Tolna Megyei Népújság, 1981. február (31. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-03 / 28. szám

2 Képújság 1981. február 3. Közlemény a JNDK párt- és állami küldöttségének látogatásáról A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottsága és a Magyar Népköztársaság kormányának meghívására 1981. január 26. és február 2. között látogatást tett hazánk­ban a Jemeni Népi Demokra­tikus Köztársaság párt- és ál­lami küldöttsége Abdel Ghani Abdul Kádernak, a Jemeni Szocialista Párt Politikai Bi­zottsága tagjának, a központi bizottság titkárának vezeté­sével. Abdel Ghani Abdul Kádert fogadta Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Minisztertanács elnöke. Abdel Ghani Abdul Káderrel megbeszéléseket folytatott Gyenes András, az MSZMP KB titkára és Veress Péter, a KB tagja, külkeres­kedelmi miniszter. A jemeni delegáció látoga­tása során pártközi, kulturá­lis, műszaki-tudományos együttműködést célzó munka- terveket, valamint a külügy­minisztériumok közötti együttműködésről szóló jegy­zőkönyvet írtak alá. A felek megelégedéssel ál­lapították meg, hogy az MSZMP és/a JSZP, valamint a Magyar Népköztársaság és a JNDK közötti sokoldalú kapcsolatok eredményesen fejlődtek. A JNDK delegáció­jának látogatása és tárgyalá­sai új lehetőségéket tártak fel, új utakat nyitottak a baráti együttműködés kiszélesítésé­re. A magyar fél nagyra ér­tékelte azokat a kiemelkedő eredményeket, amelyeket a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság a Jemeni Szocia­lista Párt vezetésével elért. Támogatásáról biztosította a JNDK antiimperialista harcát, s a jemeni nép törekvését Je­men békés úton történő egye­sítésére. Az aktuális nemzetközi kérdéseket áttekintve a felek megkülönböztetett figyelmet fordítottak a közel- és a kö­zép-keleti térség problémáira. Megerősítették, hogy támo­gatják a közel-keleti válság átfogó rendezését, amelynek elengedhetetlen feltétele az izraeli csapatok teljes és fel­tétel nélküli kivonása az 1967-ben megszállt területek­ről — Jeruzsálemből is —, a palesztin nép jogainak hely­reállítása, beleértve az önálló államalapítás jogát. Kifejezték aggodalmukat az öböl térségében kialakult helyzet miatt. Mindkét fél nagyra érté­kelte Abdel Ghani Abdul Ka­der látogatásának eredmé­nyeit. Kifejezték meggyőző­désüket, hogy ez a látogatás hozzájárult a Magyar Szocia­lista Munkáspárt és a Jemeni Szocialista Párt, valamint a Magyar Népköztársaság és a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság együttműködé­sének és barátságának elmé­lyítéséhez. Az Abdel Ghani Abdul Ka­der vezette párt- és állami küldöttség hétfőn elutazott hazánkból. PANORÁMA BUDAPEST Kereskedelempolitikánk cél­ja, összhangban a népgazda­sági feladatokkal, a VI. öt­éves tervben is az ellátási színvonal fenntartása — ahol lehet javítása — hatéko­nyabb kereskedelmi munká­val — hangsúlyozta Sághy Vilmos miniszter a belkeres­kedelem irányítóinak, veze­tőinek a Magyar Tudomá­nyos Akadémián tartott hét­fői országos tanácskozásán, összefoglalták a vállalatok, szövetkezetek legfontosabb feladatait, s irányelveket ad­tak a következő ötéves terv kialakításához. A tanácsko­záson részt vett és felszólalt Marjai József, a Miniszter- tanács elnökhelyettese. VARSÓ Varsóban hétfőn összeült a Lengyel Egyesült Munkás­párt kongresszusi előkészítő bizottsága. A tanácskozáson, amelyen Stanislaw Kama, a LEMP Központi Bizottságá­nak első titkára elnököl, a IX., rendkívüli pártkongresz- szus téziseinek programter­vezetéről folytatnak megbe­szélést. Szovjet válasz az USA terrorizmus-vádjaira Határozott hangú nyilatko­zatban ismertette hétfőn a szovjet vezetés álláspontját a TASZSZ hírügynökség azzal az új szovjetellenes