Tolna Megyei Népújság, 1980. november (30. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-29 / 280. szám
Névnap: Taksony. A Nap kél 7.09 —, nyugszik 15.56 órakor. A Hold kél 23.33 —, nyugszik 12.40 órakor. Kilencvenöt évvel ezelőtt, 1885. november 29-én született Esztergomban, és 75 éves korában, 1960-ban halt meg Budapesten Borús Endre kiváló énektanár, karnagy. NOVEMBER 29 SZOMBAT 'x, HADIKFALVI ISTVÁN nagylmányoki pedagógus kapta meg ez évben a szekszárdi Béri Balogh Ádám. Múzeum által alapított Wosinsky-em- lékplakettet a múzeológiai kutatásokban elért, valamint á nagytmányoki honismereti szakkörben végzett tevékenységéért. Az emlékplakettet dr. Szilágyi Miklós, a múzeum igazgatója és Gaál Attila régész adta át a kitüntetettnek. + FELÚJÍTJÁK a restit. A dombóvári állomás felvételi épületében felújítják a több mint száz éve berendezett vendéglőt. Az Utasellátó korszerű konyhát, szép éttermet építtet, nyitás a jövő év tavaszán lesz. O PÁNCÉLPAJZS — exportra. A Láng Gépgyár dombóvári gyáregységéből most indítják útnak az első, Angliának gyártott páncélpaíjzsot, amelyet bányamunkánál használnak. Az alkatrészeket Hamburgig kamionnal viszik A AZ ESTI HÍRLAP eddig nem jlutotit él Bonylhádra. A város vezetői a napokban szerződést kötöttek a postával, mely szerint a népszerű délutáni lapot január 1-től e városban is terjesztik. Ezzel egyddőben az ú j garzonháznál még egy újság- és folyóirat- árusító pavilont nyitnak. * ELSŐ DIJAT NYERT Strasbourgban „az emberi jogok filmfesztiválján” Kovács András „A ménesgazda'” cí,- mű filmje. A zsűri csütörtöki döntésében a film világos és bátor kritikai szemléletét, őszinteségét emelte ki. A Kossuth rádióban 13 óra 32 perckor hangzik ei Lengyel Nagy Anna portréműsora, melynek címe: Amíg az ember eljut odáig. Mit gondol az orvos rólunk, betegekről? Megmondja-e a halálos betegnek, mire számíthat. Előfor- dul-e, hogy hibázik a sebész. Ilyen és ezekhez hasonló kérdéseket tesz fel a műsor készítője dr. Kulka Frigyes sebészprofesz- szornak. A gyilkos köztünk van című té. véjátékot, melyet Robert Thomas irt, 20 Ora 5 perces kezdettel sugározza a tévé 1-es csatornája. A sikeres francia szerző darabjának főszereplője nyolc nő. A várostól és az országúttól távol fekvő otthonukban egy napon gyilkosság történik: az áldozat a család „feje**, az apa. A körülményekből következik, hogy a gyilkos a házban tartózkodók között rejtőzik. Ki hát a tettes? Az áldozat felesége? Két lánya? Sógornője, anyósa, testvére, vagy a személyzetből valaki? Elhatározzák, hogy a rejtélyt maguk derítik ki... Jelenet a tévéjátékból # PÉCSETT felavatták a mecseki csillagvizsgálót. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat nevében Kurucz Imre főtitkár adta át a csillagdát a TIT mecseki természet- tudományi stúdiójának, amely öt évvél ezelőtt kezdte meg működését. Az égitestek vizsgálatára egy 40 centiméter átmérőjű Newton-távcső szolgál. A lottó nyerőszámai: Vizsgálják az integrált áramköri lapok mérőelektronikáját. A harminc évvel ezelőtt alapított Műszeripari Kutató Intézet a mérés- technika és a mérésautomatizálás fejlesztésén dolgozik. Az intézet fő tevékenységi köre az automatikus mérőrendszerek és műszeripari technológiák kidolgozása. A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság közlése szerint a Budapestien megtartott 48. heti sorsolás alkalmával a következő számokat húzták ki: 26,49, 62, 63, 74 ■A november havi tárgy- nyeremiény-sorsoláson a 47. játékhét szelvényed vesznek részt. Havazás Várható időjárás ma estig: erősen felhős, illetve borult idő, többfelé havazás. Megélénkülő, időnként megerősödő északi, északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton mínusz 2, plusz 3 fok között Átallták a Kadarka