Tolna Megyei Népújság, 1981. május (31. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-24 / 120. szám
IO NÉPÚJSÁG 1981. május 24. Jacques Sternberg: Másodpercesek A SÉTA A kismama mindennap a temető fasoraiban sétáltatta újszülöttjét, hogy hozzászoktassa valóságos jövőjéhez. BIZODALOM Reggel öngyilkos lett, mert a horoszkópja késő délutánra végzetes eseményt jósolt. KALÓZOK A napokban sci-fi-rajon- gók fanatikus csoportja hatalmába kerítette az Air France egyik gépét, hogy a Holdra téríthesse. VÉGAKARAT Mindig hipochonder volt. Amikor felnyitották a végrendeletét, kiderült: esőtlen napra rendelte a temetését, hogy meg ne hűljön. MEGTORLÁS Az erkölcs nevében lassan már olyan szigorú lesz a cenzúra, hogy tiltani fogják a matracokat reklámozó hirdetéseket. A CSÁBÍTÁS Egy napon találkozott a halállal. Megállapította, hogy nagyon hasonlít legendákbeli képéhez: barna-bús, komor és tragikus asszony, szemlátomást halálosan komoly. Az asszony azzal a magabiztossággal közeledett hozzá, hogy végzetes csábereje ellenállhatatlan. Minden különösebb nehézség nélkül kisiklott a karmai közül: világéletében csak a cserfes szőkék vonzották. HÓDÍTÁS A távoli galaxisról érkezett harcosok első ízben egy afrikai őserdőben kerültek kapcsolatba a mi világunkkal. Egy év múlva íjjal, dárdával és parittyával fölfegyverkezve tértek vissza, hogy meghódítsák a Földet. Ezúttal azonban az Egyesült Államokban értek földet, New York és Boston között. ÖSSZPONTOSÍTÁS Személyes ügyei annyira lefoglalták, és úgy elszakadt a külvilágtól, hogy udvariasan megköszönte a villám- csapásnak, hogy meggyújtotta a cigarettáját. ÜZLET Föl akarta számolni a cipőboltját, ezért fölírta a kirakatára: „Tűnjön el valamennyi!” Kissé csodálkozott másnap: éjszaka teljesen kifosztották még a raktárait is. PROBLÉMA Gyönge tanuló volt, főleg matematikából, fizikából és kémiából szinte semmit sem értett. Az érettségin egy álló órán keresztül sem tudott megoldani egy pofonegyszerű példát a szabadesés köréből. Aztán hirtelen fény gyűlt az agyában, összeadott, kivont, szorzott, osztott, beállította a kísérleti eszközt — és a plafonon át kirepült a tanteremből. A LEVELEZŐ- A posta levélválogatójában dolgozván szokása lett, hogy minden este ellopott néhány levelet, amelyekre aztán maga válaszolt. Fordította: Homoródi József Bán Zsuzsa: Hétköznapok Várkonyi Nándor emléke Várkonyi Nándor könyvtár ndrással megpróbálták A úgy rendezni, hogy a gyerek ne vegyen ész- re semmit. Hatéves volt a kisfiú, fehérbőrű, kék szemekkel. Éva újabban hosz- szábbra hagyta a haját, ettől még kilányosabbnak, törékenyebbnek látszott. Éva a krumplit hámozta a konyhában, amikor Ferike megkérdezte: — Apu miért nincs itthon? — Dolgozik, kisfiam. A gyerek kedvetlenül forgatta kezében a miniatűr villanymozdonyt. — Akkor csináld meg te a Vonatomat! Lerakta a félig hámozott krumplit a mosogató szélére, megtörölte a kezét, elvette Ferikétől a megbénult mozdonyt. — Tudod mit? — mosolygott rá. — Tedd ezt félre most, és játssz valami mással! — Játsszak, játsszak! Te mindig csak főzöl, mosol, meg takarítasz, apu dolgozik, én meg játsszak egyedül a gyerekszobában. Hiába van sok könyvem is, ha nem értek rá olvasni belőle... Tudta, hogy a gyereknek igaza van, de ha most félreteszi, nem készül el a munkájával. Tűnődött, mivel köthetné le a kisfiút, végül félszegen azt ajánlotta, hogy üljön a konyhaasztal