Tolna Megyei Népújság, 1980. december (30. évfolyam, 282-305. szám)
1980-12-25 / 302. szám
1980. december 25. ^NÉPÚJSÁG 7 P fiz utolso pillanatban Műemléket mentenek a KISZ-esek Grábócon Majdnem biztos, hogy Kovács Eszter, a megyénkben víz_ és csatornamű vállalat ifjúsági bizottságának titkára édeskevesét tudna válaszolni, ha valaki a görögkeleti szerb egyiház történetéről kérdezné. Ez nem is fontos. Az, hogy mi most néhány sor erejéig mégis visszatekintünk egy hazánkban már csak 6—7 ezer hivővei képviselt egyház múltjára, annak műemlékvédelmi oka van. A műemlék- védelem ebben az esetben összefügg a víz. és csatornamű vállalat KISZ-eseivel, amiről már az egyik országos lap és a televízió is megemlékezett. Lassan 15 éve, hogy e sorok írója előszíör járt Grábócon, és Az utolsó kalugyer címmel riportot írt néhai Babity Alexej atyáról, az utolsó ottani görögkeleti szerzetesről, aki akikor már régóta saját magának misézett, hívője a környéken ném lévén egyetlen egy sem. Kivétel csak a nyári grábóci búcsú volt, amikor még Jugoszláviából is autóbuszok, autók hordták az áhiitatos pravoszlávokat a szent Borbála állítólagos homlokcsontját őrző kegyhelyre. Ennék a vallási vonatkozásnak számunkra semmi jelentősége. De annak sokkal több, hogy a szépszámú magyarországi görögkeleti templom közül kettő van, melynek küIonosén nagy a művészettörténeti értéke. Az egyik a gótikus jellegű ráckevei, a másik a bizánci stílusú grótoóci. Ilyen Jugoszláviától északra és a Duna vonalától nyugatra egyetlen egy sincs, így műemléki becse — ezt az Országos Műemléki Felügyelőség minden megkérdezett szakembere egybehangzóan állította — páratlan. A Magyar Népköztársaság évről évre súlyos összegeket áldoz egyházi műemlékek megőrzésére, restaurálására, már akkor sejthető volt, hogy egyszer erre is sOr kerül. így történt az utolsó pillanatban, amiben nem csekély szerepe volt a víziműves KlSZ-esek- nek. Ezt az különösen érzékeli, aki még Alexej atya (jó ismerősei számára Alexej bácsi) idején látta a templomot és aki ma jár benne. A romlás szemmel látható. Amikor annak idején azt mondta valaki, hogy a szép épületen látszik a XVIII. sz"a- zad barokkjának keze nyoma is, az öreg csak legyintett: — Sokkal régebbi ez! Itt már Mátyás király korában templom állt. Ezt a mait a régi fölé építették, aztán amazt lebontották és kiihord- ták a kapun ! Ez akkor meglehetősen fantasztikusnak tűnt, de az állítás valószínűségét azóta Kozák Károly régész is igazolta: — Az ilyesmi egyáltalán nem ritkaság, hogy mást ne mondják, a híres zsámbéki témplom esetében is Van rá példa. Babity Alexej alighanem csak a dátumban tévedett. 1585-foől őrzi a grábóci szerb krónikda az első adatot egy itteni templom létéről. A mait 1736 és 1738 között építették, a tornyot 1761-ben ragasztották hozzá, a belső festést 1785-lben végezték. A görögkeleti egyiház megítélésénél mindig figyelembe kell venni, hogy déli szomszédaiknál óriási nemzetfenntartó jelentősége volt. Náluk a „török idő” tulajdonképpen az első ri'gómezei csatától, 1389-től a XIX. század végéig tartott, és a századok során nagy tömegek menekültek át a sokáig biztonságosabb Magyarországra. Az akkor még létező grábóci őserdőben otthont leltek, úgylátszik a Rákóczi- szabadságiharc idején se