Tolna Megyei Népújság, 1981. március (31. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-12 / 60. szám
6 KÉPÚJSÁG 1981. március 12. Hatszögletű sakk Amikor először írtunk lapunkban a hatszögletű sakkról, néhányan felkapták a fejüket és kétkedve fogadták. Hatszögletű sakk? Mi az, már megint egy új hóbort? — kérdezgették. Csakhogy a bá- taszéki Rudolf László londoni ezüstérme a hexagonál- sakkban folyamatos érdeklődést váltott ki. Telefonon, levélben keresték a fiatalembert, hogy megismerkedhessenek a szabályokkal. Egy szó, mint száz Rudolf László követőkre talált megyénkben is, meg az ország különböző településein élő sakkozók táborában. Az elmúlt év december elején aztán megkezdődtek a levelezési sakk-küzdelmek. A hét végén viszont sor került az első tábla melletti versenyre is. Bolyban a művelődési házban randevúztak a hatszögletű sakkal játszók, hogy a kétnapos verseny során összemérjék tudásukat. Huszonketten ültek asztalokhoz, Tolna megyéből hatan indultak. Végeredmény: 1. Rudolf László (Bátaszék) 6, 2. Ambrus Lajos (Döbrököz) 5, 3. Kolozsvári Miklós (Budapest) 5, 4. Deme Lajos (Miskolc) 5, 5. Zelenák Tibor (Miskolc) 4,5, 6. Póda Jenő (Csávoly) 4,5 ponttal. Teketségkitatás A Magyar Labdarúgó Szövetség 1981-ben is meghirdeti a labdarúgó tehetségkutató akciót az általános iskolák tanulói részére. Mindazok jelentkezhetnek, akik 1968. szeptember 1. és 1970. augusztus 31. között születtek és kedvet éreznek a labdarúgáshoz. A rehdezők kérik az általános iskolai tanulókat, a szülőket és az iskolák testnevelő tanárait, hogy a következő adatokat küldjék meg a Tolna megyei Testnevelési és Sporthivatalnak (7101 Szekszárd, Pf.: 7.), vagy a Városi és Járási Sportfelügyelőségeknek (Szekszárd, Dombóvár, Paks, Bonyhád, Tamási) 1981. március 15-ig: — A jelentkező neve, születési éve, hónapja, napja; — A jelentkező lakcíme; irányí- tőszám, helység, utca házszám. Általános iskolai osztályok, csapatok jelentkezését is szívesen elfogadják. Hírek Szekszárdon volt a középiskolák megyei sakkcsapatbajnoksága. Az előzetes nevezés ellenére kevés iskola indította csapatát. Teljes csapattal csalk Szekszárd és Bonyhád képviseltette magát. A nőknél a Rafajlovics, Ótós, Nagy és Szőts összeállítású szekszárdi csapat nyerte a bajnokságot. A férfiaknál a paksiak bizonyultak a legjobbaknak. A Vajnai, Koch, Huber és Romf összetételű csapat képviseli megyénket az országos döntőn. * A megyei ökölvívó-szövetség kibővített elnökségi ülést tart március 16-án, hétfőn Pakson a sporttelepen lévő klubhelyiségben. Napirenden szerepel a területi CSB tapasztalatainak megbeszélése, valamint tájékoztató hangzik el a megyei körversenyről és annak értékelő rendszeréről. Küldöttközgyűlés a Szekszárdi Spartacusnál Megfelelő vezetők a szakosztályok éléi A KISZÖV tanácskozótermét zsúfolásig megtöltötték a Szekszárdi Spartacus sportolói, hogy meghallgassák az elnökség beszámolóját a küldöttközgyűlésen. A vendégeket Simon József elnökségi tag üdvözölte. A vendégek között ott volt dr. Rúzsa János, a városi pártbizottság első titkára, István József, a megyei tanács elnökhelyettese. Az elnökség beszámolóját