Tolna Megyei Népújság, 1981. január (31. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-27 / 22. szám
^.^EPÜJSÄG 1981. január 27. Moziban R A színes, szinkronizált román film nem jár a filmművészet csúcsain, de az érdekes krimitörténet fontos politikai és erkölcsi mondanivalót hordoz — hitelesen. Aki könnyű szórakozásra vágyik és megnézi a filmet, nem csalódik, a történet világos, ám fordulatos és izgalmas, de aki el akar gondolkodni a fasizmus, illetve általában az erőszak természetrajzán, azt is megteheti a film kapcsán, mert annak mélyebb rétegei tulajdonképpen erről szólnak. Krimikedvelők számára már az is érdekes, hogy ebben a történetben a bandita üldözi a felügyelőt. Az időpont 1940 szilvesztere, a felügyelő halálhírét költik barátai — a temetést is megrendezik —, hogy életét megvédelmezzék régi ellenfelétől, a banditától, aki a hatalom, a fasiszta rendszer megbízottja. Kiszolgálója és kiszolgáltatottja egyszerre, hiszen gyilkolnia kell, hogy élhessen. A vasgárdista vezér megtudja, hogy él az ellenfél, azt viszont nem, amit a nézők tudnak, hogy neki is már csak hónapjai vannak vissza egy korábbi, jól irányzott tüdőlövés miatt. Folytatódik a fordított üldözés, majd a bandita elrabolja a félügyelő fiát. Ebből is kiderül, hogy a túszszedés és a terrorizmus mennyire nem új dolog. EVAN A felügyelő is dolgozik eközben és fontos dokumentum birtokába jut, megszerzi az Antonescu elleni puccs titkos tervét, de azt meg a naivan és magányos akciókkal harcoló felügyelő nem sejti, hogy a tábornok már a németek csatlósa. Minden jó szándék csődbe jutott már, minden érték devalválódott a fasizmus elsöpört már minden emberséget — sugallja a film második, mélyebb rétege. Utcai találkozást ajánl a bandita, a kisfiút kínálja cses rébe a dokumentumokért. A felügyelő nehéz helyzetben van, hiszen ő még azt hiszi, segíthet az embereken a puccs tervének nyilvánosságra hozásával. Aztán dönt az erőszak és nem tudni pontosan, hogy miért, de mindenesetre az erőszak logikája szerint, a rácsos teherautó felrobban — benne a gyerekkel — mielőtt a felügyelőnek döntenie kellene érzelmei és a lelkiismerete között. Megjelent a Béke és Szocializmus A Német Szocialista Egységpárt és a Béke és Szocializmus szerkesztőségének rendezésében nemzetközi tudományos konferenciát tartottak Berlinben. „A munkásmozgalom és a nemzeti felszabadító mozgalom közös harca az imperializmus ellen” témáról. A folyóirat januári számában megkezdődött a konferencia anyagának közlése. Néhány hét múlva nyílik meg Moszkvában az SZKP XXVI. kongresszusa. Alois Indra, Csehszlovákia Kommunista Pártja Elnökségének tagja, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság szövetségi gyűlésének elnöke a kongresszusra készülő lenini párt eredményeit méltatja cikkében. A statisztika szerint az elmúlt, 1980-as esztendő minden napján mintegy 3 millió gyermek született. Milyen jövő vár rájuk? Erre keresi a választ Romes Csandra, a Béke-világtanács elnöke. A folyóirat cikksorozatot indít a KGST-tagországok gazdaságirányításának javításáról. Elsőként Hoós Jánosnak, az MSZMP KB tagjának, az Országos Tervhivatal államtitkárának cikke jelent meg a magyar népgazdaság irányításának problémáiról. Rádió Vonalvégen a szex A fenti címmel igyekszem követni a rádió január 19-én este elhangzott műsorának példáját. Felhívni a figyelmet, netán egy kicsit felcsigázni is, aztán odakacsintani a hallgatóra (jelen esetben az olvasóra), hogy erről ugyebár négyszemközt sokat tudnánk beszélni, majd nem mondani a kevésnél alig valamivel többet.. Élek a gyanúperrel, hogy mindez a beszélgetést vezető Ipper Pált és az abban részt vevő Szé- csi Évát, Földvári Gézát és Kulcsár Istvánt még szórakoztatta is. Beszélnek-e