Tolna Megyei Népújság, 1981. április (31. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-28 / 98. szám
A NÉPÚJSÁG 1981. április 28. Moziban A kilencedik utas: a néző „Kétórás zavartalan félelem” hirdeti a film plakátja, majd „CSAK ERŐS IDEGZETŰEKNEK” felirattal erősíti az előbbi állítást. Ennyit bevezetőül A nyolcadik utas: a halál című színes, angol filmről. Sokat az alkotókról sem érdemes megjegyezni, még akkor sem, ha tudjuk, hogy az Oscar-díjas Jerry Goldschmidt szerezte a film zenéjét. (Igazi tisztességes iparosember módjára dolgozva, de csak a film ha- tásvadász jeleneteit aláhúzó zenét komponálva.) Miről is van szó? A naprendszerben valahol száguld a Föld irányába egy teherűrhajó. Utasait „anya” — maguk között így becézik az űrhajót irányító számítógépet — felébreszti, hogy igazi anya módjára a halálba küldje gyermekeit. Mert az ébresztés után egy ismeretlen égitestre szállnak le, ahonnan elhoznak egy idegen lényt, aki módszeresen áll neki a személyzet pusztításának. Közben a békés „űrcsalád” egyik tagjáról kiderül, hogy nem is ember, hanem robot. Az első áldozat, Brett halálakor még sajnálkozunk, a harmadik ugyanolyan módszerekkel, hatáskeltő elemekkel előkészített halál után már inkább csak mosolyogni tudunk azon, hogy az alkotók mennyire naivnak nézik a közönséget, netán milyen olcsó eszközökkel akarnak sikert kovácsolni. Aztán természetesen egy valaki mégis életben marad, de erről már ne szóljunk. Hagyjuk meg az izgulás lehetőségét a leendő nézőknek is. Mindenesetre a reklámmondatban ígért félelmet csak a leggyengébb idegzetűek élhetik át. A többiek legfeljebb, ha izgulnak, a film előrehaladtával pedig már csak bosszankodnak az értelmetlenül kidobott pénzük és idejük miatt. A filmplakáton szereplő információk közül egyetlen dolgot kell komolyan venni. Azt, hogy a filmet csak tizennyolc éven felülieknek ajánlják. Mert a felnőtt néző kilencedik, beugratott áldozatként még csak végignézi a filmet, de a fiatalabb korúaknái esetleg maradandóbb élményeket kelt, álmatlan éjszakákat okoz. TAMÁSI JÁNOS Német nemzetiségiek vetélkedője Bonyhádon A Magyarországi Németek Demokratikus Szövetsége német nemzetiségi kulturális vetélkedőjének döntőjét április 26-án Bonyhádon rendezték meg. A művelődési központban 21 produkciót — szólószámokat és együttesek műsorát — láthatott a közönség. Szépen' szerepeltek a Tolna megyeiek, akiknek teljesítményét a következő díjakkal, jutalmskkal honorálták: A nagymányoki kultúrcso- port a Magyarországi Németek Demokratikus Szövetségének 5 ezer forintos díját kapta, s a szekszárdi baráti kör kórusa a Tolna megyei Tanács 3 ezer forintos jutalmában részesült. A bonyhádi úttörő fúvószenekar a Tolna megyei Tanács 2 ezer forintos díját érdemelte ki, valamint egy fúvósfesztiválra való meghívást. A bonyhádi Kránicz—Schmidt duó, valamint a helyi Vörösmarty Általános Iskola csoportja könyvjutalmat kapott, s átvette a bonyhádi Városi Tanács 2 ezer forintos díját. Harmincéves az Állami Népi Együttes Siker Szekszárdon is Pénteken délután az ifjúsági bérleti előadássorozat csemegéjeként adott műsort Szekszárdon, a megyei művelődési központ zsúfolásig megtelt színháztermében az Állami Népi Együttes. Sikerük volt megyeszékhelyünkön is, mint az elmúlt harminc esztendő alatt annyiszor... A világhírű együttes 1951. március 31-én alakult, s 1980. december végéig 3551 előadást tartott. Műsoraikban eddig közel ötmillióan gyönyörködtek, s reméljük, ez a szám a későbbiek folyamán duplázódik, triplázódik. Meg kell jegyezni, hogy az Állami Népi Együttes gyakran turnézik külföldön, de rendszeresen fellépnek itthon is: eleget téve kötelezettségüknek, mely lényegében a népművészet, a néphagyomány ápolását, bemutatását jelenti. (2486 előadást tartottak idehaza!) Az együttes az elmúlt harminc esztendő alatt tizenöt bemutatót tartott — hat ma is repertoárjukban szerepel —, s a legsikeresebb és legtöbbet játszott műsor az Ecse- ri lakodalmas. Az erről készült színes filmet a világ legtöbb országában bemutatták. Ezenkívül számtalan színes film őrzi az együttes legsikeresebb számait — magyar és külföldi