Tolna Megyei Népújság, 1980. november (30. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-16 / 269. szám
©"népújság 1980. november 16. Múltunkból — Akik ismerik, tudják, hogy nagyon elfoglalt ember. Amellett, hogy a Garay Gimnáziumban testnevelő, jut ideje egyéb munkákra is. Bevallom: egy kicsit irigylem, hogy ennyire be tudja osztani az idejét. A jelekből ítélve jut ideje még olvasásra is, hisz tökéletesen tájékozott az ország, ezen belül a magyar sport életéről. Hogyan tudja ösz- szeegyeztetni a különböző beosztásokat úgy, hogy mindenre teljen? —• Kezdem a tanítással, melyet a leglényegesebbnek tartóik. Heti tizenkét órát ta- tanítok, ez három napra koncentrálódik. Áltálában már hét órakor van órám. Ha vidékre megyek, mint megyei középiskolai szakfelügyelő, korán elutazom, szeretek nyolc órára, kezdésre a helyszínen lenni. Mellékállásom van a Szekszárdi Dózsánál, mint atlétaedző. Csak olyanokkal foglalkozom, akik önállóan, az edzéstervből tudnak dolgozni, hisz több esetben előfordul, hogy a kiszállásról nem tudok az edzés kezdetére megérkezni. A megyei atlétikai szövetség munkáját hétközben, amikor akad egy-egy üres órám, vagy szombaton és vasárnap végzem. — Véletlenül hallottam, hogy munkakönyvében mindössze egy bejegyzés van. Igaz ez? — Igen. Huszonhetedik éve tanítok a Garay gimnáziumban. Ugyancsak ' huszonhét éve vagyok a megyei atlétikai szövetség elnöke — mely társadalmi munka —, és azóta vagyok a Dózsánál atlétaedző. A megyei középiskolai szakfelügyelői tisztséget tizenhét éve látom el. — Tudomásom van arról is, hogy két-három éve hívták magasabb beosztásba, jobb fizetéssel, de nem ment. — Nem találok ebben semmi különöset. Szeretek tanítani, munkahelyemen megbecsülnék, nem látom értelmét az állásváltoztatásnak. — A vidéki edzők közül azok közé tartozik, akik a válogatott keretnél is edzösködnek. Ez egy edző számára nagy elismerés — kitüntetés. — Mindez igaz, azonban ennek története van. Az atlétáknál „divat”, hogy a válogatott keret edzője mellé bevonnak edzőket segíteni, így az illetőnek alkalma nyílik szakmai képességeit csiszol- gatni. Én az első két-három évben rövidtávfutókkal, majd középtávfutókkal foglalkoztam. iEzt követően Tatán segítettem a keretedzőknek, majd a magyar ifjúsági válogatottal táborvezető voltam Bánkúton. A nagy elfoglaltság miatt azonban a magyar atlétikai szövetséggel közös egyetértésben lemondtam az ilyen irányú munkáról. — Viszont az idén mégis felkészítette a magyar ifjúsági válogatottat. Ez hogy történt? — A válogatott egyik edzője szülési szabadságra ment, ezért a Magyar Atlétikai Szövetség felkérésére elvállaltam az ifjúsági és utánpótlás- keret edzéseinek vezetését, ennek során négy viadalra én készítettem fel őket, végeztem a csapat összeállítását és az edzőtábort vezettem Budapesten, a Népstadionban. ' — Szinte elképzelhetetlen, hogy ilyen sokirányú elfoglaltság, a naponkénti utazás megoldható saját gépkocsi nélkül. Tanár úrnak tudomásom szerint nincs autója. — Tulajdoniképpen nem is érzem nagyon a hiányát, mert mindenhova el lehet jutni vonattal és autóbusszal. — Közel harminc éve annak, hogy a Szekszárdi Törekvésben —időnként — mint labdarúgót lehetett látni. Hogyan lett labdarúgóból atléta, illetve testnevelő tanár? — Ennyi év után tényleg kicsit furcsa, hogy valaha labdarúgó voltam. Általában a tartalékcsapatban jutottam szóhoz, időnként kaptam csak helyet az első csapatban. Egyszer szólt a testnevelő