Tolna Megyei Népújság, 1981. március (31. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-10 / 58. szám

4 rtÉPÜJSÁG 1981. március 10. Moziban Vámmentes házasság Mire Zsombolyai János filmje, a Vámmentes házas­ság eljutott Tolna megyébe, már nyilvánvaló, hogy igazi közönségsiker és a hivatásos kritikusok sem fanyalognak. Nincs is miért. Komoly té­máról készült a finn—magyar játékfilm, de kacagtatóan, szellemesen szól a más-más országbéliek házasságkötésé­nek bonyodalmairól. A film cselekménye pergő, fordula­tos, a párbeszédek élvezhe- tőek, pedig többféle nyelven folyt a forgatás. Az úgyne­vezett rendezői, vagy művész­filmek történetét és dialógu­sait rendszerint maguk a rendezők írják, pedig sajnos, az az igazság, hogy kevesen értenek igazán ehhez a mű­fajhoz. Ennek a filmnek mindenképpen hasznára vált, hogy a forgatókönyv elkészí­tésében részt vett egy író, Kertész Ákos is. Ismeri az életet, valóságos figurákat alkotott társaival együtt. Nem lehet és nem is fon­tos megítélni, hogy kinek mennyi a szerepe a sikerben, de az bizonyos, hogy a há­rom nagyszerű színésznő ki­választása telitalálat volt. Tehetségük külön-külön is elbírna egy-egy egész estét betöltő filmet. Szerencsére er­re is van példa, hiszen Esz­tergályos Cecília sikerre vit­te és viszi a Boldog születés­napot, Mardin című filmet. Margittay Ági joggal került ismét reflektorfénybe, és csak azt sajnálhatjuk, hogy egy időre eltűnt a filmvá­szonról. Kiss Mari annál in­kább jelen van, különösen a televízióban nincs tv-játék Kiss Mari nélkül. Mi kell egy sikeres víg­játékhoz? Minden bizonnyal több körülmény együttes je­lenléte, mint egy művész­filmhez. Amíg az utóbbihoz — jó esetben — elég egy nagy rendező, addig a jó víg­játékhoz kell a „szakmájá­hoz” profi módon értő ren­dező, operatőr, jó történet, remek színészek. Ebben a filmben még az alapképlet­nél is több volt. Érdekesség­ként szerepeltek a finnorszá­gi helyszínek, új színész- arcokkal, akik semmiben nem maradtak el a magyar női főszereplők mögött. Az már valóban csak ráadás, hogy az Omega együttes zenéje is stílusosan illeszkedik a film­hez. A rendező előzetes nyilat­kozataiban jegyüzérekről ál­modott, reméljük, hogy erre a módszerre nem lesz szük­ség, mert a forgalmazás ad­dig tartja műsoron a filmet, ameddig bemegy rá a kö­zönség. Kossuth-könyvek A. Z. Manfred: Napóleon Stendhal Napóleonról szóló első könyvének előszavában ezt írta: „Minthogy minden­kinek meghatározott vélemé­nye van Napóleonról, ez az életrajz senkit sem elégíthet ki teljesen. Egyaránt nehéz kielégíteni az olvasókat akár kevés érdeklődésre, akár túl nagy érdeklődésre számot tartó kérdésről írunk.” Stendhal véleményét Manf­red idézi könyve előszavá­ban. Valóban, Napóleon a világtörténelemnek olyan személyisége, akiről minden­ki tud vagy hallott valamit, és ennek alapján véleménye is van a császárról. Megle­hetősen ellentmondásosak ezek a vélemények, éppen ezért érdemes újra, meg úíra elővenni a témát, elemezni a kort, amelyben született és' meghalt Napóleon. Manfred, Tarle akadémikus híres és alapos életrajzát tekintette az egyik kiindulási alapnak, már csak azért is, mert