Tolna Megyei Népújság, 1980. október (30. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-12 / 240. szám

1980. október 12. NÉPÚJSÁG 5 „Szamovár bár” — mintaként . Miskolci kollégák jóvoltából jutottam szeptember ele­jén egy kitűnő ötlethez, amit közhírré szeretnék tenni, abban bízva, hogy a közművelődés cselekvésre illeté­kes embereinek tetszésével találkozhatok. Az ugyanis bizonyos, hogy a közönség igent mond az ötlet helyi megvalósításának esetleges szándékára. El tudom azt is képzelni, hogy a Tolna megyei honosítás munkájából szívesen vállalnak részt mindazok a már nem fiatalok, de még jóval a nyugdíj előtt álló emberek, akikben igény munkál szabad idő eltöltés címén a közösségi élet­re. Ha most azzal folytatom, hogy valamely közművelő­dési intézményünkben lássunk hozzá egy — havonta egy — alkalommal este hattól tízig nyitva tartó bár ala­pításához, ne gyanítsanak tréfát. Az alapítás javaslata komoly, ez az az ötlet, amit ajándékba kaptam. A diós­győri Bartók Béla munkásművelődési központ úgyne­vezett Szamovár bárjának fürkészésre szabadságoltan is kész vendégeként. Koromnál fogva nem ríttam ki az impozáns előtér kényelmes foteljeiben, dohányzóaszta­lok mellett helyet foglaló törzsvendégek tömegéből. Mint mindig, telt ház volt most is, noha a belépő ára 20 forint. S követelmény a helyhez, alkalomhoz illő öl­tözet. A pincérek és a büfépult mögött álló vendéglátó­ipari alkalmazottak elegánsak és nem ütköznek meg azon, hogy a látogató „csak” egy teát kér. Alkoholos ita­lok is kaphatók, de jelezvén, hogy itt nem a „pityizálás” a fő attrakció, mindössze egy-két pohárkával. A bár törzsközönsége már régen nem idegenek gyülekezete. Társakat, társaságot igényelve kezdtek el ide járni, és mert az életkori megoszlás szerint vannak-itt 28—30 évesektől ötvenesekig férfiak, nők vegyesen — egyedül­állók csakúgy, mint házaspárok —, alkalmanként tánc is van. A jó célra megnyert szalonzenekar diszkrét mu­zsikájára. Így aki „csak" a kellemes beszélgetések, jó beszélgetőpartnerek reményében jön el, nem kénysze­rül se a dobhártyájának, se hangszálainak fölös terhe­lésére. A célnak megfelelően hiányzik innen minden, ami fárasztóan és ordenárén harsány, a programok pe­dig nemcsak pihentetöek, szórakoztatóak, okosak is. Gyakran vannak a Szamovár bárnak neves előadómű­vész vendégei, de a tudományokat magas szinten mű­velő tudósok se tartják rangon alulinak a sorára váró zongora és dobfelszerelés mellé állni a pódiumon, hogy bevezetőnek szánt rövid előadásaikkal fölkeltsék a Sza­movár bár vendégeinek kíváncsiságát, s kötetlen be­szélgetésre alkalmas légkört teremtsenek. Ugye, nem lepődnek meg, ha elárulom azt is, hogy a szamovárosok zöme — a városnegyed lakóösszetételé­nek megfelelően — munkás, mi több, vasas? Nagyon komolyan veszik az igényükre életre parancsolt Sza­movár bárt. mely nem szerepel a Borsod megyei ven­déglátóipari egységek névsorában, mégis a legjobban „menőek” közé tartozik. Népszerűségének a kulcsa azonban nem az „itatásos módszer”. Ezért alkalmas a bár létével cáfolni azt a nem túl európai közhiedelmet, hogy a mai ember — lett-légyen a foglalkozása bármi — csak szeszektől roskadozó fehér asztalok mellett érzi magát jól. Egyébként a bár „főnöke” népművelő, aki házigazdaként kíséri asztalhoz a törzstagokat csakúgy, mint az először érkezőket. De ezeket bemutatja annak a társaságnak, amelynek asztala mellett szabad hely akad. A fogadtatás kedves és segítőkész. Az embernek az az érzése támad, hogy egy olyan családba csöppent bele. amitől — önhibájából — eltávolodott, de amely azért számontartotta. örül neki. Hogy a Szamovár bárt senkinek ne jusson eszébe másnak