Pálinkás István, a sportkör elnöke ismertette. Többek között a következőket mondta: — Amikor 1976 februárjában közgyűlésünk kimondta a Szekszárdi KSE-vel és a Bőrdíszmű SE-vel a fúziót, kevesen bíztak abban, hogy sportkörünk tagjai közül többen a különböző korú és szintű válogatottba kerülnek, sőt az olimpiára is kijutnak. Az akkor megválasztott és a mai napig is dolgozó elnökségünk célul tűzte ki a test- nevelési és sportmozgalommal kapcsolatban a párt és az állam által meghatározott feladatok megvalósítását. Ügy érezzük, az irányelvek figyelembevételével minden tőlünk telhetőt megtettünk. Most néhány adat sportkörünk fejlődéséről. 1976-ban 646, 1980-ban 906 volt a pártoló tagok száma. A szakosztályokban 1976-ban 191-en, míg az elmúlt év végén 220- an sportoltak. Tavaly á tömegsportban részt vevők száma elérte az ötszázat. A fejlődés a költségvetésben is megmutatkozik, hisz az 1976- os 1 millió 866 ezer forintos költségvetéssel szemben tavaly 2 millió 771 ezer forinttal gazdálkodtunk. A számok alapján joggal gondolhatja bárki, hogy gondtalan gazdasági helyzetünk. Ez csak részben igaz, mert nemegyszer előfordult, hogy gondot jelentett az alkalmazottak fizetése. — Egyesületünk vezetése anyagi lehetőségeit figyelembe véve mindent elkövetett és a jövőben is elkövet, hogy a versenysport mellett a tömegsportmozgalom, elsősorban az Edzett ifjúságért mozgalom kiszélesedjen. Létrehoztuk a tömegsportbizottságot, mely Naszladi László vezetésével aktívan dolgozik. Minden hét péntekjén szövetkezeti tömegsportnapot tartunk a sporttelepen, míg téli időszakban tornateremben. Tömegsportszertárral is rendelkezünk, ahonnan biztosítani tudunk különböző sportfelszereléseket és azok megfelelnek az igényeknek, de a sportmozgalom szélesítéséhez további felszerelések beszerzésére is szükség van. Általánosságban a felszerelések a szakosztályoknál jók. Öbányán a két turistaházunkban festettünk, mázoltattunk, de rövidesen ismét szükséges az épületeken kisebb felújítási munkák végzése. Üj létesítményünk is van. Elkészült Tolnán a kajak-kenu szakosztály rég óhajtott tanmedencéje. Ebben nagy része van Merkl Antal szakosztály- vezetőnek. Ugyancsak átadás előtt áll a Sió partján lévő csónakház, amely a víziúttörőkkel és a szakmunkásképző intézettel közösen lehetőséget nyújt Szekszárdon is az aktív vízi élet kialakításához. — A szakosztályoknál hosszú éveken keresztül kerestük a megfelelő embereket, agitáltunk és most úgy érezzük, mindez eredményes volt. Sikerült olyan embereket találnunk, akik magukénak érzik a szakosztály minden gondját, problémáját. Elsőként kell említeni a szakosztályvezetők közül a kajakosoknál dolgozó Merkl Antalt, a kézilabdásoknál pedig Szvath Imrét. Pálinkás István a továbbiakban a szakosztályvezetés munkájának fontosságát említette, majd rátért a szakosztályonkénti értékelésre. Ebből idézünk: — Az asztalitenisz-szakosztálynál Jánosi György vezető edző és Foltz János, valamint Németh István edzők látják el a szakmai irányítást. A női csapat az NB II-ben, a férficsapat az NB Ill-ban szerepel. A szakosztályoknak ösz- szesen mintegy ötven igazolt versenyzője van. A