetélkedővel kapcsolatos előadásokra, filmvitákra vagy más rendezvényekre szintén itt kerül sor. És ami nagyon fontos még: olykor a brigádösszejöveteleken a dblgozók a saját társaik és a meghívott családtagok előtt értékelik tevékenységüket, beszélnek arról’, hogy miként teljesítették vállalásukat, s szólnák a feladatokról. Önkéntelenül adódik a kérdés: mi szükséges egy ilyen összejövetel apropójául? Nos, Simontornyán ehhez elég például egy brigádmegemlékezés vagy még egy egyszerű névnap is. Legutóbb például nyugdíjba menő dolgozót búcsúztattak, miközben szó volt a szórakozásról, a munkáról, a művelődésről. « Zugor Józsefné, a bőrgyár II. Rákóczi Ferencről elnevezett, az MSZMP Tolna megyei Bizottsága Kongresszusi Oklevelével kitüntetett előkészítő-csiszoló brigádjának vezetője május elsején átveszi kollektívája egy másik jutalmát is: az 1980-as munkájuk alapján kiérdemelték Kovács Jánosné a szocialista brigádmozga- lomba-n az aranyfokozatot. Megtudjuk tőle, hogy sikerrel teljesítették a csiszolópapír megtakarítására tett vállalásukat, s „élőbbé” tették a „Ne adj tovább hibás terméket !” mozgalmat is. — Többek között — teszi hozzá Kardos Ferenc mun- kaverseny-felelős, és szavai nyomán belátjuk: valameny- nyi tettüket ezúttal lehetetlen lenne papírra vetni. Ami azonban különösen figyelemre méltó, az az, hogy a bőrgyár minden brigádja patronál egy-egy iskolai osztályt, óvodai vagy bölcsődei csoportot. S nemcsak úgy „nagy általánosságban”, hanem minden kollektívának megvan a konkrét gyermekközössége, amelyet az általános iskola befejezéséig segít, s kirándulásra .is elvisz. Nem feledkeznek meg az idősebbekről sem, hiszen éppen Zugor Józsefné brigádja az öregek napközi otthonát patronálja, ugyanakkor tavaly a bölcsődés gyerekek részére — brigádkasszából vett anyagból — több mint 100 órás munkával különféle játékokat készítettek. * Korábban lelkünkre kötötte Szepessi József, hogy el ne mulasszuk felkeresni Mikulás Józsefet, a Május 1. brigád helyettes vezetőjét... Megkérjük őt is és Kerekes Árpádnét, a Vak Bottyán brigád helyettes vezetőjét: beszéljenek munkájuk öröméről, mert tulajdonképpen ez látogatásunk eredeti célja, nem pedig az, hogy például leírjuk Mikulás Józsefék egyik-másik nagyobb eredményét. Ám el sem hallgathatjuk, hogy az importgépek elhasználódott alkatrészeinek hazaival való pótlásával 300 ezer forint megtakarítást érték el. S íme egy adat Kerekes Árpádnéékról: tavaly 1 millió 700 ezer forintos importanyag-megtakarításuk volt. * Persze, hogy sok öröme van a munkának, amelyről annyi szépet és jót lehetne mondani. Valójában a simon- tornyai beszélgetőpartnerek is ezt tették, csak nagy szavak hangoztatása, frázisok nélkül, és nem véletlen, hogy saját, konkrét munkájukról, kollektívájuk cselekedeteiről, sikereiről beszéltek, amikor a munka általános értelemben vett öröméről kérdeztük őket. S így voltaképpen talán el sem tértünk írásunk eredeti céljától, és látogatásunk Simontornyán semmiképpen sem volt haszontalan. VITASZEK ZOLTÁN — Mióta tekinthető önálló politikai tényezőnek Magyar- országon a szakszervezet? — Hazánkban mintegy 120 éves múltra tekinthet vissza a szakszervezeti mozgalom. Már a kezdet kezdetén is, de különösen azóta, hogy megalakultak az egyes szakmai szervezetek, kénytelenek voltak a tőkések elfogadni azokat tárgyalópartnerként. Ez az adott körülmények között azt jelentette, hogy önálló politikai tényezőként léptek fel. Később pedig, a Horthy- rendszer idején igen nagy jelentősége volt annak, hogy a szakszervezetek legálisan működtek, a kommunisták felismerték az ebben rejlő lehetőségeket. Elég talán csak arra emlékeztetni, hogy a szakszervezetek segítségével lehetett megszervezni az 1930. szeptember l.