Tolna Megyei Népújság, 1980. november (30. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-23 / 275. szám
1980. november 23. í T0»-Na\ NÉPÚJSÁG 7 A LÁTSZAT, avagy nem mindig fekete, ami sötét A kisfiú a második kérdezésre felállt és elmondta, hogy az ablakot öten törték be. A tanító néni számon kérte a másik négytől is a nagyszünetben történteket. A négy fiú szemrebbenés nélkül ráfogta az ötödikre az egészet. A- tanító néni kérte az üzenőfüzetet, a kisfiú pi- tyeregive vitte ki a tanári asztalhoz. A beírás szerint a kisifiú kitört egy ablakot — melyet a kedves szülő csináltasson meg! — és hazudott, megpróbálta a bűnt megosztani négy társával. Otthon az apuka aláfirkan- •totta az osztályfőnöki figyelmeztetésit, meghallgatta a fiút, csak akkor pörgött: be, miikor az szemrehányást tett neki: — Apu! Te mindig azt mondtad, ha bármit elkövetek, akkor legyen annyi erőm, hogy be merjem vallani. — Az apuka bólogatott, igen, ezt mondta mindig a fiúnak. — Őszintén elmondtam a tanító néninek, hogy ott voltunk mind az öten, mikor betörött laz ablak. A többiek letagadták, engem meg megbüntetett a tanító néni és azt mondta1, hogy én egy hazug vagyok. Vedd tudomásul apukám, hogy én kiíratfcozok az iskolából, még a tájára sem megyek többet! — ekkor már zokogott a fiiú. Az apuka feje meg belevörösö- dött. Eddig a történet. A látszat az volt, hogy a fiú hazug, s hogy az apa becsapta la fiát. A fiú ebből azt a következtetést vonta le, hogy, nem szabad igazat mondani. Az apa meg azt, hogy nem szabad a gyereket őszinteségre nevelni. A másik négy fiú pedig azt, hogy érdemes hazudni, mert aki igazat mond — lásd a fiút —, az büntetést kalp. A látszat szerint azt a következtetést is levonhatjuk, hogy ezekből a gyerekekből nem lesz becsületes ember sohasem. Szerencsére miég van 10—15 évük arra, hogy tisztességes felnőtté váljanak. Újabb történet felnőttekről: A faluba kedden jöttek az ÁHV-től átvenni a sertéseket. A vasútállomáson várt sorára a fél falu. A rámpánál a tsz géptelepének portása — magas, jól megtermett, százkilón felüli ember — volt soron. A várakozók között a telep vezetője enyhén ittasan toporgott, de legalább még tízen voltak előtte. A konfliktus akkor kezdődött, amikor a portás vitába került a minősítőkkel, és lelassult az átvétel, A többiek álltak és vártak türelemmel, velük is előfordult, hogy vitáztak, mert egy-két kilogrammos mérési eltérés néha nagyobb összeget is kitesz. A türelmét csak a telepvezető vesztette el. 'Előrement, s felszólította a portást, hogy menjen mér e] a mérlegtől... Szó szót követett, és a telepvezető lehülyézte beosztottját. Erre a mázsán felüli férfi, két hatalmas tenyerét rátétté a másik vállára, »teljes egészében ránehezedett a telepvezetőre. Az pár pillanatig tartotta magát, majd megroggyant a térde, és szépen', lassan összecsuklott az erős szorítás alatt. A portás ezzel lerendezettnek vélte az ügyet, s visszalépett a mérleghez, elintézte a papírmunkát, majd felült a kocsi bakjára, s mint aki jól végezte dolgát, elhajtott. Másnap a munkahelyére kiszóltak telefonon, jöjjön az irodára, fegyelmi ügyben... A portás átadta a műszakot, s bement az irodára. (Itt annyi, kitérőt kell még tenni, hogy ebben a termelőszövetkezetben mindenki által — nem látszat, valóság —, nagyon jó a fegyelmi helyzet. Attól sem riadnak vissza, hogy a fegyelmezetlen tagakat esetleg kizárják a közös gazdaságból. Sőt, negyedévenként megjelenő lapjukban mindig felsorolják, hogy ki, mikor és miiért milyen büntetést kapott. És ami feltétlen dicsérendő, a szövetkezet minden rendű-rangú tagja bekerül az újságba, ha megbüntették.) A fegyelmi tárgyalást annak rendje-módja szerint lezárták. A portást tsz-tnghoz méltatlan viselkedés miatt kizárták a közös gazdaságból. A férfi egyetértett a büntetessél — szerinte is elítélendő, amit csinált —, de!!! Követelte, hogy indítsanak fegyelmit a tsz telepvezetője ellen is. Mert egyetlen ember sem —■ vezető még úgysem — juthat odáig, hogy hülyének titulálja munkatársát, beosztottját. Ezt nem teljesítették. Később a munkaügyi bíróság hatálytalanította az elbocsájtást és enyhébb büntetést szabott ki. Attól a 'pillanattól kezdve a falu, a szövetkezet tagsága a látszat alapján ítélte meg vezetőit. Pédig csak egyedi műhiba történt, de utána meg már nem volt annyi erejük az elbocsájtást adóknak, hogy beismerjék tévedésüket. Maradt a látszat..., melyről elmondhatjuk, hogy rengeteg kiárt tud ókozni. Most valamiféle tanulságot kellene levonnom a két történetből. írhatnám azt is, hogy egyetlen rossz példa, intézkedés:, felületes megnyilvánulás elég, hogy a későbbiek során a látszat szerint ítéljünk meg embereket. Ezt nem mondom... tegye meg ezt ki-ki szája íze szerint. Egyben száz százalékosan biztos vagyok: nem mindig fekete, ami sötét! H. J. Mitől zöldebb a szomszéd kertje? A címben idézett közmondás pontos eredetije ismert. Azért fordítottam kérdőmondatra, mert keresgélek valamit, s keresésre akarok buzdítani másokat is. Megyénk tele van közép- és kisüzemekkel, szinte valamennyi iparág fellelhető közöttük és bennük. Adottságaik, lehetőségeik lényegében azonosak. S mégis mekkora — helyenként már végletes — különbségeket találunk, ha az egyes üzemek termelését vizsgáljuk, kitérve a termelés valamennyi vonatkozására. Ami az üzemméreteket illeti, hasonló a helyzet a mezőgazdaság két fő ágában is, de az adottságokban lényegesen nagyobb az eltérés az egyes termelőszövetkezetek, illetve állami gazdaságok között, mint az ipari üzemeknél. Az eredményességben itt még szélesebb a skála, mint ipari üzemeinknél. Nem akarom vitatni az objektív okok, tényezők szerepét. Jó vagy rossz irányba befolyásolhatják egy-egy üzem eredményességét — az iparban inkább, mint a mezőgazdaságban —, de a szubjektív tényezők szerepe elvitathatatlan, sőt, különösebb bátorság sem kell ahhoz, hogy megkockáztassuk, a mezőgazdasági üzemekben döntő a jelentősége annak, milyen színvonalon áll a vezetőség. Nemrégiben Dalmandon járt a nádudvari KITE egy szakembercsoportja. Az ottani elnök mondta: Eddig azt hittük, mindent a kormánytól kell várnunk. Most látjuk, mennyi tennivalónk van nekünk, magunknak is. Kijelentése nem szorul magyarázatra. Bizonyos, hogy elsősorban az embereken, méghozzá a vezetőkön múlt, hogy megyénk hatvanhat termelőszövetkezete közül tizenötben október végéig befejezték a vetést, a többiben nem. Pedig az eső egyformán esett mindenütt és a szél sem fújt másként. A mi irányítási rendszerünk igen nagy önállóságot biztosít a mezőgazdasági üzemeknek. Az adott üzem vezetésének meghatározó o szerepe. Föltehetőleg ebben is keresendő és található annak magyarázata, mi az oka a Várong—Szakcs—Nak—Kocsola térség üzemei különbözőségének. Nakon rendszeresen, időben végeznek minden munkával, Várongra, vagy Szakosra már nem ez a jellemző. Az eredményekben igen nagyok a különbségek, Így aztán érthető, hogy Nakon sokkal jelentősebb beruházásokat tudtak és tudnak megvalósítani, mint a másik üzemekben. Az adottságok pedig azonosak. Az idén közismerten jó volt a búzatermés. A termelőszövetkezetek közötti szóródás azonban most sem csökkent. Aki jobb volt tavaly, vagy öt évvel ezelőtt, az most is jobb, aki gyenge volt akkor, gyenge maradt az idén is. Még akkor is, ha a konkrét eredménye javult. És ezt nem lehet a szabályozórendszerre kenni, annál inkább a vezetés színvonalára. A megye egyik vezető gazdasági szakembere meséli, hogy a nyáron egyszer repülőgépről körülnézték a megyét. Pontosan meg lehetett állapítani, hol végződik az egyik, hol kezdődik a másik mezőgazdasági üzem földterülete. A közvetlenül egymás mellett fekvőkét — tehát azonos minőségű földön gazdálkodókét — is. Sok 'mindenről árulkodik a majorok, szérűk, gazdasági épületek állapota. Az esztétikumról nem is beszélve, bár az sem utolsó szempont, a gazdasági kár sem csekély. A gazos, elhanyagolt, szanaszét heverő ócskavassal tarkított major tükörképét adja a mezőgazdasági • üzemnek. Persze az iparinak, is — az udvara állapota. Fél évtizeddel ezelőtt, ha rossz példára volt szükség a termelőszövetkezetek között, nem kellett messzire mennünk, elég volt a megye- székhellyel közvetlenül szomszédos községben leszá11ni a vonatról. A földek állapota azóta sem lett jobb, a közgazdasági szabályozók is ugyanazok, mint akkor voltak, a tagság létszáma sem nőtt. Valami azonban megváltozott, mégpedig a vezetés összetétele és ezáltal színvonala. Tehát a személyi feltételek itt fontosabbnak bizonyultak az objektiv feltételeknél. Persze ez más gazdaságokra is érvényes — ipariakra is — pro és kontra egyaránt. A bevezetőben arra utaltam, hogy buzdítani szeretnék. Igen buzdítani arra, hogy amikor véleményt kell alkotnunk, amikor a munkavégzés módozatait keressük, amikor megoldásokon törjük a fejünket, ne maradjunk a magunk üzeme szűk keretei között. Igen, látogatásokra buzdítok. De milyen látogatásokra? Mert azokban tulajdonképpen nincs hiány, hanem a legtöbbször megmaradnak a személyi keretek, hogy ne mondjam a poharazgatás keretei között. Nem irigylem az alkalmankénti poharazgatásokat, de csak azért összejönni fölösleges, hogy ne mondjam, káros. Ellenben a tapasztalatszerzés sosem árt. Nem szégyen a jobbtól tanulni. Nem szégyen az avitt módszereket sutba vágni, s „ellopni" a jobb megoldásokat mástól. Kérni se szégyen, . ha az a köz javát szolgálja, pláne nem. Miért nem tesszük akkor hát gyakrabban? üzemünk tükör, amelyben megláthatjuk saját magunkat, más tükrébe bele-belepillantani sosem árt. Tudom, hogy öt-hat éves lemaradást egyik napról a másikra nem lehet behozni. De meg se kísérelni — több mint bűn, hiba. Az élet egyre rohanó tempóban megy tovább. Állandóan újabb és újabb problémákat vetnek fel a bel- és külgazdaságban jelentkező változások. Aki nem reagál gyorsan ezekre, az lemarad a versenyben. Aki tegnapi módszerekkel akar holnap is megélni, az nem fog megélni. És — ne feledjük —, nemcsak róla van szó, hanem az általa irányított gazdaságról az abban dolgozó és abból élő emberekről is. Ha olyan nehézségek keletkeznek, amelyekről az adott gazdaság nem tehet, ha olyan gondok, változások gyűrűznek be, amelyeket egy üzem önmagában kivédeni nem képes, ha rajtuk kívülálló okok szülnek gondot — a segítség nem marad el. De az emberi tehetetlenségen, a maradiságon igen nehéz felülről- kívülről segíteni. Az ember viszont tud, mert állandóan képes megújulni, természetesen, ha akar és nem szégyell tanulni. Saját hibájából is tanulni, de mások erényeiből nem kevésbé. LETENYEI GYÖRGY A magtár-állapota két eset- így az áru zömét üzemekben ben dkozhat komolyabb fejtörést, az egyik, ha üresen kong. A másik leginkább örömteli állapotot jelent a kívülállónak — nevezetesen, 'hogy dugig van —, de ez sem fenékig tejfel. Legalábbis ezt sejteti az a beszélgetés, melyet Takács Kálmánnal, az Alsótengelici Állami Gazdaság termelési igazgatóhelyettesével folytattunk. A gazdaság az idei nyáron jó termést takarított be búzából. Ez öröm. Az már kevésbé, hogy ebből a búzából beszélgetésünkkor még mindig húsz vagont tároltak. — A megtermelt kenyérgabonánkat teljes egészében, a takarmánygabonából a saját szükségletünkön félüli meny- nyiséget a gabonaforgalmi vállalatnak adtuk el. Az ő raktárkapacitásuk is határos, tárolják. Így van ez nálunk is. Nem is ez a probléma, hanem az, hogy ezt a búzát nem tudjuk elszállítani a következő termény betakarításáig. Teszem azt, ma is rendelek öt ÉPFUS gépkocsit, hogy az ő búzájukat el tudjuk a saját raktárunkból szállítani. A fogadóterei sem alkalmasak