kajakkenu szakosztálynál Barina József irányítja a szakmai munkát, akinek szinte teljesen új alapokról kellett kezdenie. Az akkor végzett tagtoborzás mennyiségileg eredményt hozott, csak türelem kellett, míg a fiatalok beérnek és rangos versenyeken az eredményeikkel felhívják magukra a szakemberek figyelmét. Az utánpótlásnevelés elsődlegesen tolnai fiatalokra összpontosult és örvendetes, hogy történt változás, most már Szekszárdon is egyre nagyobb az érdeklődés a kajakozás iránt a fiatalok körében. Barina József irányítja az edzéseket, közben szerződést kötöttünk Ritt Gabriellával, aki főállásban látja el munkáját. János József edző is dolgozik és tőle a következő időszakban várunk sokat. Tóth Csaba mellett már jelentkeznek az utánpótlásból felnövők. Például: Nagyváradi, Adorján, Mozbacher, Fekete és az El- lermann testvérek. A kajakosok tavaly 23 alkalommal értek el 1. helyet. Az egyesület vezetőinek álláspontja; a Barina—Rítt edzői páros Merkl Antal szakosztályvezető mellett jól látja el a szakmai munkát. — A kerékpárszakosztály, 1952-től, az alakulás évétől működik a sportkörnél. Sportolóink és egyesületünk az országhatárokon túl is ismertek lettek. Ebben nagy szerepet játszik a Gemenci Nagydíj nemzetközi országúti kerékpárosverseny, mely az elmúlt években osztatlan sikerrel zárult. Versenyzőink közül hatan tagjai a különböző szintű válogatott kereteknek. A Halász testvérek, valamint Liska Pál tagja a VB-re készülő „A” keretnek, Sajó Péter, Musch Zsolt, valamint Hettich János az ifjúsági válogatottnál lett figyelembe véve. A szakosztály szakmai irányítását Schneider Konrád vezető edző mellett Sallai Antal főállásban, Szabó Kovács' János pedig mellékállásban végzi korcsoportonkénti megoszlásban. Id. Halász László feladata viszont a versenyzők kerékpárjait olyan állapotban tartani, hogy azok az edzéseken és a versenyeken hibátlanok legyenek. — A kézilabda-szakosztálynál 1979-ben a férficsapatot feloszlattuk. A női szakosztály 1976 óta az NB II. nyugati csoportjában küzd. Az elmúlt években két alkalommal végeztek dobogós helyen, míg 1980-ban negyedikek lettek. Varga Lajos vezető edzővel dolgozik együtt Taksonyi István, az utóbbi a fiatalokat oktatja. Minden remény megvan, hogy a most visszavonult több NB Il-es játékost pótolni tudják, helyükre fiatalokat találnak és biztosítják a bentmaradást. A természetjáró szakosztály a legrégebbiek közé tartozik. Az elmúlt évek során nagy változások történtek náluk. Külön kell említeni Tóth János szakosztályvezetőt, Lóridon Jánost, Láng Ilonát és Kersák Máriát, akik aktívan szervezik és irányítják a szakosztály munkáját. Az ország különböző részeibe szerveznek túrákat és mindig rendelkezésükre áll az egyesület óbányai két turistaháza is. A beszámoló végén Pálinkás István megköszönte a társadalmi munkások fáradságos munkáját. Kérte, hogy ezután is támogassák az egyesületet, a szakosztályokat, a sportolókat. Az elnökség beszámolója után Szegedi Lászlóné, a számvizsgáló bizottság megbízott elnöke nagy szakmai tapasztalatra utaló részletes tájékoztatóval számolt be a bizottság munkájáról, majd Gyurcsics Mónika, gazdasági