Tolna Megyei Népújság, 1980. december (30. évfolyam, 282-305. szám)
1980-12-21 / 299. szám
1980. december 21. Képújság 5 Várospolitika Nemrégiben egy debreceni lokálpatrióta helytörténész, Szabó Károly kéziratos könyve került a kezembe. Ebből kiderült, hogy a hajdúváros idegenforgalma fellendítésének érdekében az első szervezett megmozdulások egy olyan személynek köszönhetők, aki korábban egészen más irányú tevékenységéről volt híres. Simonyi József báró, huszárezredes volt az, aki a Nagyerdőbe vezető első fasort ültettette huszáraival, majd pedig a fürdőéletet is megteremtette. Az persze valószínű, hogy a helyőrségparancsnok javaslatait bajos volt a városi magisztrátusnak nem meghallgatnia, de az is valószínű, hogy ma is akad nem egy városi tanács, mely örül a hasznos és közérdekű javaslatoknak. Annak, ha a város polgárai várospolitizálni akarnak. Ez persze véletlenül se úgy kezdődik, hogy valaki felkiált: „Eddig ezt még úgysem tettem, a jövőben, ettől és ettől az időponttól elkezdek várospolitizálni!” A dolog sokkal összetettebb ennél, és mert nagyon sokakat érint, valószínűleg megérdemel néhány szót. A legutóbbi népszámlálás tanú- bizonysága szerint hazánk lakosságának túlnyomó többsége városlakó. Az egészségtelenül nagy Budapesten él honfitársaink 19,2 százaléka, a többi városban — és ilyen 95 van — 34,0 százaléka. A községekre jutó lélekszám az utolsó tíz évben már alája csúszott az ötvenszázalékos aránynak, csak 46,8 százalék volt. Nemrégiben beszéltem egy megyénkbeli termelőszövetkezeti elnökkel, aki kifogásolta, hogy hazánkban „Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium” működik, ahelyett, hogy neve második felében a városok javára szolgáló megkülönböztetést a „Településfejlesztési” szó pótolná. Szerintem csak formailag volt igaza. Valójában akkor lenne, ha a párt- és kormánypolitikát valamiféle községellenesség jellemezné. Amiről persze szó sincs. Arról azonban annál inkább, hogy a hazai településeket (nemcsak a megyén belül) járva, azokon szemmel, e más objektív mércékkel is mérhető a városiasodás iránti hajlandóság. Tagadhatatlan, hogy ez sok esetben községeink kockaházakkal való megtöltésének veszélyével fenyeget, és azzal, hogy maholnap az egész ország éppolyan jellegtelen lesz, mint Érd kevéssé szemrevaló negyedei. De az is tagadhatatlan, hogy a városiasodási igény a jó úthálózat, közművek, a lakosság ellátását kielégítő szinten biztosító boltok, egészségügyi intézmények, bölcsődék, óvodák, iskolák gyarapodásával jár együtt. Mindez az életet komfortosabbá, nyugodtan mondhatjuk úgy, hogy emberibbé teszi. A feladatok egymást szülik, az igények pedig nem kevésbé. A várospolitika feladata az előbbiek rangsorolása, az utóbbiak kielégítési sorrendjének megteremtése, mindehhez pedig nem csekély mértékben az is, hogy ezek szükségességét az érdekeltekkel megértesse. Assisi szent Ferencnek állítólag sikerült értő hallgatóságra akadnia a halak és madarak körében. Egy mai tanácsi vezető már sokkal kevésbé szerencsés. Szinte biztosra veheti, hogy intézkedéseiről mindenki véleményt mond, ugyanis véleményt mondani egyáltalán nem nehéz. Aligha van az alkotmánynak passzusa, mellyel sűrűbben élnénk, mint a 64. cikkelyben foglalt szólásszabadságéval. Senkit nem lehet azért kárhoztatni, mert él valamilyen jogával. Itt sem ez történik. A véleménynyilvánítás a várospolitizálás első fázisa, amiből sok egyéb következhet és szerencsére következik is. Méghozzá összmunka, ami nélkül a várospolitikai célkitűzések nem válhatnának valósággá, tehát nem