Tolna Megyei Népújság, 1981. március (31. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-22 / 69. szám

Névnap: Beáta, Izolda A Nap kél 5.44 — nyugszik 17.59 órakor A Hold kél 19.49 — nyugszik 6.51 órakor i Ötven évvel ezelőtt, 1931. március 22-én született i Burton Richter Nobel-díjas amerikai fizikus, akinek j 1976-ban ítélték oda a rangos tudományos díjat, egy i új részecske felfedezéséért. A Nobel-díjat egyébként • megosztva nyerte el Samuel C. C. Tinggel, MÁRCIUS 22 VASÁRNAP * SZŐLŐTELEPÍTÉS. A bátaszéki Búzákalász Mgtsz- ben március utolsó hetébeii megkezdik egy százhektáros szfflőülitetivény hanminchek- táros részében az Oltványok lerakását. Főleg Czveigert és Altan te-bouschet-ét telepí­tenek. Ha ezt a telepítést be­fejezik, akikor a szövetkezet­nek összesen 220 hektár -új telepítésű szőlője lesz. # A DÉDÁSZ -szekszárdi üzemigazgatóságának dolgo­zói készítették el a m-eosek- nádasüi tévé átjátszóadót villamos energiával ellátó, új hálózatot. A távvezetéket a hegyoldalban -kellett felve­zetni a Mecseknek a telepü­lés melletti egyik csúcsára, ahol egy taanszforirnátor- áfUomást építettek. A szere­lést a napokiban fejezték be, s a jövő héten lesz a mű­szaki átadás. JAVÍTJÁK a Tolna me­gyei -utakat. A téli időjárás a bölcske—madocsaá, a Bonyihád—Tev-el—Murga kő­A Kossuth rádióban 17 óra 10 perckor kerül sor a Metronóm című műsorra, a rádió gazda­ságpolitikai magazinjára, amely arra kíváncsi, hogyan készülünk a nyárra. Várhatóan ez évben is nagy verseny lesz a különböző országok között a turizmusban. Ezért is érdemes megnézni, hogy a divatos üdülőhelyeken mi mi­vel próbáljuk odacsalogatni és pénzköltésre bírni honfitársain­kat, no meg a külföldi turis­tákat. A Kalendárium című magazin- műsorban hallhatunk az új fo­gamzásgátló tablettáról, arról, hogy mi a valóság bioritmus ügyben, szó lesz a nimuzmati- káról, a léghajózásról, tűzoltók­ról, valamint az autózás és a stressz összefüggéseiről. Ezen­kívül kozmetikai, gyermekgyó­gyászati tanácsokat is hallha­tunk. A műsor 17 órakor kezdő­dik a tévében. Félmillió naposcsibe Dunaszentgyörgyön, a Paks és Vidéke ÁFÉSZ keltetőüze­mében évente félmillió csi­bét és 130 ezer kacsát keltet­nek. A tyúktojásokat a szö­vetkezet szakcsoportjához tartozó kistermelőktől vásá­rolják, a kacsa tenyésztojáso- kat pedig a székesfehérvári Vörösmarty Termelőszövetke­zettől. A pelyhes, kis jószá­gok a különböző fogyasztási szövetkezetek útján jutnak el megyénk háztáji gazdaságai­ba, a kis termel okihoz. Ezek a kiskacsák az idei első kelésből valók Válogatják és a szállításhoz dobozokba rakják a New Hampshire naposcsibéket Területi döntő Vetélkedő a Szovjetunióról Tegnap délelőtt 10 óra­kor vette kezdetét a szek­szárdi Babits Mihály Me­gyei Művelődési Központ kistermében a Ki tud töb­bet a Szovjetunióról orszá­gos vetélkedősorozat egyik jelentős rendezvénye. A szekszárdi területi dön­tőn Fejér és Tolna megye középiskoláiban levelező tagozaton tanuló felnőtt hallgatókból álló 4—4 csa­pat vett részt, azok, melyek a megyei döntőkön sikere­sen továbbjutottak. A versenyző csapatokat és a vendégeket Déri János, a Magyar Televízió munka­társa, játékvezető köszön­tötte, majd Gálos Tibor, a zsűri elnöke, a Művelődési Minisztérium képviseleté­ben megnyitotta a vetél­kedőt. A több mint kétórás, iz­galmas versenyben az aláb­bi eredmény született: A döntő első három he­lyezettje a székesfehérvári dolgozók önálló szakközép- iskolájának három csápata lett. zötti és a bonyihád—zombai utalt rongálta meg a legna­gyobb mértékben. A KPM Szekszárdi Közúti Igazgató­ság dolgozói most ezeken az útszakaszokon dolgoznák. Sok helyen az alapokig fel­szedik a töredezett burkola­tot,’ s helyette újat készíte­nek. + TÉGLASZEZON. Miu­tán elmúltak a fagyveszélyes napok, március 23-án meg­kezdik a tégliagyártási sze­zont Pakson és Tamásiban. Az első napokban próbajá­ratás