mellé, és énekeljenek kettesben. Ferike fanyalgott, de azért odatelepedett az asztalhoz. — Ismered azt, hogy Cinege, cinege kismadár. — Nem. Énekeld el, megtanulom tőled. — Cinege... cinege... — vékony hangon kezdte a gyerek, aztán elhallgatott. Te miért nem ismered? Nem tanultad az óvodában? Éva ránézett, és azt gondolta, valahogy nincs ez így jól, hogy egész nap nincsenek együtt, csak a délután néhány órájában. Ilyenkor neki megállása sincs, Ferike meg rosszkedvű, unatkozik. Szerette volna boldognak, megelégedettnek látni, de mostanában szívszomorítóan kedvetlen volt. — Én nem jártam óvodába, Ferike, a nagymamám vigyázott rám, amíg anyukám dolgozott. — Most hol van a nagymamád? — Meghalt. Miért kérdezed? — Énnekem is kellene egy nagymama. Mindenkinek van az óvodában, csak nekem hincs. — Ejnye, miket mondasz! Hát az egri mama? Elfelejtetted ? Tavaly is voltunk ná- 11a. — Ó, az csak olyan messzi nagymama. Olyan kellene, aki értem tud jönni az óvodába, meg játszik velem délután. Kis csend lett, Éva hirtelenjében nem talált semmi Újabb vigasztalót. — Vacsora után mesélek valami szépet... — mondta később. — Jói, de miért vacsora után? Akkor majd azt mondod, mosogatni kell, felmosni, meg ágyazni. Az is lehet, hogy hajat mosol. .. — Ma nem mosok hajat, nem mosogatok és nem... illetve azért meg ágyazok. Rendben van? így múlt ez a délután is. Éva megpróbált jókedvű lenni, Ferike meg mindenféle kiagyalt sérelmekért szomor- kodott. Nem igaz, hogy a villany- vonat, a mese, vagy a nagymama miatt. Csak arról lehet szó, hogy ösztönösen megérezte, valami nincs rendben az anyja meg az apja között. Konkrétan semmit nem tudhatott, de valahonnan veszélyjelzéseket kapott, ettől volt kedvetlen délutánonként. Éva sejtette, hogy ez az igazság, töprengett, hogyan lehetne elaltatni a gyanakvását, de nem tudott segíteni. Már délután hazafelé jövet elborult az ég, a. szél -is feltámadt, és a.-nóhány éve ültetett, gyenge fák majdnem a földig bókoltak a lakótelepen. Mialatt a vacsorát készítette, az ablaküvegen látta, hogy az eső is eleredt. András korábban ért haza ezen a napon. Sokáig to.por- gott az előszobában. Levetette a cipőjét, átázott ballonját akasztóra rakta, aztán forgolódott, végül a fürdőszobába nyitott be vele. A kisfiú meghallotta az apja motoszkálását, ujjongva kiszaladt hozzá. Ferikének azt mondták, azért hiányzik esténként az apja az asztal mellől, mert sok munkája van. Holott András és Éva fél éve elváltak. Úgy gondolták, eleinte jobb lesz; ha a kisfiú nem tudja meg. iután a lakás közös maradt, persze nem volt könnyű elkerülni az alkalmakat, amikor a gyerek észrevehetett valamit. Ilyen volt a vacsora is. A -pénzükkel külön -gazdálkodtak, András gyerektartást fizetett Évának. A lakás rezsijén fele-fele alapon osztoz- itia.k,i Túlságosan is szép lett volna, ha -mindezeket -veszekedés nélkül bonyolítják le egymás között.-Ferike már aludt, amikor -hajnalig tartó szócsaták zajlottak a másik szobában. — Apu! Gyere, vacsorázzunk! Annyi mindent kell mondanom! Mostanában semmire nem érsz rá. A szülők a konyhában ösz- szenéztek, — Jó — mondta András — hát csak mesélj el mindent!