Tolna Megyei Népújság, 1981. március (31. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-19 / 66. szám
e Képújság 1981. március 19. Labdarúgótavasz ’Bl Mérkőzésről - mérkőzésre Öttusázók kapitánya A moszkvai olimpiai játékok győztes öttusacsapatának kapitánya, az egyéni öttusaverseny bronzérmének tulajdonosa, Pavel Lednyev érdemes sportember, eredményes sportpályafutásáért megkapta a Munka Vörös Zászló Érdemrendjét. Pavel Lednyev, érdemes sportmester Atlétika A Kaposvári városi Sportiskola rendezte meg a sportiskolások mezei futóversenyét. Dombóvárról tizennyolcán indultak. Lányoknál az 1200 méteres távon Brunner Agnes 3., Gaál Eszter pedig 5. helyen végzett. A fiúknál Gadácsi Sándor 4. helyet szerzett. Az 1969-es születésűek korosztályában a lányok 1200 m-t, a fiúk pedig 1800 m-t futottak. A dombóváriak közül Papp Ildikó 4., Kiss Anikó 5. helyen végzett. A fiúknál Süveges Levente harmadik, míg Veczák Tamás 7. lett. * Miskolcon rendezték az országos vasutas mezei futóbajnokságot. Népes mezőny állt rajthoz, köztük a Dombóvári VSE atlétái is. A dombóváriak közül az 1963—64-es születésűek korcsoportjában Parádi Beáta országos bajnok lett. Az 1965—66-ban születettek csoportjában Horváth Csilla második helyezést szerzett. A 14 évesek korcsoportjában Kőműves Anita, a 13 éveseknél Gergely Tímea szerzett ezüstérmet. Ez utóbbi korcsoportban Petrovics Judit hatodik lett. AZ 1-5-ÖS HIDEGZUHANY A Pécsi VSK tornacsarnokában vasárnap délelőtt háromszáz dombóvári néző biztatta szűnni nem akaró hangerővel a DVSE NB lies férfi kosárlabdacsapatát. Kedvenceik kétpoiitos győzelme után .alighogy kifújták magukat, máris vonulhattak a PVS'K labdarúgó stadionjába, ahol röviddel ezután újfent lehetőségük nyílt városuk színeiért szurkolni. Dicséretükre legyen mondva, lelkes szurkolásukkal a focipályán is kitettek magukért. Mert szó, ami szó, a PVSK—DMSC találkozó kezdetén igencsak hallatták hangjukat. Mi több, olyan hangpárbajt rendeztek, ami egyszerűen a hazai pálya hangi^Latát idézte. Eközben bent az öltözőben, Herbei József vezető edző az utolsó taktikai utasításokkal látta el fiait. Nem árulunk el titkot azzal, hogy az edző fanatizálta játékosait. Egyértelműen a nagyszerű tavaszi idénykezdetet, az előző három fordulóban begyűjtött öt pontot említette példaként. Már indultak a pályára a DMSC ■ focistái, amikor a mester külön szólt Herbsthez, aki tavaly december 7-e óta első alkalommal került a kezdőcsapatba. A PVSK-ból igazolt legényt ezekkel a szavakkal küldte melegíteni: „Megkapta a játéklehetőséget, kérem éljen azzal és bizonyítson egykori klubcsapata ellen.” A mérkőzés 90 percének krónikája ismert. Sem Herbstnek, sem a csapat többi tagjának nem sikerült a bizonyítás. A megerősített védelem ellenére is ötször zördült meg Foki hálója — pedig a pécsiek csak helyzeteik felét értékesítették. Mi tagadás, a PVSK jobb csapat, de az 1-5-ös vereség a dombóvári publikum számára mégis hidegzuhanyként hatott. Most aztán ismét élessé vált a DMSC kiesés elleni küzdelme... NEGATÍV GYORSMÉRLEG Elég egy pillantást vetni az NB II nyugati csoportjának táblázatára ahhoz, hogy kimondjuk: a Szekszárdi Dózsa háza táján sem minden tejfel. Sőt... A tömörülő „alsó- házban” a Bakony Vegyész már beérte, míg további három együttes négy pontra megközelítette a lila-fehéreket! Már pedig az utolsó négy helyezett júniusban búcsút mond a második vonalnak. Magasházi József vezető edzőt kértük meg a csapat tavaszi gyorsmérlegének összegezésére. — Az Olajbányász elleni vasárnapi mérkőzéssel túljutottunk a tavaszi idény negyedik fordulóján. Maximális célkitűzésünkben 3—4 pont megszerzése szerepeit amiből kettő