Tolna Megyei Népújság, 1981. január (31. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-10 / 8. szám

% 1981. január 11, 10 NÉPÚJSÁG Egész testével, arcával, fülé­vel, szemével a beszélgetésre összpontosított. A szavak, a mondatok néha érthetően cso­rogtak át a szoba falán, más­kor viszont mintha a hangok külön-külön szivárogtak vol­na át a láthatatlan lyukakon. Nem a szavak értelmét ke­reste, hanem a hangok erede­tét. Már második éve, hogy be­költöztek ebbe az összkomfor­tos pannell-lakásba. Két éve lesz májusiban, hogy figyeld a mondatok, szavak útját. Nem sok sikerrel. Mindössze any. nyi eredményt ért el, hogy a jobb oldali szomszéd gyereké­ről sikerült megállapítania: ő bömiböltetd olyan éktelenül a magnetofont. Igaz, ezt nem volt nehéz kideríteni, mert a gyerek anyja egyszer a lép­csőházban eldicsekedett, hogy milyen drága sztereómagne. tofont vett a fiának. Japán. Tizenkétezerbe került. De megérte, mert erős, szép hangja van. Ekkor ő megjegyezte: — Erősnek erős, az biztos! — Hallotta? — Mindig, ha itthon van a fia! Szó' szót követett és Kovács Gábor azt találta mondani: „Ha az én gyerekemnek len­ne ilyen magnetofonja és úgy bömlböltetné, mint a magáé, az egész szerkezetet a Drává­ba dobnám!” A szomszédiasszony azóta nem köszön neki, a gyereke pedig még hangosabbra állít­ja a magnetofont. Néha úgy szól, hogy a hangok végigfut­nak a reumás lábán, csiklan­dozzák a térdét, felszaladnak a szívéig és úgy érzi: futnia kell. Futnia, ki a lakásból, ki a világból. ‘Futnia a hetven­öt éves nyomorék lábúnak, amelyek különösen a mély hangokra érzékenyek. Akkor szinte megőrülnék! Rózsinak, a feleségének jó. Ő még csak hatvannégy éves, igaz az ő lábain úgy kidudo­rodnak a viszerek, mintha hüvelykujj-vastagságú köte­lekkel lenne a hús összefog­va1. 'De ő még tud menni. Fájlalja, de megy! Megy nap­számba, meg mindenhová, csak itthon ne kelljen lennie. Képes még térden csúszva is dolgozni, ha annyira fáj a lá­ba, hogy nem bírja az állást. Nappal mindig dolgozik, este meg minidig jajgat, harkányi kenőccsel kenegeti a lábát, meg vizes borogatást rak rá, hogy szűnjön a lüktetés. Or­voshoz nem megy. Hiába mondja neki a nagyobbik fia: „Anyukám, menjen orvoshoz a lábával is, meg a sérvével is!” Ö nem megy. Mindig azt mondja: „Ilyen a lábam a te születésed óta, ezen nem le­het úgy se segíteni. Az orvos is biztosan harkányi kenőcsöt írna fel, meg fürödni küldene Harkányba. Ezt orvos nélkül is megteszem!” . Megteszi, persze, hogy meg­teszi. Ha nagyon fáj neki, ak­kor kenegeti, akkor elmegy fürödni is, bár oda most, amióta a nagy medencében fürdőrui>ás dámákkal együtt kell áztatni beteg lábait, egy­re ritkábban jár. Az Ilona- fürdőbe gyakrabban elment, mert ott magafajták gyógyí­tották elnyűtt testüket. Kom. binéban üldögéltek és beszél­gethettek. És csak nők voltak. Most meg fürdőruhát kell ma. Szalai János: Vizes borogatás Győri utca Egy éve hunyt el a jeles festő, Illés Árpád. Képeiből a Műcsarnokban rendeztek kiállítást. Reprodukciónk a győri Bálint utcát ábrázoló festményét mutatja be. Csillagjáró (In memóriám Tamkó Sirató Károly) gára húzni és mindenféle ve­gyes emberrel együtt fürödni. Meg aztán a szíve sem bírja úgy a fürdést, azt a büdös, kénes vizet, mint régebben. A szívére panaszkodik, hogy állandóan nyomást érez. Per­sze, hogy nyomást érez, meg fullad, mert nyomja a szivét a sérve. Fullad a víztől is, a központi fűtéstől is. Állandó­an nyitva kell tartani miatta az ablakot. Kimegy a jó me­leg. De hiába minden jó szó, orvoshoz el nem megy. Azt