kam­pánnyal kapcsolatban, ame­lyet az Egyesült Államokban kezdtek, és amely azt pró­bálja bizonygatni, hogy a Szovjetuniónak valamiféle köze lenne a „nemzetközi terrorizmushoz”. „Az ilyesfajta kitaláláso­kat egyszerűen figyelmen kí­vül lehetne hagyni, mint a hivatásos szovjetellenesek új, primitív ötletét — ha ezúttal a kampány kezdetét nem az amerikai kormányzat magas rangú személyiségei, köztük Alexander Haig külügymi­niszter kijelentései szolgál­tatták volna” — hangzik a hírügynökség nyilatkozata. „Minden olyan állítás, amely szerint a Szovjetunió­nak köze lenne terrorista te­vékenységhez, durva, rossz szándékú becsapás. Az ilyen állítások joggal váltják ki a szovjet emberek felháborodá­sát, tiltakozását. A Szovjetunió mindig a terrorizmus elméletének és gyakorlatának elvi ellensége volt és maradt, beleértve a nemzetközi kapcsolatok terü­letét is. A terrorizmus ide­gen a szovjet emberek világ­nézetétől, a szovjet állam po­litikájától.” A nyilatkozat emlékeztet arra, hogy a Szovjetunió a nemzetközi fórumokon a leg­határozottabban állást fog­lalt a terrorcselekmények, például a légikalózkodás leg­szigorúbb üldözése mellett. Az Egyesült Államok viszont néhány más nyugati ország­gal együtt megakadályozta, hogy hatékony intézkedése­ket hozzanak a légikalózok ellen vívott harcban. Tény, hogy az Egyesült Államok immár több mint négy éve saját területén bújtatja pél­dául a két Brazinszkaszt. Ezek a bűnöző terroristák el­raboltak egy repülőgépet, ve­szélyeztették számos szovjet ember életét, és előre meg­fontolt szándékkal meggyil­kolták a repülőgép utaskísé­rőnőjét. A TASZSZ állásfoglalása tisztességtelen fogásnak mi­nősíti, hogy a kampány ame­rikai szervezői egyenlőség- jelet tesznek a terrorizmus, illetve a népeknek nemzeti, gazdasági és szociális felsza­badulásukért vívott jogos har­ca közé. A TASZSZ-nyilatkozat hangsúlyozza: az ilyen maga­tartás azt jelenti, hogy ki- gúnyolják három kontinens sok százmillió lakosának tö­rekvését, azoknak a milliók­nak küzdelmét, akik harcol­tak és harcolnak a gyarma­tosítás és annak maradvá­nyai, a külső beavatkozás el­len, új, emberhez méltó éle­tükért. Az ilyen magatartás azt is jelenti, hogy azt bi­zonygatják: Afrika, Ázsia és Latin-Amerika tucatnyi új állama, amelyek létrejötte népeiknek a szabadságért és a függetlenségért vívott áll­hatatos harcának eredménye, nem más, mint a terroriz­mus szülötte. GENF Hétfőn Genfben megkezdő­dött az ENSZ emberi jogok bizottságának 37. ülésszaka, amelyen elsősorban a chilei katonai rendszer és a dél­afrikai rezsim népellenes bű­neivel foglalkoznak. Tanul­mányozni fogják az izraeli megszállás alatt élő palesztin lakosság helyzetét is. TEHERÁN Hétfőn Teheránba érkezett Agha Sahi pakisztáni kül­ügyminiszter. Várhatóan el­sősorban Afganisztánról és az iraki—iráni háborúról tár­gyal majd a teheráni veze­tőkkel. BANGKOK Csao Ce-jang kínai minisz­terelnök hétfőn, Burmában és Thaiföldön tett hivatalos látogatása befejeztével vissza­indult Pekingbe. A kínai kormányfő a kambodzsai kormány elleni szövetkezésre igyekezett rábírni a két or­szág vezetőit. Nemzetközi tevékenységünkkel a Magyar Népköztársaság külpolitikai céljait szolgáljuk A HNF VII. kongresszusa előtti számvetés - Kovács Béla nyilatkozata A közelmúltban befejeződött, a települések közéletében kiemelkedő eseménynek számított népfront-küldöttértekezle­teken résztvettek felszólalásai alátámasztották: lakosságunk érti, érzékeli a nemzetközi élet változásainak, rezdüléseinek jelentőségét, vállalja a béke, a haladás céljait. Ezeket a Ma­gyar Népköztársaság külpolitikájában is megtestesülő törek­véseket — mindenekelőtt a lakóterületi politikai munkában — állampolgáraink