szemé­lyes barátság is összefűzte a két történészt. Mégis sokban eltér ez a könyv Tarle mun­kájától, elsősorban abban, hogy újabb dokumentumokat tár fel, és azokból újabb kö­vetkeztetéseket von le. Tu­dományos munka és népsze­rű életrajz együtt a kötet, amely nagy érdeklődésre tarthat számot. Következő heti filmjegyzetünket a Psyché című kétrészes, új magyar filmről írjuk. Rendezte Bódy Gábor. Színház Ősbemutató Bonyhádon (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Semmi tévedés a cím megfogalmazásában, a dolog így igaz. Fiatal városunk krónikájában a jövendő tallózók a jeles napok közt találják 1981. március 6-a estéjét, amelyről így nyilatkozott megelőzően Czapkó Endre, a Népszínház művé­szeti főtitkára: „Legigazibb törekvéseinket tekintve semmi különös nem található abban, hogy történetesen épp Bonyhá­don tartunk ősbemutatót... Azzal együtt, hogy ilyesfajta gesztusokkal kiváltképp a legfiatalabb és legbecsületesebben dolgozni igyekvő művelődési központokat igyekszünk mintegy honorálni.” Ha következetesek akarunk lenni, azt kell mondanunk, az alkalom, s a bemutatott művek még számos szimbolikus töltésű réteget is hordoztak. A négyszáz főnyi közönség pél­dául kapott valami olyasmit, amit előre nem remélt: a „ko­moly Haydn” napjainkban pezsdítő humorát; jelenidőnk köny- nyűzenei életének nagyjától, Tamássy Zdenkó Erkel-díjas ze­neszerzőtől pedig műfajával ellenkező, elmélyedésre késztető figyelmeztetést — magunkról. Joseph Haydn egyfelvonásos operája (A patikus) magyar nyelvű színpadi megjelenítésének a mostani előadás volt az első alkalma. A korábban olasz (Carlo Goldoni) szöveggel éne­kelt mű az eszterházi operaszínpad felavatására készült, elő­adására bizonyíthatóan Haydn irányítása alatt került sor. Mintegy száz évig igen népszerű repertoárdarab volt, jóllehet „bedolgozott”, „kiegészített” variánsokban forgott a színpado­kon (a hiteles partitúra ugyanis elkallódott). Autográf erede­tijét néhány évvel ezelőtt lelték fel az Országos Széchényi Könyvtárban, ezt követte a Lehel György dirigálta hangle­mezfelvétel: magyarul, élőben azonban itt és most, Bonyhá­don hangzott fel először. (Remek fordítása Király Erzsébet keze munkáját dicséri.) A könnyedén elegáns, sziporkázóan szellemes, rokokós stílusjegyekben és humoros, váratlan fordulatokban gazdag egyfelvonásos méltán aratott nagy sikert. Az énekesek közül Iván József (a patikus), Kálny Zsuzsa (gyámleánya), Szabó Zoltán (patikussegéd) és Szatmári Olga nevét kell feltétlenül megemlítenünk. A valódi ősbemutatót Tamássy Zdenkó—Nadányi Zoltán „Hét falu kovácsa” c. darabja jelentette. Műfaját maga a ze­neszerző jelölte meg: kicsit opera, kicsit daljáték, kicsit nép­színmű, kicsit mesejáték. S ha mindehhez hozzávesszük az utazószínpad hangulatának varázsát, talán nem túlzás Petőfi emlékét emlegetnünk ... Az 1848-as forradalmak idején játszódó történet figyelmez­tetés, mondanivalójának aktualitása van ma is: ha csengő aranyakért szegre akasztja kalapácsát a kovács, környezete, embertársai elfordulnak tőle, s a „teli kamra — üres élet” lelkiismereti kínzását a becsület nem viselheti el sokáig. így is történik: újból csengeni kezd üllő és kalapács. Remek volt Vajda Dezső a kovács szerepében, s hasonló elismerést érdemelnek Bihari Tóth Zsuzsa, Zöld Ildikó, Bako­nyi Ilona, Keresztessy Péter és Zákányi Zsolt is. A zenekari hangzást — László Endre a vezető karmester — irigylésre méltónak kell tartanunk néhány operatársulatunk ismeretében. Kvalitást hoztak, elismerendőt, érvényeset — a vidéket korának szintjére emelőt. Az együttes munkában oroszlánrésze van Kertész László rendezőnek. Szövetkezeti kórusok találkozója Tamásiban (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Az év elején hirdették meg a fogyasztási szövetkezetek, a termelőszövetkezetek és a Kórusok Országos Tanácsa a VIII. országos szövetkezeti dalostalálkozót, amelynek te­rületi döntőjén Tamásiban, Baranya, Somogy, Veszprém, Vas és Tolna megye szövet­kezeti kórusai adtak rande­vút egymásnak. A találkozó szombaton dél­után Tamásiban minősítő hangversennyel kezdődött. Minősítését kérte a találko­zón: a Balatonmáriafürdő és Vidéke ÁFÉSZ balatonke- resztúri női kara (karnagy: Tengerdi Győző), amely a női karok csoportjában „ezüstkoszorú diplomával”, a Barcsi ÁFÉSZ ladi Tinódi- kórusa (karnagy: Stix Jó­zsef), amely a vegyes kóru­sok csoportjában „arany­koszorú” és a Zirci Szövetke­zeti Munkáskórus (karnagy: Bozzay József), amely a ve­gyes karok csoportjában „aranykoszorú diplomával” minősítést szerzett. Vasárnap 9 órakor a részt vevő kórusok Tamásiban, a Felszabadulás téren sorakoz­tak fel, ahol Szabó Géza, a megyei pártbizottság osztály- vezetője köszöntötte a kóru­sokat. Üdvözlő beszédében ki­emelte, hogy a zenei esemé­nyek országunkban és ország­határainkon túl ez évben Bartók Béla és Kodály Zol­tán nevéhez fűződnek. Tamásinak megkülönbözte­tett indoka van Bartókra emlékezni, hiszen 1906. és 1918 között Tamásiban és környékén 331 dallamot gyűj­tött. Ebből a gyűjtésből in­dult útjára a „Tiszán innen, Dunán túl”, a „Fekete föld termi a jó búzát” és még sok, ma már mindenki pltal ismert népdal. A megnyitót követően az egybegyűlt dalo­sok egy nagy kórust alakítva, együtt énekelték el Kodály A szabadság himnusza és Liszt Magyar ünnepi dal cí­mű kórusművét Királyné Bé- kefi Stefánia vezényletével. Tíz órakor folytatódott a hangverseny. Ebben a pécsi ÁFÉSZ Janus Pannonius Női Kara (vezényelt: Ivasivka Mátyás), a Pápa és Vidéke ÁFÉSZ Gyarmat községi ve­gyes kara (vezényelt: Mayer József), a Sárvári ÁFÉSZ ikervári női kara (vezényelt: Szép István), a mözsi Bartók Béla női kar (vezényelt: Schmidt Józsefné) és a Veszp­rémi ÁFÉSZ városlődi ve­gyes kara (vezényelt: Tóváry Lajos) mutatta be verseny­műsorát. Vasárnap délután a részt vevő kórusok karnagyainak és a fenntartó szervek kép­viselőinek részvételével szak­mai tanácskozásra került sor, ahol a zsűri elnöke és tagjai értékelték az együttesek szak­mai munkáját és hasznos tanácsokkal látták el az együtteseket. A találkozó a gálaműsor­ral ért véget, ahol a zsűri ál­tal felkért kórusok mutatták be műsorukat egymásnak, és Tamási zenekedvelő közön­ségének. Az ország más területein is megtartásra kerülő területi döntők után választja ki a zsűri azokat a kórusokat, amelyek a Szolnokon meg­rendezendő országos dalos­találkozón részt vehetnek. SZOBOSZLAIJENŐ Vasárnap a Felszabadulás téren Tévénapló Csáth Géza emléke „Csáth Géza, akiben egy volt a zene és az értelem, a szín és a világosság, a költészet és a tudomány, csonka pályát mutat” — írta róla a rokon és hű barát Koszto­lányi Dezső, abban a drámai emlékezésben, melyben be­számolt Csáth Géza rettenetes haláláról. 