tanár, Bessenyei Gyula: segítsük ki, távolugrásban kellene indulni. Néhányan eleget tettünk a kérésnek és a vége az lett, hogy országos középiskolai bajnokságot nyertünk két éven át távolugrásban. így lettem atléta. A gimnázium után a Testnevelési Főiskolára kerültem. Az utolsó évben a Budapesti Dózsa egyik vezetője megkeresett és elmondta: szeretné, ha Szek- szárdra kerülnék testnevelőnek. Akkor éppen volt egy hely a gimnáziumban és azt én kaptam meg. A Dózsa vezetője azon az említett beszélgetésen elmondta: olyan terveik vannak, hogy én lennék a Szekszárdi Dózsánál mellékállásban az atléták edzője. — És a kosárlabdasport? — Ott is edzősködtem vagy tíz éven át. A szekszárdi csapat edzéseit irányítottam addig, amíg Szabó Ödön Szek- szárdra került. A nagy elfoglaltságom miatt örültem, hogy ezt a területet átadhatom másnak, méghozzá olyan jó szakembernek, mint Szabó Ödön. I — Tanítványai közül lettek testnevelők? — Igen. Kapásból talán néhányat: Bakó Ferenc, Pintér Márta, Szűcs Judit, Hermann Klára, Gaál László... — A Pécsi Tanárképző Főiskola kihelyezett tagozatán is folytatott oktatást. Vgy tudom a megyében néhányan közülük ma is mint testnevelők. aktív munkát fejtenek ki. — Igen. Például Koesolán Kardos György, Tengelicen Molnár József, Ózorán Szappanos József, Tevelen Kiltá- nics Lajos, de még sorolhatnám őket... — Az edzők munkáját több szempontból értékelik. A sok közül az egyik: adott-e a magyar válogatottba versenyzőt. Szerintem tanár úr versenyzői közül sokan voltak válogatottak. — Először talán az országos bajnokságot említem. Saját versenyzőim közül, tehát a serdülő, ifjúsági korúak, valamint az utánpótláshoz tartozók a 27 év alatt harminckilencen voltak országos bajnokok. A válogatottba a következők kerültek: Gahóné Krassay Judit háromszor, Szabó Miklós kétszer, Deé Márta kétszer, Kőnigh Katalin ötször, Kovács Klára négyszer, Csaba Györgyi ötször, Illés Antal egyszer, Vida Adrienne egyszer, Kovács Attila négyszer, míg Böde József hatszor. — Ebből a felsorolásból kitűnik az is, hogy Böde József, illetve Kovács Attila jelenleg is a megye legjobb atlétái közé tartozik. Tanár úr szerint mindezeket figyelembe véve, hol tart megyénkben a sportág fejlődése? — Nem tartozunk az élvonalba, de a középmezőny elején helyezkedünk el. A női megyeválogat ott 1970-ben Miskolcon Béke-kupát nyert, de. a férfiatlétáink hosszú időn át nem tudtak felzárkózni. Az állásfoglalás óta megváltozott a helyzet, különösen az idei év volt sikeres férlfiatlétáink számára. A Szekszárdi Dózsa atlétái utánpótlás területén — a női és a férfi együtt — pontversenyben az 5., míg a Szekszárdi Sportiskola országos 6. lett. összegezve: általánosságban javult a helyzet, de — szerintem — lehetne még jobb is. — Milyenek a személyi és tárgyi feltételek megyénkben? — Nem tartom illetékesnek magam arra; hogy egyesületekről nyilatkozzam, így csak a középiskolákat említem. Bizonyított tény, hogy a személyi feltételek az országos átlag felett vannak. Ugyanez elmondható a bonyhádi Petőfi, a dombóvári Gőgös gimnáziumról, ahol a tárgyi feltételek is kimagaslóak. Ugyancsak kedvező feltételek vannak — tornacsarnok, felszerelés — a tamási gimnáziumban, kialakulóban van a bonyhádi Perczel közgazda- sági szakközépiskolában, jelentősen javult a helyzet a bonyhádi 504-es szakmunkás- képzőben is. A Lengyelben épült tornacsarnok sokat segített az ottani testnevelés színvonalának emelésében. Vannak persze