Tolna Megyei Népújság, 1981. március (31. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-01 / 51. szám
1981. március 1. Múltunkból — Ahogy belép az ember a fenyőfák alá, a pusz- pánggal szegett kerti útra, aztán szétnéz a takarosán rendben tartott udvarban és a jóillatú szobákban, valamiféle nyugalom járja át. Mikor épült ez a szép szentgál-szőlőhegyi ház? — Ezt a házat 1938-ban építettük. De nem olyan gyorsan ment akkoriban az építkezés, mint mostanában. Pénzt kellett legelőször is felvenni a tüzelőanyag-kereskedőtől, ami megint csak nem ment egyszerűen: kijöttek a biztosítótól és még a ítyúkoikat is megolvasták, hogy van-e a hitelre fedezet. — Hol éltek a szülei és mivel, foglalkoztak? — Édesapám vincellér volt Spitzer Gyulánál, a Dőry- birtók bérlőjénél, aki nem éppen a legjobban gazdálkodott. Huszonöt katasztrális hold szőlőt műveltek itt, és az volt a vincellér feladata, hogy a napszámosokkal megdolgoztassa. Jöttek ide harciak, sióagárdiak, zombaiak, mert Szentgálon akkor még kevés lakos volt. Öten voltunk testvérek és velünk éltek a nagyszülők is. Az édesapámat az első háborúban elvitték katonának, szegény aztán soha nem került haza. v Helyette engemet — meg a bátyámat — fogadott fel az uraság, hogy valahogy megéljünk. Fél kommeneiót kapott a bátyám és felet én. — Ezek szerint 12 éves korában kezdett dolgozni. Milyen munkát adtak egy ilyen kis gyereknek? — Hogy mit kellett csinálni? Hát elmondom én azt maguknak... Be kellett fogni a lovakat és dolgozni velük. Sose felejtem el, egyszer megrakták a szekeret tavaszi árpával: menjek az asz- taghoz, a cséplőgép mellé. De én nem bírtam a kévéket egyedül feldobálni... Boldogult édesanyám lesett, majd odajött és segített. A lovakat a lámpagyújtogató sámedli- ről pucoltam, közben majd megfulladtam a petróleumfüstben. A lovaimat a kocsival együtt aztán elvitték a háborúba. — S hol dolgozott ezután? — A sertések mellé tettek a Komlósi uraságnál, aki 2§0 holdat vett meg itt a környéken. Aztán a sertésektől is elkerültem, mert az volt az én tulajdonságom, hogy óriási .szorgalmú gyerek voltam: a szarvasmarhákat kebleit gondoznom, és .az ugye kényesebb állat, mint a sertés. Kocsis lettem aztán megint, csikós, vittek a műhelybe, előbb a kovács, később a bognár mellé. Mondhatom, mindenféle gazdasági munkába belekóstoltam. — Melyik munkát szerette legjobban? — A lovakat. Ügy is alakult később, hogy kilenc évig parádés kocsiskodtam Kom- lósináL,_ aki községi bíró is volt. Két lóval vittem az urakat Szekszárdna, Zomlbára, az ügyéket intézni. Aztán 1924-iben kinevezitek uradalmi gazdának, az voltam egészen a felszabadulásig. Ez a beosztás megfelel mondjuk egy mostani tsz-brigádveze- tőnek. Ebben az időben lett termőföld abból a határból, amiben korábban csak a bíbicek turkubékoltaik. Lecsapoltuk a területeket, fölszántottuk a földet. Olyan gabona terem most ezen a vidékein, aminek országos a híre. De annak idején a Vil- mos-majorrai átellenben lévő dűlőben a búzának csak a neve volt búza, a többi kon- koj, meg vadóc. Az aratók nem fogadták el a részüket. Igen-igen nagy munkával rendbe hoztuk a gazdaságot, sokat kubifcoltunk. — Milyen volt a falu közössége? Segítettek egymá_ son az emberek, összetartottak? — Tizenkét házhelyet mértek ki egymás mellett, de