1919 júliusá­ban három revolverlövéssel megölte feleségét, majd nem sokkal később, miután megszökött a bajai kórház elmeosztályáról, megmérgezte magát. Csáth Géza mor­finista volt, a morfium ölte meg, s ő, aki a legjobbakkal indult egyenrangúként, végül irodalmi lehetőségeiről is lemondott, s ugyancsak Kosztolányitól tudunk, egy „hosszú és fejfájasztó” értekezéséről, melyben arról írt, hogy „a háborúba vonuló katonaság számára előre ap­róra kellene vágni a húst, mert a harctéren nincs idő arra, hogy maguk az evők darabolják fel”. De amíg rettenetes tragédiájáig eljutott, remekműve- veket írt. Ö írt érdemben először Pucciniról, felismerte Bartók jelentőségét, s közben kitűnő novellák, színdarabok ke­rültek ki keze alól. Sejtelmes, álom és valóság határán lebegő történetei mellett felismerte a kort mozgató erő­ket is, s Horváték című drámája, amelyből most tévé­játék készült, a realizmus maradandó példája. A törté­net a pénz gonosz hatalmáról szól, akárcsak Ambrus Zoltán regénye, a Midas király, s Csáth értett hozzá, hogy egységes drámává fogja össze az önmagában nem jelentős történetet. Az első pillanattól érezzük, hogy minden mozzanat a tragédiát készíti elő, ami végzet­szerűen lép a fiatal és boldog házaspár életébe, hogy megrontson, tönkretegyen mindent. Csáth érzékenyen ábrázolja a jellemek folyamatos eltorzulását, s azt is tudja, hogy a pénz megrontó hatalmának következmé­nyeit viselniük kell hőseinek, mert a megbocsátás gesz­tusa nem jelent feledést is. A rendező Léner Péter hatásosan rekonstruálta a szá­zadelő magyar úriosztályának életkörülményeit, a dári- dózó földesurak és nyegle katonatisztek világát, s a szí­nészek is tudták dolgukat. De a hét legnagyobb színészi teljesítménye mégiscsak Ruttkai Éva Lottéja volt, aki Peter Hacks bravúros egy­személyes darabjában magához méltó feladatot talált. Nemcsak Goethének, hanem Lotténak, vagyis Charlotte von Steinnek is könyvtárat megtöltő irodalma van, s az adatokból hűségesen rekonstruálni lehet a két szerelmes sorsát, bár Lotte visszakérte és megsemmisítette saját leveleit. Peter Hacks mindenben hűséges marad a té­nyékhez, s legfőbb törekvése, hogy egyetlen szereplő­jének megteremtsen minden lehetőséget. Ruttkai Éva pedig olyan egyszemélyes drámát csinál a magára ha­gyott Lotte sorsából, hogy lélegzetvisszafojtva figyeljük minden mozdulatát. CSÄNYI L. Rádió Első hétfő A kabaré tulajdonképpen egy görbe tükör, melyet azért tartunk magunk elé, hogy különféle grimaszokat vágva eszünkbe jusson: — milye­nek vagyunk, lamükor éppen nem ügyelünk arcvonásaink­ra. Tehát kifigurázzuk önma­gunkat, aztán a tükröt udva­riasan a mellettünk lévő or­rához dugjuk, aki larról sze­rezhet tudomást a segítségé­vel. hogy milyennek látjuk