gondjaink is. Szék szárd on, a Bezerédj kereskedelmi szakközépiskolában szűk az udvar. Ugyancsak Szekszárdon, az egészségügyi szakközépiskola udvara minimálisra csökkent, a barakok elfoglalják a helyet. De elmondható ez a kereskedelmi és vendéglátóipari szakmunkásképző intézet alig néhány négyzetméteres udvaráról, s a Garay gimnáziumról is, nem beszélve az 505Jös szakmunkásképző udvaráról, ahol kicsi a terület, az iskola létszámához viszonyítva. — Mint a megye atlétikai szövetség elnöke Szekszárd mellett milyennek ítéli az atlétikai életet? — Elsősorban Dombóvárral kell kezdenem. Kitűnő a testnevelési tagozat, jó a szakosított edzés, Fazekas Gáspár és Tarr Imre irányítása mellett kialakult a kollektív munka. Ezt az idén elért eredményeink is igazolják. Bonyhádon Ónodi Szabolcs mellett már nemcsak Oláh Annamária, hanem a volt megyeválogatott, Csábrák János is segít. Kitűnő az utánpótlás-nevelés Dunaföldváron, ■mely elsősorban Konrád Ferenc érdeme. Nagymányokon Kelemen Antal bizonyítja, hogy a rossz feltételek ellenére is lehet tehetségeket nevelni. — És mi a helyzet a többi helyen, például Tolnán, ahol függetlenített edző dolgozik? — Tolnán megállt a fejlődés. Alaposabb vizsgálat kellene annak felderítésére, hogy tulajdonképpen hol a baj, min kellene változtatni. Tamásiban, a gimnáziumból kerülhetnek ki tehetségek, a feltételek adottak. B át aszókén Wizler Józsefné főállásban foglalkozik — nagyon lelkesen —■ az edzések irányításával és így bizakodva várjuk az eredményeket. Vannak olyan helyek, mint Például Paks, Nagydorog, vagy Fadd, ahol évek óta nincs jelentős változás — fejlődés1. — Eddig beszéltünk sok mindenről, de nem került szóba mint apa. Több edzésen, versenyen láttam, hogy elégedetlen volt lányával, aki szintén — akár ön — a távolugrást űzi. — Elégedetlen vagyok, hisz két esetben országos serdülőbajnokságon helyezést ért el. Legjobb eredménye 534 centiméter, és szerintem ennél lényegesen többre képes. Az ember elégedetlen, amikor látja, hogy a versenyzője többet tud, de valami oknál fogva nem tudja a maximumot produkálni. I — Érzi-e vajon azt, hogy szeretik, megbecsülik szakmai tudását, felkészültségét? — Igen; nincs okom panaszra. Elégedett ember vagyok. — A beszélgetés során szóba került mint testnevelő, mint megyei középiskolai szakfelügyelő. mint egyesületi edző és mint szövetségi elnök. Közülük melyik munkát végzi legszívesebben? — Valamennyit szeretem, de a tanóra vezetése áll legközelebb hozzám. Ilyenkor nemcsak tehetségekkel, felkészített sportolókkal, hanem az átlagtanulókkal foglalkozom, mely a legszebb feladatok egyike, és a rohanó életritmus mellett talán a leghasznosabb is. Életre szóló sportolási igény felkeltése három óra mellett minden testnevelő tanár feladata és ezt legtöbbjük szívesen és hivatástudattal végzi. Ebben a munkában döntő szerep jut az atlétikának, — Tehát lényegében a svortok királynője, az atlétika tovább erősödött. feílődött megyénkben. Várható-e. hony 19Sl-hen előbbre lépünk? — Mint említettem, az állásifoglalás óta lényeges változás történt, de bevallom, még többet vártunk. Mindezek ellenére minden reményünk megvan, hogy a sportág jövőre még az ideinél is jobb, itöbb eredményt tud felmutatni. Érdemes azonban megemlíteni, hogv az értékelések úgyszólván évenként változnak és nehéz alkalmazkodni ahhoz. Óriásit léptünk előre az elmúlt 20—25 évben és bizakodva várhatjuk a következő versenyévadot. — Köszönjük a beszélgetést. a