-Éva két tányért vett elő, evőeszközöket, az asztalra (tette. — Hát apu? Apu is vacsorázik! A gyerek ijedten nézett egyikről a másikra. — Persze — -mosolygott rá az anyja. — Csak nem tudom, egyáltalán éhes-é? Éppen meg akartam kérdezni... — Veletek eszem — m-onta András. Éva mindhármuknak kimérte a levest, aztán hallgatták Ferikét. —... És képzeld, a villanymozdonyom is elromlott megint. A Bálint -meg azt mondta az óvodában, hogy énnekem már nincs apukáim, mert elváltatok.,.. Egy kanál esett a konya- kőre éles csörömpöléssel. — Ki... ki mondta ezt a butaságot Bálintnak? — Éva azt -hitte, .mindjárt elbőgi magát. — Az anyukája. Tudod, akivel egy szobában dolgozol. Bálint azt mondta, hogy apunak el kell mennie a lakásból, és akkor nekem nem lesz apukám, és -csonkák leszünk. — Na... — fogta kézbe megint a kanalát András — hát együnk, mert kihűl a leves. Te meg, Ferike, ne hallgass mindenféle buta fecsegésre! — Nem igaz? A kisfiú arcán két piros folt égett. — Mi nem igaz? Éva felállt, mintha a tűzhelynél volna teendője. — Hát, hogy elváltatok. ■A gyerek -hangja gyanúsan reszketett. András megsimogatta az arcát. — Milyen butaságokat forgatsz te a kis fejedben! Jó, hogy ma korán hazaértem, legalább látom, milyen csacsi kisfiú vagy! Ahogy a gyerek arcát érintette, ijedten fordult hátra. — Te Éva! Gyere csak... lázas ez a gyerek! Az asszony is odalépett, megfogta Ferike homlokát. — Rosszul érzed magad? — Nem... csak melegem van a levestől. — Megmérem a lázadat, jó? Addig az ölemben ülsz, én meg -mesélek. Tudod, ahogyan szoktuk! — Felbontom az ágyát — kelt fel az asztaltól András. 'Mire ágylbe dugták, kúpot adtak neki, már félig aludt Ferike. A gyerekszoba ajtajánál állította meg őket váratlanul a han-gja. — De -ugy e, n em i-gaz ? Éva érezte, hogy András kieze a vállára nehezedik. — Persze hegy nem! — mondta a gyereknek. — Al-udj csak nyugodtan. — Jó... — dünnyögte meg- békélten Ferike. — De holnap sem? — Holnap ? —• Holnap sem váltok el, meg semmikor? Kint tombolt még a vihar, a lépcsőháziból hűvös levegő vágott be az ajtó alatt. Éva sápadt volt, és amikor becsukta a gyerekszoba ajtaját, megborzongott. A másik szobában leültek egymással szemben, a dohányzóasztal két oldalán. Éva szólalt meg először. — Annyira sajnálom Ferikét. — Talán... — András meggyújtott egy cigarettát — meg kellene beszélnünk újra. Egy idő óta feltehetően csak magunkra gondoltunk. — Ha te komolyan gondolod, amit a múltkor mondtál. .. -hogy úgy érzed, nem tudsz elszakadni tőlünk... Éva most nem nézett András szemébe, a szövött asztalterítő rojtjait egyengette odaadóan. — Akkor? — Hát próbáljuk meg újra. .. nem? ■ J;''i ésőbb belopakodtak K i még Ferikéhez. Nyugodtan lélegzett, szőke feie félig a párnába süppedt. -Nézték kis ideig a jólismert, pisze orrocskát, a takarón nyugvó kezét, aztán egymásra mosolyogtak valami -belső szégyenkezéssel, az ágy fölött. Ifjúságunk egén Várkonyi Nándor napja ragyogott; egyszerre volt apánk, az idősebb fivér és a meghitt -barát. Ha valamit tudok, neki köszönhetem, aki borzalmas testi fogyatékosságát is javunkra tudta fordítani: jóvátehetetlen süketsége nem- ismerte a hangot, beszélgetni csak írásban lehetett vele. Örökké fürge szelleme arra kényszerí- tett, hogy ^beszélgetéseink” során tömören, a lényegre szorítkozva fogalmazzunk, mert szegénynek mindent le kellett írni, akár az utcán is, örökké zsebében hordott pa- pírszeletjeire. De lehetett volna úgy beszélgetni, hogy körülményesen henye pontatlanságokat rovunk sorról sorra? — az írás nem tűri a fegyelmezetlenséget. így szoktatott süketségével is a pontosságra, a tiszta gondolatra, s -ma is, ha