arra, hogy nagyobb teherbírású 'gépkocsik gyorsan tudjanak üríteni. Mi az álsóten- gel'iri állomásra hordjuk, ott egy szalag működik. Előfordul, hogy Domboriba szállítunk, ott az is előfordult már, hogy a gépeknek három órát kellett várakozniuk. Itt van a kukorica-betakarítás. Ha az előbbi évekhez hasonlóan lehetne haladni vele, akkor nem tudnánk az összes meny- nyiséget a tárolózsilipekbe rakni, mert ott a már eladott búza van. Szükségtárolással kellene beérni. Ebből a szempontból „szerencse”, hogy késik a kukorica betakarítása. Jelenleg a napraforgó és lu. cernapellet van a magtárak egy részében és természetesen a már betakarított és leszárított kukorica. Meg kell tehát szabadulni a búzától, de a gabonaforgalmi csak fuvarlevelet ad, az azonban még nem vagon, vagyis nem egyértelmű azzal, hogy szállíthatunk is — mondja az igazgatóhelyettes tárolási gondjaikról. Átmegyünk a nagydorogl vasútállomásra, tisztázandó a szállítás körüli gondokat. Csillén Gyul'a, az állomásfőnök pontos, precíz, és mint a vasutasok általában, nem kapkod. Nézi a naptárt, az előjegyzést. (Három nappal a szállítás előtt kell kocsit igényelni.) Tisztázzák Takács Kálmánnál a gazdaság igényeit. Nyilvánváló, hogy annyi kocsi van, amennyi, és, hogy a szállításokat rangsorolni kell; elöl az export, utána az élőállt, a romlandó áru, és a többi, ezek után jön a termés, például a búza. „Egy perc a telefon” — mondja a főnök, és kimegy a forgalmi irodába, beszélni a pécsi főnökséggel, hátha tudnak adni kocáit. Nem sok kecsegtetőt mondanak Pécsről, így aztán abban maradnak, hogy estefelé megnézi Szekszárdion, mit lehetne tenni vagon-ügyben. Aztán kimegyünk a rámpa mellé, mert ott két vagont is raknak ki a gabonaforgalmi emberei. A zárt vagonban szój'aliszt van, az ajtóban egy ember. — Hány kocsival hordják? — kérdi a főnök. — Eggyel — válaszol a rakodó. — És hányat fordultak eddig? — Egyet. — És hány órára rakják ki a vagont? — Egyre hangzik a la- koni'kus válasz. Miután ezt így megbeszélték, megegyeznek az igazgató-helyettessel, hogy holnap reggel meg lehet rakni a vagont. Más egyelőre nincs. A gazdaság alsópéli kerületének vezetője tájékoztat bennünket a tárolótér helyzetéről. Hatszázhatvan vagon tárolószín van. Korszerűnek mondható, alkalmas a gépi anyagmozgatásra, biztonságosan tárolhatók benne a különféle teiményék. Jelenleg hetven vagon napraforgó van, negyven vagon lucerna- pellet, ezeket folyamatosan szállítják. Százötven vagon kukorica, negyven vagon ku- koricapellet és a búza, ami szállításra vár. Négyszáz vagon kukorica tárolására van hely. A búzát el kellene szállítani. Ez persze nem újdonság, mert évek óta így megy. Kimegyünk a magtárakhoz. Éppen kukoricából rakodnak egy pótkocsira. Egy alacsony ember, állig begombolkozva, boszorkányos ügyességgel irányítja a KSP jelű kanalas rakodót, amely úgy irányítható egy kézi kapcsolótáblán, mint a gyerekek elemes holdautója. Átmegyünk a másik raktárba, ott van a búza kupacokban elkülönítve. A Tolna megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalatnál kérdeztük Mándi Zoltán kereskedelmi főosztályvezetőt, hogy a fenti tapasztalatok mennyire érvényesek általában, a megyei helyzetet nézve. Kiderül, hogy pontosan az Alsótengelici Állami Gazdaságnak nem lehet oka panaszra — ebben nem egyezünk, de mehetünk tovább. Idézem: — „A korábbi évekhez képest javult a helyzet, a ki- szállítási lehetőség korlátlan. Az idén például minden eddiginél több uszályt tudtunk megrakni.” Végül előkerülnek a számok. Októberben 5398 vagon terményfi tudtak volna kiszállítani, ezzel szemben a tény: 2351 vagon. A vasút ilyen ütemben tud szállítani. _Tény, hogy az idén nagy termés eredményeképpen a termelőknél nagyobb mennyiségű gabonát volt kénytelen a vállalat tárolni, mint az előző években. st. ^ml Távirányítású rakodó Kirakodás a magtárból
