Tolna Megyei Népújság, 1981. február (31. évfolyam, 27-50. szám)
1981-02-24 / 46. szám
1981. február 24. KÉPÚJSÁG 3 Megkezdődött az SZKP kongresszusa (Folytatás a 2. oldalról.) számos példával világította meg e kapcsolatok fejlődését, majd megállapította: „A kommunista pártok befolyása növekedésének arányában egyre összetettebbekké és sokrétűbbekké válnak az előttük álló feladatok. Ez pedig időnként nem egyértelmű értékeléseket von maga után, eltérésekhez vezet az osztályharc konkrét kérdései megoldásának megközelítésében, vitákat vált ki a pártok között is.” „Nézetünk szerint ez egészen természetes. Azelőtt is előfordult, hogy egyes kérdésekben nem volt azonos a kommunista pártok véleménye. Az élet meggyőzően bebizonyította, hogy az eltérések mellett is lehet és kell is fejleszteni a politikai együttműködést a közös osztályellenséggel szemben folytatott harcban. A legfelső döntőbíró a felmerülő problémák megoldásában az idő, a gyakorlat. Nem olyan régen egyes kommunista pártok vezetősége erélyesen védelmébe vette a szocializmusért folytatott harc és a szocializmus építése útjainak, formáinak nemzeti sajátosságaihoz való jogát. Ha azonban előítéletek nélkül közelítjük meg ezt a kérdést, el kell ismerni, hogy senki sem erőszakol rá senkire semmiféle sablont vagy sémát, amely figyelmen kívül hagyná egyes országok sajátosságait.” Brezsnyev emlékeztetett rá, hogy valamennyi szocialista ország a maga módján valósította meg forradalmát „minden országon belül az osztályerők közötti viszony, a nemzeti életmód és a külső helyzet diktálta formákban”, „a szocializmus alapjai megteremtésének és megerősítésének, a szocialista társadalom építésének, megvoltak és megvannak a különböző országokban a maguk sajátosságai”. „így hát valamiféle egységesítésről’ beszélni, szembeállítani a kommunista pártokat azon az alapon, hogy valaki elismeri, vagy nem ismeri el a társadalom átalakításának általuk választott útját, úgy gondolom, csak a reális tények mellőzésével lehet” — mondotta. „Egyes kommunista pártokban olykor bírálóan vélekednek országunk fejlődése egyik vagy másik konkrét részletéről. Egyáltalán nem tartjuk azt, hogy nálunk minden ideálisan ment végbe. A szocializmus a Szovjetunióban hihetetlenül nehéz, bonyolult körülmények közt épült. A párt járatlan úton haladt. És senki sem tudja nálunk jobban, milyen nehézségekkel és fogyatékosságokkal kerültünk szembe ezen az úton, s mi az, amit még nem sikerült le- küzdenünk. Az elvtársi, építő bírálatra mi mindig odafigyelünk. De határozottan ellene vagyunk annak a bírálatnak, amely elferdíti a szocialista valóságot és ezáltal akarva vagy akaratlanul az imperialista propagandának, az osztályellenségnek tesz szolgálatot. Pártunk abból indul ki, hogy a kommunisták közötti véleménykülönbségek leküzdhetők — persze, ha nem a forradalmárok és a reformisták, az alkotó marxizmus és a dogmatikus szektásság, illetve balos kalandorság közötti elvi eltérésekről van szó. Itt természetesen nem lehet helye kompromisszumnak — ma éppen úgy nem, mint Lenin idejében. De amikor a kommunisták közös forradalmi ügyükért harcolnak, abból indulunk ki, hogy a különböző nézetek és álláspontok türelmes elvtársi megvitatása felel meg a legjobban közös céljaiknak. A következetes békeharc nagy egyesítő erő A kommunisták következetes békeharca, az imperializmus agresszív politikája ellen, a népeket nukleáris katasztrófával fenyegető fegyverkezési hajsza