Tolna Megyei Népújság, 1980. december (30. évfolyam, 282-305. szám)

1980-12-11 / 290. szám

DECEMBER 11 CSÜTÖRTÖK Névnap: Árpád A Nap kél 7.22 — nyugszik 15.53 órakor A Hold kél 10.13 — nyugszik 19.42 órakor Százhetven évvel ezelőtt, 1810. december 11-én szüle­tett Párizsban, s ugyanott halt meg 47 éves korában, 1857-ben Alfred de Musset francia költő, drámaíró, a romantikus irodalom kiváló képviselője. — MEGKÉTSZEREZTE nem rubel elszámolású ex­porttermelését az idén a tol. nai Gemenc Ipari Szövetke­zet. Míg .tavaly tízmillió fo­rint értékű terméket állítot­tak elő tőkés piacra, az idén 12 milliót terveztek és 21 mil­liót teljesítettek. A A DOMBÓVÁRON lakó dr. Bállá Pál nyugalmazott körzeti örvös, aki hosszú ide­ig volt a MÁV pályaorvosa Somogy megyei szolgálati he_ lyén, Ka'darkiúton, nemrég vette át a Semmelweis Or­vostudományi Egyetem gyé­mánt diplomáját Budapesten. + A MEGYE minden ne­gyedik lakosa tagja valame­lyik takarékszövetkezetnek. A takarékszövetkezeti tagok szá­ma meghaladja a 64 ezret. Jókora jégpáncél takarja az utakat, s hiába minden só­zás, talpunk alatt csúszós az út. A Szekszárdi Városgaz­dálkodási Vállalat alkalmi munkásokat vett föl, hó-, vagy inkább jégmunkások­nak. Asszonyok és férfiak félbe tört lapáthoz hasonló eszközzel törik a jeget, ara­szolva, centiméterről centi­méterre haladva. A Kossuth rádióban 11 óra 20 perckor Egészségügyi rehabilitá­ció Bulgáriában címmel hangzik el Nagy Izabella műsora. A ri­porternő olyan munkahelyet ke­resett lel Szófiában, ahol súlyos szívbetegek, idegbetegek apró ba­baholmikat készítenek, s persze a munka mellett ezekben a gyárak­ban speciális gyógymódot is al­kalmaznak. A gyár vezetői azon fáradoznak, hogy a betegekét mi. előbb visszavezessék az egészsé­gesek táborába. A televízió 1-es programján 16 óra 55 perces kezdettel láthatunk riportfilmet Ha az utcán va­gyunk... címmel, mely a mai Jó­zsefváros utcáit, tereit járva igyekszik feltérképezni azokat a helyszíneket, ahol a gyerekek bá­mészkodhatnak, játszhatnak, ta­lálkozhatnak. jf: SZÁNDÉKOS emberölés a vád John Lennon gyilko­sa: Mark David Chapman el­len. A huszonöt éves fiatal­embert ügyvédje kérésére azonban előzőleg harmincna­pos pszichiátriai vizsgálatnak vetik alá, mert már kétszer kísérelt meg öngyilkosságot, és .mindkét eset után elme­gyógyintézetben kezelték. Yo- ko Ono, a meggyilkolt zenész japán felesége nyilatkozatban jelentette be, hogy nem lesz temetési szertartás, ehelyett virrasztással és csendes imá­val búcsúztatják Lennont. John és Yoko háza előtt, a 72. utcában, százak gyűltek össze, és a „gombafejnek” da­lait énekelték. Világszerte számos rádióállomás búcsú­zik Beatles-dalokkal Lennon- tó-1, és halálának a sajtóban nagy világvisszhangja van. A londoni Evening Standard szerint John Lennon hagya­tékát körülbelül 235 millió amerikai dollárra becsülik. OL VAST AM Uszty-llimszk Éppen a hét elején beszélgettem néhány TOTÉV-es fiúval, akik részt vettek a szovjetunióbeli Uszty- llimszk-i kombinát építésében. A hidegről esett szó, ar­ról, hogy mínusz 30 Celsius fok körül is dolgoztak — s nálunk is egyre inkább megszűnik az építőipar téli szü­neteltetése. Bizonyítandó nem is kellett messze mennem, hiszen a szekszárdi alsóvárosi temető előtti új városne­gyedben dolgoztak az építők, a második szintet szerel­ték panelokkal. Hozzáfogtak a Domus Áruházhoz is, ott is tucatnyi ember sürgölődött — nem különben Pakson az atomerőműnél, a szekszárdi húskombinátnál, ügy tű­nik, hogy lassan-lassan megtanulnak mínusz tíz fok kö­rül is építeni — mert eddig is tudtunk volna, de a fel­tételek ehhez csak ezekben az években teremtődtek meg. — Pj — Felhő, köd Várható időjárás ma estig: változó­an felhős, több helyen párás, egy-'két helyen ködös idő, számottevő csapa­dék nélkül. Időnként megélénkülő, helyenként megerősödő délnyugati, nyugati szél. A várható legmagasabb nappali hőmérsék­let csütörtökön: plusz 3, —2 fok között. December 30-án a dombóváriaké lesz a szó Legutóbb a paksiaké volt a szó, december 30-án pe­dig a dombóváriak követ­keznek. Ma olvasóink kiküldött munkatársunkat Dombóvá­ron, a 10-21-es telefonszá­mon 10-től 14 óráig keres­hetik meg javaslataikkal, környezetükkel kapcsolatos kérdéseikkel. Anyakönyvi hírek A tamási anyakönyvi kerü­let anyakönyveibe november­ben az alábbi események ke­rültek bejegyzésre. Házasságkötések: Császár József és Kőműves Ibolya, Pintér József és Mészáros Mária, (Lendvai Tibor és Bor­zok Veronika, Kertész István és Szabó Irén Erzsébet, Ma­gyart Ferenc és Sági Klára, Mészáros László és Dézsi Magdolna, Osztopányi János és Bocor Magdolna. Halálozások: Molnár Jó_ zsefné, Horváth-Szabó István, né, Molnár Gyula, Nyirő András, 'Pintér Imre, Kollár József, Gyarmati Miklós. II r | r | § Ebben az esztendőben, hat­vanezer házinyulat exportál a Tolna megyei Kisállat- tenyésztő Szövetkezet — a Fogyasztási Értékesítő és Be­szerző Szövetkezetek Mező- gazdasági és Termékforgal­mazó Országos Közös Válla­latén (FOTiK) keresztül Olasz­országba. A Kisállattenyész- tő Szövetkezet a megye ti­zenöt községéből — néhány községből a szekszárdi ÁFÉSZ — vásárolja fel a nyulakat. Ahogy Farkas Sándor, a szövetkezet főagronómusa el­mondta, ma Pakson a legna­gyobb a tenyésztési kedv, in­nen közel tizenötezer nyulat vásároltak fel. A Tolha megyei Kisállat­tenyésztő Szövetkezet 1979. március óta foglalkozik élő­állat-exporttal, korábban a déli országba csak vágott ál­latot exportáltak. A házinyúl. export mellett jelentős a szö­vetkezet húsgalamb-fel vásár­lása és -exportja is. 1980-lban tizenötezer húsgalambot szál­lítottak. a kamionok Olaszor­szágba. A húsgalamb-tenyész. tési kedv Szekszárdim és Tolnán a legjelentősebb. Tegnap délelőtt ötezer nyúl került egy olasz kamion, ket­receibe, és mintegy négyszáz húsgalamb. A. szövetkezet minden má. sodik héten', illetve minden páros kedden szállíttatja el a felvásárolt — a 'községből tú­rakocsi szállítja a szek­szárdi telephelyre a nyulakat és galambokat — állatokat, kamionnal. A mostani szál­lítmány az olaszországi Forli városába ikerül. A megrendelő elégedett, hi­szen a kisállattenyésztők a minőségi követelményeknek megfelelő nyulakat, galambo­kat tenyésztettek ez évben is. sá—ka A „Szakály testvérek” Építőipari Szövetkezet KISZ-szervezetének közreműködésé­vel — 1980. december 14-én, vasár­nap 15 óraikor a Babits Mihály Műve­lődési Ház kistermében SKÁLA-ajándékutalványt kap. A zsűri elnöke: Herczig Ferenc, a KISZ városi bizottságának titkára. A versenyt Csuka Ferenc disco-műso­ra színesíti. Szövetkezetünk 1'981-ben 2,5 millió db bűvös kockát gyárt exportra, a Poli­technikai Ipari szövetkezettel együtt­működve. bűvöskocka- S versenyt rendez Részt vehet minden 6 és 20 év közötti fiatal, aki hoz magával, vagy a hely­színen vásárol 1 db mind a hat olda­lán rendezett bűvös kockát. A versenyt három korosztályban tartjuk. Mindhárom korosztályban I. helyezett 500 Bt-os II. helyezett 300 Ft-os III. helyezett 20Q Ét-os vállaljuk épületek teljes, vagy részle­ges felújítását, karbantartását. „BÁCSKA” típusú könnyűszerkezet­ből üzemek, raktárak, ÁBC-áruházak stb. építését és mindenféle vasszerke­zet szerelését. Különféle épület- és bútorasztalos- valamint szerkezetlakatos-munkát. Alumínium ötvözetekből homok- és kokilla-öntést. „Szakály testvérek” Építőipari Szövetkezet, 7 9 Szekszárd, Rákóczi út 15. Telefon: 11—224, 12—234. Telex: 14—259. (21) Influenza Megszoktuk már, hogy a tél, végén, amikor az idő lanyhulni kezd, menetrend szerinti pon­tossággal megérkezik az influenzajárvány. Az azonban meglepett, hogy most, a tél elején, amikor a vírusok ter­jedésének sem éppen kedvező kemény hideg van, influenzás megbetegedések járványsze- rűen felléptek. Ezzel kapcso­latban dr. Illés Elemért, a megyei KÖJÁL igazgató főor­vosát kérdeztem. — A hetvenes években is előfordult, hogy december elején észleltük ezt a megbe­tegedést. Főleg külföldről hozták be a vírusokat. Most az is elképzelhető, hogy a kór­okozók itt lappangtak, de le­het, hogy az idegenforgalom volt az ok. Tény, a laborató­riumi vizsgálatok kimutatták az influenza kórokozóját. — Tolna megyében is? — Itt egy esetben, Szek­szárdon. Él kell azonban mondani, hogy a vizsgálat nagyon bonyolult, hosszadal­mas és drága, s a Dunántúlon csak Pécsett van ennek el­végzésére alkalmas laborató­rium. Az elmúlt napokban Iregszemcséről is jeleztek influenzaszerű megbetegedé­seket, de hogy az valóban influenza-e, az még nem bizo­nyított. — S a bonyolultabb vizsgá­latokon kívül nincs más mód, hogy erről bizonyosságot sze­rezzenek? — Pontos módja nincs. Jel­zéseket folyamatosan kapunk a megyei figyelőszolgálattól. Ezek szerint például .1 reg­szemcsén, az iskolában meg­nőtt a hiányzók száma, s ha­sonló a helyzet az egyik dom­bóvári óvodában is. — S ez nem járvány, csak szerűség? — ahogy mi már mosolyogva nevezzük azt, amit influenzának gyaní­tunk, utalva arra, hogy véle­ményünk szerint az illetéke­sek félnek kimondani a jár­vány létét. — Tolnában nincs járvány. Arról akkor beszélhetünk, ha sorozatos, egymással össze­függő megbetegedések tör­ténnek, amit egyértelműen influenza vírusa okoz. S leg­alább hatvan olyan vírus van, ami az influenzáéhoz hason­ló tüneteket idéz elő... — Az viszont már bizonyí­tott, hogy, ha csak egy eset­ben is, de okozott betegséget megyénkben az „A” vírus. A járványra is felkészültek? — Igen. Megelőzésként a megyében 7500 embert oltot­ták be a WHO, az ENSZ Egészségügyi Világszervezet által javasolt védőoltással. Ezeket elsősorban az idősebb, gyakran beteg emberek kap­ták, akiknek esetleg életét ve­szélyeztetné ez a betegség. S a kórházakban is felkészül­tek, hogy járvány esetén kü­lön részleget alakítsanak ki, ahol az influenzás betegeket fogadnák. — Tömeges megbetegedése­ket még általánosan nem ta­pasztaltunk. De ha netán le­rohan minket a vírus, mi a betegség leghatásosabb ellen­szere ? — A vírus cseppfertőzés út­ján terjed, tehát leghaszno­sabb betartani a tanácsot: zsebkendőbe kell köhögni, tüsszenteni. Hatásos megelő­zés még a gyakori szellőzte­tés, s nem látogatni influen­zásokat. Ami pedig a gyógy­szereket illeti, az antibiotiku­mok az influenza gyógyításá­ra nem jók. Azok az esetleges szövődmények ellenszerei. Ami pedig az alkoholt illeti, a „kalapkúra” sem a megelő­zésre, sem a gyógyításra nem alkalmas. — szepesi — iNÉPÜJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZÁL AI JÁNOS — Szerkesztő­ség: Szekszárd, Beloiannisz u. 1/3. 7100. Telefon: titkárság 12-284. Sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. — Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 12-244, 12-405. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: BENIZS SÁNDOR. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. — Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN. — Terjeszti a Magyar Posta. — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési díj: egy hónapra 30,— Ft, negyedévre 90,— Ft, egy évre 360,— Ft. — Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551. Ötezer nyúl kerül a kamionra

Next

/
Oldalképek
Tartalom