utcai óvodát A gyerekek birtokba vették a játékokat (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Tegnap kedves ünnepség színhelye volt Szekszárdon a közelmúltban elkészült Kadarka utcai óvoda. A már meglévő gyermekintézményt 100 férőhellyel társadalmi munkában bővítette a Tolna megyei Állami Építőipari Vállalat kollektívája. A társadalmi munkában készült tervek alapján a március 22-1 kongresszusi és felszabadulási műszakban a TÁÉV vezetői elkezdték az óvoda építését, majd ezt követően szinte valamennyi gazdasági egység dolgozója, szocialista brigádja részt vett a munkálatokban. Kilenc hónap alatt 936 dolgozó 7200 óra társadalmi munkával elkészítette a mintegy 3 millió forint értékű gyermek- intézményt. A városi tanács képviseletében dr. Bősz Endréné köszöntötte a megjelent megyei és városi vezetőket, majd Rubányi János, a TÁÉV párt- bizottságának titkára átadta az óvodát. A létesítmény ifjú tulajdonosai kedves kis műsorral, ajándékokkal lepték meg a vendégeket. Az ünnepségen kitüntetések, éüstmerések átadására is sor került: Villányi József, a TÁÉV igazgatója Szekszárd város nagyplakettjét és oklevelét vette át a Tanpáiya-avató Az MHSZ szekszárdi gépjármű-iskolájának Csatáron épült gyakorlópályáját már hónapokkal ezelőtt használatba vették, de az ünnepélyes avatóját tegnap délután tartották, nagy számú érdeklődő — tanuló — jelenlétében. Négyesi József alezredes, az MHSZ megyei titkára a vendégek közt köszöntötte István Józsefet, a megyei tanács elnökhelyettesét, Varjas Jánost, a városi pártbizottság titkárát, Szabó Gyula alezredest, az MHSZ Országos Központjának osztályvezetőjét, a fegyveres testületek parancsnokait, az építkezésben részt vévő vállalatok képviselőit. Megemlékezett arról, hogy százezer forintnál nagyobb összegű társadalmi munka fekszik a gépjárművezetőképzést szolgáló létesítményben. Dr. Nedók Pál, a városi tanács elnöke adta át hivatalosan a tanpályát. Megnyitójában ő is azt a társadalmi összefogást méltatta, amely a tervezéstől kezdve az építés minden fázisában megnyilvánult. Az avatóünnepség látványos színfoltja volt a rádióirányítású repülő- illetve au- tómodellek bemutatója. vállalat dolgozói nevében, Liebhauser János tervező Szekszárd város kisplakettjét és oklevelét topta. A TÁÉV Kiváló dolgozója kitüntetést Szűcs András és Fülöp János művezetők, Szekszárd város kisplakettjét és , oklevelét Mischl Péter kőműves, Csi- csó János fűtésszerelő, Gy. Szabó László vállalati munka. verseny-felelős kapták. Sebestyén Gyula, Szabó Imre, Fellegi János, Palkovics Ferenc, Sági György, Klippel A Tolna megyei Mezőgazdasági Szövetkezetek Szövetségének elnöksége novémber 2í8-án rendkívüli ülést tartott. Varga István osztályveztő tájékoztatta az ülést a termeVilmos a város címeres jelvényének tulajdonosa lett. Az óvoda építésében kifejtett tevékenységéért a Puskás Tivadar villanyszerelő ifjúsági brigád is elismerésben részesült. A TÁÉV átadta az óvodát, ezzel azonban nem szakadt meg a kapcsolat a gyermek- intézmény és a vállalat között: 6 szocialista brigád máris felajánlotta segítségét, a további patronálást. Haberschusz Erzsébet lőszövetkezeti tagok üdültetési lehetőségeiről, majd Horváth József titkár terjesztette elő a szövetség munkaügyi szabályzatának módosítási javaslatát. Munkavédelmi tanácskozás Domboriban Csütörtökön és pénteken a KPM közúti igazgatóságain tevékenykedő sokezer sárga overálos dolgozó biztonságának fokozásáról tanácskoztak Domboriban az ország 19 közúti igazgatóságának munkavédelmi szakemberei, vezetői. Az SZMT munkavédelmi osztályának munkatársa, Éber József, a legújabb munkavédelmi szabályokat ismertette. Az üzemi balesetek’ bejelentésével, kivizsgálásával kapcsolatos új tudnivalókról Lantos Géza, a KPM