Tolna Megyei Népújság, 1981. május (31. évfolyam, 101-126. szám)

1981-05-26 / 121. szám

6 Képújság 1981. május 26. Tájfutás, ökölvívás, autózás, kézilabda Sporteseményeken vasárnap délelőtt így csak ebéd után kezdő­dött az idegeskedésük. Rendőrségi autó érkezett, rádióval felszerelve. — A mai váltóversenyre rádióösszeköttetésünk lesz a rendőrség jóvoltából. Vállal­ták, hogy a rajt és a cél kö­zött összeköttetést adnak, így amikor a váltó első em­bere beérkezett, indíthatjuk a másodikat, illetve azt kö­vetően a harmadikat. Egy személygépkocsi ka­nyarodott a gyülekezőhelyre, Hum János tanár Gyönkről hozta négy fiúversenyzőjét a megyei váltóbajnokságra. — Egy éve foglalkozik Hum János Gyönkön a táj­futással és neki köszönhető, hogy náluk is egyre népsze­rűbb ez a sportág. Dicsére­tes munkát végez — adta a felvilágosítást Mittler József. Megérkeztek a szekszár­diak is, és a mintegy 70—75 versenyző elindult a rajt­hely felé. A versenybíróság elnöki tisztségét Mittler Jó­zsef látta el, üdvözölte a sportolókat és rövid, de pre­cíz tájékoztatót adott. Ennek lényege: a lányoknak és a fiúknak egyaránt más-más pólyán kell — külön-külön — haladniuk. A verseny- kiírásban tervezett időben, 9.30-kor elindult az első ver­senyző. Vasárnap este ér­tesültünk, hogy az egy órára tervezett eredményhirdetés közel három órát eltolódott. Oka: eltűnt a bolya, egyet­len versenyző sem találta. A versenybíróságot nehéz fel­adat elé állította mindez, és közrejátszott, hogy ezúttal jónéhány órás késéssel ülhet­tek asztalhoz a sportolók. A végeredmény a következő lett: F 15—17: 1. Paksi SE I. (Halász, Haaz, Molnár), 2. Paksi SE II. (Mittler, Feny­ves, Tóth), 3. Szekszárdi Ga­ray (Kilián, Csatlós, Rimái). Oláh Miklóst, az egykori kitűnő ökölvívót, most már mint edzőt üdvözölhetjük. Szülővárosában, Bonyhádon kérték fel, hogy vegye át az ökölvívók edzéseinek irányí­tását. Első kérdésünk ez volt: — Mi az oka, hogy nem látjuk vele Tóparti Józsefet? — Sajnos, visszavonult. Amikor március közepén en­gem felkérték erre a tiszt­ségre, ő elköszönt, mondván, nem tud velem együtt dol­gozni. Igazán sajnálom, pe­dig nagy szükség lenne lel­kes munkájára, szakértelmé­re. De ha már így adódott, hadd kérdezzem meg, miért nem közölték a 11-7-es győ­zelmünket a Budapesti Hon­véd vegyes csapata ellen. — Csak azért — válaszol­tuk —, mert az eredményt most halljuk először. — Az lehetetlen, hisz én papíron odaadtam az egyesü­let elnökének azzal a kérés­sel, hogy telefonon közölje. — Mi megszoktuk az ilyet, nem meglepetés. Leposa Béla, a megyei ökölvívó szövetség vezetője kétperces tájékoztatója után megkezdődött a versenysoro­zat. Sajnos, ha sürgősen nem történik valami fordulat, a kitűnőnek indult ökölvívó megyebajnokság, illetve kör­verseny lassan lejárja magát. Simontomyán jó hangulat uralkodott a kézilabda- pályán: két-három góllal ve­zetett Simontomya. Ügy né­zett ki, sima győzelem lesz. A második félidő közepén így nyugodtan beszélgethet­tünk Kapoli Istvánnal és fe­leségével Molnár Klárival, aki hat évig volt az SBTC csapatának erőssége. — Amikor itthon vagyok, szívesen kijövök, megnézni volt játékostársaimat. Nem tagadom, nagyon szurkolok, hogy bentmaradjanak azNB II-ben. — És hogy érzi magát Enyingen? — kérdeztük Ka­poli Istvántól. — Köszönöm, jól. Voltunk Debrecenben, ahol a Debórán első és Sobrijóskán ötödik lettem. Ma egy hete Rádi- házán, az országos military- versenyen a Sobrijóskával harmadik, Debórával ötödik helyet szereztem. Abbamaradt a beszélgetés, izzó lett a hangulat a pályán. A hazaiak már négy góllal vezettek, de.a textiles ledol­gozta hátrányát és a befejezés előtt egy perccel 18-18-ra alakult a mérkőzésállás. Igen, a hazaiak hosszú perceken át egyetlen gólt sem tudtak dobni, míg a vendégek négy­szer találtak a hazaiak ka­pujába. Pedig a simontor- nyai Szántó Mária igazán di­cséretesen helytállt, többek között öt büntetőt kivédett és szinte neki köszönhető, hogy megszületett az első ha­zai győzelem. Harminc má­sodperccel a befejezés előtt Baumné véd hét etlen góljával 19-18-ra alakult a végered­mény. A nézőszám kevesebb volt mint nyolc-tíz éve, de több mint tavaly. Király László, aki több mint harminc éve árusítja a belépőjegyeket, ez­úttal elégedett volt: —Négy- százkilencven forintot fizet­tem ki a játékvezetőknek, de még így is maradt vagy öt­száz. Simontornya határában — a Sió-hídnál — egy fiatal­ember stopolt: — Tamási­ba szeretnék menni. — Csak Pincehelyig tudjuk vinni. — Az is jó lesz, köszönöm. A rövid út alatt