Tolna Megyei Népújság, 1980. november (30. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-23 / 275. szám

a Képújság

1980. november 23.

Hogyan neveljen a szülő?

Az utcák csaknem kihaltak. A hűvös, ködös őszi este mindenkit beparancsolt a lakásba. Valahonnan nevetés hallatszik. Kánonban. A dör- mögő hangot gyerekkacaj követi. Máris kifordulnak a saroknál. A férfi oldalra görbülve hatalmas esernyőt tart, mellette kis legény baktat.

— Nem jó! — hallatszik a mély hang. — Már négy záloggal jössz... — nevet. — Mondhátod a következőt.

— Háló — vékony hangon. Csaló — mélyen. — Sarló. — Tarló. — Olló. — Káló. — László...

•IS;.

Nyári emlék...

Domboriban mindenki vidám, mindenki örül. Ki a barnító napfénynek, ki a hűs víznek. Gyerekek sikongatnak, meglett férfiak fociznak.

Csak a kerekded asszonyság „viselkedik”. Egyenes derékkal trónol a rózsás gumimatracon, lábai természetellenes pózban, haja apró csigákban feje búbjára tornyozva. Mellette 10 éves forma kislánya feszeng. Látszik, hogy mehetnékje van. Minden moccanása rosszalló pillantást vált ki anyjábóL Amikor végképp tűkön ül a gyerek, füléhez hajol az asszony, belesúg valamit. A csinos leányarc elborul... Majd tétován nyúl a szalmatáskához, s kiveszi a magyar—német szótárt...

„Az óvodai helyek számának lényeges növekedése éppúgy az anyák, a gyermeknevelés terheit könnyíti, mint sok minden más, amit a társadalom a nők helyzetének javításáért tett.” — mondotta Kádár János a XIX. kongresszuson vitaösszefoglaló beszédében.

Tény, hogy az óvodai hálózat bővülése „könnyítést” jelent a szülőknek, de távolról sem mentesíti őket a nevelés feladatai alól.

— Pedig — sajnos — szép számmal vannak olyan szülők, akik gyermekük neveléséből legszívesebben kivonnák magukat, s a felmerülő problémákat az óvodára, iskolára hárítják — mondja Fetzer Ferencné, a megyei tanács óvodai felügyelője. — Azt tapasztaljuk, hogy a szülők kevés időt töltenek gyerekükkel. Munkaidő után bevásárolnak, mindent elintéznek, s csak záróra táján érkeznek az óvodába. Mert így egyszerűbb...

— Pedig a bevásárlás számtalan új, izgalmas élményt adhat a gyereknek.

— Mint ahogy minden tevékenység, legyen az játék, vagy apró otthoni munka — folytatja Fétzerné. — A szakemberek szerint az óvodához hasonlóan a szülőknek is minden alkalmat meg kell ragadniuk, amivel gyermekük ismereteit bővíthetik. Minderre legalkalmasabb a játékos forma, amire nem szabad sajnálni az időt;megfelelő helyet és játékokat kell biztosítani a gyerekeknek.

Megragadunk a játék szónál, s Fetzer Ferencné izgalmas fejtegetésbe kezd;

— Sokan úgy Vélik, hogy minél drágább egy játék, annál hasznosabb. Pedig egy több száz forintot érő kisvasúinál sokkal lényegesebb, hogy a gyerek babájának olyan ruházata legyen, amit gombolni tud, a 'kiscipőn megtanul masnit kötni... Övjuk a szülőket attól is, hogy gyermeküket játékszernek tekintsék. Meg kell hallgatni őket, sőt, el kell várni, hogy a dolgokról véleményt mondjanak.

Amikor a három—hatévesek napirendjéről beszélgetünk, kiderül, hogy gyakorta hiába az óvodai, időben szigorú^ házirend, ha otthon a szülők ,yhol van nekem arra időm?” kifogással a hétvégeken nem viszik a szabadba a gyereket, vagy elmulasztják a délutáni altatást. Ezek a kis emberkék soha nem tanulnak meg bánni az idővel, ami felnőtt korukra is kihat.

— A gyerek fegyelmezéséről is kell szólni — mondja az óvodai tapasztalatokkal jócskán rendelkező felügyelőnő. — Ne tekintély-elv alapján neveljünk, de ne is kényeztessük el a gyereket. Legyünk következetesek, biztosítsuk számukra a szabadságot, de csak a megfelelő korlátok között. S még egy fontos dolog: néha elodázhatatlan a büntetés, de formái között „tiltott listán” kell szerepelnie a testi fenyítésnek, valamint az élelem és a levegőzés megvonásának.

