Tolna Megyei Népújság, 1981. március (31. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-29 / 75. szám
1981. március 29. KÉPÚJSÁG 5 Kiköltözők Népmo zgalómról túlzás lenne beszélni, de azért ítt-ott szórványosan előfordulnak példáik, melyek egyszer talán valódi jelenségre lesznek jellemzőek. Ez a minden szokásosnál óvatosabb fogalmazás nem véletlen. A jövőbe senki se láttat, egyelőre jórészt csiak vágyakat körvonalazunk. De ezek a vágyak hellyel-közzel már valóra válnak. Nemrég a népességű yi Iván tartás szakemberei az első kérésre néhány perc alatt szolgálhattak féltueat címmel. Valamennyi Szekszárdon kívüli és valamennyire tavaly a megyeszékhelyről költöztek, javarészt fiatal házaspárok, fiaimra. Aki járt már a hortobágyi tanyavilágban, az valószínűleg magán-helikopter birtokában se vállalkozna arra, hogy itt, az évszak és.időjárás kedve szerint bármikor sárba vagy hóba zárkózó magányos házak bármelyükét megvásárolja. Pedig sokért egyáltalában nem kellene nagy árat fizetnie. De a mai közlekedési viszonyok mellett (amelyek persze lehetnének rózsásabbak is) milyen terhet vállal magára az, aki a megyeszékhelyt elhagyva Mözs- re, Sióagárdra, Várdombra, ÖcSónybe, vagy Decsre költözik? Nem lakik a városban, ez kétségtelen. Csak némi utazás árán részesül a város előnyeiből, .melyekkel kapcsolatban joggal támadhat sok kétség. Ugyanis az se biztos, hogy a budapestiek annyival jobban élnek kulturális és egyéb lehetőségeikkel, mint amennyire erre módjuk lenne. Környezete azonban egészségesebb, az állattartási lehetőségek némi ügyességgel (nem ügyeskedéssel!) tetemes többletjövedelemhez juttathatják. iMég előttünk van a feladat, hogy a kapott címeket sorra felkeressük, de már most úgy sejtjük, hogy korántsem véletlenül fiataloké mindahány. Nemrég egy panellakóból sióagárdi háztáji állattartóvá vált fiatalember kereken kijelentette, hogy semmi áron nem állna még egysizer sorba a városi tanácsnál lakásért... Persze mindezzel nem azt akarjuk állítani, hogy már kialakulóban van egy újfajta népvándorlás városból falura Tény viszont, hogy a különböző nagyobb, jelentős szívóhatása települések szomszédságában lévők okos községpolitikéval, urbanizációs fejlesztéssel sokat tehetnének önmaguk vonzóbbá változtatása érdekében. E sorok írója valamikor nem éppen kellemes évekét töltött albérletben a főváros XXII. kerületében, Nagytétényben. A felesége munkahelye a Rózsadombon volt lés megközelítése sokkal több buszozást kívánt, mint azofcé, akik Kétyről vagy Zombáról járnak Szekszárdra. Mellékesen szólva, Zomba már ma sakkal vonzóbb település, mint Nagytétény valaha is lesz... O. I. Katika, vagy elvtársnő? Oly sokszor feltettem magamban a címbéli kérdést, de válaszolni egyértelműen soha nem tudtam rá. (Vagy lehet, hogy igaziból nem is akartam?!) Arról van ugyanis szó, hogy mindannyian megfigyelhettük, légyen az bizottság, elnökség, titkárság, avagy a főnökkel még nem összeszokott munkakollektíva, a a testületek vezető férfiai mindig X vagy Y elvtársak, a nőtagok — akár lányok, akár asszonyok — per Juli- kák, Katikák, szóval nekik nem dukál az elvtársnő, kartársnő megszólítás. Félreértés ne essék, nem a meghitt munkakollektívákra gondolok elsősorban, ahol egy-egy férfikollega, vagy -főnök nevéhez szinte hozzánőtt az elvtárs megszólítás. Hanem inkább olyankor van gondom, amikor első, második találkozás alkalmával a férfiak minden „megegyezés” nélkül utónéven szólítják a velük egy bizottságban, egy cél érdekében azonos erőbevetéssel és lelkesedéssel tevékenyekdő nőket. S bizonyos, ha vissza „keresztnevezné” o „teremtés koronáit” a „fehércseléd”, hát meghökkent arccal találná magát szemben. S hogy ezeket az előítéletekkel teli közhelyeket használom, ez esetben nem véletlen. Ugyanis, minden fórumon elmondjuk mi nők — s ezt teszik a férfiak is —, hogy egyenjogúsodásunk terén ugyan hiba egy se, egyenlő munkáért egyenlő bért kapunk, férjeink — legalábbis a többség — ugyancsak mosnak, takarítanak otthon, mint mi. Ez eddig rendben is lehet, de fenntartom abbéli véleményemet, hogy amennyiben nem megy az oda-vissza elvtársozás, vagy az utónéven szólítás, akkor még hiba van emancipálódásunkban. Még akkor is, ha a férfiak egy része úgy véli, hogy nőtársaimmal együtt sértőnek találnánk az elvtársnő megszólítást. Egyébként e publicisztikám megírása előtt tájékozódtam. Beszéltem vezető beosztású nőkkel. Mindany- nyian azt mondták, hogy beosztottjaikat, bizottságuk tagjait hasonlóan szólítják, amint azok őket. Tehát az osztályvezetőt nem „Józsizzák” olyankor, amikor az igazgató elvtársnőt mond ... Végezetül egy történet, amit Földes Imréné, a győri Gardénia Csipkegyár igazgatónője a Hazafias Népfront Vll. kongresszusán mondott el: Jónéhány évvel ezelőtt lett igazgatónő. Az országban az elsők között. Amikor telefonon keresték a „főnököt”, s ő jelentkezett, közölte a vonal túlsó végéről a hívó, hogy nem a titkárnővel, az igazgatóval kíván beszélni.... Szerencsére, szerencsénkre, ez már rég volt, de jellemző volt. Ma viszont az a jellemző, hogy egy nő csak ritkán hallhatja, hogy „Z elvtársnő”. Helyette inkább dívik a néha kicsit — a helyzettől függően — degradáló Katika, Erzsiké, Dórika ... Kár! V. Horváth Mária —----------------------------------------------------------------K edvesen, mosolygósán, ide a lencse fölé tessék nézni! í". Mosolyogtunk, s mosolygunk. Ezt a képet válasszam, hogy a mi tablónk is jó legyen anno MDCCCCLXXXI? Fotó: Czakő Sándor