Párizsban, Washingtonban és Moszkvában a szexről? Beszélnek. Legkevesebbet Moszkvában, legtöbbször és legtárgyilagosabban az USA- ban. Aki járt Franciaországban, az maga is tanúsíthatja, hogy a gallok ivadékai 6okkal ritkábban, mint feltételezik róluk. Könnyen lehet, hogy a skótok fukarsága és az északi népek hidegsége épp olyan legenda, mint a franciák könnyűvérűsége. Van-e szexuális felvilágosítás? Hol így, hol úgy. A nemi élet ténye már jó ideje nem hat az újdonság erejével az emberiségre. Valószínűleg igaza van Szécsi Évának, aki úgy vélekedik, hogy az ilyetén tevékenységét 14— 16 éves korában elkezdő fiatalság inkább az igazi szerelem mibenlétével kapcsolatban szorulna tájékoztatásra. Porno? Az USA-ban elsősorban a kábeltévé külön költségű műsoraiban „élvezhető”. Franciaországban? Naná! Tessék a nap bármely szakában végigmenni a Place Pigalle-on (megtettem), ahol általában több a külföldi, mint a francia. Moszkvában? Meglehet, de Földvári Géza még nem hallott róla. A hazai hetilapok orvosi tanácsaihoz hasonlókat külhonban javarészt hiába keresnek. „A szex és a nyilvánosság” terén jobban állunk tehát, mint a világ más országai? (Ez volt a „Vonalvég” műsor alcíme.) Sehol sem állnak jól. Pedig kellene. Nagyjából ez volt az, amit Ipper Pál és kollégái beszélgetéséből leszűrhetett a hallgató. Meg azt a tapasztalatot, hogy a téma ilyetén megközelítése inkább csak érde- keskedő volt, semmint érdekes. Tehát alighanem felesleges is. O. I. Színházi esték A most záruló évad nem kényeztetett el bennünket operával, reméljük, a következőben többször csendül jel muzsika a színházban. A Pécsi Nemzeti Színház Tosca-előadása viszont azoknak is emlékezetes élmény, akik nem rajonganak Pucciniért. A Verdi utáni nemzedék leghíresebb és föltétlenül legkedveltebb komponistája ma is a népszerűségi lista élén áll az egész világon, amit feltehetően annak köszönhet, hogy dallam- szövése világos, könnyed, énekelhető, s bár esetenként nem riad vissza az olcsó megoldásoktól sem, kétségtelen, hogy van benne drámai erő. A pécsi Tosca Eck Imre rendezése, aki biztosan aknázza ki a drámai momentumokat, s olyan Toscát állít színpadra, ami nemcsak itthon állja a versenyt. Hangban is. Németh Alice, akit évekkel ezelőtt a Carmen Michaelájaként ismertünk meg, operai pályafutásának jelentős állomásához érkezett el. Toscája drámai feszültséggel teli, a második felvonásban pedig olyan magaslatokra jut el, amire csak a legjobbak képesek. Méltó társa Albert Miklós és Németh József, aki Pécsről indult s vendégként ma is visszajár ide. Scarpiát már énekelte Szekszárdon, s talán ez leghatásosabb szerepe. Nagy Gábor, Deák Mihály kitűnően illeszkedik ebbe a kitűnő együttesbe, Hirsch Bencét pedig, akinek biztos fejlődését nyomon követhettük, most már karmestereink élvonalában kell számon tartanunk. Cs. L. Kifosztott sírok A luxori Királyok völgyéből kilenc, felbecsülhetetlen értékű falfestményt loptak el egy sírkamrából. Az egyiptomi rendőrség közlése szerint a freskókat Ur-Minnek, az újbirodalom egyik királyi írnokának a sírhelyéről távolították el. A sírkamra vasajtaját a hatóság érintetlenül találta. Fölötte fúrtak a rablók elég nagy rést a falba ahhoz, hogy egy ember beférjen. Egyiptomi régészek panaszkodnak arra, hogy a sírhelyek kifosztásának esetei megszaporodtak az utóbbi években. Az ellopott ereklyék „feketepiaci” ára már csillagászati magasságokat is elér. Ankét egy giccskiállításról (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Húsz napig volt nyílva Dombóváron, a művelődési otthon kiállítótermében Bállá András kerttervező és építészmérnök fotókiállítása. A kiállított 35 színes képen bemutatott tárgyakról a látogatókban igen sokfajta — dicsérő és elmarasztaló — vélemény