türelmét, és kívánjuk, hogv sok sikerről adhassunk hírt lapunk hasábjain olvasóinknak. NYAKAS ISTVÁN Fotó: GOTTVALD KÁROLY Az iskola, az iskolai oktatás rendszeresen foglalkoztatta az előző századok nemzedékeit is. A korabeli iratokból kitűnik, hogy a szülők többsége mindig szerette volna, ha az ifjúság többet tud, mint amit a szülők megismerhettek. Nem fukarkodtak a dicsérettel, ha úgy látták, hogy az iskola sokat nyújtott, de nem volt ritka az olyan eset sem, 'amikor el- manasztalólag nyilatkoztak egy-egy iskolamester tevékenységéről, magatartásáról. A megsárgult iratok arról is tudósítanak, hogy nem mindig voltak kellően anyagilag elismerve a nevelők, az iskolák tantermei is igen gyakran tanításra alkalmatlanok voltak, s nem egy esetben fordult elő, hogy valamelyik lombos fa alatt ismerkedtek a gyermekek a betűvetéssel. Az alábbiakban idézünk néhány esetet az egykori iratokból. Szekszárd város tanácsa, elöljárók és a bíró, valamint az esküdték adtak ki igazolást 1796. szeptember 17-én arról, hogy milyennek tartották Szluha György apát tanítását. „Mi Szexárd Mező Várossónak Elöljárói, Bírája és Es- küttyei és egész községe Hálaadó Tisztelettel meg es- mérjük és akiknek illik tudtára adjuk, hogy 5.-dik Esztendőktől fogva a mostani Fő Tiszt és Érdemes Lelki Pásztorunk, Szluha György Szexárdi. Plébános Ur a mi Sexárdi három Nationális Iskolánkat, mint a Felséges Intimatumok szerént arra rendeltetett Director minden ki telhető buzgósággal kívánt békességben mind ekkoráig kormányozta. Először is az Isteni Szolgálatban szép óhítatos rendelésekre szoktatván Gyermekeinket, azokat annak idejében a keresztyén tudományra, a Szentségek gyakorlására, mind a Szent Egyházunkban, mind az oskolák- . ban maga is káplánnyai által tanítani el nem mulatta (azaz el nem mulasztotta — a szerk.) Másodszor örömmel tapasz, taltuk mind ezen idő alatt, hogy ö Felsége Kegyes Rendelései szerént különös gondja volt néki arra, hogy a proscribált objektumok a Tanítók által helyessen ta- nítassanak minden esztendőben, maga jelenlétében, két ízben a tanulok examináltas- sanak (azaz a tanulók két ízben vizsgáztak Szluha György jelenlétében — a szerk.) — S azért gyakorta az oskolákat eljárván sokszor maga jó voltából, hogy a Gyermekeket a tudományoknak a Deák (azaz a latin — a szerk.) a Magyar Német nyelveknek tanulására serkentené, azokat meg ajándékozta, foganatos Commendátiojával egynéhány szegény gyermekeinknek a Gimnásiumok- ban élelmet szerzett, és egyszóval azt vitte végben, hogy városunknak mind nemes egébb lakossai és gyermekeinknek szüléi Direktorságával tökéletesen megelégettek (azaz megelégedettek — a szerk.) la mint Classifieatiók meg mutattyák: Gyermekeink a Deák iskolákban is cum emi- nentia többnyire olvastattak. Ezeket haladatossággal meg esmenvén kész akaratbul ezen levelünket városunk petséttyével és saját sub- scriptionokat meg erősítvén titulált Lelki Pásztorunknak ki ad'tuk.” Ezen írást Gyűszű István bíró írta alá az egész tanács nevében. ♦ A szekszárdiak nem mindig voltak ilyen elégedettek. Még egy évtizednyit sem kell előbbre menni az időben, hogy ilyenre példát találjunk. Izgalmas eseményeket rögzített az 1804. február 13-án kelt levél. Idézzük: „Én alul írott per Präsentes recoonoscálom és áttestálom, hogy múlt 1787-dik esztendőben Taksonyi Péter bíróságában bizonyos alkalmatossággal néhai Bachirrtann János ír Pécsi districtusbéli Nemzeti Iskolák Királyi