realizálódott. A papírforma nem is ígért- többet két pontnál. Olyan csapatokkal találkoztunk, amelyek a bajnoki tabellán is előttünk járnak. Mindezek ellenére csapatunk mutatott játéka és a kialakított helyzetek alapján több pontot szerezhettünk volna. A helyzetek kihagyása egyrészt gyakorlás, másrészt képesség kérdése. Úgy tűnik, hogy a mi esetünkben az eddiginél is több gyakorlásra van szükség az előrelépés érdekében. Csak zárójelben jegyzem meg: néhány szurkoló véleményével ellentétben, aki egy helyzetet elhibáz, még nem „szemét ember” — hanem az adott szituációban csak annyira telt képességéből. Riválisaink a vártnál jobban szerepeltek, ezért a pillanatnyi helyzetünk yaló- ban nem a legmegnyugtatóbb. A soron következő három mérkőzésünk eldöntheti, hogy el tudunk-e szakadni a kieső zónától, vagy a bajnokság végéig abban a nyugtalanító helyzetben leszünk, amit a kiesés ellen küzdők közelsége kölcsönöz. Azért ítélem fontosnak a következő három mérkőzésünket, mert utána ismét olyan sorozat kezdődik, amelyben négy ellenfelünk közül három az NB I-felé kacsingat — mondta az edző. SASS TESTCSELEI Úgy kezdődött a Tevel— Dunaszentgyörgy mérkőzés, hogy a vendégcsapat csatára, Somodi ezen a délutánon mesterihármasig is eljuthat a góllövésben. Már az első harminc perc is arról árulkodott: alaposan próbára teszi Sass kapus képességeit. Igen ám, csakhogy Sass sem hagyta annyiba a dolgot. Bár néha szerencsével, de rendre megmutatta, hogy egy jó kapusnak hogyan kell megkaparintani a labdát a már- már „ajtó, ablak nyitva, tárva” helyzetekben. Olyankor, amikor a portás már csak egyedül veszi fel a küzdelmet a kapura törő csatárral. Történt pedig, hogy a szentgyörgyi Somodinak négy, társának, Kovács II- nek pedig egy százszázalékos helyzete volt. Sass mindannyiszor meghiúsította a gólszerzési próbálkozást — egy testcsellel. Szinte felkínálta a hosszúsarkot: ide lőjj pajtás! Egy kicsit még el is mozdult, vetődési szándékát imitálva, hogy a következő pillanatban az ellenkező oldalra elnyújtózva tornázza ki a lövéseket. Sass kapus a mezőny legjobbjának bizonyult. Érdemei elévülhetetlenek a gólnélküli döntetlenben. A te- veli gárda „hajdan” bronzérmes együtteséből nyolcán hiányoznak. Lassan csak a kapuvédő marad hírmondónak, hogy emlékeztesse a fiatalokat: az a régi csapat nem véletlenül állt ám a dobogón ! HOVÁ TŰNT A LELKESEDÉS? Bármilyen furcsán hangzik, a pincehelyiek számára az 1980—81. évi megyebajnokság rajtjának pillanatától egyetlen célkitűzés maradt: bentmaradni. Ne firtassuk, hogy mi okozta a mérce ilyen alacsonyra állításának kényszerűségét. A tavaszi idény kezdetén May László edző arra kérte játékosait, hogy kövessenek el mindent annak érdekében, hogy sikerüljön meghosszabbítani tagságukat ebben az osztályban. Úgy tűnt, szavai meghallgatásra találtak. Az idénynyitón a TÁÉV SK ellen olyan elszántsággal vetették magukat a küzdelembe, amellyel megcsappant közönségüket is tapsra ragadtatták. Zúgott a „hajrá Pincehely!” — amire pedig igencsak régen volt példa. Nyertek. A mérkőzés végén a két pont mellett a szurkolók osztatlan öröméről esett a legtöbb szó az öltözőben. Csoda e hát, ha vasárnap pályaválasztóként a pincehelyi futballbarátok Tamási ellen is várták a jó folytatást? A szurkolók többsége újabb győzelmet, de mindenképpen a TAÉV elleni harcos erények megismétlését remélték. Hiába, mert ez a csapát nyomaiban sem emlékeztetett az egy héttel korábbira. Egyetlen játékos sem akadt, aki a kritikus percekben' magával ragadta volna társait. Szétesően játszottak, ami önmagában is hiba, a Tamási együttesével szemben pedig egyszerűen luxus. Csik Gyula legénysége négy góllal