Tolna Megyei Népújság, 1981. január (31. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-04 / 2. szám

A népújság

1981. január 4.

Moziban

Trombitál a hegedű

A következő heti filmjegyzetünket a Stalker című színes, szovjet filmről írjuk.

Maestro Fellini a háttérben marad, ám karmesterpálcájának intésére reng, mozog és összedől minden: a mai olasz valóság. Fellini a Zenekari próba című filmjében a televízió formáját választja eszközül, hogy lekot- tázza az itáliai „allegro barbárokat”.

A Zenekari próba minden, csak nem együttes zenélés. Mert itt, amit látunk, az sehogy sem azonos célú gyülekezet. Itt szenvedélyek, politikai és egyéni célocskák, némi kufárkodás, magamutogatás, továbbá zongora alatti (perverz) szeretkezések darabolják föl az egységes hangzást. Egységes hangzás itt? Legfőképpen az nem sikerül, hiszen a karmester (politikai vezető!?) szerepe és ere jé is elcsökevényesedik, már csak önmaga dicsőítésére képes.

Maestro Fellini filmjével sokat akar mondani. Meg is teszi! Az ódon kolostor falai között próbát tartó zenekar nem más, mint a hetvenes évek Olaszországa. Falsul hangzik itt minden! Az egyes hangszerek (gondolhatom: gazdasági és tevékenységi formák, mammutvállalatok) önmaguk jelentőségét dicsérik és szavaikkal köpdösik le a másikat. Ellenségként állanak egymással szemben, netán csak néhány közös (választási) akkord erejéig hajlandók azonos dallamot játszani. A karmester dolga a Mű megalkotása, de pocskondiázó, parancsuralmi és kiismerhetetlen dirigálása miatt, gyönyörűséget adó Mű nem születhet meg. Csak beszédtöredékek mutatják, hogy olyant csinálnak, mintha próbálnának. A zenekar fellázad, nem kell neki tovább karmester. A karmester pedig a körülményeket okolja ezért a helyzetért, de változtatni ő se nagyon akar rajta.

Óriási metronómot hoznak. Ám akkor a totális gépiesí- tésben hova tűnik az ember? Az olasz szakszervezet — mert természetesen az is jelen van — külön darabot hegedül. Nem képviseli igazán a zenekart, de tárgyalni sem hajlandó a karmesterrel. Egy öreg férfi zokni-pisztolytáskájából revolvert kap elő és összevissza lövöldöz. Netán a Vörös Brigádok nyugdíjas követője ő?

A karmester dirigálni szeretne, mert áhítozik a zene gyönyörűsége után, de ebben az anarchiában már csak az indulatok, a szenvedélyek és az értelmetlenség hangzik, majd... egy falomlás, megjelenik egy gigantikus, láncon függő vasgolyó (hol a kezdete? ki irányítja?) áttöri a kolostor falát és szemvillanás alatt rendet teremt. Egy hárfásnő halála és a távolról (új ?) fasiszta hangzású rikoltások után a zenekar ismét együtt, egy dallamot játszik és megszületik a hangszereken a Mű.

Trombitál a hegedű, írtam a címben. Maestro Fellininél minden lehetséges. Mint Olaszországban úgyszintén.

SZŰCS LÁSZLÓ JÁNOS

Rádió

Nemcsak nőknek

Viszonylag rendszeresen és szívesen hallgatom a rádió Lányok, asszonyok műsorát, hiszen mindig öröm célratörő riportokban érdekes emberekről, azok terveiről értesülni, jó tanácsokat, ötleteket kapni, okos jegyzeteken eltűnődni. A közel fél órás műsor címéből ítélve egyértelműen a gyengébb nemnek szól, viszont az előbb felsoroltak alapján — ismerőseim szerint is így igaz —, a férfiak is szívesen hallgatják.

A legutóbbi Lányok, asz- szonyok adásban először a Győri Vagon- és Gépgyár munkásasszonyai, technikusai mondták el véleményüket arról, hogy üzemükben ez évtől megszűnik a nyereségrészesedés, mármint annak évi egy alkalommal, egy összegben történő kifizetése, azt béépít'iik a fizetésibe, s h'avi fixként tudnak számolni vele a dolgozók.

Az új év beköszöntése sokunkat különféle fogadalmakra, életforma-változtatásra inspirál. Ha ennek apropójából hangzott el a riport, akkor is figyelemre méltó: egy jogásznő az egyetem elvégzése után lakóhelyén csak irattárosi munkakört tudott kapni, amit egyetlen férfikollegája nem vállalt volna, mondván, „az nem férfimunka”. A riportalany pedig tette a dolgát, de rájött, hogy . nincsen egyetlen olyan feladata sem, ami szellemi fejlődésében előrevinné, noha rendszeresen képezte magát. Az idő teltével egyre inkább megerősödött benne, hogy saját életén maga tud csak fordítani. Így munka- és lakóhelyet változtatva Pécsről Miskolcra ment, ahol jogászmunkát végez, élete kiteljesedett és boldog. A jogásznő esete megszívlelendő, s nemcsak a nőtársaknak, hanem a férfiaknak is.

—h—

Színházi estók

A tojás

Félicien Marceau darabja, A Tojás (L’Oeuf) 1956-os párizsi bemutatója után szabályos világsiker lett, a következő évben már nálunk is játszották, s a siker természetesen itt sem maradt el, sőt hatása ma is eleven, mert csak ezzel lehet magyarázni, hogy a veszprémi Petőfi Színház jónak látta felújítani.

A Tojás tipikus egzisztencialista darab, s Marceau, aki az úgynevezett „huszárokkal” támadta Sartre német ihletésű egzisztencializmusát, maga is az akkor divatos irányzatot képviseli, felhasználva annak nemcsak eredményeit, hanem fogásait is.

Az egzisztencializmus megteremtője Heidegger és Jaspers, bár a gyökerek mélyebbre nyúlnak, s a forrást Kierkegaard jelenti, akinek valamennyi fontos művét az elmúlt években magyarul is kiadták. A divat, mint minden divat, azóta alábbhagyott, s ma már csak egy megadott időszak dokumentuma az egzisztencializmus, hisz sem a filozófiában, sem az irodalomban nem váltotta be nagy hévvel hirdetett megváltó reményeit. Nem is válthatta be, s Sartre apostoli buzgalma is gyakran váltotta színét, sőt utolsó nyilatkozatában már valami ködös reményről beszélt. Remény, de miben? „A kiinduló pont a szubjektivitás” — hirdette Sartre, mert „az egzisztencia megelőzi az esszenciát”, s gondolkozásában az „en-soi”, tehát az önmagában létező és a „pour-soi”, az önmagáért létező a két sarkalatos pont, amiből az következik, hogy „a gyakorlati életben minden eszköz célnak vehető, mihelyt keresik, s minden cél egy újabb cél elérésére szolgáló eszköz”.

Mindez csak azért fontos, mert Marceau darabja szinte illusztrálja a tant, s Émile esetében mindent ez az abszolutizált szubjektivitás mozgat, sötét cinizmusa csak így érthető.

Az egzisztencializmus mint filozófiai áramlat valószínűleg nem több alkalmi kitérőnél, néhány irodalmi alkotás azonban a tantól függetlenül is megállja helyét, elég ha csak Camus nevét említjük. Valószínűleg Marceau A Tojás-a is ezek közé tartozik:' igazi író műve, s ha eszközei nem is eredetiek mindig, kitűnően ért ahhoz, hogy sodrást adjon a cselekménynek. Wilder költői leleménye óta polgárjogot nyert a cselekménnyel illusztrált elbeszélés, s Marceau is epikus jelleget ad darabjának: hőse elmondja saját történetét, ami az adott pillanatban.meg is elevenedik. Ez a módszer alkalmas arra, hogy a lazább szövésű szerkezet se tűnjék fel, mert az esetlegességekből kiemelt események mindenképp egymáshoz illeszkednek.

A veszprémi színház előadása — Pethes György rendezte — minden részletében kidolgozott, jól pergő, a vígjátéki elemek esetenkénti túlhangsúlyozásával együtt is. Mert alapjaiban' kegyetlen darab, s Vajda Károly, akinek vállán az egész nyugszik — fizikailag is — ezt a kegyetlen cinizmust értette meg, találkozva Pethes György felfogásával. Következésképp már nem bűnügyi vígjátékról van szó, hanem egy olyan drámáról, amelyben Sartre „önmagáért létezője” mindent maga alá gyűr, mert torz erkölcse csak saját magában tud gondolkozni. Ha így nézzük a felújított Marceau- darabot, tulajdonképpen , az egzisztencializmus kritikáját olvashatjuk ki belőle, még akkor is, ha majd harminc évvel ezelőtt szerzője nem is egészen erre gondolt.

CSÄNYILÁSZLÓ

Az állampolgárok közötti szerződések

Keveset gondolunk arra, hogy mindennapi ügyeink intézése közben milyen gyakran kötünk szerződést. Szerződés jön létre köztünk és a kereskedelem között, amikor vásárolunk, szerződést kötünk az iparossal, amikor az valamit javít nekünk. Ilyen esetekben nem, nagyobb horderejű döntéseinknél azonban mindig tudomásul vesszük, hogy szerződéit kell kötnünk sáját biztonságunk érdekében, vagy azért, mert jogszabályok köteleznék rá.

A Házi Jogtanácsadó decemberi száma a szerződésekkel foglalkozik. Segítséget nyújt ahhoz, hogy dolgainkat jól intézzük, s megkíméljük magunkat az esetleges kellemetlenségektől. Megismertet a szerződéskötés fogalmával, annak általános szabályaival. Részletesen foglalkozik az ingatlanok adásvételével^ mivel szerződéskötésre legtöbbször ilyen esetekben kerül sor.. Olvasói számára tisztázza többek között az előleg és a foglaló fogalmát, mivel ezek tévesztése miatt már sokan pereskedtek. Leírja, hogy egy szerződés mikor érvényes, mikor érvénytelen, s azt is, hogy ha már létrejött, kinek, hogyan kell a benne foglaltakat teljesíteni.

A legkülönbözőbb szerződési esetek között nagy érdeklődésre tarthat számot a kölcsönszerződéseket tárgyaló fejezet, mert senkinek sem mindegy, hogy ha kölcsön ad, vagy adósságot vesz fel, milyen formában kell azt tennie, s a teljesítésnek milyen buktatói vannak. Jó, ha a kölcsön nyújtásakor, vagy felvételekor tudjuk, milyen •kamat jár az összeg utáni, s mit takar az uzsorás kölcsönszerződés fogalma.

Segítséget nyújt olvasóinak a lap azzal is, hogy egy fejezetében csakis szerződésmintákat közöl. Az ingatlanvásárlásra és cserére, a gépkocsi adásvételére, a tartási szerződésre és a kölcsönszerződésre példát adó mintákból kiviláglik, hogy az adott típusú szerződésben milyen tényeknek, megállapodásoknak kell feltétlenül benne lenniük.

Pipamúzeum

A zselici Ibafa híres pipamúzeuma érdekes füstölőeszközzel gyarapodott: egy „élő” pipával. A méter hosz- szúságú pipaszáron — díszként — egy rácsavarodott kígyó helyezkedik el, amely füstölés közben megelevenedik. A múzeum vezetője, Csizmadia Gyula faragó készítette a pipakülönlegességet, mégpedig egyazon fából, tehát nem utólag illesztette a kígyót a pipaszárra, hanem együtt formálta meg. Az ötletet a meleg levegővel hajtott papírkígyó adta. A kecskerágó bokor fájából készült dohányzóalkalmatosság is a hőhatás elve alapján működik. Amikor kellőképpen fel- hevül a pipaszár, megmozdul rajta a kígyó és lassan forogni kezd a tengelye körül. Mi- •vel spirálisan helyezkedik el a száron, mozgása optikai csalódást kelt: úgy tűnik, mintha előre kúszna, egyenesen a pipázó személy szájába.

Tévénapló

1980, szilveszter

Még kiderítésre vár, hogy az emberek azért mulatnak-e az ó-év utolsó napján, mert örülnek, hogy túl- jutotak rajta, vagy netán mert ilyesformán vesznek mély lélegzetet, mielőtt nekifognának az újnak. Akárhogyan van is, a vidámság, a jó hangúiért keresése hagyomány és ehhez — ha jól tudom — létezésének kezdetei óta csatlakozott a televízió. Bizonytalanságomnak az az oka, hogy csak nyolcadik esztendeje van tévénk, ami minden bizonnyal meglátszik a családunkon, de ezt nem szégyenlem különösebben. A televízió szilveszteri erőfeszítéseiről véleményt mondani kockázatos dolog, hiszen az ember nem számolhat azzal, hogy a műsorszerkesztők éppen az ő ízlését tartják szem előtt. Ugyanakkor hinnie illik, hogy a közízlésről nagyobb áttekintéssel bírnak, mint az, aki most véleménye összefoglalására merészkedik. Rendelkezésükre áll egy Tömegkommunikációs Kutató Központ, a nézőszolgálathoz érkező levelek tömege és talán az sem elképzelhetetlen, hogy hosszú évek sajtókritikáit is figyelembe veszik. JZbben jó lenne hinni.

Mindennek előrebocsátása után ismerjük el nyomban a feladat rendkívüli nehézségét. Sok millió különböző ízlésű és hangulatú embert kell négy teljes órán keresztül jól tartani humorral, vidámsággal, ami majdnem olyan reménytelen feladat, mint leveseskanállal szabályozni a Balaton vízszintjét. Természetesen most sem sikerült — úgy, ahogyan azt a minden bizonnyal legjobb szándékú műsorszerkesztők elképzelték, hanem egészen másként.

Az az alapelképzelés, hogy a rendelkezésre álló 240 percet két részre bontják, egyáltalán nem volt rossz. Legjobban az új ötlet, a Fővárosi Operettszínházból közvetített egyenes adás sikerült, ami az említett időből 90 percet vett igénybe. Méltatásunkat azonban ne kezdjük a végén. Igaz, a műsorblokkot indító „Hol colt, hol nem colt.. ,”-ot nem lehet méltatni. Legfeljebb csak abban az esetben, hgy western-paródia paródiájának fogjuk fel, de annak meg minek. Elnyújtott volt, unalmas és képtelen. Jó érzéssel vehettük viszont tudomásul, hogy Koncz Gábor alighanem egy igazi kalandfilmben is megállná a helyét, mely igazi magyar kalandfilm azonban időtlen idők óta várat magára.

Kellemes felüdülést jelentett a kezdeti fáradalmak után az Alfonshow, valószínűleg azon egyszerű okból, mert Alfonzó tudja, mi a humor. Aztán a visszatérő öt dudás hideg zuhanya következett, tulajdonképpen egyetlen újszerű ötlet nélkül. A korabeli gondok visszavetí- tése az őskortól napjainkig terjedő időre olyannyira nem eredeti, hogy az átlagos képességű tévénéző minden fordulatot előre megjósolhatott és ezen még néhány, Rejtő Jenőtől kölcsönzött ötletsziporka se segített. Abból, ami eredendően elhibázott, még olyan jó színészek se csiholhatnak szikrázó humort, mint például (az egész évtizedzáró Szilveszter egyik erőssége) Körmendi János.

Szálkái Sándor rendezői pályájának tévútra kerülése — sajnos — filmről filmre követhető. Aki valamikor — mellékesen szólva éppen Szekszárdon — tényleges társadalmi visszásságok leleplezésével kezdte, fokozatosan bágyadó ötletek felhasználásával igyekszik típust teremteni. Az „Elképzelhetetlen bűneset” szemforgató szülői egyre nagyobb lelkesedéssel valósították meg gyermekeik vélt erkölcstelenségét. Természetesen „magyar módra”, úgy mutatva mindent, hogy a néző ne lásson jószerivel semmit és képzelhessen, amit akar. Nemcsak a szemközti ház leselkedő lakói voltak prűdek, hanem a rendező legalább annyira. Mindezeken túl nyitva maradt a kérdés: Valóban ennyivel züllöttebbek vagyunk, mint makulátlan utódaink?

Ezután következett Hofi. Hofit csak hódolat illeti, nem bírálat. Főleg Tolna megyében, ahol akadt már újságíró, aki évekig nem került le a „műsoráról”, mert ellenvéleményt mert nyilvánítani vele szemben. Hofi sikerének egyik titka alighanem az, hogy elhiteti a közönséggel: ő az az ember Magyarországon, aki egyes egyedül mer mindent megmondani. Ami persze nem igaz, de nagyon hatásos. Jelen esetben az őrültek házából közölte téziseit, a maga megszokott, töredezett stílusában, a nézőket unos-untalan provokálva, ugyanakkor kitűnően. Jó lenne tudni, hogy van-e külön szerződése a Sajtófigyelővel, vagy öntevékenyen pécézi ki visszásságainkat. Az ágytálgyártás, a kitüntetések és a többi ötlet egytől egyig közönségsiker volt... a csalhatatlanul mindig, biztosan bekövetkező közönségsiker összes veszedelmeivel együtt. A veszélyt természetesen nem a közönségre vonatkoztatva ...

Hofival kezdett kiemelkedni a tévé szilveszteri műsorának eleve lékekkel vízre bocsátott hajója, melyet „A holnapra koccintunk..címmel a már említett helyszíni közvetítés tartott végleg a felszínen. Ezen belül is a remek Haumann—Körmendi—Márkus „nővérek” Csehov-paródiája, az egész műsor fénypontja.

Az RTV Újságból egyetlen szereplő neve se maradt ki. A vágók, díszlettervezők maszkmesterek, berendezők, gyártásvezetők, fő- és alvilágosítók, továbbá a rendező munkatársai névsorának megismeréséről pedig műsorszámonként, minden esetben, konok következetességgel tájékozódást nyerhettek a nézők.

ORDAS IVÁN