Tolna Megyei Népújság, 1981. március (31. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-29 / 75. szám
1981. március 29. NÉPÚJSÁG 7 A szántástól az értékesítésig Furcsa teremtmény az ember, hajlamos arra, hogy önmagát, a végzett munkáját túlértékelje. Ügy hozta a sors, hogy mostanában elég gyakran találkoztam olyan emberekkel, akik közepes, vagy még annál is gyengébb eredményüket, munkájukat a valóságosnál jóval többre tartják, s olyan szépen tudnak magyarázkodni, hogy ha nem ismerné az ember a körülményeket, akár el is hinné. Nemrégiben egyik mezőgazdasági üzemünkben azzal indokolták az alacsony búza-termésátlagot, hogy az erdő közé beékelődött területen igen nagy a vadkár. Azt viszont „elfelejtették” elmondani, hogy korábban járt a téeszben egy kitűnő szakember, aki hallván a bajról, olyan vetőmagot szerzett, amely erős toklászú kalászt hoz, s felsérti az állatok száját. Ki tudja miért, a tavaszi nagy sürgölödésben ez a vetőmag a magtárban maradt. Ilyen előzmények után azt várná az ember a fő- agronómustól, hogy panasz helyett őszintén elmondaná, mi is történt, s hogy jövőre ezen a területen elvetik a toklászos búza magját, esetleg mást termesztenek itt. Érdekes módon a különböző mutatókból az is kiderült: ebben a szövetkezetben tavaly visszaesett a kukorica termésátlaga, ami összefügg azzal, hogy a környező, hasonló adottságú téeszekhez viszonyítva alacsony volt az egy hektárra jutó műtrágyahatóanyag-felhasz- nálás is. Ha már a műtrágyánál tartunk, a megye mezőgazda- sági üzemeinek többségében tavaly kevesebbet szórtak ki, mint az előző évben. Igaz, az elmúlt öt esztendőben nőtt a szervestrágyázott terület, viszont a műtrágyafelhasználás stagnált. A mezőgazdasági üzemek nincsenek megelégedve a műtrágya hatóanyagösszetételével, mondják, hogy kisebb értékű, mint amit a szabvány előír. Ez különösen nem jelenti azt, hogy csökkenteni lehet a mennyiséget, hisz a termésátlagot nemcsak az adott gazdasági évben, hanem a következő jónéhány évben befolyásolja a tápanyaggal való ellátottság. A gondos talajmunka, az ésszerű és előrelátó tápanyaggazdálkodás, a termőhelyi potenciához illő fajta nemcsak a növénytermesztés eredményeiben mutatkozik meg, hanem az állattartásban is, hisz a szemes termények zömét az állatokkal etetjük meg. Nyakunkon az április, a kukorica vetésének ideje. A jó, s nemcsak mennyiségben, hanem minőségben is megfelelő termés olyan dolgokon múlik, amit az, aki nem kötődik szorosan a termeléshez, apróságnak vél. Nem mindegy például, hogy milyen a magágy felszíne. A huppanós, göröngyös talajon ugyanis nem halad egyenletesen, „zötyög” a gép, következésképpen az egyik szem mélyebbre, a másik magasabbra kerül a földbe. Így aztán nem egyszerre kelnek ki a magok, növekednek és fejlődnek a növények, betakarításkor a később érőnek magasabb a víztartalma. A következő lépés a szárítás: a kisebb nedvtartalmú szem megég azon a hőfokon, amelyen a nedvesebb a kívánt szárazságot eléri. Az agyonszárított szem beltartalmí értéke alacsony, s gondot okoz a takarmányozásnál, ami megint csak nem mindegy, hisz a hústermelésben az egyik legfontosabb mutató az egy kilogramm hús előállítására felhasznált abrak. A mezőgazdasági termelésben ma már nem lehet kiragadva, önmagában vizsgálni egy-egy témát, hisz az eredmény számtalan más ágazattal összefügg. Nem mindegy, hogy milyen a háttéripar, ugyanaz az eketest hamarabb tönkremegy kötött talajon, mint homokon. A nagyobb termésátlag nagyobb áteresztőképeségű kombájnok