őt: — mi. Amíg a kifigurá­zás ötletesen, szellemesen és emellett még ízlésesen is tör­ténik, a kabaré jó, felvidít, megtapsoljuk és elfeledjük. Ha a kifigurázás ötlette- len, szellemtelen és ízléste­len, akikor a kabaré rossz, bosszantó, nem tapsoljuk meg és nem feledjük el. Legalább egy hétig. Ez utób­bi változatban auditív és audiovizuális tömegkommu­nikációs fórumaink jóvoltá­ból általában minden év Szilveszterének éjszakáján több-kevesebb részünk van. Ami a tévét illeti, inkább tölbb. Március 2-án, a hónap el­ső hétfőjén este, a Kossuth rádión „Első hétfő” címmel a kabaré először említett változatában volt részünk. Ez a néhány sor azok emlé­kezetét igyekszik felfrissíte­ni, akik netán elfeledték vol­na. A Rádió Kabarészíniháza nem akármilyen színhelyről jelentkezett, hanem iá bécsi Collegium Hungaricumból, nem utolsósorban a 80 éves Bécsi Magyar Munkásegylet tiszteletére. Az elmúlt évti­zedek már rég atyafiságossá szelídítették az osztrák „só­gorokkal” való, történelmünk során nem mindig felhőtlen kapcsolatainkat, tehát ez a színhely már eleve rokon­szenves volt. Bécs a köztu­datban a „K. und K.”-t is jelenti, ami — ez már ke­vésbé köztudomású — „Ká­dár und Kreisky”-nek is ért­hető. Utalással a különböző társadalmi berendezkedésű országok mintaszerű jószom­szédságára. Ezzel már Sin- kovits Imrét idéztük, aki briliánsán szerepelt mint műsorvezető, vagy ha úgy tetszik „szóvivő”. A rendező Marton Frigyes szerencsére nem próbálkozott a sajnos oly sokszor megkísérelt „sztárparádéval”, amit a rá­dióműsorban többnyire két- mondatos szerepek kedvéért kinyomtatott nevek tömegén lehet mérni. Aki az „EL a kezekkel az útlevelemről!” gyűjtőcím alatt szerepelt, csakugyan lehetőséget kapott laz alakításra és élt ds ezzel. Agárdi Gábor, Bodrogi Gyu­la, Boncz Géza, Csákányi iLászló, Forgács Gábor, Hor­váth Tivadar, Lehoczky Zsu­zsa, Sas József és a két Vere­bes fémjelezte a műsort, to­vábbá a nem éppen kiabiaré- íiguiraként ismert Moldova György. Utóbbi is jól. Miért éppen Bécsben? Mert hol egyebütt csinálnánk ma­gunknak propagandát, mint ahol különben is jól (ámbár nem mindig a legjobb olda­lainkról) ismernek bennün­ket. A kabaré — mondjuk így — „idegenforgalmi jelle­gű” volt. Kombinálva szelle­mes osztrák Blitz-Witzek- kel, a kamionos dalával és egy kevésbé sikerült vámos­jelenettel. Addig is, míg a pillanatnyi fővárosi helyzetet megfordítva „Mi építhetünk szállodát Bécsben és forin­tért lakhatunk benne”, az ilyesféle másfél óra vidám­ságot csak dicsérni lehet és a bécsi Mátyás-pincéből hoz­zá csatlakozott színvonalas és okos „kiegészítőt” szintúgy. Csak az maradt rejtélyes, hogy miért nevezték „soro­zat” részének ezt a vidám műsort, amikor a rádióújság (tanúbizonysága szerint „előd­je pontosan egy évvel ezelőtt hangzott el”. Bár az is igaz, hogy nem kellene panasz­kodnunk, ha a jövő héten netán egy tíz évvel ezelőtti műsorhoz találnának a szer­kesztők hasonlóan szellemes („folytatást”. Végtére Marton frigyes és az „Első hétfő” fő erőssége, Sinkovits Imre, már tíz éve sem volt újonc a rádióban... DOBAI TAMÄS ORDAS IVAN

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom