Tolna Megyei Népújság, 1981. április (31. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-19 / 92. szám
12 Képújság 1981. április 19. Üj műanyag repülőgéptűz ellen Az amerikai légi és űrutazási hatóság, a NASA a repülőgépek tűzbiztos berendezéséhez egy újfajta, alig gyúlékony műanyagot ajánl. A szirviacsszerű „poliamid rugalmas habszivacs” alkalmazható ülőpárnaként és keményítve fal- és padlólborí- tásként. Az igen könnyű anyag, amelyet a kaliforniai International Harvester Company fejlesztett ki, csak 420 fok fölötti hőmérsékleten szene- sedik el, ekkor sem keletkeznek káros gőzök. Eddig a repülőgépülések párnázatát, a repülőgép fedélzetén a gyúlékony anyagok fő tömegét legtöbbször poliuretánbói készítették, amelyből a hő mérges gázokat és robbanó füstöt szabadít fel. 16 kevésbé súlyos lezuhanásnál és kényszerleszállásnál, magyarázza a NASA, csak 278 utas halt meg a nekicsapódás, de további 419 a fedélzeten keletkezett tűz következtében. Tűzgátló anyag a balesetet túlélők menekülését vagy mentését, szakértők véleménye szerint 2—5 perccel meghosszabbíthatná. Jóga háziállatok részére Tokióban berendeztek egy állatszépség-szalont. Ott macskák, kutyák,, csimpánzok, sőt, madarak 5s rendszeresen részt vesznek a jó- gagyakorlatókon. Nem kevés sikerrel az állatok a fölösleges zsírt ily módon leépítik és túlingerelt idegeiket megnyugtatják. Míg a tudósok eme gyakorlattal szemben igen csak szkeptikusak, kimondott állattartók esküsznek rá, hogy ezek a gyakorlatok kedvenceiknek jót tesznek. Óriás pisztrángok Brétaigne-ban (Franciaország) pisztrángokat, amelyek rendszerint csak édes vízben élnek és 8—12 hónapos korukban elérik a 200—900 grammos súlyt, 4—6 kg-osra hizlaltak. A halakat egyéves korukban egy további negyedévre tengervízzel töltött medencébe helyezték, aihol héjasállatok hulladékaival és rákokkal táplálták őkét. Izükben állítólag alig különböznek a lazactól. Dohányzás elleni tea Japánban elkezdték egy speciális tea termesztését. Ha ezt a teát dohányos issza, egy bizonyos idő múlva elveszti érdeklődését a dohány iránt. Emellett nincs kizárva, hogy ennek az italnak állandó élvezete még szenvedélyes dohányosoknak is segít abban, hogy káros szokásuktól megváljanak. Melegházak Japánban Huszonhétezer hektárral Japán (tartja a melegházak területi világrekordját. Egyetlen országban sincs ennyi melegház. A japán melegházak 95 százaléka műanyagból készült. Az utóbbi 10 évben a melegházak területe csaknem a négyszeresére nőtt. A japán kertészet emellett használja a „fólia- álagutakat”, amelyek 55 000 hektár területet borítanak be. A melegházakkal együtt ez a megművelt terület 15 százalékát teszi ki. Az itt termesztett legfontosabb kultúrák: eper, uborka, paradicsom, szőlő, dinnye, padlizsán, paprika és krizantém-. Szenzációszámba menő felvételt készített egy szemfüles fotós az Egyesült Államok Utah államában egy ejtőernyős gyakorlaton, amikor az egyik — még szabadesésben lévő — ugró átszakitotta néhány méterrel alatta ereszkedő társa már kinyílt ernyőjét, fgy végül is a két ember egy, részben működőképes ernyővel ért földet. Szerencsére mindketten csak kisebb sérüléseket szenvedtek. 4 hót karikatúrája Légicsendőrség és az erdőtűzvédelem Nemrégiben kiállításon mutatták be a párizsi Hotel des Invalides termében a francia légicsendőrség szerepét, szervezeti felépítését és felszerelését. A légicsendőrség minden évben felkészül a nagy országúti forgalomra, a be- és kiáramló gépkocsi- áradaltok levegőből történő szemmeltartására és az országúti közlekedés biztosítására. A légicsendőrség 35 köny- nyebb helikopterrel és 6 könnyű repülőgéppel rendelkezik. A iégicsendőrök az országúti közlekedés megfigyelése mellett tengeri megfigyelést, hegyi mentést is végeznek helikopterrel. Ezenkívül szorosan együttműködnek a „Sécurité Civile”, a polgári védelem szervezeteivel. A „Sécurité Civile” .felelős részben az erdei tüzek felderítéséért és az erdőtüzek oltásáért. A francia légi tűzoltás gerincét pillanatnyilag 12 db Canadair CL—215, illetve 3 db DC—6-os vízbombázógép alkotja. A légi tűzoltók szállítását és a veszélyeztetett területeken az esetleges mentéseket 26 db helikopter biztosítja, de ezekben benne van azoknak a helikoptereknek a száma is, amelyek lógatott víztartályaikból borítják ki a vizet az égő erdőterület felett. A vízbombázó repülőgépek