ellen folyó harc nagy egyesítő erő, a kommunista világmozgalom további összefogásának, tekintélye növekedésének hatalmas tényezője.” „A legfontosabb az, hogy a marxizmus—leninizmus tanításaival felvértezett kommunisták mindenkinél mélyebben és mindenkinél helyesebben látják a világban végbemenő folyamatok lényegét és távlatait, helyes következtetéseket vonnak le ebből az országuk munkás- osztálya, dolgozói érdekeiért, a demokráciáért, a békéért, a szocializmusért folytatott harcuk számára. Ezen az alapon építi az SZKP kapcsolatait a testvérpártokkal.” A beszámolási időszakban — folytatta Brezsnyev —erősödött az SZKP együttműködése más demokratikus erőkkel is, így számos nyugati ország szocialista, illetve szociáldemokrata pártjaival — főképpen a háborús veszély elleni küzdelemben. Fontosnak tekinti az SZKP az együttműködést a szociáldemokratákkal, a szakszervezetekkel, a vallásos körökkel, valamennyi demokratikus békeszerető erővel a háború megakadályozásának, a béke megszilárdításának érdekében. A továbbiakban Leonyid Brezsnyev behatóan elemezte a tőkés világ helyzetét. Megállapította, hogy az utóbbi években tovább éleződött a kapitalizmus általános válsága. Az utóbbi tíz évben immár harmadik gazdasági visszaesését éli át. 1970 óta a fejlett tőkés országokban az árak átlagosan 2,3-szere- sükre emelkedtek, s ezen belül 1975 óta másfélszeresükre. Nem véletlen, hogy az Egyesült Államok új elnöke hivatalba lépésekor beismerte: az Egyesült Államokat most sújtja nemzeti történelmének egyik legrosszabb inflációs periódusa, s az infláció magának az élet alapjainak a megrendítésével fenyegeti az amerikaiak millióit. Vajmi keveset segít a kapitalista gazdaság állami szabályozása. A burzsoá kormányok az infláció elleni intézkedésekkel elősegítik a termelés pangását és a munkanélküliség fokozódását; a termelés válságos hanyatlásának megfékezésére törekedve még inkább fokozzák az inflációt. A fejlett tőkés országokban tíz év alatt megkétszereződött a munkanélküliek serege. 1980-ban a munkanélküliek száma 19 millió volt. Éleződnek az imperialisták közötti ellentmondások, erősödik a harc a piacokért, a nyersanyag- és energiaforrásokért. A japán és a nyugat- európai monopóliumok mind sikeresebben versengenek az amerikai tőkével, még az Egyesült Államok belső piacán is. A 70-es években az Egyesült Államok részaránya a világexportban csaknem 20 százalékkal csökkent. „Azok a nehézségek, amelyekkel a kapitalizmus küzd, befolyásolják politikáját, ezen belül külpolitikáját is — hangsúlyozta Leonyid Brezsnyev. Kiéleződött a harc a tőkés országok külpolitikai irányvonalának alapvető kérdései körül. Az utóbbi időben jelentősen aktivizálódtak az enyhülésnek, a fegyverkezés korlátozásának, a Szovjetunióval és más szocialista országokkal való kapcsolatok megjavításának ellenségei. A kalandorság és az, hogy saját önző céljaik érdekében készek kockára tenni az emberiség létérdekeit — mindez különösen leplezetlenül nyilvánul meg az imperializmus legagresszívebb köreinek politikájában.” „A népek jogainak és vágyainak teljes semmibevevését demonstrálva megkísérlik a terrorizmus megnyilvánulásának minősíteni a néptömegek felszabadító harcát. Valójában az a céljuk, hogy elérjék az elérhetetlent: meggátolják a világban végbemenő haladó változásokat, visszaszerezzék maguknak a népek sorsa feletti uralmat. Példátlanul növekednek a katonai kiadások. Az Egyesült Államokban a katonai