terhelte a pincehelyiek hálóját. Még a szépítés sem sikerült. Kántor a megítélt 11-esiből nem tudta bevenni Banász kapuját. Hová tűnt vajon a pincehelyiek lelkesedése? S vajon március 22-én Faddon, a kiesési rangadón melyik „arcát” mutatja majd May edző gárdája? KILENCVEN.PERC AZ EDZŐI KISPADON Tulajdonképpen mindennék a kedves öreg, Mosonyi Miska bácsi az olka. Ha az ősz hajú, nyugdíjas korát meghazudtoló sportember a TÁÉV-pálya bejáratánál „kötélnek áll”, s elsorolja a fáddá csapat összeállítását, akkor aligha kerülök a kispadra. De ő szabadkozott: Nézd ott van a csapatunk edzője, a Dezső. Majd ő közli veled a kezdő tizenegy névsorát. Már középkezdéshez készült a két együttes, amikor helyet foglaltam a faddi edző, Gálfy Dezső mellett a kispadon. Gyors névsorrögzítés, a hadrend ugye mellékes, menetközben a tudósító előtt is kirajzolódnak a posztok. Merthogy Keller játékvezető sípszavára elkezdődött a játék. Ha a bíró kiszúrja illetékte- lenségem a kispadon — mehetek a korláton kívüli állóhelyre — gondoltam. Tudniillik a szabály előírja... Ezúttal megúsztam. így átélhettem azt a feszültséggel terhes másfél órát kispadosként, ami az edző ősz hajszálait szaporította. Hogy mit élt át Gálfy mester? Az 5. percben Blesz már csak Majnáival állt szemben, de közelről a fekvő kapusba lőtte a labdát. „Hű, há ezt berúgja, micsoda szép kezdés lenne” — ugrik fel mellőlem a mester. Nyolc perccel később, balhátvédje keményen felrúgta Kálmánt'. „Erre semmi szükség, én nem ezt kértem tőled” — harsog a dorgáló szó. Erősödik a TÁÉV nyomósa, Micskó nagy sprinttel lerázza a fáddá védőket, lövése elsuhan a kapu előtt. „Hihetetlen. Az öreg lassan a negyvenhez közeledik és még ma is az egyik leggyorsabb játékos a megyebajnokságban” — hallom az edző dicsérő szavait. Aztán ahány szekszárdi szöglet, annyiszor pattan fel, hogy a védőket újólag szoros emberfogásra figyelmeztesse. A 40. percben Mieskó fejese a hálóba kerül. Gálfy tenyerébe temeti arcát. Meg sem próbálja palástolni idegességét. Felnéz, a közönség kórusban szidja a bírót, aki előbb megítélte, majd visszavonta a gólt. „Gyerünk fiúk! Még öt perc” — ocsúdik fel az edző. Szünet után minden kezdődik elölről. Amikor mellém telepszik, látszólag nyugodt. „Nekünk minden pontra égető szükségünk van” — mondja. A 46. percben Horváth 25 méteres szabadrúgása a kapuién csattan. Gálfy csettint: Most szerencsénk volt! Aztán cserél. Tizenkét perc múlva Laimpek belövi csapata győztes gólját. Látom rajta, legszívesebben berohanna a pályára örömében. Valaki mögöttünk beszól: Korai az öröm, most jönnek a TÁÉV- esek góljai. Erősen rohamoz a hazái gárda, de a góllövés ezúttal elmarad. Gálfy edző egyre gyakrabban kérdezi tőlem: hány perc van még hátra? Számára az utolsó negyedóra alighanem az örökkévalóság. Aztán dicsér, bátorít, vagy éppen korhol. Együtt él „fial” határtalan lelkesedésével. A bíró hármas sípszava megváltás számára. Mintha puskából lőnék ki, úgy vágtat játékosaihoz. Az 1-0-ás győzelemért kijár a gratulációból neki is. Ő azonban elhárítja: a sárcoké az érdem! Mégis csak szép hi-, vatás az edzőké? — fekete — Cselgáncs Két ezüstérem az ORV-n A Szekszárdi Dózsa két fiatal cselgáncsozója kitűnően szerepelt a hét végén megrendezett Olimpiai reménységek versenyén. Ihos Gábor és Kormos Mihály súlycsoportjukban ezüstérmet szerezték. A serdülők Budapesten vetélkedtek, ahol a 48 kg-os súlycsoportban hatan indultak, köztük Ihos is. A szekszárdi versenyző a több éves rendszeres edzésmunka eredményeképpen már nemcsak fizikai erejével tűnt ki, hanem felfelé ívelő cselgáncstudását is megcsillantotta. A 35 kg-ban induló Puskás Jenő két győzelmet szerzett, de