gyártását, behozatalát teszi szükségessé, a szállítási költségek akkor csökkennek, ha olyan járművek róják az utakat, amelyeknek alacsony az üzemanyag felhasználása. Nem mindegy az sem, hogy alkalmazzák-e a tudomány eredményeit, például azt a lakmuszpapírt, amely a növény metszetén színelváltozással mutatja, hogy melyik tápanyagból van hiány. Az üzemek zöme örvendetesen gyarapodik, a kisebb hibák technológiai átszervezéssel, pontosabb munkával előbb-utóbb meg kell hogy szűnjenek. Biztos vagyok abban például, hogy a primőrhiány csak átmeneti állapot. Épp a minap olvastam arról, hogy Barcson elkészítették a napenergiával működő kollektorok prototípusát, s két-három év múlva ez lesz a hazai mezőgazdaság egyik energiaforrása. A Láng Gépgyár dombóvári gyáregységében már készülnek azok a vegyes tüzelésű kazánok, amelyekben a másképp már nem hasznosítható melléktermékeket égetik el. Egyre több gazdaság keresi a jövedelmező melléküzemági tevékenység módját, van ahol a saját terméküket dolgozzák fel, másutt a hiánycikkek gyártására rendezkednek be. Különösen a kedvezőtlen adottságú szövetkezetekben kifizetődő kiegészítő tevékenységet folytatni, hisz az itt keletkezett nyereséget az alaptevékenységbe lehet visszaáramoltatni, okosan felhasználni. Ezt tették például Kisvejkén és Mőcsényben, ahol még az év első felében beindul a tejfeldolgozó üzem. A megújulás, az ésszerű gazdálkodás alapvető feltételei adottak, s a vállalkozó kedv sem hiányzik. Minden reményünk megvan arra, hogy a jövőben nem a tizenhatos csavar, az alátét és a felhordólánc okozza az üzemekben a legnagyobb problémát, hanem az, hogy a jó minőségű terméket hol lehet magas áron, nyereségesen értékesíteni. Mint a mesében... Felde József: A krumplinak jó ez a föld ... Tauasz Nlucsiban „Éppen a túszügyről beszélgetünk...” szerint az elmúlt tíz év alatt egyetlen ház épült, ugyanakkor legalább nyolcvanat lebontottak. Két öreg ül a tornácon, látszik. rajtuk, hogy örülnek érkezésünknek. — Éppen a túszügyről beszélünk, hogy most felrobbantják a repülőt, vagy megadják magukat — mondja a léhető legnagyobb komolysággal Reidl Adám bácsi, aztán beszól a feleségének a konyhába, hozzon kólát a vendégeknek. Molnár bácsi dilemma előtt áll: megtartsa-e a háromszáz öl szőlőt még ebben az évben? — Megette a fene, beleesett a dűlőbe a szőlő. A téesz már körbeszántotta az egészet, én sein vagyok már a régi, nem megy már úgy a metszés meg a permetezés, ahogyan szeretné az .emberfia. Adám szerint is jobb lenne kivágni mindet, az utolsó tőkét is. iMucsiban ma már kevés a szőlő. Valamikor több mint háromszáz holdon termett a bornakvaló, most már nincs összesen hét hold. Az iskolában még nem csöngették ki, néhány perc van vissza a tanításból. Az elsősöknek és a harmadikosoknak Csöglei Imréné, a másodikosoknak és a negyedikeseknek Csöglei Imre iskolaigazgató tart órát. Az igazgató Mucsiban született, felesége 1958-ban került a faluba. Szünetben Csöglei Imre ismertet egy-két, Mucsival kapcsolatos dolgot, majd felesége kérdez vissza: — Hogy most milyen tavaszt vár a falu? Még jobbat, mint a tavalyi volt. A község ez évi legnagyobb fejlesztése a napközi otthon felújítása le'sz. Rá is fér a tatarozás az öreg, megkopott falakra, nem éppen a legjobb körülmények között készül itt az ebéd kilencven embernek. Kis József né kezébe veszi az éthordókat és elindul ebédet vinni az öregeknek. Mert a községben ilyen jellegű szolgáltatás is van, összesen nyolc idős, beteg ember részére. A mai