fordultak a magyarság ellen, amire akkoriban bőven volt példa. Erre vall a XVIII. századi templom és kolostoralapítás, meg persze az „Osz- szad meg és uralkodj” elvét mindig jól alkalmazó Habsburgok támogatására is. Arról, hogy milyen ember volt az építtető Dmitriij Ja- vity Vaszilije hidasi (!) szerb püspök, édeskeveseet tudunk. Az biztos, hogy akit az építkezés tervezésére megfogadott, naigy művész lehetett. A magasba szökő kupola egyszerre könnyed és súlyos. A falfestmények között van még viszonylag ép is, a többit fokozatosan teszi tönkre a beszivárgó víz. A szentélyfalon tátongó hasadéknaík pár éve még nyoma sem volt. Most ki lehet látni a hófedte dombokra. A szentképfalat már lebontották, a festményeket elvitték restaurálni. De abban, hogy minderre sor kerülhetett, oroszlánrésze van az említett KISZ-eseknek, akikről ennyi bevezetés után már érdemes bővebben szólani. Nagy Klára építészmérnök, az OMF terv. és koordinációs osztályának főelőadója: — A grálbóci templom restaurálása tervfeladatunk. Tulajdonképpen egy alapos állagmegóvás után hozzá lehetne fogni a műemléki feltáráshoz és a belső renováláshoz is, de mindaddig mozdulni se érdemes, amíg az északi oldalon leömlő víz a dombról egyenesen a templom falának rohan. A víz- és csatornamű vállalat fiataljai épp a legfontosabbat vállalták, a víz- elvezetést, útépítést. Nekik, illetve a vállalatuknak vannak megfelelő gépeik és Bor- bás István igazgató személyében. a legkészségesebb partnert találtuk, aki semmilyen segítségtől nem zárkózik el. Az, hogy húsz év körüli fiatalok pinceklubot rendeznek be, kirándulást szerveznek, diszkóba mennek, vagy más hasonló, egyáltalán nem kárhoztatandó szórakozást találnak, teljesen mindennapi. Az, hogy egy szép napon — 1979. október 26-án — levelet intézzenek Mendele Ferenchez, az Országos Műemléki Felügyelőség igazgatójához és felajánlják szolgálataikat, nemcsak ritkább, hanem az országiban először fordult elő. Logikus a kérdés: — Kinek jutott eszébe? Kovács Eszter, az if júsági bizottság titkára erre a templom tövében épp úgy nem tudott válaszolni, mint odabenn az irodában. Valahogy „jött”, mindenkinek és senkinek, nem lehet eldönteni, hogy kinek. Sejthetőleg, kollektív ötlet volt. A hogyanra már könnyebb a felelet: — A televízióiban közvetített sorozat, mely a pusztuló műemlékekkel foglalkozott, mindenkit megrázott és felrázott. lEz év április 1-én megszületett az együttműködési szer- ződéa Az anyagköltséget természetesen felszámítja a vállalat, de a munka társadalmi és méretéire jéWémző, hogy mintegy 1000 köbméter földet kél! megmozgatni, és az idei 318 966 forintos költségvetés bő 40 százalékát teszi ki a fiatalok munkálja. — Vállalatunk valamennyi üzemmérnökségéről dolgoztak már itt KISZ-esek! Tíz üzemmérnökség van. A munka télen sem szünetel, oittjórtúnkkor éppen anyagszállítás folyt. A műemlékvédelem ellen Magyarországon már egy ideje nem szól épeszű ember. Korábban (például a Simon - tornyai vár újjáépítése idején) még csak-csak hallottunk megjegyzéseket, hogy az erre fordított forintokból hány panelházat lehetne építeni. Az ilyenék napijainkra már jórészt elenyésznek. Minden hazánkbelli műemlék nemzeti érték, kultúrkinose- ink része. Megmentésük, megőrzésük közérdek. Mindazt, amit