kiadások elérték az évi 150 milliárd dollárt. Az amerikai katonai-ipari komplexum azonban még ezekkel a csillagászati számokkal sincs megelégedve — még többet követel. Washington követeléseinek engedve az Egyesült Államok NATO-beli szövetségesei is kötelezték magukat — jóllehet egyesek nem a legszívesebben —, hogy majdhogynem évszázadunk végéig automatikusan növelik katonai kiadásaikat. E hatalmas összegek jelentős részét az új típusú hadászati nukleáris fegyverfajták gyorsított fejlesztésére fordítják. E fegyverek létrehozását a hírhedt Carter- direktívához hasonló, a béke ügye szempontjából veszélyes katonai doktrínák meghirdetése kíséri. Az emberekkel el akarják hitetni, hogy a nukleáris háború korlátozott is lehet, azt akarják, hogy megbékéljenek az ilyen háborúk lehetőségének gondolatával.” „Az imperialista körök más államokat és népeket illetően az uralom és a kényszer kategóriáiban gondolkodnak. Az Egyesült Államok, hogy megossza másokkal a költségeket és egyben szorosabban magához kösse NATO- beli partnereit, e tömb funkcióinak kibővítésére törekszik. A washingtoni stratégák nyilvánvalóan be akarnának vonni háborús előkészületeikbe több tucat más államot, be szeretnék hálózni a világot támaszpontjaikkal, repülőtereikkel és fegyverraktáraikkal. Ezeknek az akcióknak az igazolására azt a verziót terjesztik, hogy szovjet veszély fenyegeti a Közel- és Közép- Kelet kőolajkincsét, illetve a kőolajszállítási útvonalakat. Ez eleve hazugság, mivel szerzői jól tudják, hogy a Szovjetunió nem készül kezet emelni sem az egyikre, sem a másikra.” „Az Egyesült Államokkal való viszonyunkban ezekben az években, ahogy korábban is, elvi és konstruktív vonalat követtünk. Sajnos, a fehér házi vezetőségváltás után is nyíltan harcias felhívások és nyilatkozatok hangzanak el Washingtonban, amelyek kimondottan arra irányulnak, hogy megmérgezzék a légkört az országaink közötti kapcsolatokban. Szeretnénk mégis azt remélni, hogy azok, akik ma határozzák meg Amerika politikáját, végül is képesek lesznek reálisabban szemlélni a dolgokat. A Szovjetunió és az Egyesült Államok, a Varsói Szerződés és a NATO között kialakult katonai-hadászati egyensúly objektív módon szolgálja a béke megőrzését bolygónkon. Mi nem törekedtünk és nem törekszünk katonai fölényre a másik féllel szemben. Ez nem a mi politikánk. De azt sem engedjük meg, hogy velünk szemben alakítsanak ki ilyen fölényt. Az ilyen kísérletek, valamint az, hogy az erő pozíciójából beszéljenek velünk, teljesen kilátástalanok!” „Akár a hadászati nukleáris fegyverekről, akár a közép-hatótávolságú nukleáris fegyverekről van szó Európát illetően, mindkét esetben hozzávetőleges egyensúly áll fenn a felek között. S az egyensúly szilárdabb lehetne, ha megfelelő szerződéseket és egyezményeket kötnénk. Nem felel meg a valóságnak az a verzió sem, miszerint a fegyveres erők összlét- számát illetően szovjet fölény van. Az Egyesült Államok és a többi NATO-tagor- szág fegyveres erőinek együttes létszáma még valamelyest nagyobb is, mint a Szovjetunióé és a Varsói Szerződés többi országáé. Milyen szovjet katonai fölényről is lehet szó? A katonai veszély forrása nem a Szovjetunió állítólagos fölénye, hanem maga a (fegyverkezési hajsza, a világban fennálló feszültség.” Ennek a veszélynek a megszüntetése érdekében Leonyid Brezsnyev szorgalmazta a tárgyalásokat a vitás nemzetközi kérdések megoldására. Szükségesnek nevezte a párbeszédet, „méghozzá