menü; bableves és kalács. A parányi konyhában ínycsiklandozóan kering a frissen sült kalács illata. Reggel kilenckor még üres a mucsi kocsma, csak Fuch- berger Györgyné törölgeti a port a söntés pultjáról. Üres a tekepálya, a szúette tekebá- búk szanaszét hevernek a betonon. Az óvoda ablakából gyerek- zsivaly szűrődik ki, Zsolnai Rozália óvónő tornaórát tart a piciknek, később kézmosáshoz vezényli őket, tízórai előtt. Mercz Istvánná szalmát tesz a tehén alá, megmutatja a libát a tömőben és a tizenkét malacot, az anyakoca alatt. Az udvar végében békésen csordogál a falu patakja ... — Holnap kimegyek a férjemmel, nyitni kell a szőlőt — mondja az asszony —, aztán lassan el is kezdjük a metszést. Sorjában jön most a munka, elvetjük a répát, majd a kukoricát, elültetjük a krumplit. A széles utca végén lezárt spaletták, gyomverte udvar, lakatra zárt kapu. Itt már nem lakik senki. Ma a faluiban összesen kétszáznegyven ház áll és azokat hétszázharmincnégy ember lakja. Molnár Mihály bácsi Felde József éppen befejezte a szántást, amikor megszólítjuk. Háromszáz öles kertjét szántotta fel a téesz lovaival. Reggel fél négykor kelt, kiment etetni az állatokat, délelőtt nekiveselkedett a földnek, délután újra ki kell mennie a telepre. — Krumplit teszek bele, annak jó ez a föld — mondja az állatgondozó, aztán lebontja a lovak nyakáról a szerszámokat. A községben sok a kutya, talán nincs egyetlen ház sem, ahol ne tartanának legalább egy házőrzőt. Felde József bérelt kertje mögött is ugrál vagy három korcs, ötévesforma fiúcska — alig nagyobb a kutyáknál — nagy bátorsággal és jókora husánggal kergeti szét az ebeket. Följebb, a falu focipályája fölött áll Molnárék háza. A ház mögött valaki tüzet rakott, égeti a rozsét. Az egész kép megkapó látvány, a magányos ház, erdőrészlet, a fölszálló füst, a cinkék, a szépen gereblyézett veteményes. Molnár néni karalábémagot szór a gereblye nyelével húzott félujjnyi mély „árokba”, majd gondosan, megfontoltan rásimítja a földet az apró magokra. A sor végére botot tűz, arra rá az üres zacskót. — Hogy tudjam mit hova vetettem — mondja a néni, aztán a kúthoz kísér. — Tetszik tudni, nekünk az emberrel nagyon jó itt a faluban. Jó magasan lakunk, itt a legjobb az ivóvíz, mindig szárazuk a ház falai. Amióta elmentek a gyerekek, kettesben boldogulunk. Minden tavasszal kifestem a fészert, pirosra, fehérre, az időnkből kifutja. Aztán ha jönnek a lányaim, az unokáim, meg a dédunokáim, mindig ünnep van nálunk. Ilyenkor tavasz- szal meg pláne ünnep. Molnár bácsi jóféle kadarkát tesz elénk, meséli a borkészítés módját. Receptje, hogy szüret előtt a hordókba forró vizet, abba diófalevelet tesz, megvárja, míg kihűl, csak azután mossa az edényt. A téeszirodában egy lélek sincs. Ebédidő van, mindenki otthon kanalazza levesét. Néhány perc múlva megérkezik Kozma Péter, a főagronómus, de már indul is, siet megnézni, hogy állnak a szántással. — Vissza van még nyolcvan hektár, amivel nem nagyon dicsekedhetünk, de nem mi vagyunk az egyetlen mezőgazdasági üzem, ahol még nem végeztek a szántással — mondja, A mucsi téesz talán a legkisebb a megyében. Ösz- szesen 803 hektáron gazdálkodnak, amiből mindössze 570 hektár a szántó. Elhagyjuk a falu tábláját. Az utat, amelyen a Zsiguli rója a métereket, erdő övezi. A cserfői résznél vagy ötven asszony kapál, az irtáson. A talajt készítik elő a csemetéknek, ami még legalább harminc évig fog nőni, terebélyesedni, s a völgyet újra benövi majd az erdő. S. J. DVM Utcarészlet