mondja: harminc éve mondta az orvos, akkor amikor a há­zasság előtti kötelező orvosi vizsgálat volt, megmondta az orvos, hogy sérve van. Ha most elmenne, most is csak azt mondaná. Érzi, tudja, hogy van, kitapasztalta nem. csak a betegségét, de az el­lenszerét is. Az orvos csak kórházba utalná, mert az or­vosnak halvány fogalma sincs arról, hogy lehet egyszerűb­ben is védekezni a sérv szo­rítása ellen, mint késsel. So­káig gyötörte ez a betegség, de tíz évvel ezelőtt rájött, ha lassan ereszkedik le, ha nem úgy hajol, ha nem olyan gyorsan^ mint fiatal korában, akkor a síérv a helyén ma­rad. akkor nem fojtja. F ■ el az orvostól. Nem .......... is annyira fél, mint i nkább szégyelli magát. Azt mondja: „Engem még a férjem sem látott mez­telenül!” Ez igaz. És ilyen­kor mindig hozzá teszi: „Az én testemhez semmi kö­ze más emberfiának, mégha az orvos is. „A halál az más, akkor már azt csinálhatnak vele, amit akarnak, akkor már nem tud védekezni. De, amíg él, addig ő tudja, hogy mit, hogyan kell. Egyszer elmesélte, hogyan jött rá a gyógymódra. Na­gyon. elfáradt a kapálásban. Földbe vágta a kapát. Ügy, hogy a nyele kéznél legyen. Kezét a csípőjére tette és né­hány derékropogtató kört csi­nált. Persze, előbb körülné­zett, hogy nem látja-e vala­ki, mit művel. Derékrópog- tatás közben látta, hogy egy tyúkhúrt elhagyott. A tyúk­húr élt, zöldellt és ő ezt ki nem állhatta. Szúrta a sze­mét ez a gyom, amely csak jó földben terem, amelyről még történet is van: „Egyszeregy vak ember földet ment vá­sárolni a fiával. A két ember megállt az eladó földnél. A fiú azt mondta: — Apám, ez az a föld! — És milyen? — Tyúkihúros! — Akkor megvesszük fi­am!” És megvették, mert a tyúk­húr csak jó földben szaporo­dik. De ott aztán szaporodik. Az ő szőlőjük is jó földben van. Tavaly kapott jó istálló­trágyát és úgy szaporodik benne ez az átok növény, hogy eső után szinte behálózza az egész földet. A Rózsi ki nem állhatja. Azt mondja: ha a nyavalyásból csak egy is élet­ben marad, ha nem kasza­bolja le mind tőből, akkor úgy szaporodik mint a nyű. Irtja is módszeresen, csakúgy henseg a köves földben a ka­pája. Ha egy-egy kimarad a nyakazásből, éles szeme le­csap rá és úgy tépi ki a föld­ből az átkozottat, mint a me­sebéli óriások a szálfákat. Ez lett a sorsa a már említett tyúkhúrnak is. Csakhogy most nem úgy csapott le rá, mint vércse az egérre, hanem szép lassún, darabokra szaggatva a valamikor szép haji ást, eresz­kedett le a gyomért. És ek­kor jött rá a gyógymódra! El. maradt a hirtelen hajtáskor jelentkező fulladás. Rájött te­hát, ha lassún, részletekben hajol le, akkor a sérve nem nyomakszik a szívére, nem akarja megfojtani. Ilyen egy­szerű az egész gyógymód. Neki minden ilyen egy­szerű. Amikor a kisebbik fiuk eladta a régi házu­kat és vette helyette ezt a panelt, ezt az öröklakást, amely meleg is, kényelmes is, meleg víz is van benne, meg fürdőszoba is, akkor is azt mondta: „A jót könnyebb megszokni, mint a rosszat!” És megszokták? Dehogy szok­ták! Igaz, ő könnyebben iga­zodott. .az itteni élethez, mert soha- nincs itthon,: hol szőlő­metszést vállal, hol kapálást, hol belet mos disznóölésen, hol meg összeszed minden vicket-vackot, és megy vele a vásárba. A piacra is eljár. Ha nincs más, visz néhány kiló hagymát. Örökké lót fut, örökké hívják. Neki a zaj az semmi! Ö csak este hallja, de akkor se sokáig, mert olyan fáradt, hogy amint le­fekszik, azon nyomban el is alszik. Álmában biztosan azt az autót látja, amit az unoká­jának ígért. Az unokájáért dolgozik annyit, meg azért, mert: „Addig jó, amíg a szülő adni tud és nem kap!” Így magyarázkodik, pedig a mun­ka nélkül meghalna. Tudja, ha kiesik a kezéből a kapa, a főzőkanál', a bélmosókés, ak­kor ő is a földre zuhan, a földre, amelynek növényeit az ő verítéke is táplálta, amely­nek életet adott és amely hat­vannégy év óta táplálja őt. Így elmélkedett Kovács Gá­bor, miközben fülével a zajt kutatta. Rejtett forrásra, nem egyre rábukkant életében, a fürjifiészket is megtalálta, a süldő nyálra is rálelt a lucer­násban, de a hang forrását sehogy sem sikerült kikémlel­nie. Pedig a két év alatt sok. féle módszert kipróbált. Ügy kutatta a hang eredetét, mint a geológusok az ércet, az ola­jat. A fülét a falra tapasz­totta. A bal fülét, mert a jobbrá nagyot hall. Erőseb­ben, tisztábban jött a hang, de az irányt nem tudta meg­állapítani. Arra sem jött rá: kinek a hangját hallja, az alsó szomszédét, a felsőét, az ol­dalsóét, a legfelsőét. Néha több felől is jöttek a hangok, a beszéd'foszlányok. Ilyenkor átérezte, mint jelenthetett a bábeli nyelvzavar, amelyről a 'Bibliában olvasott. A sok­féle beszéd, amelyből csak dúrva kifejezések hallatszot­tak tisztán,, nem, adott útba­igazítást arra, hogy kik mondják ezeket a szavakat, mert ^ezeket a kifejezéseket ma már minden családban használják, nem úgy mint ré­gen. Régen csak akkor mond­ták ki ezeket a szavakat az emberek, ha nagyon mérge­sek, ha nagyon elkeseredettek voltak. Az üveg,poharas módszer sen? segített. Hallotta valakitől, ha tudni akarja miről beszélnek a szomszédban, akkor üveg­poharat kell a falnak nyomni, az üvegpohárra rászorítani a fület, az üvegpohár felerősíti a hangot. A vékonyfalú üveg­pohár felerősítette a beszé­det, de eligazítást így sem kapott. A » * fűtőtestet is, amely .......... oly kellemes mele­get árasztott, megvallatta, a csövekhez is odaszorította a fülét, de mindhiába. Az biz­tos, hogy a csövek vezetik a hangot, jól vezetik, de hogy honnan vezetik, azt csak az a magasságos égbeli tudja. A csöveken keresztül hallott ő sokféle zörgést, csörömpölést, vécélehúzást, meg mindenfé­le hangot. De ez csak arra volt jó, hogy elgondolkodjon azon: „Miért szerethetik a mai emberek, főleg a fiatalok a zajt? Merthogy szeretik, az biztos. Megfigyelte: ha egy gyerek talál egy bádogot, meg egy fadarabot, már kész a ze­nebona. Püföli, mint az is­tennyila. A motorokon sem tudnak nyugodtan megülni. Ha nem száguldoznak, akkor sem tudnak nyugodtan ülni azon a motoron. Állandóan csavargatják a gázkart és azok az aprócska motorok olyan veszettül ordítoznak, hogy az oroszlán bőgése hoz­zájuk képest csak macskado. rombolás. Beszélgetett erről a nagy zajongásról más hasonló ko­rú emberekkel is, mert azt hitte, csak ő szenved tőle. Egyszer azt mondta neki az egyik pádon üldögélő ismerő­se: ő a zaj ellen, zajjal véde-" kezik. Ha a saját zaját hall­ja, akkor nem hallja a másét, akkor tudja, hogy hol, miért van zaj. Ha tudatosan csinál­ja az ember a zajt, akkor job­ban elviseli. A saját zaj elvi­selhetőbb ! IS * ^ (próbálta. A leghan. —------ gosabbra állította a r ádiót. A hang már a dobhár­tyáját szaggatta, de még min­dig hallotta a valahonnan a lakásba áramló hangokat. Rá­adásul még csengettek is a szomszédok: ne bömböltes- se a rádiót. Hogy honnan tud­ták meg: az ő rádiója böm­böl, az máig is rejtély. Kovács Gábor felállt, h'all- gatózott egy kicsit a falhoz simulva, majd kiment a kony­hába. Elővette tiszta fehér zsebkendőjét, a csap alá tar­totta, a hideg vizet enyhén ki­nyomkodta és a zsebkendőt a mosogató szélére