— Lehetnek-e három-, négy-, ötéves gyerek előtt úgynevezett tabu témák?

— Nem — hangzik a láko- nikus válasz. — A gyerekkel mindenről kell és lehet beszélgetni, mégpedig nagyon őszintén, s úgy, ahogy azt a gyerek életkori sajátosságai elbírják. De a kicsinyek kérdésére mindig válaszolnia kell a szülőnek, soha nem szabad nyitott kérdést hagyni.

Hatodikos kislány mondja:

— Anyu a dolgokat rendszerint feltételekhez köti. Aztán mégis úgy lesz minden, ahogy én elterveztem ...

— Azokat a gyerekeket tartom lelkileg egészségesnek, akikről el lehet mondani, hogy jól neveltek, viszont csöppet sem látszik rajtuk,

Szórakozzon a gyerek is!? (Képünk évekkel ezelőtt készült egy lakodalomban t— éjjel kettőkor.)

_____________________ _________

F

igyelj csak! Majd utána elmagyarázom...

hogy nevelve, mi több, dresz- szírozva vannak — mondja a hetedikes fiú édesapja. — Ügy értem, hogy a gyerek minden szituációban viselkedjen őszintén. Otthon ő is ugyanúgy jelentsen' egy családtagot, mint édesanyja, édesapja. Legyen egyenjogú, akinek kötelességei, de jogai is vannak. Egészen egyszerűen a gyerekeket nem kell naponta fél órára leültetni és nevelni, hanem a beszélgetések, a szituációk adják a nevelést, azok formálják, nyesegessék a gyerkőcöt.

„A fiatalokról szólva hangsúlyoznunk kell a család nagy szerepét is. Legalább azt az egyet kérjük a szülőktől: ne tegyék tönkre a saját gyereküket azzal, hogy mindent, amit szeme-szája megkíván, kétszeresen is megadnak neki, de még az elemi, kis kötelességek teljesítését sem várják el tőle.” — hallhattuk Kádár Jánostól, szintén a vitaösszefoglaló .beszédben.

— Reméljük, hogy a családi nevelés fontossága a közvéleményben a legérintetteb- beknél, a szülőknél is végre a megfelelő helyre kerül. Mindezt azért mondom, mert az elmúlt években a nevelési feladatokat szívesen „sózták” az óvoda, iskola nyakába. Tény, hogy az intézmények és a szülők nem nélkülözhetik az összhangot a nevelésben — mondja dr. Rosner Gyuláné, a szekszárdi Garay János gimnázium igazgató- helyettese, akivel természetesen a tizennégy—tizennyolc évesek magatartási formájának alakításáról beszélgettünk.

— Jó dolog, ha a gyerekeket önállóságra neveljük, de e téren sem szabad átesni a ló másik oldalára. Pedig átestünk, hiszen túl nagy önállósághoz szoktattuk gyerekeinket a nyolcadikig, amit a középiskolában vissza kell fogni. Például a tizenévesek egyszerűen nem engednek időbeosztásukba beleszólni — még egyenrangú partnerként sem — szüleiknek.

— A szóban forgó korosztály tagjaira gyakran mondjuk, hogy „kicsúsztak a szülő kezéből”.

— Ennék a ténynek számtalan oka lehet. Az iskolai követelmények megváltoztak, s a szülők nem tudnak segíteni a gyerekek tanulásában. Ez viszont egyáltalán nem azt jelenti, hogy másféle segítségre, ellenőrzésre nincs szüksége a tizenévesnek. Bele kell szólnunk munkája megszervezésébe, időbeosztásába ... és sokát, nagyon sokat kell beszélgetnünk velük. Ha ezeket a beszélgetéseket, vitákat nem igényli gyermekünk, máris „kicsúszott” kezünkből.

— Vagyis a gyermekekben ki kell alakítani az igényt a családi megbeszélésekre.

— Pontosan erről van szó. S a gyereknek éreznie kell, hogy a szülő nem tilt, hanem mindig segít... Manapság, még a legrendezettebb családoknál Is felmerülnek az úgynevezett „elszakadási” problémák. Sokán „nem merem megtenni, mert félek, hogy elveszítem a gyerekemet” alapon egészségtelenül engedékenyek, következetlenek, Megijednek a megváltozott gyerektől, aki ebben a korban hirtelen vadidegenné tud válni.

— S eljutottunk ahhoz a mondáshoz, hogy „kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond”.

— Persze, nem baj, ha sok a gond, sok a probléma, hiszen az a természetes. Inkább az a baj, ha nincs gond.

— Használ, Vagy segít a nevelésben az az álláspont, hogy „mindent megadok gyermekemnek, így követelhetek is tőle”.

— Egy ismerősöm nyolcadikos fia kismotort kért szüleitől, mondván, hogy az osztályban már minden gyereknek van, s egyébként is kevesebbe kerül, mint egy „■klassz bringa” ... Szóval, a minden-megadásba a szülők hajtják bele egymást. Már-már beleveszünk a nagy adakozásba. Csak arról feledkezünk meg, hogy gyermekeink csalódott felnőttek lesznek, hiszen megszokják, hogy számukra nincs elérhetetlen dolog.

V. HORVÁTH M.

Fotó: B. J. és K. A.

Ingázik a családfő

„Édesanyám! Ki az az ember, aki szombaton el- gyün, vasárnap megver, hétfőn elutazik?” Bajosan lehetne tömörebben megfogalmazni az ingázók, a lakóhelyüktől1 távol dolgozók egyéni és családi életének problémáit az anekdotában szereplő gyereknél.

Legalábbis erre eddig egyvalaki volt képess Illyés Gyula, aki így nyilatkozott az ingázásról: „ Aki egy 'hétből két napot átvonatozik, annak erre rámegy a személyisége”.

(Magyarországon az ingázók, a be- és eljárók száma immár meghaladja az egymilliót. Tekintélyes szám ez, egyenlő az aktív kerésők több mint egyötödével. Kialakulásában ipari „gazda sági fejlődésünk sajátosságai épp úgy közrejátszottak, mint az egyéni késztetések.

Az ingázás népgazdasági szükségességét és hasznát vitatni nem szándékszom, megítélni pedig közgazdászok dolga. Társadalmi hatásait1, következményeit is elsősorban a szociológusok kutatják. Mit tehet hozzá ehhez a napi sajtó? Jelzéseket, sokfelől gyűjtött tapasztalatokat — a jobbítás szándékával.

A marxista szociológia 'az életmódkutatás kiinduló pontjának, alapkérdésének a munkatevékenységet tekinti. Eszerint a munka alapozza meg az életmód minden további rétegét, a családi élettől a szabad idő eltöltéséig, a bérkiegészítő pótlólagos élfoglaltságtól a gyermeknevelésig, a barkácsolástól a kulturális értékek elsajátításáig..'

Sajnos, a bejárók zömének esetében a munkatevékenységre — az alapra — nemigen rétegződik más egyéb, mint megintcsak munka — äi háztájiban, a kertben —■ és a pihenés. Ennél a rétegnél az értéket elsőrendűen szinte kizárólag a munka, a hasznos tevékenység jelenti. A kulturális értékek, a kreativitás, a műveltség, stb. csak annyiban kap elismerést, amennyiben gyakorlati hasznot hajtó

Hogyan hat vissza ez a szemlélet a családi életre? Károsan. Ám erről hadd beszéljenek a 'legilletékesebbek. Elsőnek például dr. T. Amdrásné, az alföldi megyeszékhely egyik általános iskolájának igazgatóhelyettese:

— Evek óta növekvő aggodalommal figyeljük és érzékeljük az egyoldalú nevelés — a kizárólagos női ráhatás — következményeit a gyerekekre. Kezdetben, amikor felfedezték a pedagógusi pálya elnőiesedését, még csak az iskolai nevelés egyoldalúságának veszélyeit mérlegeltük. Aztán szaporodtak a válások, s már a „csonka családokban” felnövekvő gyerekek nevelési problémáival, az apai példa és szigor 'hiányával kellett szembenézni. Végül, kiegészüli a kép az ingázók, az el- és bejáró dolgozók gyermekeinek nevelési gondjaival. Tisztelet a kivételnek, de ahol ingázik a családfő, ott mintha „csonka családban” élnének az asszonyok és a gyerekek. Ha az apa munkásszálláson él, jóformán alig találkozik az övéivel'; ha visizont. naponta utazik, akkor fáradt, és azért nem osztozik a családellátés és a gyermeknevelés terheiben.