az aktív párbeszédet minden szinten. Mi készek vagyunk a párbeszédre.” Elégedetten állapította meg, hogy az európai kontinensen, az enyhülés ellenségei erőfeszítéseinek ellenére, „lényegében nem alakul rosszul a két rendszer országai közötti békés együttműködés. Szélesebbek és tartalmasabbak lettek a politikai kapcsolatok. A Uszty-Ilimszk korszerű erőműve. Az ottani cellulózkombinát építésében magyar szakembered is részt vettek. külpolitika több jelentős problémáját illetően gyakran sikerül megtalálnunk a közös nyelvet. Növekednek és minőségileg is fejlődnek a gazdasági, tudományos-műszaki és kulturális kapcsolatok.” Ennek példájaként említette a szovjet—francia és a szovjet—nyugatnémet kapcsolatok bővülését és az európai enyhülést erősítő megállapodásokat. „Az európai ügyekről szólva nem hallgathatjuk el azt a tényt sem, hogy új, komoly veszélyek fenyegetik az európai békét — figyelmeztetett Leonyid Brezsnyev. Elsősorban a NATO azon döntéséről van szó, hogy újabb amerikai nukleáris rakétaeszközöket telepít Nyugat-Európába. Ez a döntés nem „válasz” az állítólagos szovjet kihívásra, nem a fegyverzet szokásos .korszerűsítése’, ahogyan azt Nyugaton állítják. Nyilvánvaló az a szándék, hogy a NATO javára változtassák meg az Európában kialakult katonai egyensúlyt. Világosan meg kell érteni: a Szovjetunió és szövetségesei ellen irányuló új amerikai rakéták telepítése az NSZK, Olaszország, Anglia, Hollandia vagy Belgium területén feltétlenül kihat kapcsolatainkra ezekkel az országokkal, nem beszélve már arról a kárról, amelyet saját biztonságuknak okoznak. így ezen országok kormányainak és parlamentjeinek megvan az alapjuk, hogy újra és újra mérlegeljék ezt az egész kérdést. Az európai népek létérdekei megkövetelik, hogy Európa más úton járjon. Azon az úton, amelyet Helsinkiben raktak le.” „Az elmúlt évek alatt a Szovjetunió határozottan harcolt azért, hogy véget vessenek a nukleáris fegyverkezési hajszának. Óriási munkát végeztünk a hadászati fegyverek korlátozására vonatkozó, az USA-val megkötendő szerződés előkészítésében, Sokat tettünk a nukleáris fegyverkísérletek teljes betiltására irányuló tárgyalások során. Bejelentettük és megerősítettük, hogy nem alkalmazunk nukleáris fegyvert az ilyen (fegyverekkel nem rendelkező, azokat saját területükön elhelyezni nem engedélyező országok ellen.” „Javasoltuk, hogy szüntessék meg a nukleáris fegyverek gyártását, kezdjék el készleteinek csökkentését, egészen teljes felszámolásukig.” A Szovjetunió — folytatta Brezsnyev — aktívan fellépett minden más tömegpusztító fegyverfajta, így a neutronfegyver betiltása mellett. A Pentagon most ismét azzal próbálkozik, hogy meghonosítsa ezt a fegyvert. „Mi a magunk részéről megerősítjük, hogy nem kezdjük el e fegyver gyártását, ha az nem jelenik meg más országokban, és készek vagyunk az e fegyvert egyszer, s mindenkorra betiltó egyezmény megkötésére.” Emlékeztetett a szónok arra is, hogy a Szovjetunió és a Varsói Szerződés más országai a különböző nemzetközi fórumokon (Madrid, Bécs) több konkrét javaslattal léptek fel az európai katonai enyhülés biztosítására, a fegyverkezési hajsza korlátozására. Ezek a javaslatok ma is érvényben vannak. „A jelenlegi világhelyzet azonban újabb, további erőfeszítéseket követel annak érdekében, hogy kiküszöböljük a háborús veszélyt és megszilárdítsuk a- nemzetközi biztonságot.” Javaslat a bizalomerősítő intézkedések kiterjesztésére Az SZKP KB