cselekvőén támogatják is — mondotta Ko­vács Béla, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára, az Országos Béketanács főtitkára, aki az utóbbi fél évtized béke-, barátsági és szolidaritási tevékenységét, a népfront nemzetközi munkáját átfogva nyilatkozatot adott Mélykúti Attilának, a Magyar Távirati Iroda munkatársának. — A kongresszusi számvetésre készülődve joggal állapít­hatjuk meg, hogy aligha akad ma olyan állampolgár Magyar- országon, aki ne tudná: a béke, az enyhülés aktív védelme elengedhetetlen szocialista hazánk fejlődéséhez, további ter­veink megalapozásához. E tény arra is utal, hogy a Hazafias Népfront politikai keretében önállóan tevékenykedő Országos Béketanács, valamint a szolidaritási bizottság akciói nemcsak népünknek a haladó erőket támogató együttérzését, össze­fogáséit példázták, hanem lakosságunknak a külpolitikai el­igazodáshoz is hathatós segítséget adtak. A tavalyi esztendő egyik kiemelkedő eseményén, a Béke­világtanács májusi elnökségi ülésén elfogadott „Budapesti felhívás” — a magyar nép felelősségteljes állásfoglalását is deklarálva — széles körű nemzetközi visszhangot váltott ki. A magyar békeszerető erők küldöttsége eredményesen kép­viselte közvéleményünket a népek világparlamentje szófiai találkozóján. Hazánkban a béke és barátsági hónap esemé­nyei, a szolidaritási akciók a népfront legutóbbi VI. kong­resszusa óta eltelt időszakban, évről évre százezreket von­zottak. A testvérszervezetek hozzánk látogatott képviselői, a leg­kiválóbb hazai szakértők az utóbbi fél évtizedben több ezer magyarországi fórumon adtak tájékoztatást a társadalmi erők imperialistaellenes nemzetközi összefogásának, a népek fel­szabadító harcának, a fejlődésnek és a nemzetközi gazdasági rendnek a kérdéseiről. Ugyanakkor például az Országos Béke­tanács — sokrétű, eredményes, nemzetközileg elismert tevé­kenységének, 128 ország 238 békeszervezetével fenntartott kapcsolatának fontos részeként — külföldön széles körben is­mertette a Magyar Népköztársaságban folyó szocialista építő- munkának, ezen belül a Hazafias Népfront mozgalmának cél­jait, eredményeit. — Szélesedett és tartalmában is gazdagodott a Hazafias Népfront nemzetközi tevékenysége. Jelenleg 48 partner- szervezettel, illetve demokratikus párttal, mozgalommal mun­kakapcsolat fűz össze bennünket. A szocialista országok testvérszervezeteinek többségével együttműködési megállapo­dások alapján fejlesztettük kapcsolatainkat. A hazai béke- és barátsági munkához hathatós támogatást V mk a szo­cialista országok budapesti kulturális és tu< iyos képvi­seleteitől. Ennek eredményeként évente több ozáz települé­sen előadásokkal, művészeti bemutatókkal, vetítésekkel és kiállításokkal szólhatunk a baráti országok életéről, fejlődé­séről. Gyarapodott a testvérmegyei és -városi, valamint a határtalálkozók száma is, mindinkább a gyakorlati, az adott területen végzett munka kérdéseinek tanulmányozását cé­lozva. — Nagy jelentőségű az az együttműködés is, amely a fej­lődő országok haladó erőivel, különösen a szocialista orien­tációjú országokkal, a függetlenségüket nemrég kivívott né­pekkel teremtette meg, illetve fejlesztette kapcsolatainkat. Lakosságunk számos tanújelét adta annak, hogy — ere­jéhez, lehetőségeihez mérten — kész anyagilag is támogatni a fejlődő országok nehéz körülmények között élő, felemelke­désért küzdő lakóit. — Az európai biztonság és együttműködés magyar nem­zeti bizottságával karöltve nagy figyelmet fordítottunk a kontinensünk békéjéért, biztonságáért és az együttműködésért vívott nemzetközi küzdelemben. Az európai fejlett tőkés or- szágokbeli partnereinkkel folytatott együttműködés és a pár­beszéd lehetővé