lesz, és a szokásos tel­jesítményt (napi negyven-öt­venezer tégla egy műszak­ban) csak másfél hét múlva érik el. A CSIRKEHÚS. A tolnai Aranykalász Mgtsz-től az idén eddig három turnus petísenyecsirkét küldtek a feldolgozó üzembe. Hetven­ötezer csibének az átliagsúlva 165 deka volt. A negyedik ,.eresztés” is szépen fejlő­dik, ezt a lövő hónap köze­pén szállítják el. O FA-HALÁSZAT. A pör- bölyi erdészetiben nem tud­tak minden kivágott fát ki­menteni az áradás előtt, több száz űrmétert lekötöztek. A nagy víz azonban elszaggaít- ta az erős drótokat, és szét- hordta az összerakott fát. Most , megkezdték a rönkök halászását. * bérhizlalás, a Szekszárdi Állami Gazdaság dolgozói és kívülállók részé­re lehetővé teszi a bérhizla­lást. A gazdaság adja a ma­lacot, a takarmányt, a vállal­kozónak csak a helyet és munkaerejét kell a program­hoz adni. ötezer hízót akar­nak így felnevelni, a legki­sebb tétel egy kihelyezésnél huszonöt malac. 21 óra 40 perckor közvetíti a televízió Paudits Béla műso- dát, Hölgyek, urak, lehet, lehet! címmel. # REJTVÉNYFEJTÖ klub alakul ’ma, március 22-én, Bonyhádion, a városi műve­lődési házban. Eddig négy csapat jelentkezett. A BONY —iKövendi Ktsz, a Cipőgyár, a Zománcárugyár dolgozói és diákok alakítottak csapa­tot. (Dr. Kovács Zoltán) 'x, ÚJ KÉPESLAPOK. A napokban már valamennyi húsvéti üdvözlőlap az üzle­tékbe került. A Képzőművé­szeti Alap Kiadóvállalata ez évben mintegy százféle ké­peslapot jelentetett meg a húsvéti ünnepekre, csaknem 14 millió példányban. Az üd­vözlőkártyákat bíráló koráb­bi kritikákat figyelembe vé­ve a vállalat több új lappal jelentkezett. Legnagyobb a változás a fotós üdvözlőla­poknál: a 2 fortafos képes­lapok közül 19, a 3 forinto­sok közül hat, a 3,50 form-, fosok közül pedig 27 teljesen új alkotás. A grafikai leve­lezőlapok között 17 újdonsá­got találhatnak az érdeklő­dők. 16-21 fok Várható időjárás ma estig: derült idő, majd nyugat felől időnként kissé megnövekvő felhőzet, egy-két helyen futó záporral. Megélénkülő délnyugati szél. A legmagasabb nap­pali hőmérséklet 16 és 21 fok között várható. Nyári időszámítás Tavaszi szünet: április 6-tól 11-ig Egy hét múlva, március 29-én kezdődik a nyári idő­számítás: a jövő vasárnap te­hát 0.00 órakor 1,00 órára kell tolni az óra mutatóját. Az így „elveszett” órát szep­tember 27-én a nyári időszá­mítás befejeztével „nyerjük” vissza. Az átállás mindenképpen kifizetődő. A Magyar Villa­mosművek Tröszt számításai szerint tavaly a háztartások­ban, az üzemekben és a köz- világításban — az előzetesen számított 80 millió helyett — mintegy 130 millió kilowatt­óra villamos energiát taka­rítottunk meg, ami 30 000 tonna kőolajnak felel meg. Az idén — az európai orszá­gokkal egyeztetve — egy hét­tel hamarabb kezdődik a nyári időszámítás, így min­den bizonnyal nő a megta­karítás is. A menetrendekben sem okoz különösebb gondot a változás. A MÁV május 30-ig érvényes téli menetrendjé­ben ugyanis már feltüntették és külön jelzéssel is ellátták a nyári időszámításból ere­dő változásokat. A Volánnál csak a téli pótlás veszti ér­vényét, március 29-től május 30-ig az éves menetrend sze­rint közlekednek az autóbu­szok. Rugalmasan igazodik a módosításhoz a légi közleke­dés, s a szokásos április 1. helyett három nappal hama­rabb vezeti be a nyári me­netrendet. OL VA S TAM A KÖJÁL munkájáról Az egészségügyi dolgozók közelmúlt aktívaüléséről olvastam tegnapi lapunkban. Azt is, hogy „Egyebekben sem csökken a KÖJÁL munkájával szemben támasz­tott követelmény.” Bizonyára nem. De persze ugyan­így nem csökken azokkal az intézményekkel, válla­latokkal, üzemekkel, gazdaságokkal és egyénekkel szem­ben sem, akik ilyen, vagy olyan területen tehetnének valamit a közegészség érdekében — ami egyébként elő­írásos kötelességük is —, de hellyel-közzel épp az el­lenkezőjét teszik- Van rá példa? Bőven! Mellékesen szólva nem