terítette. Le­akasztotta a mosogató fölött lógó törülközőt, benedvesítet­te. Bement a szobába. A vizes törülközőt a fűtő­test csőnyakára kötötte. Leült. A vizes zsebkendőt a hom­lokára terítette és várt. Vár­ta a feleségét, aki -két óra múlva itthon lesz és várta a tavaszt, amikor ő is kimehet a szőlőbe. Arra gondolt: még két hónap. Még két hónapot kell kibírnia! A fejfájása csillapodott. Jót tett neki a vizes boroga­tás. A Zalj is csöndesedéit. Egy pillanatig úgy hitte: megtalálta a zaj elleni gyógy, szert. Egyszerű ez is, mint a Rózsi gyógyszere. Csak vizes törülközőt kell kötni a fűtőtest csőnyakára. Ült, élvezte a pillanatnyi csendet, amit egy túrázó mo­tor tört darabokra. Egy esztendeje, hogy el­ment. Ahogy Illyés nevezte: a garabonciás. Föléemelkedett a hullámoknak, melyek élete egészén végigkísérték. Tara­jukra kapták, de méginkább magukba temették. A 20-as évek avantgárd költőjeként startolt. Átélve az expresszio- nizrnus, majd a dadaizmus indulatatit, jutott el a konst­ruktivizmushoz. Fő poétikai elve a „síkba kilépő iroda­lom” teóriája volt. (Ám ez a világérzés távoli az akkori hazai viszonyoktól.) Ezért 1930-ban már Párizsban ta­láljuk. Ismerettsége Robert Dalaunay-vel, hozza meg a kívánt elismerést. Az új köl­tészeti irány megtestesítőjét látták benne. 1936. Dimen- sionista Manifestum (egy hullámhegy csúcsa). Hosszan tartó potenciális betegség után, feladva di- menzionista törekvéseit, meg­teremti a szürrealizmussal érintkező, abszurd dali ormát, s a gyermekköltészetben megleli irodalmi feltámadá­sának igazi örömét. Illogikus verbális futamai, a nyelv já­tékos lehetőségeinek furfan­gos kiaknázása, gyermekköl­tészetünkben úttörés. Felnőtt ésszel is jól szórakozunk kö­tetein. Főhőse: Tengerecki Pál, a modern élet hérosza, akitől gyermek, felnőtt egy­aránt csak tanulhat (örök­ifjú ámulatot, izgató kíván­csiságot). Gyermekpoézisének és mű­fordítói tevékenységének el­ismerése ellenére úgy érzem, méltánytalanul elhallgatjuk, az egyetemes irodalomban is „jelentős kísérletező” valódi értékeit. Elment, s mi adósai ma­radtunk, e „Borsod kálvinis­ta boltívei” alól induló, s már a csillagotokat taposó költőnek. BAYER BÉLA CSORBA GYŐZŐ: Kihaló falu # ■ Bejön az erdő, — eddig csak táplált, védett, nyugtatott. Szétfut a gyom, — eddig csak megtűrtén lapult. S a tömény alkonyati béke nem hull többé emlékezőkre s várakozókra, az éjszakát nem bontják meg nyögések, suttogások, víg és szomorú emberi zajok. A szél próbálja utánozni őket. Lógó kísértet-jelöltek az utcán, lépésük, mint az enyém is, nehéz. A Jelenkor januári száma A Pécsett szerkesztett irodalmi és művészeti folyó­irat januárt számának élén összeállítást olvashatunk Mészöly Miklós 60. születésnapja alkalmából. Az össze­állításban Alexa Károly interjúja, Béládi Miklós: Az epika megtisztítása és felvezetése című tanulmánya és Grendel Lajos novella-elemzése kapott helyet. A szám lírai rovatában többek között Bertók László, Rába György, Weöres Sándor és Zelk Zoltán verseit, a szépprózák sorában Mándy Iván és Tatay Sándor elbe­szélését, valamint Tamás Menyhért kisregényének első részletét találjuk. A tanulmányók, jegyzetek között figyelmet érdemel Bori Imre jugoszláviai szemléje, Nemes Nagy Ágnes Verstani veszekedések című írása, továbbá Németh La­jos tanulmányának első része Csontváry: Baalbek című képéről. A kritikai rovatban Csűrös Miklós Rába György új verseskötetét elemzi, Pomogáts Béla pedig a nyugati magyar költők 'kötetéiről ír 'összefoglalót.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom