Tolna Megyei Népújság, 1980. november (30. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-19 / 271. szám
1980. november 19. Képújság 3 Szállításra készen, fóliába csomagolva a „Piri” fotelek A műhely, ahol jó minőségű, szép táskákat készítenek A biciklitől a rakétáig Erőltetettnek tűnik számomra a hasonlat, amivel Agg Antalné, a Szekszárdi Bútoripari Vállalat kárpitos szakmunkása jellemzi a két évtizedes fejlődést. Még akkor is, amikor társa, Zsidi József né kiegészíti: a kalapácsot felváltotta a szögezőpisztoly. De szinte egymás szavába vágva dicsekednek. — Nem volt öltözőnk, csak a sarokban egy függönnyel elválasztott mosdó, lavórral, fogasokkal... Nyolc órán át nyeltük a port, ha hátba- paskoltuk egymást, csak úgy szállt a por... Vödörben hordtam az ebédet a Garayból... Kisebesedett az ember keze, mire lenszalmával vagy afrikkal megtömött negyvenötven matracot... Tessék megnézni, most milyen gyönyörű öltözőnk van... És azt a gépet is, ami a büszkeségünk, az egész magyar bútoriparban egyedül nálunk van ilyen, egy öntéssel kész korpuszt ad nekünk, amit csak be kell vonni bútorszövettel... És az elszívó berendezést is... Fűrészporos kályhával fűtöttük a régi műhelyt, mindig füstölt, ma központi fűtésünk van... Munkakezdet után egykét órával már összeragadt a hajunk, a szempillánk... Indulnék tovább, csak félfüllel hallom, hogy Zsidiné magyarázza Angyal László főmérnöknek, milyen bálákban kapták az afrikot, hogyan kellett szétbontani. A főmérnök az „afrik”-os időkben még nem volt itt, ezzel az anyaggal csak kereszt- rejtvényekben találkozik, vagy akkor, amikor egy-egy régi fotelt hoznak ide javítani. Aggné szekszárdi, hatvanhétben tette le a kárpitos- szakmunkás-vizsgát. Zsidiné a fiatalabb, kereken húsz éve. tizenöt éves korában került ti a formát, bevonva az acélvázat. Nyugatnémet cég szállította az alapanyagot és a gépet. Tanulmányutak Nyugatnémetországba, ottani szakemberek segítsége itt az indulásnál, sok szaladgálás, küszködés, tanulás gyakran a „saját kárunkon” és eredmény! A PILLE SIKERE Az első produktum a „Pille” fotel, a Könnyűipari Mi-, nisztérium 1975. évi pályázatán aranyérmet nyert. Ekkor már folyt a sorozatgyártás és megkezdődött az új termék diadalútja. Érthető a siker: a fotel könnyű, kicsi a helyigénye, közületi célra és lakásberendezéshez egyaránt alkalmas, huzata pillanatok alatt leszedhető és így tisztítható, és ami talán a legfontosabb, olcsó. Fotelt a hazai bútorpiacon egyetlen más vállalat sem tud ilyen alacsony áron forgalomba hozni. Gyártása előnyös a vállalatnak is. És most már nemcsak a „Pilléről” van szó, hiszen azóta évről évre jelenik meg a vállalat a BNV-n, a bútorpiacon újabb és újabb típusokkal, díjat nyert közösen a Székesfehérvári Bútoripari Vállalattal a „Garzon” lakószoba, amihez a kárpitozott garnitúra Szek- szárdon készült, két éve második helyezést kapott a „Piroska” fotel. E kárpitozott bútorok élőmunka-igénye mindössze egyharmada a többiének, a hagyományos technológiával készülőkének. A „hagyományos” alatt nem az afrik töltőanyag, hanem az ugyancsak poliuretán, de tömbként gyártott és abból kiszabott értendő. Ilyen is készül, nem kis mennyiségben. A vállalat, állni tudta a versenyt az idén, a korábbinál sokkal nehezebb piaci körülmények között. Hetvenöt óta, évről évre 8—10 százalékkal nő a termelése és a növekedés az idén sem kisebb. FEJLESZTÉS — SZERÉNY KERETEK KÖZT A vállalati kollektíva bizakodóan néz a jövő elé. — Szerződésünk van a Bútoripari Fejlesztési Intézettel — mondja az igazgató — évente egy-két új formatervet kapunk tőlük. Most is van „talonban” két újdonságunk, amivel a piacra mehetünk, ha valamelyik régebbi már nem kell. Nyugodtan megszüntethettük volna a Pille gyártását, de hát, keresik még most is, megjelenése után öt évvel. — Kooperációs kapcsolataink is szélesednek — teszi hozzá a főmérnök, több társ- vállalatnak szállítottunk rendszeresen formahabosított félkész terméket. Két szövetkezet — a Kárpitos és Díszítő Ipari Szövetkezet és a Minőségi Kárpitosipari Szövetkezet — hatszázezer forint fejlesztési alaoot adott át, ebből bővítjük a formahabosí- tó-kapacitást. „megtoldjuk” az egyébként is modulrendszerű üzemépületünket egy 9x18 méteres helyiséggel. Gépbeszerzésünk előtt is nyitva áll az út. ugyanis 1975- ben a vámelőjegyzéses nyugatnémet gépet vissza kellett szállítanunk, két nap múlva már itt voltak az NDK gépek. Fokozatosan térünk ót az NDK-ból importált alapanyag felhasználására is. Az idén ez harminc százalék volt, jövőre már az össz- felhasználás fele lesz. Hazai beszerzéssel váltottuk ki a tőkés importból származó lábszerkezetet a „Piri” fotelhez, a fotelgörgőt és a faipari ragasztót. — Lehet, hogy Aggnénak igaza van. De csak félig. Ami a húsz év előtti biciklit illeti. A „rakéta” azonban nem a mai technológiánk. Ahogy pénzünk lesz, steppelőgépet szerzünk be, és a formahabosításnál is létezik már a mainál korszerűbb, termelékenyebb, a magas- nyomású gép. Ezt is megcélozzuk — mondja az igazgató. annyit csinál, akkor mennyit keresett. Ha 'kevesebbet dolgozik, kevesebb jut a borítékba. Amióta a brigádelszámolást megszüntették, s bevezették az egyéni és darabbérezést, kevesebb a hibás áru, figyelmesebbek az asz- szonyok. Persze, szalagrendszerű termelés nincs selejt, illetve osztályos áru nélkül. Ha -talál a meós egy rosszul tűzött táskát, vagy félre vasaltat, visz- szaviszi a „gyártóhoz”. — Ügy megyünk az asszonyokhoz, ahogy én is elvártam, amikor még géppel dolgoztam. Megmondjuk, hogy -nézd, ezen a munkán ez a hiba, ha így csináltad volna, akkor nem lenne, próbáld meg, magad is rájössz, köny- nyebb a munkád, gyorsabban haladsz, meg szép is a varrás. Mindig megértik, ha így közelítünk a hibához, illetve az elkövetőhöz. Senkinek nem veszik a fejét, nem állítják a sarokba, ha véletlenül hibát követ el. Mindig azt mondja a főnököm is, hogy emberségesek legyünk. Dolgozókkal foglalkozunk, akik gondokkal, családi problémákkal vannak tele, lehet, hogy éppen a gyerek betegsége, vagy a férj kimaradása lankítja a figyelmet. Tudjuk, ismerjük az embereket, és azt is, hogy az adott munkadarabnál menynyi az elviselhető hiba. Most nagy bőröndök futnak az egyik szalagon, hatszáz közül ha ötöt kiemelünk, osztályosnak minősítünk, az már nagy szó. A meós fizetése nem függ a „kiemelt” rossz darabok mennyiségétől. Igaz, aki szalagon dolgozik, majd ezer forinttal többet keres, de néhány hét múlva rendezik a meó-csoport bérét is. Balogh József főművezető és Izsák István meó-csoportvezető fogja össze a hét meós asszonyt. A szekszárdi Bőrdíszmű gyáregységében nincs, s nem is lőhet rossz a légkör a hibakeresők és a szalagon dolgozók között. Ez abból is ered, hogy a termelést irányítók és azt ellenőrzők között az együttműködés igen jó. Amikor végzünk a beszélgetéssel, kollégám visszasétál a meóssal a munkaterembe. Én megállók az ajtóban, s nézem a figyelmesen dolgozó asszonyokat. Nem tekintenek fel a gépről, megszokott, begyakorolt mozdulatokkal varrnak, hajtogatnak, szegecselnek. Mencőné és meós- társai a szalag végén minden egyes munkadarabot kézbe vesznek, szigorú szemrevételezés, vizsgálat, hasonlítás az etalonnal. A műhely termel. A zsongás, a gépek zümmögése, a műbőr illata, a ragasztó szúrós szaga ... Táskák, bőröndök készülnek a műhelyben, A minőségre Mencő Ferencné is vigyáz. P. J. Fotó: CzS. az üzembe. Eleinte négyórás műszakban dolgozott, mint anyagmozgató, egy év múlva a