egyet sem tudnék mutatni, ahol ne segédkeztem volna az építkezésnél. Uradalmi cselédek voltunk ugye, szegényék, s a szegény ember kihez fordulhatott volna, csakis a' hasonsorsúra volt utalva. Aztán jött a második háború, s elvittek Zalaegerszegre. Nem volt mese, menni kellett, ha nem megyek, fejbelőnek: 1945 tavaszán kerültem haza. — Hogy kezdődött az élet a felszabadulás után? — Földet kaptunk, hat holdat, s nekem volt öt hold saját földem is. Rengeteget dolgoztunk, azt elmondani nem lehet. Aztán szervezték a tsz-t. Sose felejtem: kint szántottam a kövesútra dűlő földön, amikor jött a Szűcs Lajos — nemrég ment nyugdíjba a megyei földhivataltól. Látom, megáll, elolvassa a kocsitáblámat. Azt mondja: Pista bátyám, én is pa- rasztgyerék voltam, adja nekem a gyeplőt és csak beszélgessünk. Megkért, hogy estére szedjem össze az embereket. Itt találkoztunk a háznál vagy húszan-huszon- öten, egykori cselédemberek, és szépen megbeszéltük: mégis csiak többre visszük, ha közösen dolgozunk. A Jóbarátság Tsz 1959. márciusában alakult. Az államtól 12 tehenet, növendékeket kaptunk, aztán 12 anyakocát, összeadtuk, amink volt, és kezdtük a munkát. Állattenyésztési felelős lettem először. Olyan szépen felgyarapodott a szövetkezet állománya, hogy az nem igaz. Rendbe tettük, kipucoltuk az állattenyésztési telepet és betelepítettük a sertéseket. Azt mondtuk: őlyan sertéseket hizlalunk, amilyet még nem látott a környék. — Érdekes, hogy minden tájegységen találkozunk valamilyen hagyományos növénytermelési vagy állattartási szokással: Zöm- bán és környékén egykor is, most is a sertésekkel foglalkoztak legszívesebben az emberek. — Ez így igaz. A szó szoros értelmében versenyeztek, hogy kinek szebb az állománya. Megtermelte ez a vidék az állatnak való jó minőségű takarmányt. Nekünk is megvolt mindenünk, csak gazdálkodni kellett vele. En például felírtam a táblára, hogy hány deka lucernalisztet, árpát, zabot, takarmány- meszet kell adni az állatnak naponta, és minden mérlegelésnél ott voltam. így indult meg az élet. — Nem véletlen hát, hogy Pista bácsi igen jó gazda hírében áll, nemcsak érti, hanem szereti is az állatokat. S ahogy hallom: az emberek nyelvén is igen értett. — Az emberek nyelvén tudni kell... — Mi ennek a módja, mi ennek a titka? — Le lehet azt olvasni az emberről, hogy melyikkel kell szépen beszélgetni, melyikkel kicsit durvábban, mert csak így lesz benne természetes hajlam, hogy a munkáját jól megcsinálja. | — S hol lehet ezt látni? — Az arcon, a tekinteten, azon, hogy mit mond a szeme valakinek. Ehhez persze idő kell. Én ha már ránéztem valakire, láttam, hogy jó- vagy rosszindulatú emberrel van dolgom. — Másképp kell beszélni minden emberrel? — Hát persze. Ha szépen azt mondom: „Édes fiam, drága gyerekem, ezt nem így, hanem így kellett volna csinálni”, akikor nyert ügyem van. De ha én tudnám minden embernek a kezét fogni, akkor az én két kezemmel meg tudnék mindent csinálni. .. — A munkafegyelem betartása, illetőleg betartatása valahol itt kezdődik ... — A fegyelem magától nem lesz, azt elő kell hívni, ahhoz meg kell teremteni a feltételeket, majd olyan embert választani vezetővé, aki szereti és érti az embereket. S ha valaki nem tudja a munkát, ha úgy adódik, meg kell mutatni neki, máskülönben