alakult ki. A nézetek tisztázását segítette elő az a beszélgetés, amelyre a rendezők meghívták a fényképek készítőjét, Bállá Andrást, valamint Fábián László művészettörténészt. A művészien fényképezett műtárgyak jó része látszatvi- lágot teremt, nem igazit, így a szó legszorosabb értelmében giccseset. Mégis a kiállítás vendégkönyvében „gyönyörűeknek, ízlésesnek” titulálták ezeket. Ha arra gondolunk, hogy Bállá András úgy válogatta ki fényképezendő tárgyait, hogy azokat készítőik nem üzleti szándékkal, hanem saját manuális és esztétikai vágyuk kielégítésére szánták, akkor nyugodtan kimondhatjuk, hogy valamennyi az emberekben lappangó és kitörni vágyó őszinte önmegvalósulást tükrözi. Ezért a képeken megjelenő, apró kagylókból összerakott lovagi vár, a padlásablakban elhelyezett gipszgólyák, a tátogató betonhalak és a többi tárgy készítőit mégis irigylem, mert ők nincsenek kizárva abból, hogy szabad idejük egy részét olyan foglalatossággal töltsék el, ami örömet jelent nekik. Arra azonban vigyázni kell — mint ahogy Bállá András is tette —, hogy ezeket a „műtárgyakat”, illetve „műalkotásokat” tisztességesen, tehát nem fitymálva és nem is dicsérve szabad bemutatni a közönségnek, s a döntés jogát meghagyni azoknak, akik megtekintik e művészi fotókat, s elgondolkodnak azok tartalmáról. MAGYARSZÉKI ENDRE Fotó: Dombai J. Az ankét résztvevői Tévénapló A Televízió irodalmi folyóirata olyan vállalkozás, amit csak dicsérni lehet, hisz napjaink irodalmának népsze- rűsítésére vállalkozik, s minden bizonnyal sokkal több emberhez jut el, mint bármelyik folyóiratunk. Kár, hogy tapintatlansággal kezdődött, a hivatalos műsor ugyanis a legtöbb esetben gondosan elhallgatja az írók nevét, mi pedig legföljebb azon töprenghetünk, hogy miért fontosabb a díszlet-, vagy jelmeztervezőt megemlíteni, mint Bárdosi Németh Jánost vagy Galsai Pong- rácot? Az első jelek arra mutatnak, hogy a Szép szó a hagyományos magyar folyóiratmodellt követi, aminek legfőbb előnye, hogy kockázatmentes, hisz egy jó száz éve kialakult gyakorlatot folytat, bár itt a láthatóság ténye, ami egyben az olvasó közvetlen, személyes tevékenységét kikapcsolja, feltehetően új lehetőségeket is rejt magában. Szerencsés gondolat volt, hogy a feltehetően legnagyobb „példányszámú” folyóirat veti fel a közérthetőség kérdését, az erről folytatott kerekasztal-beszélgetés sok fontos dolgot érintett, de csak érintett, mert a téma általános voltára való tekintettel lehetett volna lényegesen hosszabb is. A legtöbb félreértést manapság éppen a közérthetőség jelenti, s csak óvatosan beszélünk arról — sok egyéb mellett —, hogy a vers „érthetetlen- sége” esetében nem is mindig az olvasóval van baj. A közérthetőség egyébként sem egyértelmű fogalom. A remekművek esetében — gondoljunk a Hamletra vagy a Faustra — mindent „értünk”, a kérdés azonban inkább az, hogy hangulatom, műveltségem, vagy akár a kor, melyben élünk, mit emel ki, mit tart mellékesnek a szóban forgó műben. Egyéni reagálásunk is különböző. Pesten az Üllői úton járva mindig eszembe jut Kosztolányi verse, az Üllői úti fák, s meghatottan ismétlem sorait, jóllehet igazán nem mondhatom el, hogy „ti voltatok nekem az ifjúság”. A verssel való azonosulásnak nem kell feltétlenül személyes élményt is jelentenie, s még csak arra sincs szükségem, hogy Kosztolányi lelkiállapotába képzeljem magam, aki ifjúságát idézte vissza ezzel a verssel. Minden jó vers teljes világ, amelyhez több út vezet — vagy egy sem, tekintettel arra, hogy rossz versek is vannak jócskán. A jól vagy rosszul értelmezett közérthetőségen fordul meg tulajdonképpen egész mai művészetünk, de a megértés mindig kettőn múlik: a mű és az olvasó felel egymásnak, feltéve, hogy van mire felelni s van az