-i budapesti tömegtüntetést. Rajk László és más kommunista vezetők irányították az építőmunkások és egyéb szakmák dolgozóinak sztrájkjait. — És a felszabadulás után? — Már az Ideiglenes Nemzetgyűlésben és a nemzeti bizottságokban is külön képviselői voltak a szakszervezeteknek. Az akkori Szaktanács a koalíciós harcok idején a Baloldali Blokknak önálló tagja volt, s jelentős szerepet játszott abban, hogy sikerült mind jobban kiszorítani a hatalomból a jobboldalt. — Milyen felfogások ismeretesek ma a szakszervezet jellegéről, feladatairól, ezen belül az önállóságról? — Itt ismét vissza kell kanyarodnunk a múlthoz. Régen, de különösen a két Világháború közti időben a magyar szakszervezetek tagjai automatikusan a Szociáldemokrata Párt tagjai is lettek. Ez alól csak az ifjúmunkások képeztek kivételt, de ők is csak a háborús években. Ma számos nyugateurópai országban hasonló a helyzet, de mivel ott több párt van, szinte ugyanannyi szakszervezet is működik. Üjabban mindenütt az érdeklődés középpontjába került a szakszervezet, különösen mint társadalmi szervezet, annak szerepe és tevékenysége. Nyugat-Európában — számos, közismert okból — az utóbbi években éleződött a tőke és a munka közti ellentét, szaporodnak a sztrájkok és azokon belül növekszik a politikai okokból vagy legalábbis a politika által erősen motivált sztrájkok száma és súlya. Nagyon is indokolt tehát, hogy mostanában sorra jelennek meg tanulmányok és úgynevezett előrejelzések ezekben az országokban a 80-as, 90-esévek szakszervezeti mozgalmáról. — Mit jelent pontosan, közelebbről az annyit emlegetett „beleszólás"? — Előtérbe került ez Keleten és Nyugaton egyaránt, de természetes, hogy másmás tartalommal. Nyugaton a tőkés munkáltatók és maga a kapitalista társadalom úgy igyekszik a válság okozta gondjait leküzdeni, hogy támadást indít a szociális vívmányok, illetve az erre fordított költségvetési összegek ellen. Növekszik és egyes tőkés országokban minden korábbinál nagyobb méreteket ölt a munkanélküliség. Ez ellen a szakszervezeteknek fel kell lépniük és fel is lépnek. Hallatják szavukat, beleszólnák a társadalmi kérdésekbe, a válság leküzdésének lehetőségeiről folyó vitákba is. S a XX. század utolsó negyedében már nem tehetik meg a tőkések azt, amit korábban olysokszor megtettek — nem mellőzhetik, nem hagyhatják figyelmen kívül a munkások, a szakszervezetek véleményét. — Mi a helyzet szocialista viszonyok között? — Először is: gondolnunk kell arra, hogy napjainkban nemzedékváltás történik az életnek minden területén. Azok a fiatalok, akik már a felszabadulás után nevelkedtek, nem voltak aktív résztvevői a társadalmi átalakulásnak. Az idősebb nemzedékek számára természetes, hogy „miénk az ország”, a fiatalabbaknak még meg kell tanulniuk ezt, bele kell jönniük a „tulajdonosi szemléletbe”. Ez pedig csakis úgy lehetséges, ha látja a fiatal, hogy tényleg beleszólhat a dolgok menetébe, életének, munkakörülményeinek alakításába, a bérelosztásba és egy sor más, fontos kérdésbe. — Hogyan kell értelmezni azt, hogy a szakszervezetek szervezetileg önállóak? — Helyesebb úgy mondani: szervezetileg önállóak és politikailag elkötelezettek A kettőt nem lehet egymástól elválasztani. A Magyar Szocialista Munkáspárt a dolgozó nép élcsapata, horizontálisan és vertikálisan is átfogja az egész társadalmat, vezető szerepét nem lehet vitatni. Mint ahogyan nem lehet „nem politizálni” sem. A szakszrevzet a bérből és fizetésből élők szervezete, tagjai a szocializmus eszméjét és gyakorlatát a magukénak vallják. Vannak a szakszervezeteknek speciális feladataik, amelyeket nem a pártnak, nem más szervezetnek, hanem csakis és kizárólag a szakszervezeteknek kell megoldaniuk. A sok közül egy példa: szakszervezeti feladat a munkavédelem, a szociálpolitikai teendők egész sora, az üdültetés. De ezeken túlmenően is szükséges, hogy egyes témaköröket a szak- szervezetek dolgozzanak fel, jelezzék a termelés, a munka, a mindennapi élet területén adódó problémákat. S nem utdlsósorban: vegyenek részt a szakszervezetek a végrehajtásban is, országosan éppúgy, mint az egyes szakmákban és üzemekben. — Ez utóbbinál maradva: a Minisztertanács és a SZOT 1976-os döntése — megváltozott gazdasági viszonyokhoz alkalmazkodva — nagyobb jogkört adott a szakszervezeti bizalmiaknak és bizalmitestületeknek. Hogyan valósul meg ez a gyakörlatban? — Hazánkban a dolgozók 96 százaléka tagja valamelyik szakszervezetnek. Természetes, hogy az egyes emberek számára a szakszervezet — az az alapszervezet, amely munkahelyükön működik. Ennek kell beleszólnia az ő bérezési és termelési ügyeibe. Ez intézi üdültetését, ez gondoskodik a munkavédelmi felszerelések, berendezések szabályszerű meglétéről, stb. Az alapszervezet és a bizalmi van tehát napi kapcsolatban az egyes dolgozóval. A helyi szb döntései kötelezőek a szakszervezeti tagságrá, de ennek kell képviselnie a szakszervezeti tagságot az üzemi döntéseknél, ismertetnie álláspontját határozathozatal előtt, önálló politikái tényezőnek kell tehát lennie, s a gyakorlat azt bizonyítja, hogy mind több helyen egyre inkább azzá fejlődik. A tagságnak tudnia kell, hogy mi a szakszervezet véleménye, s nem utolsósorban azt is, hogy az ő, az egyes dolgozó véleménye eljutott-e a magasabb testületekhez. Jelentékeny eredményeink vannak e téren, de a legjobb módszereket tovább kutatjuk. — Milyen területeken tart szükségesnek további előrelépést? — A Minisztertanács és a SZOT együttműködéséhez és munkamódszeréhez hasonló alakult ki a 19 megyében és a 19 szakmában is. A közeljövőben újjá alakulnak — ahol még nincsenek — a községi szakmaközi bizottságok, amelyek érdekképviseleti funkciókat is látnak él. Beleszólhatnak, s bele is kell szólniuk a lakóiterület fejlesztésébe, az ipartelepítésbe, a lakosság szociális ellátásának ügyeibe, stb. Mindezekben legyenek partnerei az államigazgatás megyei tanácsainak a szakszervezetek megyei tanácsai. Hasonlóképpen fejleszteni kell a partnerkapcsolatot a minisztériumok és a megfelelő szakmai szakszervezetek között. A véleménycseréknek a haladást, a fejlődést kell előbbre vinniük, ne legyenek öncélúak. Élő, el'even kapcsolatra gondolunk, amelyben a szak- szervezetek megmutathatják életképességüket és önállóságukat. Mindez azonban nem állhat szemben a központi akarattal, vagyis az önállóság korántsem jelenthet valami önmagáért való „függetlenséget”. S ami ugyancsak fontos : nem mehet a többi munka, -más dolgozók rovására. Nyíltan, nyilvánnosan akarunk dolgozni, ezt megkívánjuk az egyes szakszervezetektől, az SZMT-ktől, a szakmaközi bizottságoktól, de az egyes üzemek, vállalatok szakszervezeti bizottságaitól, bizalmi testületéitől, minden egyes bizalmitól — mondotta befejezésül Jakab Sándor, a SZOT főtitkárhelyettese. VÁRKONYI ENDRE