kárpitosüzemben betanított munkás, majd hetvenkettőben lett szakmunkás. Mözs- ről jár be. SAJÁT ERŐBŐL Bus Ambrus igazgató nem használja az idézett hasonlatot, a biciklit és a rakétát. A tényekről beszél. A faipari szolgáltatásról, bútorjavításról, hokedligyártásról, amivel huszonkét éve kezdték, mint „Szekszárdi Faipari Vállalat”, a négy telephelyről — kettő Szek- szárdon, egy-egy Tolnán és Decsen —, a profiltisztításról a hatvanas években. — Olyan profilt kellett kialakítanunk, amihez nincs szükség nagyobb befektetésre. Ez pedig a kárpitozott bútor. Pénzt ugyanis nemigen kaptunk. Mindössze azt a pár százezer forintot, ami megillette a vállalatot az üzem szanálásakor. Hetvennégyben számolták fel a telephelyeket és költöztek ide, a Keselyűsi útra, ahol akkor mindössze egy kis műhely állt. Építkezéshez a szanálási pénz, a saját fejlesztési alap és hitel állt rendelkezésre. A kárpitozott bútor „töltőanyaga” már akkor is a poliuretánhab volt, ám ezt akkor nálunk csak tömbhab formájában gyártották és Sajóbábonyból, rendelés szerinti méretre szabva kapta az üzem, mint a többi bútorgyár. A forradalmi változás 1974-ben következett be, a formahabosítás bevezetésével. Lényege: a két komponensből álló poliuretán alapanyagot összekeverik, fotelnak megfelelő formába ön- tik, az pillanatok alatt „megkel”, mint a kenyér és kitölA nagy műhelyben surrognak a varrógépek. A műbőr csípős-szúrós szaga a ragasztóéval keveredik. A szekszárdi Bőrdíszmű teljes üzemben van. Az asszonyok a gépek fölé hajolnak. A csoportvezetők készítik elő a munkát, a művezető járkál a szalagok között, s kézbe vesz egy-egy munkadarabot. Balogh József főművezető a sarokban valakivel tárgyal. Kellemes a meleg, a munka zaja ül a műhelyen. A szalag végén dolgozik Mencő Ferencné — Julika —, a meós. Egy gombnyomás és pillanatok alatt kitölti a formát a poliuretánhab Mencő Ferencné meós A kultúrteremben ülünk, ahol a gyűléseket, az ünnepségeket, a fiatalok klubestjeit tartják. Szép, tiszta, rendezett, virágos ez, a terem is, mint a műhely. — Az asszonyok szeretik a rendet, a tisztaságot, jobb az ilyen környezet, mint amikor örökké kerülgetni kell a bőröndöket, a leszabott anyagot. A virág, a díszítés, a dekoráció otthonosabbá teszi a munkahelyet — mondja Julika, amikor azt kérdezzük, hogy mindig ilyen-e a műhely. Igen. Mindig ilyen. A meós is ebben a környezetben dolgozik, de vajon benne él-e a közösségben? — Tudom, mire gondol. — Nézze, nekünk az a dolgunk — heten vagyunk —, hogy a hibát keressük. Senki sem örül, ha munkájában hibát találnak. Én sem örültem, amíg tizenkilenc évig gépen dolgoztam. Amikor 3 éve kiemeltek meósnak, gondolom, azért esett rám a választás, mert addig is jól dolgoztam. — Mi a dolga a meósnak? — Hát az, hogy az etalon szerint vegye át a munkát. Megkapunk egy bőröndöt. Azt elfogadta a külker, nekünk mindig olyat kell csinálni, rosszabbat nem, csak jobbat lehet Figyelnünk a varrásra, a hajtogatásra, a szegecselésre, mindenre. Azonnal észreveszem, ha például egy megszokottól eltérő varrás van, még azt is megállapítom, ha nem is vagyok a szalagnál, hogy a begyakorlott dolgozó van-e annál a gépnél, vagy a beugró. A meósok azt szeretik, ha nagy szériát készítenek egy aktatáskából, diplomatatáskából, vagy bőröndből. Az asszonyok egy új termék indítása után néhány nap alatt szokják meg az új fogásokat, s addig előfordul, hogy vétenek. A begyakorlás után pedig nincs „emberi” hiba. Inkább a gép, vagy az anyag hibája miatt emel ki a meós egy-egy készterméket. — Mi soha nem azt nézzük, hogy ez a termék belföldre vagy külföldre megy. Nálunk a minőségi mérce magas, az etalon az „isten”. Meg a pénz. Mindenki tudja, hogy ha ma ennyit, meg Meós a Bőrdíszműben