főtitkára javasolta a bizalomerősítő intézkedések körének kiterjesztését: „A magunk részéről mi már kijelentettük, hogy készék vagyunk továbblépni és bejelenteni a haditengerészeti és a légierők hadgyakorlatait is. Javasoltuk és újból javasoljuk, hogy a tájékoztatás terjedjen ki a nagyobb méretű csapatmozgásokra is. Most pedig azt akarjuk indítványozni, hogy jelentősen bővüljön az ilyen intézkedések alkalmazásának övezete is. Készek vagyunk kiterjeszteni ezeket a Szovjetunió egész európai részére azzal a feltétellel, hogy a nyugati államok is megfelelően kibővítik a bizalomerősítő intézkedések zónáját. Van egy olyan térség, ahol a bizalomerősítő intézkedéseik kidolgozása és alkalmazása — figyelembe véve természetesen e térség sajátosságait — nem csak a helyzet enyhülését eredményezné ött, hanem igen hasznos lenne az eigyetémes béke alapjainak megszilárdítása szempontjából is. A Távol-Keletről van szó, ahol olyan országok vannak egymás szomszédságában, mint a Szovjetunió, Kína és Japán. Amerikai katonai támaszpontok is vannak ott. A Szovjetunió kész lenne valamennyi érdékelt országgal konkrét tárgyalásokat folytatni a Távol-Keletre vonatkozó bizalomerősítő intézkedésekről. A Perzsa-öbölre vonatkozóan tett javaslatainkra időnként azt mondják, hogy ezeket nem lehet elválasztani a szovjet katonád kontingens afganisztáni jelenlétének kérdésétől. Mit mondhatunk erre?” „A Szovjetunió kész tárgyalni a Perzsa-öbölről, mint önálló problémáról. Kész természetesen részt venni az Afganisztán körüli helyzet külön rendezésében is, amiről fentebb már beszéltem. Nem ellenezzük azonban azt sem, hogy az Afganisztánnal kapcsolatos kérdések a Fer- zsa-öböl biztonságának kérdéseivel együtt kerüljenek megvitatásra. Természetes, hogy ebben az esetben csupán iaz afgán probléma nemzetközi vonatkozásai tárgyalhatok meg, nem pedig az afgán beilügyek. Afganisztán szuverenitását teljes mértékben meg kell őrizni, csakúgy, mint el nem kötelezett státusát. Mi ismételten nyomatékosan higgadtságra szólítunk fel a hadászati fegyverzeteket illetően. Nem engedhető meg, hogy a világ népei a nukleáris háború kirobbanásának veszélye jegyében éljenek. A hadászati fegyverek korlátozása és csökkentése rendkívül fontos probléma. A magunk részéről készek vagyunk halogatás nélkül tárgyalásokat folytatni erre vonatkozólag az Egyesült Államokkal, megőrizve mindazokat a pozitívumokat, amelyeket eddig ezen a téren elértünk. A tárgyalások természetesen csakis az egyenlőség és az azonos biztonság alapján folytathatók. Mi nem megyünk bele olyan megállapodásiba, amely egyoldalú előnyt adna az Egyesült Államoknak. Ezzel kapcsolatban ne legyenek illúziók. Véleményünk szerint a megfelelő időben valamennyi többi nukleáris hatalomnak is csatlakoznia kell ezekhez a tárgyalásokhoz. A Szovjetunió kész tárgyalásokat folytatni bármilyen fegyverfajta korlátozásáról. Annak idején javasoltuk a tengeralattjáróról indított Trident-rakéták és a mi megfelelő rendszerünk létrehozásának tilalmát. Ezt nem fogadták el. Az amerikaiak létrehozták a Trident—I. rakétákkal felszerelt Ohio típusú új tengeralattjárót. Mi is létrehoztuk a hasonló rendszerű Tájfunt. Ki nyert ezzel? Készek vagyunk megegyezni arról, hogy korlátozzák az Egyesült Államokban az Ohio típusú, nálunk pedig a hasonló új tengeralattjáró rendszerbe állítását. Most pedig szóljunk az európai nukleáris rakéta- fegyverekről. Folytatódik e (Folytatás a 4. oldalon.)
