Tolna Megyei Népújság, 1980. október (30. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-12 / 240. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! AZ MSZMP TOLNA MEGYEI B LAPJA Mai számunkból EGY SIKERES BERUHÁZÁS TAPASZTALATAI (3. old.) VISSZANYERIK ÉLETKEDVÜKET (8. old.) XXX. évfolyam, 240. szám. ÁRA: 1,60 Ft 1980. október 12., vasárnap Kiszolgálva vagy kiszolgáltatva? A jelenlegi ötéves terviben a lakossági fogyasztás bó- vülésénék kétszeresét teszi ki a fogyasztói szolgáltatások növekedése. Ez az első eset, hogy az utóbbdinak a fejlődési ritmusa gyorsabb, mint a fogyasztás egészéé, mivel az I960 és 1970 közötti élvtizedben — minit korábban is — elmaradt attól, a negyedik ötéves tervben pedig lényegében azonos mértékű volt. Vlan mit pótolni, van mit javítani! S ez főiként akkor igaz, Ih'a figyelőmbe vesszük: a köivettkező években nincs módi az életszínvonal jelentősebb nölvelésére. Éppen ezért a szolgáltatások fontossága Ugrásszerűen emelkedik. Ne féledjük: a 'mindennapi élet e területién a legszélesebb lakossági rétegek szereznek ismétlődő benyomásokat, tapasztalatokat, azaz a közhangulatot javítja vagy rontjla mindaz, ami itt végbe megy. Csupán a fogyasztási szolgáltatások esetében — a la- kásklanbantartástól egészen a fodrászatig — 500 milliárd forint értékű állóeszköz zavartalan használatáról kell gondoskodni., S ez korántsem a szolgáltatások teljes 'köre, mért e fogalom ma már sókkal tágabb értelmű, az OTP, a takarékszövetkezetiek lakossági pénzügyi tevékenysége éppúgy befletartozik, mint az egészségügy, az oktatás, a szállítás, a telefon, s természetesen a, termelés kiszolgálásának sok mozzanata úgyszintén. A Minisztertanács a közelmúltban foglalkozott a szolgáltatások fejlesztéséivel, a szolgáltatási szervezet korszerűsítésével, részéként amnlak a tervszerű és folyamatos munkának, amelynek keretében a kormány immár több mint egy évtizede következetesen figyelemmel kíséri az elért eredményeket, s nem kevésbé a gondok enyhítésének lehetőslégeit. Tagadhatatlan a haladás. Napjainkban a szocialista szektornak 18 ezer szölgáltatóhelye van — ami viszont meghökkentő: ezeket mintegy háromezer cég működteti! —, s 96 ezer magánkisiparos szintén a lakosság rendelkezésiére áll. Összesen 160 ezer ember dolgozik a fogyasztási szolgáltatásokban; munkájuk értéke 23,6 milliárd forint volt tavaly. A szolgáltatások többségénél mára a mennyiségi igények — várakozással, sorban állással ugyan, de — kielégíthetők, ám a kielégítés minősége rengeteg bosszúságot okoz, s még inkább így van ez akkor, amikor maguk a mennyiségi igények sem válthatók valóra. Ilyenkor válogat 'igazán a szolgáltató, s ennek hátrányait a megrendelés elutasításától az ösz- szecsapo'tt, a borravaló elleniére is silány rrftinkáig aligha szükséges ecsetelni. I960 és 11980 között ,a giéóiárműjavítás ára a huszon- négyszeresére nőtt, s míg 1960-ban a szolgáltatások 1,5 százalékát tette ki, idén eléri a 16 százalékot. / Területenként erős eltérések mutatkoznak ia szolgáltatások hozzáférhetőségében, s még inkább színvonalában. Ugyanabban a szolgáltatási ágazatban a megrendelő iaz együk helyen valóban megkapja mindazt, amire igényt tart, a másik helyen viszont durva elutasításban, padkázásban van része. S azok járnak el így vele szemben, akik belőle élnék! A ki nem szolgált, annál inkább kiszolgáltatott ügyfél sorozatban tapasztalhatja, hogy kezdetleges a tájókoztátás a szolgáltatás milyenségéről. áráról, a megrendelő jogairól; a szólgáltatóheiyek létrehozása, telepítése mem igazodik a tényleges szükségletekhez, ahogy gyakran a nyitvatartási időpontok sem; a vállalási körülmények és határidők s ez utóbbiak betartása Olykor a minimális követelményeknek sem felelnék meg; a számlázás sok esetiben áttekinthetetlen. S akkor még szót ejthetünk a magatartásról, a hangnemről, illetve arról, hogy alig .akadnak törekvések korszerű szolgáltatási formák kialakítására, miint amilyen például a teljes lákáískarbantiartás vállalása, az átalány- díjas ’javítás. Nem egyformán fejlődtek a különböző szolgáltatási területek, s ez bizonyos fokig érthető. így a gépkocsijavítás, a háztartási gépek, eszközök karbantartása kedvezményekkel is ösztönzött fejlesztési terület volt. Az a baj, hogy a negatívumok olyan lényeges tevékenységekre is jellemzők, mint például a lakáskarbantartás. Márpedig aki taipétáztatni akar, s nem talál rá más vállalkozót, csak kontárt, azt aligha deríti jobb kedvre, hogy a városka új fotóműterme jól