gazdasági és szociálpolitikai főosztályának csoport- vezetője számolt be. A következő öt évre szóló szociálpolitikai tervek elkészítéséhez adott hasznos ismereteket Esse Lajos, a KPM közúti főosztályának csoportvezetője. Dr. Ferenczy József főorvos, az aszfaltkeverő telepeken dolgozó, valmint az útburkolati jelzéseket festő, ragasztó dolgozók egészségének hatásosabb védelméről beszélt. A tanácskozás résztvevőinek hozzászólásai bizonyították, hogy a néha inkább elméletnek tűnő munkavédelem nagyon is kézzelfogható jelentőségű. — sz l — KPVDSZértekezlet Tegnap Szekszárdon tartotta soros ülését a Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezetének megyei bizottsága. Elsőnek Molnár Lajos, megyei tikár adott jelentést, a két megyei bizottsági ülés között végzett munkáról. A tamási fogyasztási és értékesítési szövetkezet igazgatósági elnöke és a szakszervezeti bizottság titkára beszámolt az üzem- és munkaszervezés helyzetéről, különös tekintettel a fizikai munkát köny- nyítő intézkedésekről a szövetkezetnél. Megtárgyalta a bizottsági ülés a KPVDSZ kulturális napok tapsztalata- it és elfogadta a jövő évi költségvetést. O L VAST AM Épületekről, építkezésről Tegnapi számunk utolsó oldala sokak számára örömök hordozója volt. Aligha kétsége s, hogy a megyeszékhely szépülésének minden szekszár di (és valószínűleg nem szekszárdi) örül. Ez a szépülés, városiasodás messze a megyehatárokon túl ismert, elismert. Gondoljunk a néhány éve kiérdeméit Hild-éremre. Rendkívül bölcsen cselekedett a városi tanács, amikor fél évtizeddel ezelőtt úgy döntött, hogy a legszebb épületeket díjakkal, méghozzá cseppet sem csekély összegű díjakkal jutalmazza. A Skála, a főiskola és a BM-klub egyaránt elismerésre érdemesen szép épület. Az elismerést december 9-én hivatalosan is megkapják a tervezők, ez az öröm első változata. A második a Magyar Nemzeti Bank székház-építkezésének megkezdése. Ezt a kezdést két, nem egészen rokon szakma képviselői várták, a befejezést pedig még jobban várják. A bankemberek és mi, újságírók. Utóbbiak majdan az akkorra már „régi”-vé váló MNB-szék- házba költözünk. Mózes állítólag csak messziről láthatta az ígéret Földjét. Én az ablakomból naponta láthatom. Még kőtáblákra is szívesen felvésném a napot, ha egyszer, belülről, mint a munkahelyemről láthatnám. (ordas) A TESZÖV elnökségének ülése Húsipari képzés Palánkon! JUTTATÁSOK: Vili. osztályos fiúk, lányok! JELENTKEZZETEK HÚSFELDOLGOZÓ SZAKMUNKÁSTANULÓNAK! 3 éves, nappali tagozatos képzéssel húsfeldolgozó szakmunkás-bizonyítványt szerezhettek. Az 1981-82-es tanévtől kezdődően a képzés már a Szekszárd-palánki „Csapó Dániel” Mezőgazdasági Szakközépiskolában. kollégiumi elhelyezés, teljes ellátás, tanulmányi és társadalmi ösztöndíj. A tanulmányok befejezése után jó kereseti és továbbtanulási lehetőségek a Szekszárdi Húsipari Vállalatnál. VÁRJUK JELENTKEZÉSETEKET! Bővebb felvilágosítást a vállalat személyzeti és oktatási osztálya ad. (Szekszárd, Keselyűsi út 24.) (153) “népújság A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. — Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS — Szerkesztőség: Szekszárd, Beloiannisz u. 1/3. 7100. Telefon: titkárság 12-284. Sportrovat: 11-457. Belpolitikai rovat: 11-383. Olvasószerkesztő: 11-774. — Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Béla tér 1. 7100. Telefon: 12-244, 12-405. Telex: 14251, postafiók: 71. — Felelős kiadó: BENIZS SÁNDOR. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon; 11-422. - Felelős vezető: SZÉLL ISTVÁN. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hirlapkezbesito postahivataloknál és kézbesítőknél. — Előfizetési díj: egy hónapra 30,— Ft, negyedévre 90,— Ft, egy évre 360,— Ft. — Indexszám: 25 069 ISSN 0133-0551.