ez nem volt elég a helyezéshez. A Miskolcon rendezett ifjúsági II. versenyen a dózsás Kormos Mihály a 75 kg-os súlycsoportban ért el ezüstérmes helyezést. Kormos kitűnő versenyzésével újra bizonyította alapos felkészültségét és tehetségét. Klubtársa, Bosnyák József két győzelem után vesztett, így a végső helyezések sorrendjébe már nem „szólhatott” bele. Üszás Dunaújvárosban rendezték meg az országos vidéki csapatbajnokság I. fordulóját, melyen kilenc egyesület köze] 200 versenyzője állt rajthoz. A Dombóvári Spartacus 17 úszója szerepelt a viadalon. A 4x50 méteres fiú gyorsvál- tóban a Fehérvári Róbert, Fehérvári Tamás, Cserép Gábor, Tamás Kornél összeállítású dombóvári csapat bronzérmet szerzett. A 200 méteres férfi hétúszásban Fehérvári Róbert győzött. A paiksi városi-járási asztalitenisz-szövetség ezúttal is megrendezte a már hagyományos Március 15. emlékversenyét. Eredmények: egyéniben (A- csopoít): 1. Győrfi Győző (Gerjen), 2. Pukli József (Du- náiszentgyörgy), 3. Szentpró- nai Lóránt (Gerjen). A B-cso- portlban: 1. Parragh József (Dunaszentgyörgy), 2. Váncso- di János (Györköny), 3. Bokk Áriám (Györköny). Párosban: 1. Pukli, Par- ragh (Dunaszentgyörgy), 2. Győrfi, Antus (Gerjen), 3. Szentpróuai, Katz (Gerjen, Dunaszemtgy ör gy ). Környezetismereti vetélkedő Kellemes időben és nagyszámú résztvevő mellett bonyolította le a Tolna megyei KiISZ-bizottság és a Tolna megyei Természetbarát Szövetség a Tolnai tariisznyások környezetismereti versenyét március 14-én, Váralján. Ötvenhárom ifjúsági és két felnőttcsápat indult 3—3 fővel a versenyen, melyen Váralja és környéke régmúlt és közelmúlt történelméből, ter- mészétföldrajzából, gazdag néprajzi hagyományaiból és Tolnai Lajossal való kapcsolatáról szerzett tudásukról adtak számot a résztvevők, de nem utolsó sorban tájékozódási és turistái smereteikről is. Az igen szoros versenyben, ifjúsági kategóriában — melyen a megye, majd minden középiskolája indított csapatot — első díjat nyert a Szekszárdi Garay Gimnázium csapata, melynek Maróth Csaba, Régi Lajos és Koncsek László voltak a tagjai. Az értékes tárgyjutalom mellett ők védik a verseny vándorserlegét is. További helyezések: 2. Egészségügyi Szakközépiskola Szekszárd I., 3. Garay Gimnázium II. Szekszárd, 4. Egészség-ügyi Szakközépiskola II. Szekszárd, 5—6. Gar-ay Gimnázium III. Szekszárd. A versenybe benevezett két felnőtJtcsapat közül első helyezést ért el a Szekszárdi Spartacus csapata Tóth János vezetésével, míg második lett a dombóvári pedagógusoké. A Spartacus csapata is védője a felnőttkategóri-ában alapított vándorserlegnek. Találkozó Őcsényben (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Nagy esemény színhelye volt szombaton este az őcsényi művelődési ház. Találkoztak azok a sportolók, akik őcsény községben sportoltak a hatvanas évek elejétől a mai napig. Törők Pál, az -akkori elnök köszöntötte az egybegyűlt sportolókat és családtagjaikat. Kötetlen beszélgetés alakult ki az idősebb és fiatal sportolók között. Élmények felidézése, különböző jó tanácsok, tervek hangzottak el, amit a fiátalok szívesen hallgattak. A finom vacsorát táncmulatság követte. Ezt a szép eseményt a jövőben is meg akarják rendezni. Köszönet illeti Pa-tyi Miklós sporttagot, aki az egész -találkozó kezdeményezője és fő szervezője volt. VARGA ISTVÁNNÉ Első helyen a dózsás ifik Az országos ifjúsági labdarúgó-bajnokság pécsi csoportjában szereplő Szekszárdi Dózsa együttese a vasárnapi 15. fordulóban elért újabb győzelmével a táblázat élére került. Kovács István edző ütőképes csapattá formálja a fiatal játékosokat. Legutóbb, hazai pályán éppen a Pécsi MSC csapatát győzték le 1-0-ra.