ebben az előző két mondatban összegeztünk, pontosan felismerték a vízműves fiatlaiok, alkik a huszonnegyedik órában siettek a műelmlékesek segítségére. A munka több évig húzódik még, most folynak a .tárgyalások egy — a falfestmények helyrehozatalában járatos — lengyel vállalat szakémberei- nék bevonáséra. Maljd ha övék múltán egy szerény táblán rögzítik az ódon falak restaurálásának esztendeit és munkásait, nagy hiba lenne a sorból a Tolna megyei Víz- és Csatornamű Vállalat KISZ-szenvezet'ónek nevét kihagyni. ORDAS IVÁN Fotó: Cz. S. Fészekrakók A gyár kellős közepén Takács Zoltán kinyit egy cse- rényajtót, falusi gangra érünk. Kopog a kétszárnyú bejárati ajtón — jelez Évának —, előveszi a kulcsot, s bemegyünk a lakásba. Az előbb még azon csodálkoztam a titkárságon, hogy egyszerűen felvették a telefonkagylót, tárcsázták a het- venötös számot, s bejelentették bennünket a fiatalasz- szonynál, aki éppen otthon volt. Zoltán nem veszi tudomásul a megrökönyödést. Pedig nehezen leplezem a zavaromat, de ezen átsegít a bemutatkozás, a nyolcvanhat négyzetméter alapterületű lakás szemrevételezése. Az előszoba után a nagyszobába jutunk ; új bútorok, berendezési tárgyak — rádió, televízió, magnó —, ízléses elrendezésben. A kisebbik helyiség hálószoba. A harmadik még üres. Az első gondolatom természetesen az, hogy szerencsések Takácsék. Aki féléves házasként lakáshoz jut, az nyugodtan nézhet az élét elébe. De mielőtt félreértésekre adnék okot, gyorsan ideírom a következőket is: Takács Zoltán és Horváth Éva nem bízta a szerencsére a dolgokat — elébe mentek, azaz nem várták a sült galambot 1 Pesten állásuk is volt. Éva a Kohó- és Gépipari Minisztérium Tervező Intézeténél helyezkedett el. Zoli pedig, mivel a Könnyűipari Minisztérium ösztöndíjasa volt, Kispesten kapott helyet. De a fiatalember mindenképpen üzemben akart dolgozni. Választania kellett: Pesten albérletben, vagy vidéken, de szolgálati lakással. Elégedetten ülünk a pihe- puha fotelban, „nézünk a világra”. Szépnek találjuk. A dolgok egyszerűnek látszanak, de mint tudjuk, ennél kisebb ügyek is sok bonyodalmat okoznak. A fészekrakás, az elheiyezkedés, a beilleszkedés egyenként is nagy kérdés. Az írás csak szemelvényeket, töredékeket tud megmutatni. Ahhoz, hogy Takács Zoltán elfogadja a Tolnai Selyemgyárban az állást, Évának kellett átterveznie az életét. A bonyodalmakat fokozta, hogy a fiatalasszony környezetvédő biológus. A nagybetűs ÉLET-be való kilépéskor még az is megfontolandó: „Hova, ki mellé és miért megyek dolgozni?” Egy hagyományokkal rendelkező üzemben, idősebb és gyakorlattal rendelkező mérnök mellett rengeteget lehet tanulni. Ahol, sok a jól képzett ember, mellettük lassúbb az előrejutás... Mindezek figyelembevételével döntött a házaspár: elfogadják az állást Tolnán. A selyemgyár mellett szólt a lakás, az, hogy itt épült fel Európa egyik legmodernebb fonalfestödéje, és az előbb említettük: Zoli mindenáron szeretett volna üzemben dolgozni. Maradjunk még a gondoknál: művezetőnek jöttek. Az emberek tágra nyitott szemmel néztek a két „csodabogárra”. Most mérnökök vagy munkások? („Amihez eddig szoktak, az már régen a múlté” — gondolnánk.) Eddig más volt a mérnök, más a művezető. De együtt a kettő: mérnök-művezető? — Kicsit