nevezni, mint ami, elárulom még, hogy kö­zönsége önművelő közösség. A párkeresésre van a mis­kolciaknak egy magányosok, párkeresők klubja. Itt nem szerepeltem vendégként. Azt viszont hadd mondjam még el. hogy a jól működő Szamovár hatalmas knok- aut am’a gyakran hanaoztatott nézetnek, ami szerint ..korunk embere bezárkóz k csak saiát kicsike életébe és fütyül közösségi mivoltára”. Valószínű, egyre többen lesznek azok, akik az emberi létet elszürkítő bezárkó­zásra fütyülnek. Értük kötelező megteremteni az együtt- lét — tartalmi sokféleségük miatt vonzó — lehetősé­geit! — lászló — Vandálok a vonaton — Már megint tönkretették ezt a kocsit — dohog a pá­lyaudvaron az érkező szerelvényt átvizsgáló lakatos, és bosz- szúsan fog hosszá a jegyzőkönyv megírásához. így megy ez nap mint nap. Egyre több kár kerül a jegyzőkönyvbe: hiány­zó ablakokról, izzólámpákról, tükrökről... Ezek visszapótlásáig ki kell vonni a kocsit a forgalomból. Tehát ácsoroghat a ko­csi a javítóvágányon, az utasok meg szidják a MÁV-ot, hogy zsúfoltság van. A MÁV vezérigazgatóságán mondták el: évente csaknem öt és félmillió forint anyagi kárt okoznak a vasúti kocsikban a garázdák, a vandálok. Nem egyszerűen lopás a vasúti ko­csik fosztogatása, hanem vandalizmus. Statisztikai adatdk sze­rint egy év alatt csaknem 40 ezer villanyégő „tűnt” el a ko­csikból, melyekről tudni illik azt is, hogy ún. bajonettzárasak, 24 voltosak, tehát otthon nem használhatók. Ablaküvegből '4732 táblát törtek be sörösüveggel vagy kővel egyetlen esz­tendőben. Aki ilyet tesz, igazán nem törődik azzal, hogy az utasok — köztük kisgyermekek — megfáznak a jéghideg, ab­laktalan kocsiban. Egyesek a borotvacsatlakozókra vagy a tükrökre „specializálják” miagukat. Az előbbiből 1282 darabot, az utóbbiból 1595 darabot szereltek ki egy év alatt. Ki tudná összeszámolni, hány ülést hasogatták fel, hány akkumulátort vittek el, és mennyi értékes, külföldi behozatal­ból származó félvezetőt, diódát loptak ki a kapcsolószekrény­ből mások szemeláttára? Sajnos, sokan szemet hunynak, fé­lelemből, gyávaságból nem szólnak a vasúti személyzetnek, vagy a rendőrnek. A közöny bátorítja a vandálokat, pedig ezekkel a kártevőkkel szemben a törvény szigorával kell fel­lépni. Két óra töprengés Már sokéves hagyomány, hogy a szekszárdi rejtvény­fejtő klub tagjai összemérik szellemi erejüket a Jugo­szláviában levő Vinkovciban lakó rejtvényfej tőkkel. Az idei erőpróbát múlt vasárnap Szekszárdon rendezték meg. A verseny két gazidája az ottani Csvor című rejt­vényújság, s a Füles főszerkesztője volt. A két redakció állította össze az ötletes feladatokat is. Háromkor kezdődött a verseny. A megnyitó, a kö­szöntők elhangzása után százhúsz percen át küzdhettek a jobbiknak járó kupáért a jugoszláv és a magyar szí­neket képviselő csapatok. Elkopott néhány ceruza he­gye, kisebbek lettek a radírok. A versenyzők megittak tisztes mennyiségű üdítőt, kávét, s megteltek csikkel a hamutartók is. Utána a zsűri, a két szerkesztőség ve­zetői, ellenőrizték a megfejtéseket. A döntés így szólt: a csapatok derekas munkát végeztek, a ’különbség az eredményben egészen minimális. A győztesnek járó kupa Szekszárdon marad. SZEPESI LÁSZLÓ Dugjuk csak össze a fejünket Nem is olyan nehéz, mint amilyennek látszott------------------------------------------------­A boldog pillanat A győztes díja... i----------------------------------------------------­Te sem tudod, én sem tu­dom, de juszt is kitaláljuk... Egy kis frissítő. A magyar kávé jólesik a jugoszláv versenyzőnek — bermann — Megnyitó két nyelven. Tiszai László, a Füles főszerkesztője köszönti a verseny résztvevőit

Next

/
Oldalképek
Tartalom