csökken a MÁV, a VOLÁN, a TOTÉV, a TÁÉV, a termelőszövetkezetek, valameny- nyi A. G. a szocialista kereskedelem és vendéglátás, az OTP, a Városgazdálkodási Vállalat, vagy a sajtóval szemben támasztott követelmény sem. Ez így, gyűjtő­fogalmakba tömörítve meglehetősen elvontan hangzik, személytelen, úgy megszoktuk, hogy könnyen átsiklik rajta a szemünk. Pedig emberi munka van mögötte, emberekről be­szélünk, akiktől változatlanul sokat várunk, valameny- nyiünk érdekében. —s. —n. Lottótájékoztató A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság közlése szerint a 12. játékhéten öttalálatos szel­vény nem volt. A lottónyere­mények az illeték levonása után a következők: 4 talála- tos szelvénye 59 fogadónak volt, nyereményük egyenként 139 455 forint, 3 találata 5132 fogadónak volt, nyereményük 802 forint, 2 találata 165 631 fogadónak volt, nyereményük 30 forint. A közölt adatok tájékoz­tató jellegűek. Az általános és a közép­iskolákban az idén április 6-án, hétfőn kezdődik és 11- én, szombaton fejeződik be a tavaszi szünet. A tanítás áp­rilis 13-án, hétfőn folytató­dik. A szünidő . után a közép­iskolák végzősei az utolsó erőfeszítéseket teszik a nagy próba: az érettségi előtt, ők Deltás Kevés város ^büszkélked­het” azzal, hogy olyan sajá­tos úton közelíthető meg, mint Szekszárd. A 6-os és 56-os utak találkozása mel­lett lévő Deltára gondolunk, erre a félig parkosított, félig elvadult, hói kasizált, hol ga­zos háromszögre, mely min- denlhogyan esztétikus lát­ványt nyújtana, csak éppen úgy nem, ahogyan jelenleg fest. Azon, hogy a korábbi évtizedek során mi mindent lehetett volna csinálni ezzel a területtel, ma mér nem érdemes gondolkodni. (Fel- tölltes, .parkírozás, benzinkút, szerviz, netán maga a Sió­csárda.) Baíksai Ervint, a KPM megyei igazgatóját kér­deztük meg, hogy van-e va­lamilyen elképzelése, akár a távoli jövőre vonatkozóan, a Deltával kapcsolatban? — Nagyon is közeli van! A VI. 5 éves tervünkben sze­replő legnagyobb beruházás a 6-as útnak a tolnai, illetve a szekszárdi elágazás közti szakaszon 4 nyomsávra való bővítése. Ez- együtt járna s az egészségügyi szakiskolák III. osztályos tanulói május 9-én búcsúznak az iskolától. A tanév utolsó tanítási nap­ja az általános iskolákban és a középiskolák I—III. osztá­lyaiban, az egészségügyi szak­iskolákban, valamint a gép­író és gyorsíró iskolák I—II. osztályaiban június 12. tervek egy új híd építésiével, a je­lenlegi Sió-hídtől nyugatra és azzal, hogy a mai Deltát egy új út metszené át, mely a 6-osról vezetné a forgal­mát a város, illetve a várost elkerülő és a Pollladk Mihály utcában csatiák ózandó 56/A út irányába. Ez a terv — ha jóváhagyják — 1982—83-ban megvalósul, de mindenho­gyan a lehetséges egyetlen praktikus megoldás marad. A 6-os úton így kialakuló új forgalmi csoipópont minden valószínűség szerint felesle­gessé teszi a jelenleg hasz­nálatban lévő útszakaszokat, így például az IdegenfoTgal- mi Hivatal kempingje ezzel előnyös „saját” megközelí­tést nyerhetne. Az, hogy a Deltát átmet­szik, természetesen nem eredményez á korábbi egy helyett most két mélyen fek­vő háromszöget. Ezeket fel­töltik és a forgalom követel­ményeinek megfelelő haszno­sításukról később történik intézkedés. Elsősorban kerté­szeti megoldás jöhet számí­tásba. Képújság A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZÁLAI JÄNOS — Szerkesztő­ség: Szekszárd, Beloiannisz u. 1/3. 7100. Telefon: titkárság 12-284. Sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. — Kiadja a Tolna megyei Lápkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 12-244, 12-405. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: BENIZS SÁNDOR. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési díj: egy hónapra 34.— Ft, negyedévre 102,— Ft, egy évre 400,— Ft. — Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551.

Next

/
Oldalképek
Tartalom