az égő terület fölé repülnek és ott 80— 150 méteres magasságból engedik ki vízrakományukat az égő erdőre. A légi erdőtűz- védfelmet kiegészíti még 10 műszaki és 2 felderítő repülőgép. A személyi állomány 384^ speciális kiképzésben részesült légi erdőtűzoltó, 100 pilóta és 93 szerelő. Aforizmák Ha mindenki torkig van veled — akkor biztosan felfalnak. (Kannibálok paradoxona) * • Milyen rossz, ha valaki kétarcú Janus: semminek sem tud hátat fordítani. (Ógörög bölcsesség) * Akit mindenütt a világ végére kívánnak — az bizonyára messzire jut. (Ógörög utazók humora) * Ha nem kerültél horogra — azt jelenti, sekély pocsolyában úszkálsz. (Fülöp-szigeteki halászok népi bölcsessége) * A siker mindig itt van mellettünk, csak azt kell megtudni, hogy ki mellett. (E. Bossart belga futurológus) Külön üdültek — Mondd drágám, a szabadságodat együtt töltőd a férjeddel, vagy külön-külön üdültök? — Két évvel ezelőtt külön üdültünk. — És azóta? — Azóta... ő még nem tért vissza! Részlet a kiállításból Kacagj Bajazzo! „Nagyérdemű közönség! Bocsánat, hogy csak magam jövök ki, Én a prológ vagyok. A hajdani maskarákat hozván színre a szerző.. .. .énekli Tonio a bohóc R. Leoncavallo „Bajazzók” című operájának prológusában; folytatását rejtvényünk vízszintes 14., függőleges 37., valamint függőleges 10. számú soraiban fejthetik meg. Vízszintes: 1. Üzletek reklámcélokat szolgáló ablaka. 8. Női név. 14. A prológ első folytatása (zárt betűk: O, T.). 16.-Kiejtett betű. 17. Pozitív pólus. 18. Keleti női név. 19. Zöldpaprikának van. 21. Vadászkutya. 22. Elektromos címírógép. 23. „Téli. . (GoWmark-opera). 25. Pest megyei község) (i. sz. 2364). 27. Műemlék templomáról ismert község Pest megyében (ford.). 28. Megmérgezi. 30. Könnyű, rövid nyári nadrág. 32. Angol grófság. 33. Egész számra kiigazít. 35. Veszprém folyóvize. 37. Kiejtett betű. 38. Ismételten leszorít az egyenes útról. 40. Csakhogy (ford.). 42. Gléda. 43. Szigetcsoport az Andaman tengerben. 45. Víznél nehezebb fa. 47. Kérdőívek egyik rovata. 49. Kiváló orosz származású amerikai hegedűművész (Isaac). 50. Viliághírű magyar származású szobrász (Amerigo). 52. „Via...” (John Knittel regénye.) 54. Ilyen álnév is van. 55. A folyó, vagy szél felszín letaroló munkája. 57. Sziget a főváros északi részén. 58. Izomkötője. 60. Indiai város, Madras-szaJl egyvonalban. 61. Ugrással kapcsolatos kurjantás. 63. Izomkötő. 67. Spicces. 68. Naponta megjelenő újság. Függőleges: 1. Elegy. 2. Sokat ígérő. 3. Regény kezdete és vége! 4. Nagy költőnk. 5. Kicsinyítő képző. 6. Neves francia fizikus és csillagász (1786—1893). 7. Itt születnek a vállalati határozatok. 8. Csapadék (ford.). 9. Tova. 10. A prológot éneklő Tonio felesége az operában, n. üj- ra fogalmaz. 12. Részedre. 13. A kozákok választott kapitánya. 15. Ételnövény. 20. Várát Dobó István védte. 24. Női név. 26. Az „úiri betörő”, Leblanc regényfigurája. 29. Igefajta. 31. Színművész (Sándor). 34. Női becenév. 36. A hősöket és bajnokokat ilyen fény övezi. 37. Az idézet befejező része (zárt betűk: L, A.). 39. ...Dal Monte, világhírű olasz szoprán énekesnő volt. 40. Libanonban és Szíriában működő vallási szekta. 41. Hátrafelé megy be a garázsba. 44. Kettőzve: vitaminhiány okozta betegség. 46. Egyfajta fenyő. 48. „A, vörös. . .” Molnár Ferenc színműve. 51. A jódli hazája. 53. Via. . . (Róma történelmi útja. 56. Dunántúli megyénk. 69. Pe- tőífi-vers címe. 61. Házias egynemű betűi. 62. ... baba és a 40 rabló. 64. Karó egynemű betűi. 65. A lóerő fizikai jele. 66. Mint a 9. számú. E. B. Beküldendő a vízszintes 14., függőleges 37., függőleges 10. számú sorok, a Tolna megyei Népújság szerkesztősége címére: Szekszárd, Beloiannisz 1—3. 7100. Beküldési határidő: április 27. .Az 1981. április 4-i rejtvény helyes megfejtése: „Élj és mosolyogj fényben és örömben, április szabad kék ege alatt”. A helyes megfejtést beküldők között könyvet nyertek: Polák Erzséibet, Szekszárd, Kölcsey ltp. 9. 7100; Takács Zsolt, Dalmand, Ady E. 5. 7211; Sebestyén Ferenc, Bonyhád, Árpád u. 36. 7150'; Kiss Lászlóné, Szekszárd, Rákóczi u. 22 . 7100; Láng József, Tolna, Alkotmány 27. 7130. / 2 3 h fh is- | *' I M'7 ■7 9 lo « 75 Splp T fi iö~'m nr- 5 L V. F= s~ 5T~* ~L Pwi =j= 'jt i 1 _________i 4 * rl ■U-v t-1- PL= » ■ 1 > J ■ *> ÍV ■ss- -L, - - : p 1 P r : p — Óvatosan, ez az anyag az én víkendházamhoz lesz!