is, aki feleljen. A Szép szó számos lehetőséget villantott fel, másokat pedig meg sem próbált kihasználni. Az egy kiló zafír ürügyén folytatott beszélgetés messze túlmutatott a mesterséges kristályok előállításán, az antikváriumban tett látogatás pedig olyan unalmas volt, amilyent egyetlen szerkesztő sem tűrne meg folyóiratában. De fontosabb ennél az, amit örömmel hallottunk Bata Imrétől, hogy a Szép Szó az ország legnagyobb folyóirata akar lenni, s igazán reméljük, hogy nem csak egy adás lesz a sok közül, hanem valóban a kortárs magyar irodalmat szolgálja, jókedvvel, mindnyájunk hasznára. CSÁNYI LÁSZLÓ Augusz-házi (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Színes, változatos muzsikával köszöntötték hallgatóikat a szekszárdi Liszt Ferenc Zeneiskola művész tanárai az 1981-es év első, az intézmény nagytermében rendezett koncertjén. A barokk kor zenei törekvéseinek hatalmas szintetizálójától, Bachtól egészen a ma élő jazz-muzsikus Tomsits Rudolfig ívelt a dicséretesen merész műsor. De nemcsak a zeneszerzők egymásmelletti- sége, hanem a megszólaló hangszerek sokfélesége is érdeklődést keltőén hatott. Hallgathattunk billentyűs-és vonós-, vokális- és fúvószenét. Johann Sebastian Bach szólógordonkára írt d-moll szvitjéből a prelúdiumot Mártonka Tünde játszotta. Várakozásunk mércéjét ő maga helyezte magasra, korábbi fellépésein bizonyított tehetségével. Most sem csalódtunk. Ez évben ünnepeljük Bartók születésének centenáriumát. Korunk kimagasló ze- neszerzőjére, zongoraművésziére és zenetudósára emléke- zett tiszteletre méltó vállalkozásával Kovács József — zongorán Lányi Péter kísérte —, aki a nagy géniusz gyűjtéséből és feldolgozásából származó „Négy magyar népdal”-t és „Négy szlovák népdalt” énekelte kellemesen, ízesen, az utóbbiakat a szomszéd nép eredeti nyelvén. Beethoven első nagy alkotói korszakának stílusjegyeit hordozza az Á-dúr szonáta, melyet Kaiser Györgyi (bőgő) és Ágoston Anikó (zongora) szólaltattak meg. Különösen a táncos karakterű zárótétel nyújtott nagyszerű lehetőséget a szólista bőgősnek, hogy képességeit csillogtassa. hangverseny Weber pályájának kezdetén három versenyművel is gazdagította a klarinét ez idő tájt még nem túl gazdag irodalmát. Ezek egyikét a Concertinót Falussy Mária — e hangszer dinamikai lehetőségeinek minden szépségét, hangszínámyalatainak finomságát felvillantva — játszotta. A puha, meleg pia- nókból kibontakozó virtuóz részek, majd az utolsó taktusok hatásos megformálása méltán arattak közönség- sikert. Tomsits Rudolf, az ismert trombitás, zeneszerző és zenekarvezető Caprice című szerzeményét Pecze Istvánnak írta. A darab három megkülönböztethető részre tagolódik a jazz-es motívumokat tartalmazó bevezető, a harsányabb világot idéző középső és a spanyolos ihletésű harmadik részre. Jogosnak tűnik a kérdés, vajon a klasz- szikusok zenéjétől átitatott patinás falak „elbírják-e” az effajta muzsikát? Az előadás után nyugodtan állíthatjuk — igen. Gonda János a minap úgy nyilatkozott a televízióban, hogy a jazz a komoly zenétől alapvetően két dologban különbözik. Az egyik: improvizatív, a másik: ritmikus. E két fontos jellemző pedig nemhogy nem határolja el, de egyenesen meghatározza a jazz helyét az igényes muzsika világában. Pecze István a Caprice-t trombitán Thész László nagyszerű zongorakísérletével, kulturáltan, kidolgozottan játszotta. Az idei első Augusz-házi hangverseny méltó befejezéseként Bach c-moll versenyművének kétzongorás változata hangzott el Ágoston Anikó és Thész László előadásában. A nehéz, igényes darabot a két kitűnő pianista összeszokottan, éretten tolmácsolta. LEMLE ZOLTÁN Tosca lövő heti filmjcgyzetünket az Akiket forró szenvedély hevít című olasz filmvígjátékról írjuk Szép szó