dolgozik. Nagyon gyakran tehát maga az igény kielégíthetősége eleve kiszolgáltatottá teszi az érintett családot vagy személyt, főként a községekben, de a városok javarészében szintén1. Sok olyan szolgáltatási terület van, ahol a termelékenység alacsony. Itt a fejlesztésnek természetes következménye a létszám növekedése, de kérdés, valóban mindenütt a létszám hiányzik-e, avagy a szervezettség, az eszközök jó kihasználása, az érdekeltség a gyorsaságban, a jó minőségben?! A munkásosztályhoz tartozó háztartások egy főre jutó szolgáltatási kiadása, borravaló nélkül számítva, 3271 forintot tett ki tavaly, a szellemi foglalkozásúaknál 6254-et, azaz nem mellékes összeget. Amit a pénz fejében kapott a megrendelő, abban keveredett a kiszolgálás és a kiszolgáltatottság, s ez a keveredés annak a jó ízét, örömét is elrontja, ami rendiben ment. A szolgáltatásban dolgozók tíz tisztességgel elvégzett feladat értékét kockáztatják tehát egy olyan nal; ahol az ügyfél kiszolgáltatottnak érzi magát. S ott a bökkenő, hogy ezzel az aránnyal szívesen kiegyeznénk, mert ma még a kiszolgálandó kiszolgáltatottsága a gyakoribb, holott ennek fordítottja a természetes. S mert ettől még távol vagyunk, lépnie nem a m eg rend élőn ek kell. MÉSZÁROS OTTO Popov és Rjumin újra a Földön Épségben és egészségben tért vissza a Földre szombaton az űrhajózás története eddigi leghosszabb, 185 nap időtartamú űrutazásának két résztvevője, Leonyid Popov és Valerij Rjumin. Az őket szállító űrhajó, a Szojuz—37 vissztérőegysége moszkvai idő szerint 12 óra 50 perckor ért földet a kazahsztáni sztyeppén, 180 kilométerre délkeletre Dzsezkazgantól. Az űrhajósok már napok óta megkezdték a felkészülést a visszatérésre. Szombaton átszálltak az űrállomásról a Szojuz—37-be. Az űrhajó úgynevezett irányított leszállást hajtott végre. Abban a pillanatban, amikor elvált az űrállomástól, sebessége még óránként 28 000 kilométer volt, de a fékezőhajtómű működésével, majd pedig az atmoszféra felső rétegének fékező hatásával fokozatosan lelassult. A megadott magasságban nyílt ki az 1000 négyzetméter felületű fő ejtőernyő, s a kabin a helikopterek „díszkíséretében” simán szállt le a kazahsztáni sztyeppére. A két űrhajós sikeres visz- szatérte alkalmából az SZKP Központi Bizottsága, a Legfelsőbb Tanács Elnöksége és a Minisztertanács külön üdvözletét küldött mindazoknak, akik lehetővé tették Popov és Rjumin útjának sikerét. Az üdvözlet külön köszönti Leonyid Popovot és Valerij Rjumint hosszú, nehéz, de gyümölcsöző űrutazásuk befejezte alkalmából. A Legfelsőbb Tanács Elnöksége magas kitüntetésben részesítette a két űrhajóst feladata sikeres befejeztével. Leonyid Popov, aki első ízben járt a világűrben, megkapta a Szovjetunió hősének kitüntető címét, a Lenin-rendet, az Aranycsillagot, valamint a Szovjetunió űrpilótája címet is. Valerij Rjumin Lenin- rendet és egy újabb Arany- csillagot kapott, ő már korábban elnyerte a Szovjetunió hőse és a Szovjetunió űrpilótája címet. A kétszeresen kitüntetett űrhajós mellszobrát is felállítják szülőhelyén. A Magyar Népiköztársaság Elnöki Tanácsa a világűr meghódításában tanúsított hősi helytállásuk, az első szovjet—magyar közös űrrepülés végrehajtásában kifejtett kimagasló érdemeik elismeréseként Leonyid Ivano- vics Popovnak, a Szovjetunió űrpiilótájának és Valerij Vik- torovdcs Rjuminnak, a Szovjetunió űrpilótájának a Magyar Népköztársaság Hőse kitüntetést és kitüntető címet adományozta. A METSZÉSTŐL A SZÜRETIG (3. old.) PAPÓKA, CSITT! (4. old.) FÖLDRENGÉSEK ELŐREJELZÉSE (8. old.) FILMESEK BARÁTSÁGA (9. old.) ÁRION 12. (10. old.) AZ ŰJ SZÍNHÁZI ÉVAD (11. old.) „KEDVES UNOKATESTVÉREM” (4. old.) „SZAMOVÁR BÁR” — MINTAKÉNT (5. old.) VANDÄLOK A VONATON (5. old.) „...TE ÉLSZ A MI SZIVÜNKBEN” (11. old.) BIKABORJÜ KÉT ANYÁTÓL (12. old.) VASÁRNAPI BESZÉLGETÉS (6. old.) VÁSÁRLÁS ELŐJEGYZÉSRE, SZABADPIACI ÁRON (7. old.) EUROPA LEGMODERNEBB SZÉLCSATORNÁJA (12. old.) A MAJOM ÉS A TEVE (13. old.) MEGYÉNK SPORTJA KIMOZDULT A HOLTPONTRÓL (14. old.) KI LESZ KARPOV ELLENFELE? (14. old.) OVII Viadal volt egy hete Szekszárdon. Méghozzá nemzetközi. Ám a jugoszláv és magyar színek alatt játszó csapatokat nem bíztatták hangos huj-huj-hajrával. Csendes verseny volt, ahol a résztvevők lázas Igyekezettel bányászták elő memóriájuk rejtett zugaiból az ismereteket. S míg ők gyürkőztek a nehezebbnél nehezebb feladatokkal, az újságíró kaján örömmel kapta lencsevégre a töprengő arcokat A képek lapunk ötödik oldalán találhatók.