Inspectora Szexárdra jővén, az akkori Város Tanátsa eleibe terjesztette, hogy az Normális (azaz elemi — a szerk.) Iskolák Tanítóinak fizetéseket Fölséges Királyi Pa- rantsolat melett föllebb emelni akarja, mellyre a midőn az Város Tanátsa reá állam nem akart és az Királyi Parantsolatot előmutatni kérte volna kérésekre azonnal titulált Ur az inasát az Pa- rantsolatnák föl hozása végett szállására el-'küldötte, de mivel az Inass sokáig Késett és a Parantsolatot föl nem hozta, seőt végképpen elis maradott, és az Város háztul haza mentem kevés üdő múlva Taksonyi Péter város Bírája hozzám jött tanátsot kérvén tőlem, hogy mi tévő légyen. Ki is ezeket referálta való, hogy Bachmann vassal fenyegette az város Ta- nátsát, ahol én már jelen nem voltam. Az Inspektor úr (úgy mond) fenyegetőd- zlk, hogy ha szépségesen a tanítók fizetéseket meg nem jobbíttyá'k az Városiak, keményebb eszközökkel, tudniillik arestomozással és vasra' való verettetés- sel fogja eőket arra kin- szerétteni. Én az Bírónak azt a Tanátsott attam, hogy továbbis azon Parantsolatot, mellyel eőket fenyegeti és a melly melett eőket vasra veretni akarja, kérjék meg mu tatain i és vélek közöltéin!, és ha az Királyi Párán tsolatban az erőszakos bánás foglaltatik, térdet, fejet hajtsanak a Parantsolat- nak, külömben pedig az Tanítók fizetésének fölleb való emeltetésére reá ne álljanak. Ezzel el-ment tőlem a Bíró és mire eő az Esküttek Közé vissza tért, addig már az föl- lébb emlétett királyi Inspector Ür minnyája Esküiteket, a kik akkoron az Város házának összve gyűlve vaIának, arestommal és vassal szüntelen fenyegetvén el-rémétette és félelembe hoztta, következésképpen az általa német nyelven el-készétett Contrac- tusnak állá írására kinszeré- tette. Az Bíró is nem tudván illyen esetben mit tenni egyebbet, hanem az is anna'k- utánna az Contractus állá kintelenéttetett nevét állá írni. Mellyről adom ezen Testi- monialis (azaz végrendeleti — a szerk.) levelemet Pécsett die 13. Februaiii 1804.” El lehet képzelni, mekkora volt a felfordulás a pedagógusok béremelése körül, ha az eseményt követően tizenhét esztendőnek kellett eleltelnie, hogy azt valaki papírra vesse. A levéltári kutatásaink során nem találtunk még egy olyan béremelést, ahol a magasabb jövedelmet vasraverés és börtönnel való fenyegetés ellenében lehetett kicsikarni. Bachmann János inspector ezt megtette Szekszárd tanácsával. Az egész esetről egyébként Martinas KovareZky végrendeleti levele alapján szereztünk tudomást, aki aláírását viaszpecséttel erősítette meg, hitelesítette. * Ma 'is dicsérendő törekvésnek tarthatjuk, amit a szekszárdi mezőváros tanácsa 1805 áprilisában megfogalmazott, s eljuttatott a nemes vármegye közgyűlésének. Rajziskolát kért, a már szervezés alatt álló gimnázium mellé. Érdekes az indoklásuk. Idézzünk belőle egy részletet. „Ritka város, ítéletünk szerént, amellyhen a közönséges pályákat gyakorló ifjúság is oly nagy számmal volna mint mi nálunk. Hasonló nagy számmal vágynak, azok a kik mesterségeket tanulván a rajzolást is tanulni tartoznának. De nem csak ez, szomszéd Báts, Pest, Somogy, Baranya vármegyék is úgy feküsznek, hogy ha nálunk számos jó mester emberek lesznek, se kézi müvekkel al- kalmatosabban nem provi- dealtathatnak (azaz gondoskodhatnak — a szerk.) mint mi tőlünk, se pedig a mesterségeket tanulók alkalmasabb helyet tanulásokra nem találhatnák”. Dicsérendő előrelátás. K. BALOG JANOS Moxolaf János tostnovelővei