egy -becsületes mondat fut ki toliam alól, hálával gondolok rá, s mintha hallanám is mosollyal keretezett elismerését. A leírt szóban élt, csak a leírt szó volt fontos számára, mert jól tudta, hogy emberek halnak, de a szó, a betűkbe kényszerí- tett gondolat megmarad. Gazdag szellem volt, a század egyik legnagyobb elméje, aki alapvető könyvet írt a modem magyar irodalomról és ugyanakkor a vízözön előtti kultúrákról, amelynek görög, latin idézeteit épp úgy maga fordította, mint a -portugált, angolt, arabot; talán a szuahéli nyelvet -is értette. Életem kivételes ajándékának tartom, hogy korán körébe kerülhettem, s majd negyven éven át barátjának tudott Szekszárdira is eljött, látni akarta a várost, ahol élünk, találkozni akart a Népújság vezető -munkatársaival, -miután — furcsa játéka a sorsnak — utolsó két évtizedében fölcsapott „külső munkatársunknak”, s én szerkeszthettem őt is, akit ma is mesteremnek tudok. Egész élete Pécshez fűzte, s Pécs tőle kapta azt az -irodalmi rangot, ami az' egész országra ’ kisugárzott Néhány éve utcát neveztek el róla, most pedig egy könyvtár is az ő nevét viseli. Megilletőd- ve nézem nevét az épületen; lehet-e méltóbban ápolni annak emlékét, aki mindig könyvek és gondolatok között élt? * Néhány életrajzi adat, emlékeztetőnek: il896 május 19-én született Pécsett, itt lett könyvtáros, majd egyetemi magántanár, s Pécsett is halt meg 1975. március 1-1-én.-Irodalmi munkássága szerteágazó. Megírta a modern magyar -irodalom történetét i02O-ig, amit az újabb -magyar irodalom feldolgozása követett. A Szíriát oszlopai című művének első kiadása 1940-ben jelent meg, majd 1972-iben az újabb, átdolgozott és lényegesen bővített kiadás. Petőfi arca című tanulmánya után -megírta Az üstökös csóvája című köny vét, ami a Petőfi-ikonográfia alapműve. Pergő évek címen fogott hozzá visszaemlékezéseihez, ezt sajnos, nem tudta befejezni, s az elkészült rész is csak a -halálát követő évben jelent meg. Az -1944-es Magyar Dunántúl az antifasiszta magatartásának fontos dokumentuma. Születésének 85. évfordulóján kegyelettel adóztak emlékének a családtagok mellett barátai, tanítványai, akik a pécsi köz-ponti temetőben levő egyszerű sírján helyezték el koszorúikat, virágaikat, majd a róla elnevezett új könyvtárban volt megemlékezés, ahol Tüskés Tibor idézte a halhatatlan mestert, a tud-óst, a Sorsunk című folyóirat alapítóját és szerkesztőjét. CSÁNYILÁSZLÓ Fotó: Bakó Jenő Herceg Árpád: Hanyatt, üveghegyen Haragod ellen nincs jó szavam: tengerfenekünk semmit nem ígér. Sehonnan hozott csomagomban nincs madárlátta kenyér. Vén ló poroszkál mögöttem; tanúja sok-sok vereségnek. Mért jöttem mégis vissza? Én nem, s te mégúgy se érted. Mert feküdtem hanyatt: üveghegyen. Parázsba léptem: álltam. Sebekkel fölékszerezve mégis: élnem kell halálra válton. Ihász-Kovács Éva: Jóslat Ebben az egzotikus zűrzavarban leoltja majd neonszemem a század Te csak játssz hajítsd el játékkari kádat Légy gondtalan Ne tekints se arra se erre a tejút érhálózata renyhe Sakkozz egyforma sors-figurákkal én meg rajzolgatok kört karikákkal S közben figyelem hogy taposol szép köreimre Római Orr szép köreimre Római Arcéi Csontkupacom majd elfedi harc. Tél. Egy kéz Egy kéz rántotta el. Becsukódott az Élet Könyve. Sosem volt boldog, ’ötven évre gondol? Vagy ötre...? Egy kéz a tükröt összetörte... A barokk épületben berendezett modern könyvtár