nem érti, mit követelnek tőle. S ne többet, annyit dolgozzon mindenki, ameny- riyit bír, de abban aztán ne legyen kifogásolni való. — Milyen tisztsége volt a téeszben? — A belépésemtől kezdve 1970-ig, míg nyugdíjba nem mentem, végesteien végig vezetőségi tag voltam a Jóbarátságban is, meg az Egyesült Erővel Tsz-ben is. — Ez elég nagy felelősséggel járt... — Miután egyesültünk, megoszlódott a gond, a kis tsz-ben nagyobb volt a felelősség. — Mi volt az a legemlékezetesebb dolog, amiben a maga javaslata szerint döntöttek. — Ha az egyesülés után a sertéstartásban rám hallgatnak, hamarabb jutott volna a gazdaság arra a fokra, ahol most áll. A férőhelyek jobb kihasználásáról volt szó, mert hisz elvitték innen az állatokat az új telepre. Többnyire az állattartásra vonatkozó dolgokhoz szóltam hozzá, s a javaslataimat lehetőség szerint végre is hajtották. — Pista bácsi 78 éves. s korát meghazudtoló nemcsak a külseje, hanem a szellemi frissessége is. Tud-e valamiféle receptet adni az életvitelünkhöz? — Tizennégy éve mentem nyugdíjba, de azóta is dolgozom, itt a szentgáli pincében kezelem a tsz borát. Pedig az lakkori üzemegységvezetővel igencsak tologattuk egymásnak a pincelakat kulcsát: nem akartam elvállalni ezt a munkát. Aztán csak meggondoltam magam: hogy leszek én meg munka nélkül? Szóval először is munka kell az embernek, méghozzá olyan, ami felelősséggel jár. Mértékletesen kell szeszt is fogyasztani és a cigarettát sem kell örökké szívni... Az ital rengeteg embert elvisz. A lényeg az, hogy rendszeresen éljen az ember, tiszta legyen a lelkiismerete, s körülötte mindenben rend legyen. Akkor nincs hiba a munkájában sem és nyugodt lesz az álma. — Sokat beszélgettünk az elmúlt időkről, régi dolgokról. Épp tegnap találkoztam egy fiatalemberrel, aki azt mondta nekem: nem szívesen hallgatja az idős emberek rég volt időkről szóló „meséit”, unalmasnak találja, s e- gyébként is a parasztromantika idejét múlta. — Ha ez így van, akkor az elég nagy baj. Örülniük kellene, hogy nem kell megfogni az ekeszarvát, markolni a villa nyelét, 30 fokos melegben kapálni a kukoricát, szénát gyűjteni, kora hajnalban kelni, s késő este feküdni. Az is talán a baj, hogy ezek a mai gyerekek igen elfinomultak, .a tsz-ek- ben is egyre kevesebb olyan agronómus akad, akinek a reggeli munkaelosztáskor harmatos a csizmája. Olyan jómódban élhetnek, amiről mi nem is álmodhattunk, s nem tudják megbecsülni, amilyük van. A telén Bony- hádon járván kiflidarábokiat, csokoládét láttam a földön. Annak idején? örültünk, ha édesanyánk egy szem kockacukorral kedveskedett. A családi neveléssel is baj van, nem fogják idejekorán munkára a gyerekeket. Pedig ha mást nem, az a nyolc-tíz éves gyerek vethetne néhány sor sárgarépát és eldughatna pár szem hagymát. A mi történetünk lenne unalmas? S vajon arra nem gondolnak, hogy egyszer majd nekik is el kell mesélniük a saját történetüket. D. VARGA MARTA Fotó: B. J. Közvetlen a századfordulót megelőzően páni félelem fogta el a magyar uralkodó köröket, valami új dolog jelent meg a politikai élet színterén, amivel korábban nem találkoztak. Csupán annyit éreztek, hogy ez számukra valami rossz, valami, amit, ha el nem nyomnak erőszakkal, gyorsan elterjed és végzetes lehet számukra. Ez az új jelenség a