a fejünkbe is szállt a dicsőség — mondja Zoltán, de olyan nyugodtan, hogy észre sem veszi: tulajdonképpen saját magáról állít ki rossz bizonyítványt. — Úgy jön ki az ember az egyetemről — mondja Éva —, hogy ide nekem az egész világot 1 — Voltak súrlódások? — A türelmetlenségből adódtak. Ha elképzelek valamit, akkor azt gyorsan szeretném megvalósítani. Pedig a dolgok elintézési módja lassú. A vállalat kilenc üzemből áll, és mi — Tolna — egy vagyunk a kilencből — folytatja Zoltán. A beilleszkedés mindezek ellenére könnyű volt (köny- nyű volt?). Zoltánt előbb elfogadták. Éva az egyetlen nő a termelésben, akinek diplomája van, de sokáig csak Takács Zoltán feleségeként tartották számon. — Ma már úgy érzem, hogy Horváth Évát is elfogadták — mosolyog. Ez sikert jelent, nem is akármilyent. Vallom, hogy bármilyen bajban van az ember, a munka kivezeti onnét. Legyen az munkahelyi viszály, vagy családi gond, a munka- elfeledteti az emberrel a gondokat. De. Szükség van a regenerálódásra, a pihenésre, a szórakozásra. A Takács házaspár váltóműszakban dolgozik. Ez any- nyit jelent, hogy ha Éva reg- geles, akkor Zoltán délutá- nos, így — sajnos — a nap huszonnégy órájából csak nyolcat lehetnek együtt, s az az idő is a pihenésé. — Váltóműszakban dolgoznak, ritkán vannak együtt. Ez egy fiatal házaspárnál kicsit szokatlan. — Amikor ezt a munkakört vállaltuk, tudtuk, hogy így lesz. Tehát nem ért bennünket meglepetés. Szerencsére „otthon ülő fajta” vagyunk, így kevesebbet kesergünk a programhiány miatt — mondja Zoltán. — Jó lenne néha elmenni moziba — folytatja Éva —, de lassan már egy éve itt vagyunk, és itt Tolnán még mindig azokat a filmeket vetítik, amelyeket már láttunk' Pesten. Bemehetnénk Szek- szárdra is moziba, színházba, de csak a hét végén vagyunk együtt, akkor meg szeretünk itthon lenni kettesben. — Utazás? — Ez a legfájóbb pont... Egyetemista korunkban minden nyarat külföldön töltöttünk. Sajnos, az idén erre nem futotta, a lakást rendeztük be helyette. Az írtam a bevezetésben, hogy Tákácsék szerencsések. Igen, azok. Van lakásuk, kettejük jövedelme tízezer forint. A jövőről is essen pár szó. — Hosszabb távra nem tudok tervezni. A katonaság előtt állok. Mikor visznek? Minden ettől függ! — mondja a fiatalember. A későbbi tervek: — Szeretnék a szakmámban dolgozni — folytatja Éva —, de most már úgy, hogy a mai munkámat összekapcsoljam a környezetvédelemmel. — Van egy tervem, csak ehhez legalább két évre ismét vissza kellene menni Csehszlovákiába (Zoltán ott végezte az egyetemet). Szeretném a kandidátusi dolgozatomat megcsinálni. Ezenfelül van még egy-két ötletem is, ezt akkor tudom megvalósítani, ha a festődé teljesen beindul. — Beszélne erről bővebben ? — Röviden is tudok válaszolni: olcsóbban, egyszerűbben és gyorsabban termelni! — Szükséges ehhez a munkakörhöz mérnöki végzettg 0g 9 — Jelenleg igen. Egy idő után kialakul a végleges forma az üzemben, s azután már mi „nem kellünk”. De ez még a jövő zenéje — mondja Éva. Harmadszor írom: szerencsések Takácsék. De a szerencséjüket nemcsak a lakásban látom. Elsősorban bennük! HAZAFI JÓZSEF Fotó: Gottvald Károly A templom bizánci stílusú leghangsúlyosabb része A szentképfal — ikonosztáz — helyén állványerdő „Elégedetten ülünk a fotelban...”