beszélget­tünk és megtudtuk, utasunk kézilabda-játékvezető, a Fadd—Dombóvár férfimérkő­zést vezette Mözsön. Reggel stoppal ment Simontomyáig, onnan játékvezető társa, Vá­rni László vitte el Mözsre és onnan vissza Simontomyára. Sajnos, olyan a közlekedés, hogy Iregszemcséről másként nem lehet utazni, igénybe kell venni a stopolást. Szívesen vittük és visszük Agócs Lászlót és a hozzá ha­sonló sportembereket, akik föláldozzák a vasárnapjukat. — NY — sál ellentétben. Igaz, egy he­te megnéztem a Paks elleni mérkőzést. Mondhatom, rég láttam annyi embert együtt. — Kellemes szórakozást, jó kirándulást — búcsúztunk a kislánytól a kompnál. A régi paksi vasútállomás­nál már ott voltak a táj­futók közül. Mittler József, a megyei tájékozódási futó­szövetség vezetője, valamint Rauth János nyugodt volt, mert — mint mondották — mindent tökéletesen előkészí­tettek. Akkor még nem tud­ták — csak délután derült ki —, hogy egy bolyát valaki a szombat délutáni turisták közül „hazavitt” és a ver­senyzők hiába keresték. Még jó, hogy nem tudták előre, N 15—17: 1. Dunai öld vár (Sipos, Farkas, Merza), 2. Szekszárdi Garay (Vincze, Fehérvári, Molnár), 3. Paksi SE (Lénárt, Rauth, Kern). Következő utunk az ato­mosok autós ügyességi ver­senyére vezetett. Mi tagadás, elég volt megtalálni Ürge­mezőt. Ha másért nem, már csak azért is érdemes volt vállalkozni erre az útra, hogy láthassuk az épülő új sport- létesítményeket az atom­városban. Egy-két éven be­lül a labdarúgó-, atlétikai, valamint teniszpályák gond­talan sportolást biztosítanak az atomváros lakóinak. Ami az autóversenyt illeti, oda- érkezésünkkor tartották az eligazítást. Ezúttal is mint­egy harminc különböző tí­pusú és kategóriájú autó vá­rakozott, hogy gazdája a vo­lán mögé üljön és bizonyítsa ügyességét. Annyi ‘bizonyos — a pályabemutató — nem a legjobban sikerült, hisz a Trabantból kétszáz méter után kifogyott az üzemanyag, leállt. Vezetője nem csinált nagy ügyet ebből, egv másik kocsiba vágta magát és foly­tatta a pályabemutatót. A paksiaknak sorrendben ez volt a harmadik versenyük az idén. Hátra van még két forduló, a következő szep­tember 13-án, a lakótelepen lesz, a Gesztenyés utcai par­kolóban, míg az ötödik, szep­tember 27-én, a művelődési ház parkolójában. Eredmény- hirdetés majd az öt forduló után... A Paksi SE ökölvívócsamo- kában tíz órakor kellett vol­na kezdődni a versenysoro­zatnak, de húsz perccel ké­sőbb érkezve is üres volt a ring. Lamport Gábor, a Dom­bóvári Spartacus ökölvívó­edzője panasszal kezdte és joggal: — Kevesen vagyunk, most van a vizsgaidőszak, a gye­rekeknek tanulni kell. Más­kor erre a versenyre negy­ven gyerekkel neveztünk, most húszán vagyunk. A pak­siak tizenöt, a bonyhádiak három, míg a dunaújvárosiak négy versenyzővel vesznek részt. Pintér Ferencet, a Paksi SE ügyvezető elnökét is rossz hangulatban találtuk: —• Rosszul jött össze a párosí­tás, nem tudom miért, az ed­zők féltik a gyerekeket. Pe­dig — szerintem — ha azo­kat jól felkészítették, nincs mitől félteni. Mindössze ti­zennégy pár lép szorítóba, sajnos, többnek nincs súlyá­hoz megfelelő ellenfele. ár Szekszárd határá­ban akadt egy útitár­sunk, egy stopos fia­talember. — Nagydo- rogra szeretnék menni. — Az elágazásig velünk jöhet, Paksra tartunk. — Az is jó. Köszönöm. Útközben a fiatalember el­mondta, hogy györkönyi, most megy haza. No, ne gon­doljunk semmi rosszra, Szék- szárdon kényszerből töltötte az éjszakát. A lengyeli me­zőgazdasági szakmunkáskép­ző labdarúgóival voltak szombaton Békésen játszani és késő éjjel érkeztek Szek- szárdra. Semmiféle járművet nem kapott, így nem tudott hazamenni. — És legalább nyertek? — Is-is. Egy mérkőzést megnyertünk 2-1-re, egyet elveszítettünk 1-0-ra. Pedig ezt is megnyerhettük volna, ha egy kicsit ügyesebbek va­gyunk. így nem kerültünk az országos döntőbe. Nem sokáig utaztunk sto­pos nélkül, Dunaszentgyörgy- nél egy szőke kislány szállt be: — Csak Dunakömlődig tud­juk vinni, oda megyünk. — Az nekem éppen jó, hisz a kompig megyek. — A kompig? Mit csinál ott? — Néhány jó ismerősöm­mel, akik az atomnál dolgoz­nak, megbeszéltük, hogy egy kirándulást szervezünk, át­megyünk a Duna másik fe­lére. Nagyon szeretem a ter­mészetjárást, a labdarúgás­Az NB Il-es kézisek Simontomyán. A szünetben Várni István edző adott néhány jótanácsot. Az atomosok autós ügyességi versenye az Urgemezőn A verseny előtti pillanatok. Jobbról Mittler József, aki az utolsó eligazítást adja. Bemelegítés. Balról háttal Lampert Gábor edző

Next

/
Oldalképek
Tartalom