Tolna Megyei Népújság, 1981. február (31. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-07 / 32. szám

U IvEPÜJSÄG 1981. február 7. Táncpróba Bogyiszlón Nem szép dolog az irigy­ség, de bevallom, feltámadt bennem a minap, amikor Bo­gyiszlón jártunk. Este érkez­tünk a művelődési házba, amikor már vagy fél órája tartott a helyi hagyomány­Szabadi Mihály: „A nagy körből most kicsi lesz”. őrző együttes próbája. Mun­katársam pillanatok alatt el­kezdett fényképezni, alig győzte „csattogtatni a masi­nát”, nehogy kimaradjon egy izgalmas jelenet, egy-egyszép mozdulat. Szóval irigyeltem munkatársamat, ugyanis ne­kem „nem jutott” munka. Az együttes tagjai fáradhatatla­nul járták a táncot, s ha köz­ben meg is álltak egy röpke időre, azt is szakmai meg­beszélésre, egy-egy lépés, egy-egy alakzat újbóli for­málása érdekében tették. Szóval a lényeg, hogy bi­zony jó időnek kellett eltel­nie, mire sikerült beszélget­nem néhány táncossal, ze­nésszel. De sebaj. E várako­zás, ez a pillanatnyi „mun­kanélküliség” oly szép élmé­nyeket nyújtott, hogy ami­kor igen későn elindultunk haza, kollégámmal megálla­pítottuk, hogy „az embernek kedve lett volna közéjük áll­ni, s ropni a táncot”. „BOGYISZLÓI KERTEK ALATT..." Az együttes vezetője Baliné Karászi Lívia, gyermeket vár, ■y----------------------------------­Vidáman húzza a zenekar így érthető, hogy mostanában nem vesz részt az „edzése­ken”. De jó helyettese van Steer Tamásné személyében, aki férjével együtt már igen­igen régóta tagja a sikeres együttesnek. Hogy dolga sok vagy kevés, nem tudom meg­ítélni, csak azt látom, hogy apró intéseire, kézmozdula­taira miként reagál a cso­port, s hogy milyen össze- szokottan, milyen könnyedén követik utasításait; s azt, hogy milyen szeretettel, mi­lyen tudással járják a bo­gyiszlói táncokat. A teremben, a fal mellett L alakban székek sorakoz­nak, melyeknek minden szer­da este akad gazdájuk. Ugyanis a bogyiszlói próbák­nak is vannak nézői. Sze­rencsémre az én székem Ré­vész Ilona néni mellett van. ő az, aki évek óta nem hiány­zott egy próbáról sem, lelkes „magánpatrónusa” a csoport­nak, s ha sikerül megszer­veznie, még külföldre is kí­séri a bogyiszlóiakat. A ha­zai bemutatókon pedig min­dig ott van. — Nézze azt a kislányt! — mutat Eszterbauer Évára, aki fáradhatatlanul és szemmel láthatóan nagy élvezettel jár­ja a táncot. — Ö itt, Dankón óvónő. Szekszárdról jár ki, s ő vezeti az iskolás néptánc- csoportot, az utánpótlást. Ha próba van, kint alszik a dadáéknál. Megszakítjuk a beszélge­tést, mert a csoport az „Isten veled Bogyiszló faluja, Én már többet nem leszek lakó­ja” kezdetű dalt énekli. Er­re nem lehet nem odafigyel­ni! — De erre sem — gondo­lom, amikor üveggel kezé­ben, széles mosollyal, s cifra lépésekkel betáncol a terem­be Szabadi Mihály, aki ko­reográfusa, művészeti vezető­je a csoportnak. — Meg úgy van mint én... — súgja fülembe Ilona néni. *— Nekem itt a fele a ke­resztlányom, Misivel is úgy van mindegyik... Mintha a keresztapjuk lenne. „UTAZÓ LÉTSZÁMRA ALAKULUNK” Szabadi Mihály néhány szavára valóban átformáló­dik a csapat. Akik nem utaz­nak, leülnek, s úgy ültükben lépegetik a csárdást, vagy ami következik. Most 16 tán­cos marad a placcon, s ők folytatják a munkát. Ugyanis március 3-án indul az együt­tes az NSZK-ba, a Német Özv. Rácz Ferencné, Jóföldi Jánosné és Frank Gyuláné Kommunista Párt meghívá­sára vesznek majd részt egy sajtófesztiválon. — Tamás! Pista! Végig kokettálni, incselkedni a lá­nyokkal — így Szabadi. — Azon nem múlik! — harsogják nevetve. „Akkor szép a disznó or­ra, mikor túr...” éneklik, a lábuk jár, s ha vizslatekin­tettel szemlélem is a csoport bármelyik tagját, csodálattal állapítom meg, hogy fáradt­ság egyikükön sem látszik. A söprűs tánc közben egy idősebb