szocializmus volt. Megdöbbentette az uralkodó osztályokat, hogy a munkásság és a parasztság — mindenekelőtt az agrárproletárság — megfogalmazta követelését, és a célok elérésére szervezkedett. Tolna megyében a múlt század utolsó évtizedében jelentek meg szélesebb körűen a szocialista tanok. Az alispán szeretett volna áttekintést kapni a szocialista tanok terjedéséről, a munkások és a parasztok szervezkedéséről, ezért 1898. február közepén köriratot intézett a járási főszolgabírókhoz, részletes jelentésre szólította fel őket. A dunaföldvári járás főszolgabírója a többi között ezeket írta: „Járásom területén munkás szociális mozgalom Dunaföld- vár, Paks, Nagydorog, Kaj- dacs és Madocsa községben észleltetett — azonban ezen három utóbb említett községekben általában csak any- nyiban, hogy a magyarországi szociáldemokrata párt részéről a munkaadók és munkások közti jogviszony szabályozása tárgyában a múlt évben az országgyűlés elé terjesztett javaslat ellen kifejtett agitationális működés folytán Budapesten tartott országos szocialista kongresz- szuson kiküldöttek vettek részt.. . A nagydorogi szocialisták bejelentés nélkül egy elvtársuk lakásán összegyűlve munkás önképzőkör alakítását határozták el. ... a duna|földváriak vannak leginkább szervezkedve, s ott van a legtöbb szocialista is, mert ott van a legtöbb földmívelő és kisbirtokos. Ezek is elhatározták önképzőkör alakítását.” A főszolgabíró megemlítette, hogy járásában főleg a teljesen vagyontalan, vagy kevés birtokkal rendelkező földművesek és napszámosok közül kerülnek ki a szocialisták, míg azok, akik napszámra és aratómunkára nem szorulnak, valamint a kisiparosok nem vallják magukat szocialistának. A szocialisták jelszava: általános titkos szavazati jog; kevesebb adó; nagyobb munkabér, hogy a szegények is megélhessenek; s aratáskor annyit kereshessenek, hogy újig elég legyen; továbbá a földosztály. Könnyebb helyzetben volt a tamási főszolgabíró, véleménye szerint a járás területén még nincs szocialista mozgalom, csupán Ozorán és Pincehelyen gyülekeznek vasárnaponként a vagyontalanok, a község szegényei, s beszélgetnek nyomorúságos sorsukról. A dombóvári főszolgabíró úgy vélte, hogy a szocialista eszméktől teljesen érintetlen Csibrák, Mucsi, Nak, Lápafő, Várong, Űj-Dombóvár. Ugyanakkor Kocsolán, Döb- röközön, Gyulajovánczán, Ö- Dombóvárott és Szakcson nagy a társadalmi feszültség, csak a kedvező alkalomra várnak a község szegény lakói, és „rettentő valójában” kitör a szocializmus. A munkások itt már nem írták alá a nagybirtokosokkal a szerződéseket, hogy a maguk részére minél előnyösebb aratási és feles földekre köthessenek szerződéseket. A simontornyai járás főszolgabírója optimista volt, véleménye szerint, ha csak akár közepes is lesz a termés, a járás területén nem tud nagyobb teret nyerni a szocializmus. Ezt követően azonban megállaDította: „Az általános szempontok alól kivételt képeznek Varsád, Kistormás, Kölesd. Uzd- Borjád és Felsőnána községek. amelyekben a szociális eszmék már határozott alakban is jelentkeznek — ezekben a községekben már titkos összejöveteleket is tartanak. Apostoluk Endresz Henrik varsádi lakos, ismert szocialista népvezér, a központból megbízott kerületi elnök, ki minden hónapban egyszer Budapestre utazik, hogy a központtól az utasításokat átvegye, s azokat a környékbeli szocialistákkal közölje.” Arról is szólt a főszolgabíró, hogy általános követelésként az aratási bérek emelését, a napszám-szolgáltatások csökkentését (pl. a robot csökkentését) követelik, gyakran a klérus elleni magatartás is megfogalmazódik, Kölesden és Uzd-Borjádon a földosztást is követelik. „A szocialista mozgalom hívei kizárólag a napszámos, az aratómunkás osztályból kerülnek ki és ez a szerencse, mert a mozgalom nagyobb fokú elterjedésének maga a vagyonosabb parasztnép a leg|főbb akadályozója” — jelentette a főszolgabíró. A szekszárdi járás főszolgabírója önmagának mondott ellent, amikor leírta: „ ... szocialista mozgalom ez ideig járásom egy községében sem észleltetett. Decs, Öcsény és Báta községben van leginkább elterjedve, a lakosság napszámos és kisebb gazdákat képező része között ...” A mozgalmak legfőbb követelése a földosztás volt. Ű is kiadta az utasítást — mint a többiek —, hogy a községi elöljáróságok figyeljék a községbe érkezőket, s ha idegenek, vagy a helybeliek izgatásokat követnek el, el kell járni velük szemben. A fenti jelentéseket olvasva az alispán még elégedett is lehetett, hogy a főszolgabírók mennyire ismerik területüket, akik határozottan fellépnek a szocializmus eszméi ellen, s ha kell, eréllyel, agi- tációval, elzárással elejét veszik a „titkos kórnak”. Azonban alig telt el két hét a fenti jelentések után, véres összecsapásra került sor Du- naföldvárott. Az esetnek nagy volt a politikai visszhangja, a megyei törvényhatósági bizottságnak kénytelen volt az alispán összefoglaló jelentést tenni. A jelentésből kiderült, hogy a járási főszolgabíró nem adott engedélyt egy tüntetésre, amelyet a sajtószabadság kivívásáért akartak tartani a dunaföldvári szocialisták. Ugyancsak elutasításra talált a magasabb bérekért indított mozgalmuk is. A járásbíró — felismerve a helyzet komolyságát — már március 12-én a helybeli csendőrség létszámát 32-re egészítette ki, a parancsnok Buday Gyula csendőr hadnagy volt. 1898. március 13-án, vasárnap délután engedély nélkül kezdődött a tüntetés. A „búzatéren” gyülekező mintegy 500—600 agrárproletár nem engedelmeskedett a ifőszolga- bíró felhívásának, s nem mozdult, sőt „megtartjuk a körmenetet” (azaz a felvonulást), felkiáltással elutasított minden fenyegetést. Ekkor a csendőrparancsnok „szuronyt szegezz!” lassú meneteléssel kísérelte meg a tér kiürítését. Ez sem járt eredménnyel, mert még mindig vagy 300 ember maradt a téren. Az újabb felszólítások után a csendőrparancsnok szuronyrohamot vezényelt... a fegyverhasználat bekövetkezett ... hatan sebesültek meg, közülük kettő, Zerza Mihály és Szili József még azon a napon meghalt. Zerza Mihályt az alispáni jelentés, mint a község egyik legismertebb szocialistáját jellemezte. A megmozdulás leverésére a jelen lévő 32 csendőr mellé Tolnáról egy század lovasságot, Székesfehérvárról 20 csendőrt vezényeltek Duna- földvárra. Még március 13-án éjjel megkezdődött a tüntetésben szerepet játszott személyek letartóztatása, kihallgatása. 15-én délután már 28 letartóztatott volt a szekszárdi börtönben... így vélte felszámolhatónak a szocializmust Dunaföldvár, a járás és a megye vezetése 1898-ban. Naiv, de kegyetlen elképzelés volt. K. BALOG JÁNOS