stúdiók felvételében. Az együttes és tagjai közül többen részesültek magas művészeti, kormány- és egyéb kitüntetésekben. h—k Jelenet a szekszárdi műsorból Rádió Miért? Vasaló az űrhajón Gyermekeimnek néha mesélek. S külön örömmel tetszem ezt, ha olyan csodás történetre lelek, amit már én is hallottam szüleimtől. Most a tévé mond szombatonként egy pompás régi mesét. A képernyő előtt megint izgulhatunk a szupergyors Orion űrcirkáló legénységéért, s McLane őrnagyért. Megint, de másként. Mert közben eltelt tizenegy- néhány év, ami űrhajós ismereteinkben is hallatlan nagy változást hozott. Ugyanis kedves űrhajósaink első riadóstartja óta az ember járt már gyalogosan az űrben, s megvetette lábát a Holdon is, kozmoszt kutató gépköveteink pedig végig látogatták Naprendszerünket. Jó tíz évvel ezelőtt ámulva néztük a televízió holnap- után-álmodását. Most, hogy ez már csak holnap, s a tegnapunk is megtelt a filmen láthatókhoz hasonló, ám a valóságban is megesett történésekkel, McLanék kicsit közénk kerültek. A fantasztikumból közelítettek a valóságunkhoz, közelebb hozta őket az idő. Ma ámulás helyett reális, földön járó érdeklődéssel nézzük a képet. Ma már álomszülte szerkezet, nem elvarázsolt kastély a gyorscirkáló, hanem a holnap valósága. Erre akkor döbbentem rá, mikor észrevettük a vezérlőpult csillogó kapcsolói, karjai között a villanyvasalót. A modern vonalú háztartási eszköz nagyon jól illett a jövő évezred — húsz éven belül itt lesz — csillogó szerkezetei közé. Sok éve, az első vetítéskor kozmikus ámulásunkban nem is mertük volna tán meglátni. Vagy ha észrevesszük, egyszerűen nem hiszünk a szemünknek. Csemetéim még a mesék világában élnek. Még néhány évig. S mikor az Oriont először vetítették, nekünk is mese volt az űrvilág. Ma már kevésbé. S talán, ha a televízió ismét műsorra tűzi egyszer a sorozatot, a kozmikus utazás olyan mindennapos lesz, mint ma az a vasaló. — szepesi — Pódiumsorozat Négy kis színház Az elmúlt szombaton ismét hallhattuk Szilágyi János közismert műsorát, melyben feleletet igyekezett találni néhány „Miért ?”-re. Az egyes kérdések között pedig szokás szerint fütyült — valószínűleg nem a világra, hanem csak a világnak. Ugyanezért a közlekedési szabálysértésért miért alacsonyabb a helyszíni bírság, mint az utólagosan kirótt? A Filharmónia művészei az ifjúsági koncerteken miért kapnak alacsonyabb honoráriumot, mint a felnőtt közönségnek szántakon? Miért érte meg a fővárosi Volán-taxi vállalatnak a hívó fél lakásáig lián álló. órával küldeni a gépkocsikat? Ha a sporteseményekre szervezett 3 napos IiBUSZ-iutak nem számítanak be a nyugati korlátozásiba, akkor 3 napra miért nem mehet bárki, bármikor ’■— mondjuk — Ausztriába? Miiért ad a házfelügyelők helyettesítésére 20-tól 50 forintig terjedő napi bért a XIII. kerületi IKV? Jók voltak a kérdések, mérsékeltebbek a feleletek Az illetékes rendőr őrnagynő például egy szót sem ejtett arról, hogy ha valaki fellebbez a szabálysértési bírság ellen és végül neki lesz igaza, ki téríti meg kereset- kiesését és egyéb időveszteségét? Az IBUSZ osztályvezetőjének nyakatokért, még hivatalnoki stílusban is kacifántos válaszát pedig lehet, hogy Szilágyi János megértette, de valószínűleg ő volt az egyetlen. A „Miért?” műsort érdemes továbbgondolni. Abból a szempontból, hogy miért van rá szükség? Teljesen nyilvánvalóan. azért, mert az életnek van egy sereg olyan jelensége, a különböző szerveknek pedig rendelkezése, melyeket az arra hivatottak ez ideig még nem magyaráztak meg kellően. Ha nem jön egy megátalkodott kérdező, akkor valószínűleg soha eszükbe se jutna megmagyarázni, válaszolni az egyébként teljesen logikusan felmerülő kérdésekre. Jó lenne tudni, hogy miért.' Műsorát így zárta: „Szombat ’ dél van. Talán elég volt a miértekből. Érezzék jól magukat a hét végén !” Miért mondta ezt? Ugyanis a „Miért?” pontosan a rádióműsorban meghirdetett időpontban ért véget. 14 órakor... (ordas) Nem szokatlan', hogy a Színház megtisztelő fogalmával illetünk egy-tegy színészi produkciót. Természetesen csak olyant, amely művészi értékével azt kiérdemelte. Drahota Andrea és Kozák András alig több, mint egyórás előadói estjéről — melyet április 23-án, a szekszárdi művelődési központban láthattunk — elmondható, valóban színház volt. Olyan kétszemélyes színház, amelyben semmi se akadályozta a két egyéniséget az előadásban. A televízióból ismert Téves kapcsolás című amerikai bűnügyi történettel nyitotta az estet Drahota Andrea. Látni a televízióban, annak minden technikai áldásával megrendezett darabot, majd ugyanazt egy szinte pucér színpadon... könnyen kideríthető, hol a darabban a színész. A Babits színpadán ott volt. Az est további részébén láthattunk egy ebédidő szünetében szövődő szerelmi történetet olasz politikai és társadalmi háttérrel. Kozák András, egy kétbalkezes, velejéig idealista fiatalember személyiségrajzán keresztül formált meg egy társadalmi magatartásformát. Molnár Ferenc kegyetlen párbeszéde némaságba merevítette az előző csacska kiérdezz-feleletektől felderült közönséget. Az előadói est lírai végpontja az Énekek éneke volt, melyből Ábrahám és Sára szerelmét ismerhettük meg. A pódiumsorozat elmúlt csütörtöki estjén négy kis színházat láttunk. Nem két színész hozta a színházat Szekszárdra, hanem Drahota és Kozák maga volt a színház. — szíj — Az ész bajjal jár Alekszandr Szergejevics Gribojedov alig múlt ■34 éves, amikor a teheráni orosz követséget megtámadó tömeg meggyilkolta. „Elpusztult ia perzsák tőrétől — írta Puskin —, áldozatul esett a tudatlanságnak és a hitszegésnek. Eltorzított holttestét, amely három napon át a teheráni csőcselék játékszere volt, csak a kezéről ismerték fel, amelyet régebben egy pisztolygolyó keresztüllőtt.” Ugyancsak Puskintól tudjuk, hogy „kéziratos vígjátéka, Az ész bajjal jár leírhatatlan hatást keltett és egyszerre első költőink közé emelte”. A vígjáték mutat némi rokonságot Baumarchias Figarójával, s főhőse, Csackij, egyenesági leszármazottja Moliere embergyűlölő Alcestejének, mégis jelentősége, hatása tulajdonképpen felmérhetetlen, s egyenes út vezet tőle Gogolhoz. Gribojedov, a dekabristák barátja, a korabeli orosz nemesség életének keserű torzképét rajzolja meg, de hőse, Csackij, a reménytelenséget és a lemondást is példázza, nincs számára más megoldás, mint vidékre menekülni, mert a felvilágosult, társadalmi változást sürgető ember tehetetlenségre van kárhoztatva korlátolt környezetében. S ezzel ő nyitja meg az orosz irodalomban a „felesleges emberek” sorát, amilyenekkel utána Puskinnál, Lermontov- nál, később mélyebb etikai tartalommal, Tolsztojnál találkozunk. A nevezetes vígjáték, bár kéziratban „leírhatatlan hatást” tett, Gribojedov életében meg sem jelent, igazolva azt a „sötét sorsot” amiről, Herzen beszél a korabeli orosz irodalom kapcsán, melynek története „vagy vértanúk krónikája, vagy kényszermunkalajstrom”. Az ész bajjal jár ma sem csak irodalom- történeti emlék: pergő, eleven vígjáték, de az is igaz, hogy színházaink mindmáig kevés figyelemre méltatták. Bemutatója csak 1947-ben volt, másfél évszázaddal keletkezése után, majd 1970-ben felújították, s most a kecskeméti színház vette újra elő. Az előadásnak tehát nincs igazi színházi hagyománya, a rendező nem támaszkodhat kialakult gyakorlatra, s Illés Istvánnak is saját leleményére kellett bíznia magát. Nem irodalomtörténeti illusztrációra törekedett, s főleg a második részben igazi vígjáték lett elgondolásából. A darab középpontjában Csackij áll, akit kegyetlen környezete nevetségessé tesz, sőt, egyenesen őrültnek tart, s tapasztalnia kell magának is, hogy nem tud egyezkedni ezzel a világgal, hisz a nő, akit kiszemelt, az orra előtt csalja meg. Bácskai János hiteles felfogásában a szerep kettőségén van a hangsúly, ez a Csackij valóban „felesleges” a moszkvai társaság szemében, és csak egyetlen lehetőség marad számára: hátat fordítani mindennek. A többiek egy reménytelen társadalmi állapot példatárából lépnek ki, életük pasz- szivitásának jelképeként. Kitűnően megrajzolt figurák kelnek életre Lakky József, Varga Katalin, Borbáth Ottilia, Tóth Máté alakításában. CSÁNY1 L. Következő heti filmjegyzetünket a Harmadik típusú találkozások című filmről írjuk.