érhetnének egy hajítófát sem. A várospolitika (településpolitika) életképességének alighanem egyik mércéje, hogy mennyire lehet a lakosságot megvalósítása szolgálatába állítani. Idézhetném Simontomyát, Dombóvárt vagy Bonyhádot. Utóbbinak várossá nyilvánításakor nem minden kajánság nélkül írtam az Uj Tükörben, hogy „Bonyhádot várossá festették”. Aztán vagy két évig széles ívben kerültem a városi tanács elnökét, pedig akkori megállapításom nem volt igazság híján, de igazat se mindig célszerű mondani. Most azonban már egy cseppnyi valóság-magva se lenne egy hasonlónak, mert ez az igazság nem túl nagy település viharos gyorsasággal elkezdett csakugyan városiasod- ni. Élek a gyanúperrel, hogy ez az időnként oda látogatónak inkább szemet szúr, mint az állandóan helyben lakónak. De azzal is, hogy ez aligha történhetett volna meg megfelelően nyílt várospolitika és a bonyhádiak tevékeny részvétele híján. Más példát is lehetne választani, de ha már Bonyhádnál tartunk, maradjunk itt. Ez idáig még különösebben nem hívtuk fel a figyelmet arra, hogy az úgynevezett „városkörnyéki közigazgatás” (rosszabb kifejezést biztosan lehetne találni, jobbat még nem sikerült!) egyebek közt a várospolitika ki- terjesztését is jelenti. Aminek jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni. Dombóvár közigazgatási hatósugarában a nép- számláláskor 19 848-an, Bonyhádéban 21 085-en laktak. Külön- külön kisebb városnyi lélekszám. Ezek ellátási, egészségügyi és kulturális igényeivel a városban kell számolni. Nem kell a jövő holdas távolába szállni, a közeli is kézenfekvő összefüggéseket kínál. Bonyhád új művelődési háza messze a település szorosan vett határain túl hathat és hat. A Perczel- kastélyban végre majd megfelelő helyet kapó könyvtárnak úgyszintén. Azzal azonban, hogy a városközpontból lehet a környező települések fejlődésére hatni, a közlekedés színvonalát befolyásolni, óhatatlanul együttjár a látókör bizonyos mértékű bűvülése. Nem lenne rossz, ha ez hovatovább általánossá válna. A várospolitika irányítói kiterjedtebb összefüggésekben, valóságos területegységekben kell, hogy gondolkozzanak. Bonyhádon például mérlegelni kell majd (pontosabban máris mérlegelik) a szálkai víztározó környékének szabadidő-központos jelentőségét. Ha Cikón vagy Mőcsényben elfogadható körülmények közt lehet kertes házban lakni, talán csökken egy bonyhádi panel iránti igény... A „várospolitizálás” sokak érdekeit sokak véleményének meghallgatásával szolgáló kollektív tevékenység. Minél tudatosabban gyakoroljuk, annál nagyobb eredményekkel kecsegtet. ' Felsőbb osztályba léptek Ok pedig tanítónők. Bemutató tanítás a főiskolán. Tulajdonképpen egész életünkben ezt csináljuk. Elindulunk valahonnan, valamerre és mivel előre igyekszünk haladni pályánkon, akarva-akaratlan folyton felsőbb osztályba lépünk. Az otthon kis közösségéből esetleg egy nagyobbá, a bölcsődébe. Onnan az óvodába, majd óriási ugrással az általános iskola első osztályába. Itt már komoly feladatokkal kell megbirkóznunk, igyekezzünk visszaemlékezni például arra a pillanatra, amikor először írtuk le — a nevünket. Osztály osztályt követ, feladatlapok, dolgozatok, vizsgák, középiskola... szakma. A sort még folytathatnánk, hiszen időközben a kamaszból legényember, a csitriből lány lesz. Letelik a katonai szolgálat, jön a házasság, gyerek- nevelés, különböző pályák eltérő ranglétráin más és más „felsőbb osztályok”. KAPFINGER ANDRÁS „A bölcsődében jobb volt!” O. I. Jel és jelentés A kezdet nehézségei Vasasok lesznek... A megoldás küszöbén Segítség