tette, hogy jobban megismerjük egymás vé­leményét, és segítette a valósághű tájékoztatást. — Békepolitikánknak megfelelően, mozgalmi lehetősé­geinket még jobban kiaknázva — kívánjuk az eddigi alapo­kon tovább fejleszteni nemzetközi tevékenységünket, folytat­va idehaza lakosságunk minél teljesebb tájékoztatását, szo­lidaritási mozgósítását — mondotta befejezésül Kovács Béla. Pija Frigyes kitüntetése A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Púja Frigyes külügyminiszternek a mun­kásmozgalomban és a szocia­lizmus építésében szerzett ér­demei elismeréseként, 60. szü­letésnapja alkalmából a Munka Vörös Zászló Érdem­rendje kitüntetést adomá­nyozta. A kitüntetést Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke hét­főn az országházban adta át. Jelen volt a kitüntetés átadá­sán Lázár György, a Minisz­tertanács elnöke, és Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának titkára. * A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége Púja Frigyest a szovjet és a ma­gyar nép közötti barátság és együttműködés erősítése terén szerzett érdemei elismerésé­ül, 60. születésnapja alkalmá­ból a Népek Barátsága Ér­demrenddel tüntette ki. Losonczi Pál átadja a kitüntetést Púja Frigyesnek Az el nem kötelezettek külügyminiszteri értekezlete Különösen bonyolult és ve­szélyes nemzetközi helyzet­ben tartják meg ebben a hó­napban az el nem kötelezett országok mozgalmának kül­ügyminiszteri értekezletét. A nemzetközi feszültség növe­kedése az imperialista erők, különösen pedig az Egyesült Államok politikájának kö­vetkezménye — állapította meg Jose R. Viera kubai kül­ügyminiszter-helyettes a Granma hétfői számában megjelent nyilatkozatában. A mozgalom soron következő miniszteri értekezletét feb­ruár 9. és 12. között rendezik meg az indiai fővárosban. Bohóc, mint elnökjelölt Coluche: „Legalább kapnak valamit a pénzükért” A francia közönség egyik kedvence Coluche, a bohóc, polgári nevén Michel Colucci. A 36 éves, kerek képű Co­luche jellegzetes bő nadrág­jában, vörös orrával, fémke­retes szemüvegével, kockás, ócska frakkjában állandó sze­replő a tv-képernyőn, a ka- barészínpadon, a mozivász­non, — mindenütt, ahol a nézők nevetni akarnak. Vas­kos tréfáival, szókimondásá- val valóban hahotára készte­ti hallgatóit. Ruházatát most széles sza­laggal egészítette ki: mellén a francia trikolórt hordja. El­határozta ugyanis, hogy az idei választáson a színpadon kívül — elnökjelöltként lép fel. Bohóctréfa? Nem. Coluche komolyan gondolja. S bár ab­ban maga sem bízik, hogy valóban beköltözhet az Elysée palotába, úgy véli, hogy ala­posan beleköphet a szerinte nagyképű, unalmas és szó­szátyár hivatásos politikusok levesébe. „A választás az adó­fizetők ménkű sóik pénzébe kerül, ha engem látnak majd a tv-ben, legalább kapnak va­lamit a pénzükért!” A válasz­tókhoz szóló felhívása sem mindennapi: „Hívom a léhű­tőket, a csavargókat, a része­geket, a homokosokat, az asz- szonyokat, az arabokat, a franciákat — szavazzanak rám!” Nem csoda, hogy a kocsmá­ban, kávézókban és az utcán máris ő a -sztár. Legalábbis azok között, akik unják az ál­lam mai intézményeit, képvi­selőit, s akik valószínűleg egyáltalán nem szavaznának, ha nem találnák meg a szerintük — nekik való jelöl­tet. Coluche arra számít, hogy az utca emberei, a másfélmil­liós munkanélküliségbe, a 13,5 százalékos inflációba, a bü­rokráciába és az állandó po­litikai botrányokba belefá­radt kisemberek, de rajtuk kívül kiábrándult értelmiségi­ek, művészek is rá adják majd voksukat. Ha számítása beválik, a francia elnökvá­lasztási küzdelembe jókora fricskát adhat a hivatásos politikusoknak a szókimondó bohóc. ' ‘j 7 GÁTI ISTVÁN

Next

/
Oldalképek
Tartalom