vezető ismertette az elmúlt évi pénzügyi gazdálkodást és az idei tervet. Ezt követően hozzászólásokra került sor. Felszólalt: Varga Lajos, Merkl Antal, Szabó Kovács János és dr. Rúzsa János, Bfadies Béla. Ezután került sor az új vezetőség megválasztására. A sportkör elnökének ismét Pálinkás Istvánt választották, elnökhelyettesek Csapó Jenő, Kaposi István és Simon József. Az elnökség tagjai: dr. Nedók Pálné, Bak- sai Ervin, Jánosi György és Mikóczi György. Ügyvezető elnöknek ismét Petrits Józsefet választották. — NY — Fotó: Kapfinger. Serdülő labdarúgó bajnokság Vasárnap megkezdődött a megyei serdülő labdarúgóbajnokság tavaszi idénye. Az első forduló eredményeit és a bajnoki táblázatot lapunk keddi számában már közöltük. Ezúttal közreadjuk a bajnokság soron következő mérkőzéseit. Március 15: Sz. Dózsa I.— Kisdorog, Dombóvár—Paks, Pincehely—B. Pannónia, Fadd—Dunaszentgyörgy, Bonyhád—Bátaszék, Tevel— Sz. Dózsa II., Nagymányok— Aparhant. Március 22: Aparhant— Tevel, Sz. Dózsa II.—Bonyhád, Bátaszék—Fadd, Dunaszentgyörgy—Pincehely, B. Pannónia—Dombóvár, Paks—• Sz. Dózsa I., Kisdorog—Tamási. Március 29: Tamási—Paks, Sz. Dózsa I.—B. Pannónia, Dombóvár—Dunaszentgyörgy, Pincehely—Bátaszék, Fádd— Sz. Dózsa II., Bonyhád— Aparhant, Tevel—Nagymányok. Április 5: Nagymányok— Bonyhád, Aparhant—Fadd, Sz. Dózsa II.—Pincehely. Bátaszék—Dombóvár, Dunaszentgyörgy—Sz. Dózsa I., B. Pannónia—Tamási, Paks— Kisdorog. Április 12: Kisdorog—B. Pannónia, Tamási—Dunaszentgyörgy, Sz. Dózsa I.— Bátaszék, Dombóvár—Sz. Dózsa II., Pincehely—Aparhant, Fadd—Nagymányok, Bonyhád—Tevel. Április 19: Tevel—Fadd, Nagymányok—Pincehely, Aparhant—Dombóvár, Sz. Dózsa II.—Sz. Dózsa I., Bátaszék—Tamási, Dunaszentgyörgy—Kisdorog, B. Pannónia—Paks. Április 26: Paks—Dunaszentgyörgy, Kisdorog—Bátaszék, Tamási—Sz. Dózsa II., Sz. Dózsa I.—Aparhant, Dombóvár—Nagymányok, Pincehely—Tevel, Fadd—Bonyhád. Május 3: Bonyhád—Pincehely, Tevel—Dombóvár, Nagymányok—Sz. Dózsa I., Aparhant—Tamási, Sz. Dózsa II.—Kisdorog, Bátaszék— Paks, Dunaszentgyörgy—B. Pannónia. Május 10: B. Pannónia— Bátaszék, Paks—Sz. Dózsa II., Kisdorog—Aparhant, Tamási—Nagymányok, Sz. Dózsa I.—Tevel, Bonyhád—Dombóvár, Pincehely—Fadd. Május 17: Fadd—Dombóvár, Bonyhád—Sz. Dózsa L, Tevel—Tamási, Nagymányok—Kisdorog, Aparhant— Paks, Sz. Dózsa II.—B. Pannónia, Bátaszék—Dunaszentgyörgy. Május 24: Dunaszentgyörgy —Sz. Dózsa II., B. Pannónia—‘Aparhant, Paks—Nagymányok, Kisdorog—Tevel, Bonyhád—Tamási, Sz. Dózsa I—Fadd, Dombóvár—Pincehely. Május 31: Pincehely—Sz. Dózsa I., Fadd—Tamási, Bonyhád—Kisdorog, Tevel— Paks, Nagymányok—B. Pannónia, Aparhant—Dunaszentgyörgy, Sz. Dózsa II.—Bátaszék. Június 7: Bátaszék—Aparhant, Dunaszentgyörgy— Nagymányok, B. Pannónia— Tevel, Paks—Bonyhád, Kisdorog—Fadd, Tamási—Pincehely, Sz. Dózsa I.—Dombóvár. Június 14: Dombóvár—Tamási, Pincehely—Kisdorog, Fadd—Paks, Bonyhád—B. Pannónia, Tevel—Dunaszentgyörgy, Nagymányok—Bátaszék, Aparhant—Sz. Dózsa II. A legfiatalabb kerekesek: balról a két edző: Szabó Kovács és Sallai Az elnökség beszámolóját ismerteti Pálinkás István elnök A kajakozok egy csoportja, akiktől további jó szereplést várnak