Es nút mond az anya, a bejáró munkás felesége?

— Amíg nem voltak meg a gyerekek, együtt jártunk D-be a férjemmel. Egy gyárban dolgoztunk, onnan volt az ismeretség is. Munka mellett tanult, így aztán állandóan délelőttös lehetett. Aztán jött az első fiúnk és mielőtt a gyes letelt, megszületett a másik.

— Az első években a férjem rengeteget segített, pedig akkor csak egy szobánk volt, a szülői házában. Aztán, ahogy itthon maradtam a gyerekekkel, egyre kevesebbet vállalt, „ráérsz megcsinálni, előtted az egész nap”, mondta. Lassacskán minden megváltozott; bevezették a műszakpótlékot, s akkor bárom műszakot vállalt, mert keltett a pénz; építkeztünk. Aztán felépült a házunk, s rámszatoadt az egész háztartás gondja. Egy szülői értekezletre el nem menne, hiszen ő nem ér rá, mert dolgozik. Az új óvónő sokáig azt hitte, elvált asz- szony vagyok, mivé] sosem látta a férjemet.

—■ És bét végén?

— Alszik vagy meccsre jár. Hétéves házasságunk alatt még sosem voltunk üdülni, kirándulni is csak egyszer, az első hetekben. Moziba nem visz, mert minek akkor a tévé, a strandot, fürdőt nem szereti, az utazásból elege van hétközben. Ha délelőttös, ha dél- utános, este van, mire hazaér. Ha pedig éjszakás, át- alussza a napot. Azt sem tudom, hogyan tartsam távol tőle olyankor a gyerekeket.

A szociológus egy csöppet sem derűlátó:

— A bejárókból rendszerint dinasztiák alakulnak ki. Az apa beviszi magával a gyereket a gyárba, a vállalathoz, az intézménybe, s Ihia később az ifjú változtat is munkahelyet, nemigen megy vissza dolgozni a lakóhelyére. Ezt mutatják a felmérések, meg az a fiatalo- dásl tendencia is, ami a bejárók soraiban tapasztalható: mostanában egyre tijbb fiatal — főleg férfi — választja ezt az életmódot.

— A családi életiben általában jelentős változásokat okoz a bejárás. Nemritkán a házasság felbomlásához is vezet, különösen ott, ahol a férj is, a feleség is bejáró. Márpedig, ezek száma növekvőben van.

A válóperes bírónő így vélekedik:

— Saját megffigyelléseáim szerint a bejárók között roppant gyakori a válás, s ennek több oka lehet. Az egyik, hogy a különböző műszakban dolgozó házasfelek jóformán csak a hét végén találkoznak; beszélgetéseiket csakhamar felváltják a konyhaasztalon hagyott írásos üzenetek, később már azok is elmaradnak. A következmény: elhidegülés. A másak, hogy a naponta utazgatókn'ak sok az ismerkedési lehetőségük. A harmadik: a bejáró férfiak ritkán töltik olvasásba! a vonaton az időt; ha nem alusznak, akkor kártyáznak, esetlég Iszogatnak, s mindkét passzió könnyen válik káros szenvedéllyé. A vége: válóper.

A nagyközségi tanácselnök asszony szerint az a legszömyűbb, araikor a kisgyerekek is ingáznak.

— Nálunk például óvoda három is van, bölcsőde egy se! Az anyák választhatnak: vagy kivárják — ha akarják, ha nem — a gyesen a három évet, vagy visz- szatnennek dolgoz!, és cipelhetik magukkal a kicsiket. Csak itt, Gy-lben 43 piciiről tudok, akit munkahelyi bölcsődébe hord az anyja: hajnalban sem allhatja ki magát a gyerek, mert kelni kell, ebéd után sem, mert indulnak hazá. A kisgyerekes anyák ugyanis állandóan délelőttös műszakban dolgoznak. Ki hiszi el, hogy nem sínyli meg ezt a kiesik egészsége, idegrend szere ?

Egyetlen újságcikk keretében lehetetlen volna a bejárók népes tömegének minden gondját-baját, helyzetük valamennyi nehézségét szóvá tenni. Még családi életük bemutatásánál sem törekedhettünk a teljességre, csupán felvillantottunk néhány problémát.

NYÍRI ÉVA