asszony, Jóföldi Já­nosné feláll, s hiába mond­ják a többiek, hogy marad­jon még, indul haza. — Korán kell kelnem. Reg­gel a tsz vár — szól vissza. Aztán megint a csöndes beszélgetés következik. — Még az urammal együtt léptünk be a csoportba — emlékezik özv. Rácz Ferenc­né. — Az 1973-ban volt... Most meg, hogy egyedül va­gyok, nem parancsol senki, oda megyek, ahova akarok. De örömöt csak a táncolás­ban lelek. Ilyenkor nem gon­dolok semmire. — A táncolás elején kine­vettek bennünket a faluban — szól közbe a másik idős asszony, Frank Gyuláné. Azt mondták, hogy öregek va­gyunk, minek nekünk ez az ugrabugra... Aztán eltelt né­hány esztendő, s már irigyel­nek bennünket. Jönne már az egész világ a csoportba. — Eladó a menyasszony! •— kiáltja közben a vőfély, a bogyiszlói lakodalmas egyik főszereplője. — Pontosan ilyen volt a régi lakodalom, mint ahogy most a színpadon járjuk — magyarázza Frankné. — Mi is rengeteget tanítottuk a fiatalokat. A lakodalmas szemet gyö­nyörködtető része a meny­asszony öltöztetése és a kon- tyolás. Hajdú Ferencné, a szerepbéli anyós kézmozdu­lataira érdemes figyelni. Roppant gyorsan formálja a menyasszony fején a kendőt: három ránc jobbra és me­gint három balra... „Hivatásos” vőfély és a menyasszony. Amint nézem Steer Ta­mást, a vőfély alakítóját, az jut eszembe, ha ma létezne vőfélyhivatás, biztosan vál­lalhatná. Ö bizonyára meg­keresné vele a kenyerét, de még a kenyérre valót is... — Ide nősültem Bogyiszló- ra és a feleségem „hozott” magával táncolni. Ilona néni a menyasszony haján igazít, én pedig meg­ragadom az alkalmat a cse­vegésre. Kéri Lászlóné Szűcs Ju­lianna a valóságban nem menyasszony, hanem asszony. A helyi termelőszövetkezet­ben dolgozik, de jelenleg a 15 hónapos Krisztinával gye­sen van. — S ha utazik a csoport? — Megyek én is. Olyankor édesanyám vesz ki szabadsá­got és rendezi a gyereket. Sőt, a dédi is besegít a pró­bák alkalmával. — Közben már jár Kériné lába, apróz­Ez a kép az együttes egyik fellépésén készült za a lépéseket, majd betán­col a körbe. A ZENEKAR Itt, Bogyiszlón nemcsak a táncosok, hanem a zenekar — helybéli cigányzenekar — tagjai is fáradhátatlanok Lelkesen húzzák a talpalá- valót, s látszik, hogy nem­csak a táncosok kedvéért, ha­nem saját gyönyörűségükre is teszik. Orsós Kiss János a prímás, a zenekar lelke. Ö gyalog- munkás a tsz-ben. Most ép­pen metszik a gyümölcsfá­kat,. s bizony ez nem kifeje­zetten prímáskéznek való fel­adat. De sebaj, mondja ő, fontos, hogy szépen szóljon a hegedű. — Persze, jobb volna, ha szerződtetnének minket a presszóba, állandó zenélésre... — jegyzi meg a prímás, aki egyébként 22 esztendeje ta­nácstag. Szavaira a zenekar másik négy tagja rábólint. SZÉP SIKEREK, RANGOS ELISMERÉSEK A kis Tolna megyei község, Bogyiszló, a Duna és a Sió- Sárvíz zugában húzódik meg. 1976-ban a Magyar Tudomá­nyos Akadémia népzene- és néptáncgyűjtést végzett a községben, akkor érlelődött meg a gondolat, hogy ismét életre hívják az egykor ne-, vés népi együttést. A terv valóra vált. A helyi szövet­kezetek (áfész, tsz) és a ta­nács támogatásával újjáala­kult a csoport. 1977 a fel­készülés éve volt, de már egy év múlva rangos bemu­A vőfély a söprűs táncban is bizonyít tatókon vettek részt. A rö­vid felkészülési idő is mutat­ja, hogy milyen mélyen él a falu lakóiban a vidék gazdag népdal-, néptáncvilága, s mi­lyen könnyen felszínre hoz­hatók ezek az értékek. A hagyományőrző csoport attól kezdve évről évre arat­ta a sikereket, hozta haza a rangos díjakat; s 1980 már­ciusában a szövetkezeti nép­táncosok VIII.. találkozóján arany minősítést kaptak. V. HORVÁTH MÁRIA Fotó: Gottvald Károly és Kapfinger András Kéri Lászlóné menyasszony és Tóbi Béni vőlegény a „szökés” előtt

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom